Budapest, 1971. (9. évfolyam)

10. szám október - A címlapon: Az egykori budai Városháza épülete a Szentháromság utcában (Szelényi Károly felvétele)

vánuló társadalmi jelenségekre, amelyek leküzdé­sére a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kong­resszusa határozottan állást foglalt. Érdemes felfigyelni a társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények néhány sajátos kísérőjelensé­gére. Például tény, hogy a népvagyont károsító — akár súlyos — bűncselekmények esetében is gyakran adósak maradnak a feljelentéssel a gaz­dasági vezetők, s ezt a mulasztást aztán a népi ellenőrzés, az ügyészség központi szervei pótol­ják; sok ügy tanulsága, hogy a bizonylati fegyelem gyengesége, az ellenőrzés hiánya miatt a tettesek huzamosabb időn keresztül képesek büntetlenül károsítani a társadalmi tulajdont. Üzletek, pénz­tárak, gépkocsik felelősei és gazdái drágállják, majd „úgyis fizet a biztosító" felkiáltással elha­nyagolják a biztonságot szolgáló felszerelések beszerzését és az óvintézkedések bevezetését. A társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények csaknem negyedrésze ötezer forint feletti kárt okozott tavaly, s az összes, 1970-ben keletkezett kár megközelítette országosan a negyedmilliárd forintot, a fővárosban az 50 milliót. Tanulságos összehasonlításként: 1968-ban ez az összeg orszá­gosan csupán 129 millió forint volt, Budapesten 33 és félmillió forint. Ami a személyi javak elleni bűncselekményeket illeti, tavaly 14 433 felderített esetről adtak hírt a budapesti statisztikák, ebből a lopás volt a leg­több — csaknem hatezer —, s ezernél is több betöréses lopást, mintegy hétszáz csalást derítet­tek fel. E kategóriában körülbelül huszonnégy­millió forint kárt okoztak a bűnözők, beleértve a sikkasztást, a jogtalan elsajátítást, rablást és egyéb bűntetteket. Az alábbi táblázat a személyek javai elleni bűn­tettek helyszínéről ad képet, kerületi bontás­ban: Kerületek Ismertté vált, személyek javai elleni büntettek összesen Ebből 10 000 lakosra jut Kerületek 1969. 1970. 1969. 1970. Kerületek évben évben I. I. 396 498 88,4 109,7 2. V. 683 671 106,4 108,6 3. X. 878 787 U4>3 108,5 4. VIII. 1319 1445 88,2 108,2 5. XIII. 1242 1537 78,7 104,6 6. VI. 800 906 89,8 104,4 7. VII. 946 1008 77.6 87,0 8. III. 561 627 63,9 80,9 9. XXI. 572 546 76,1 76,8 10. XIV. 819 998 62,8 74)4 II. XI. 978 1085 70,7 71,8 12. XIX. 465 466 67)4 71)3 13. IX. 796 735 70,0 68,3 14. XII. 488 523 64.3 67)5 15. XXII. 268 267 62,1 65)9 16. II. 787 672 78,3 65,2 17. IV. 421 405 5I >3 50,6 18. XVIII. 539 464 59,3 51)5 19. XV. 149 201 22,7 32,9 20. XVII. 213 153 41,2 3°)7 21. XX. 461 411 40,1 38,3 22. XVI. 241 245 37,9 40,1 FŐVÁROSI ÁTLAG: 14 022 14 650 69,9 75.5 Garázdaság, alkoholizmus Az erőszakos, garázda jellegű bűncselekmé­nyekben érződik leginkább a tudati maradványok hatása, a kulturálatlanság, a rossz családi körül­mények motívuma, a visszaeső bűnözők szervező tevékenysége és a mind erősebben terjedő alkoho­lizmus. Érdemes e bűnözés-csoportot befolyá­'soló jelenségekkel bővebben is foglalkozni. Az alkoholfogyasztás például tavaly Budapes­ten az összes bűncselekmények 15,5 százalékában játszott közre, a közbiztonság és a közrend elleni bűncselekményeknek azonban már csaknem 56 százalékában. A rendezetlen családi élet, a züllött családi környezet, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűntettek 19,2 százalékában szere­pelt motívumként, míg a rossz baráti környezet elsősorban a személyek javai ellen inspirálta táma­dásra a tetteseket. Az erőszakos, garázda bűncselekményekből tízezer fővárosi lakosra 19 jutott az elmúlt évben; elkövetőikre kétség kívül jellemző az alacsony műveltségi színvonal. A szociális követelmények­nek nem megfelelő lakóövezet, a közvilágítás hiányosságai, az italbolt-hálózat mindenesetre közrejátszanak abban, hogy a fővárosi kerületek közül e bűntettek Kispesten, Kőbányán és a XIII. kerületben voltak a leggyakoribbak, tízezer lakosra, huszonnyolc —harmincegy ilyen bűncselekmény jutott. E tekintetben a „legbékésebbek" közé három budai kerület tartozik: a XII., a II. és a XI. kerület. Kevesebb a fiatalkorú bűnöző A galeri-bűnözés, a sport- és egyéb rendezvé­nyeken elkövetett csoportos rendzavarás — a ha­tározottabb rendőri fellépés ellenére is — vala­melyest fokozódott. A hivatalos személy elleni erőszak is többször fordult elő, mint a korábbi években. Meg kell jegyezni, hogy ez utóbbi cse­lekményeket nem az államhatalom elleni tudatos támadás jellemezte, sokkal inkább az állampolgári fegyelmezetlenség, az ittasság idézte elő; másrészt a hivatalos személyt megillető jogi védelem im­már a közlekedési dolgozókra is kiterjed, a statisz­tikákban ők is szerepelnek. A garázda cselekmények vizsgálatakor sokakban felvetődik a kérdés: hogyan alakul a fiatalkori bűnözés Budapesten? Nos, kétségtelenül kedve­zőtlen, hogy például az erőszakos szexuális bűn­cselekmények száma megnőtt: 1965-ben 172, 1970-ben 277 ilyen cselekményt követtek el. A fiatalkorúak aránya növekszik a rablás, a jog­talan használat bűnelkövetői között is, s mind több problémát okoz az állami gondozásból, javító intézetekből szököttek száma is. E negatívumokat mégsem szabkd túlbecsülni és általánosítani; ugyanis 1970-ben a fiatalkori bűnözés nyolc szá­zalékos csökkenést mutat a megelőző évhez viszo­nyítva, és ami a legérzékletesebb adat: a fiatalkorú bűnelkövetők Budapest egész fiatalkorú lakossá­gának mindössze 1,1 százalékát alkották. Erőtel­jesen, húsz százalékkal csökkent tavaly a bűnelkö­vető gyermekkorúak — tizennégy éven aluliak — száma is, bár még mindig túlhaladta a kilencszázat. 1970: 4400 közlekedési bűntett a fővárosban Ami a bűnözés nemek közti megoszlását illeti: a fővárosban 85,6 százalék volt a férfi bűnelkö­vetők aránya. A nők aránya rendszeresen csökkent és különösen megfigyelhető ez a tendencia a fia­talkorú lányok bűnözési részesedési arányában. Két bűncselekmény-csoport rövid jellemzése­kor ismét vissza kell térni a már említett fő okra, az alkoholra, amelynek fogyasztásában — sajnos — az utóbbi években feljebb léptünk a „világ­ranglistán". A testi sértések száma, csakúgy, mint a közlekedési bűnügyeké, tovább emelkedett Budapesten. 1966-ban még nem haladta meg a háromezret a fővárosban elkövetett közlekedési bűncselekmények száma, tavaly azonban már megközelítette a négyezernégyszázat. Ez a tény mindenképpen arra utal, hogy a növekvő gépjár­műforgalommal együtt nem emelkedik a közleke­dési fegyelem, a közlekedési morál színvonala. Az állam elleni bűntettek aránya nem szá­mottevő: az összes bűncselekményeknek csupán 0,7 százaléka. Még ezen belül is elenyésző a súlyo­sabb tettek — kémkedés, összeesküvés — vádjával bíróság elé kerülő ügyek száma. A legsúlyosabb bűncselekmények, az ember­ölések száma az 1966 — 1970-es évek átlagában harminc volt, a nyereségvágyból elkövetett gyil­kosságoké három—négy. Változatlan — évente ötszáz—hatszáz — a devizagazdálkodást sértő bűntettek száma. Eredményesebbek a nyomozások örvendetesen javult az utóbbi években a nyo­mozások eredményessége; bizonyítja ezt, hogy a felderítetlen bűncselekmények, ismeretlen tet­tesek aránya évente mintegy 26 százalékra csök­kent. Ezen belül nem kis részben a gépkocsik és a motorkerékpárok fosztogatói, tolvajai kerülték el a felelősségrevonást. A társadalmilag kiemelten veszélyes bűntettek tekintetében viszont jelentős sikereket értek el bűnüldöző szerveink. A főváros­ban a vesztegetések 95 százalékát, a társadalmi tulajdont károsító sikkasztások 90 százalékát, a szándékos emberölés miatt indított eljárások 80 — 85 százalékát fejezték be eredményesen. A szocialista törvényesség a büntetőeljárás minden szakaszában következetesen érvényesül — állapította meg elemzésében a Budapesti Párt­bizottság. Az ügyészségi szervek és az állampolgá­rok évről évre kevesebb észrevétellel, panasszal élnek a rendőrségi szervek tevékenységével szem­ben, s ezt elsősorban a jogszabályok helyes alkal­mazása, a védelem és a vádlottak jogainak bizto­sítása, az ügyek gyors befejezésére irányuló törek­vés eredményezte. Azoknak a felelősségre vont személyeknek az aránya, akikről az bizonyosodott be, hogy nem ők követték el a bűncselekményt, tavaly mindössze 0,3 százalék volt. A rendőrségi, ügyészségi nyomozások az esetek 86 százalékában fejeződtek be két hónapon belül. A bűnüldöző szervek a személyi szabadságot korlátozó kény­szerintézkedéseket is a törvényeknek megfelelően alkalmazták, ezt tanúsítja az is, hogy jóllehet az előzetes letartóztatások száma megnőtt, az ellenük benyújtott panaszok száma csökkent. A bűnüldözés feladatai A budapesti bíróságok ítélkezési gyakorlatát a jogpolitikai elvek figyelembe vétele, az elköve­tett bűncselekmények és a tettesek társadalmi veszélyességének értékelése határozta meg. Ennek alapján megállapítható volt, hogy a bíróságok a korábbinál határozottabban léptek fel a közrendre és közbiztonságra fokozott veszélyt jelentő erősza­kos, garázda jellegű bűncselekmények elkövetői­vel szemben; a szigorúbb ítéletek mellett tapasz­talható volt az is, hogy a bíróságok mind nagyobb figyelmet szenteltek az egyes bűncselekmények társadalmi összefüggéseinek is. A megelőző tevé­kenység szervezésére a különböző bűnüldöző szervek együttműködése, a veszélyes bűnözők rendszeres ellenőrzése, a jogpropaganda szélesí­tése, s szorosabb kapcsolatuk az állami, társadalmi szervekkel volt a jellemző. A Budapesti Pártbizottság elemzése végül megállapította: a bűnüldöző szervek jövőbeni fela­datait az MSZMP X. kongresszusának az állam­élet, a szocialista demokrácia továbbfejlesztésére vonatkozó irányelvei, valamint a belügyi, ügyész­ségi és igazságügyi szervezet fejlesztésére vonat­kozó párthatározatok szabják meg. E feladatok között kap helyet a bűnözés tendenciáinak rend­szeres értékelése és a megelőzéshez szükséges intézkedések kidolgozása, a garázda, durva, az utca rendjét sértő, s a harácsolás, ügyeskedés jellemzőit magukon viselő bűncselekmények kö­vetkezetes visszaszorítása. Fekete Gábor 2

Next

/
Thumbnails
Contents