Budapest, 1971. (9. évfolyam)
11. szám november - A címlapon: Barokk kapu a Fortuna utcában (Szelényi Károly felvétele)
san növekvő táborát. Egy-egy sikeres vendégjáték nemcsak a hazai művészeti életet pezsdíti föl, hanem kedvet ébreszt a művészetek iránt azokban is, akik a zenétől, az operától különféle okok miatt eddig távolmaradtak. És a vendégművész személye óhatatlanul vonzza a rádiót és a televíziót; már pedig, ha a televízió is kiveszi a részét az ünnepségekből, ha akárcsak híradójában is egy-egy operára, zenekarra, rangos művészre irányítja a figyelmet, ennek hatása már fölfoghatatlanul jelentős. Ettől a művészeti hetek az országos érdeklődés fénykörébe kerül, Budapesttől, a fővárostól szétsugárzik a kultúra a haza minden kis zugába is. 3. A Budapesti Művészeti Heteket értékelő cikkek gyakorta térnek vissza a kérdésre: van-e valamilyen sajátos arculatuk ezeknek a kulturális rendezvényeknek? Hantos János, a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökhelyettese, az idei őszi kulturális események előtt erről is nyilatkozott egyik napilapunknak. Fő célnak Hantos János a hazai szerzők támogatását tekinti: „Legfőként és mindenekelőtt új magyar alkotásokat kívánunk bemutatni, s ilyenekre ösztönözni. Ezt követik a magyar klaszszikus művek; ebben a vonatkozásban olyan alkotásokat keresünk, amelyek kevésbé frekventáltak, tehát újrafelfedezés számba mennek. És természetesen szívesen látjuk ezenkívül más népek (főként baráti országok) új vagy klasszikus művészetének reprezentatív darabjait." A hazai szerzők ezt a megkülönböztetett támogatást főképpen a zene területén élvezhetik. Amióta a zenei heteket megrendezik nálunk, nincs olyan ősz, hogy néhány modern nagyzenekari, kamarazenekari kompozíció ne innen induljon el a siker felé. Aligha kell ezt bőségesen dokumentálni, inkább csak az emlékezés fölfrissítése kedvéért írom ide, hogy Ránki György Auróra tempestuosája, Bozay Attila Pezzo sinfonicája, Gyurkó Zsolt Cantilene per pianoforte e orchestra című műve, Láng István Laudate hominem-je és még egy sor mai magyar zenei alkotás éppen a zenei heteken hangzott föl először. Nem véletlen, hogy egy új kamaratársaság, a Mihály András által irányított Budapesti Kamaraegyüttes is az 1968-as művészeti heteken mutatkozott be a budapesti közönség előtt. Ez az együttes legfőbb céljának tekinti, hogy modern műveknek legyen istápolója és népszerűsítője. Ilyenformán Mihály Andrásék kis zenei közösségének programja öszszecseng a Budapesti Művészeti Hetek céljával; szinte törvényszerű, hogy a legtöbb magyar zenei bemutató az ő hangversenyeiken hallható elsőként. 4. Amíg a nyugati világ azon vitázik, hogy van-e még létjogosultsága az opera műfajának, a mi operaházunk esztendők óta tettekkel szól bele e nemzetközi vitába. 1966, a Budapesti Művészeti Hetek kezdete óta vállalja azt a feladatát az Operaház, hogy minden év őszén új magyar operát mutasson be. 1966-ban Szokolay Vérnászát, 1967-ben Mihály András Együtt és egyedül című operáját, a következő évben ismét Szokolay Sándortól a Hamletet, 1969-ben Petrovics Emiltől a Bűn és bűnhődést mutatták be. És ezeknek a műveknek a többsége ma is a műsorrenden szerepel még, sőt, a Vérnász belekerült a külföldi vendégjátékok programjába is. Szokolay operáját eddig hat külföldi városban játszotta el az Operaház társulata, nemrégiben éppen Moszkvában. Tavaly nem tartottak ugyan új magyar műből premiert az Operaházban, de Bartók három színpadi művének felújítása a Bartók-évfordulóhoz kapcsolódva valódi premierlázban zajlott le. Az idén — a moszkvai turné miatt a szokott időpontnál valamivel később — ismét két új magyar balettből, Maros Rudolf és Szokolay Sándor műveiből, valamint Petrovics Emil Lysistraté című egyfelvonásos vígoperájából tartottak sikeres bemutatót. Az új magyar operák sorozata mindenképpen önálló arculatot biztosít a Budapesti Művészeti Hetek számára. Semmiképpen sem egy esemény, rendezvény a sok közül, hanem különleges ünnep, amelyet ma már nemcsak a magyar zenei közélet vár fölfokozott érdeklődéssel, hanem a külföld is. Ha a rendszeres bemutatók mellett az ugyancsak hagyománnyá lett Magyar Operák Hetét is ideszámítjuk, akkor nem megalapozatlan az a véleményünk, hogy a művészeti heteken esztendőről esztendőre fölvonul az egész magyar operaművészet is, beleértve a klasszikus és modern komponistákon túl az előadóművészeket: énekeseket, balett-táncosokat, karmestereket, rendezőket, szcenikusokat. 5. Ma még nem mondhatjuk el, hogy a művészeteknek valamennyi ága egyformán jut szóhoz ezeken az őszi heteken. A film például inkább csak afféle vidéki rokon, aki látogatóba jött Pestre, és idegenként érzi még magát. Minden esztendőben rendeznek ugyan ilyenkor néhány filmbemutatót, szám szerint általában nem többet, mint amennyit egy-egy közönséges héten szoktak tartani. Az idén például a Ragyogj, ragyogj csillagom című szovjet, a Kes című angol film és Fábri Zoltán új alkotása, a Kaffka Margit regénye nyomán forgatott Hangyaboly premierje mellett tárlatszerűen fölsorakoztatták a Gorkij moziban a baráti országok néhány modern törekvésű munkáját is. Egyetlen moziban, egy-egy napon vetítették ezeket a filmeket, és aligha állítható, hogy öt hét alatt Budapest csak ennyire lenne kíváncsi a hazai és a külföldi filmtermésből. Itt még bizony elég csonka és szegényes a program, kívánatos volna tehát, hogy a művészeteknek ez az ifjabb és modern ága a hagyományos művészetek társaságában jelentőségéhez mérten fontosabb, komolyabb helyet kapjon. Kevésbé lehet ezt elmondani általában a drámairodalomról. Évről évre sort kerít a Budapesti Művészeti Hetek rendezősége hol a Magyar Dráma Hetének, hol az Orosz és Szovjet Dráma Hetének megszervezésére, és nem egy jelentékeny új műnek éppen a művészeti hetek adott méltó és reprezentatív keretet. Néhány vidéki színháznak is ez a koraőszi ünnepségsorozat volt a kedvező alkalom arra, hogy beszámoljon Budapest közönsége előtt: hogyan támogatja a maga eszközeivel az új magyar drámát. Az idén azonban a rendezés nem tudott bizonyos akadályokat leküzdeni, ezért lemondott a Magyar Dráma Hetének tervéről, és figyelme csupán néhány premierre terjedt ki. Nem ismerjük az okokat, amelyek ezt az elhatározást indokolják vagy megértetik, de ez mindenképpen visszalépés a korábbi évekhez képest. Még akkor is annak kell tartanunk, ha a bemutatók között volt Illyés Gyula vígjátéka, a Bölcsek a fán a Katona József Színházban, Jókai Anna Tartozik és követel című drámája a Thália Stúdióban, Karinthy Ferenc új darabjai az Irodalmi Színpadon,aveszprémi Petőfi Színház pedig egy alkalommal Budapestre is elhozta legújabb fölfedezését, Madách Imre lírai vígjátékát, a Csak tréfát. Ma már fölösleges azon elmélkedni vagy búslakodni, hogy miért szűnt meg Budapesten a vidéki színházak fesztiválja. Voltak azonban reményeink, hogy a Budapesti Művészeti Hetek, ha ezt a funkciót teljes egészében nem is vállalhatja át, mégis támogatója lesz néhány jelentősebb vidéki produkció pesti premierjének. Vidéki zezekaraink java már beépült a pesti koncertprogramba; az idei zenei heteken például a fővárosba látogatott a győri és a miskolci együttes. Őket elfogadja, sőt várja is már Budapest közönsége, indokolt tehát, hogy ezt az érdeklődést kiterjesszék a vidéki színházakra is. A televízió, amely kétségkívül hatalmas szerepet vállal ezeknek a vidéki társulatoknak a népszerűsítéséből — de a Budapesti Művészeti Hetek egész programjából is —, a kapcsolatteremtést, a személyes találkozás élményét mégsem pótolja. 6. Az idén a Magyar Nemzeti Galéria a művészeti hetek kezdetén Pest megyei képzőművészek munkáinak, hetven jeles alkotó festményeinek, szobrainak, grafikáinak adott méltó otthont. Ennek a cikknek nem feladata, hogy beleszóljon abba a vitába: mennyiben tekinthető egységes tájnak, nagyjából egységes — és vidéki — művészeti csoportosulásnak az a megye, amelynek egyik kulturális központja mégiscsak a főváros, illetve a Budapestről HÉV-vel is könnyen megközelíthető Szentendre. A mi szempontunkból nem is ez a lényeges: tekintsük inkább jelképnek a kiállítást, hogy eddigi nagylélegzetű, reprezentatív tárlatai sorában most a vidék felé tett fontos lépést a Budapesti Művészeti Hetek rendezősége. Szeretnénk kiérezni ebből azt a gesztust, hogy a vidék művészeti törekvéseit is Budapest elé kívánják tárni, hogy a művészeti heteket ezzel is mindinkább országos üggyé, országos eseménnyé akarják tenni, így a művészeti információk áradása és közlekedése valóban kétirányú lehet: Budapest szólhat a művészetek által azországhoz—és egyre inkább a nagyvilághoz is —, és az ország is helyet kér, helyet talál magának bemutatóival, alkotóival, új művészeti törekvéseivel Budapesten. Ezzel lesz teljes a kép, ezen az úton válhat egyebek között országos érdeklődésű kulturális tömegmozgalommá a Budapesti Művészeti Hetek. G. I. 2