Budapest, 1971. (9. évfolyam)

9. szám szeptember - Gábor István: A Fészek Művészklub

A New York kávéház a század elején Vargha Balázs Irodalmi városképek Nagy Lajos ellenérzései Autók Sok szót pazarolunk mostanában az autókra. Túl sok van belőlük. Mérgezik a levegőt. Rémisztgetik, gázolják a gyalogosokat. Meg, hogy státuszszimbólumként ragyognak, robognak, megacélozva tulajdonosuk önérzetét. Egészségügyi, közlekedési, urbanisztikai és etikai gondjainkat szaporítja az autó, akár a publicisztika, akár a tudós elemzés fokán. Az irodalomból azonban lassacskán kihal Ady „motollás ördögszekere". Értékevesztett szimbóluma haladásnak — halálnak. Kinek támadna kedve, hogy ódát írjon hozzá Walt Whitman modorában? Vagy ironikusan ? Hovatovább már úgy se lehet írni róla. Amelyik írónak van kocsija, nem beszél róla, mint ahogy nem beszél a szolgálatára rendelt egyéb masinákról sem, a karóráról vagy a hűtőszekrényről. Akinek meg nincs, röstellné, hogy irigynek nézzék. Bezzeg Nagy Lajos. Hogy tudta gyűlölni, irigyelni az autókázókat. Még azokat is, akiknek csak taxira tellett, könnyelmű, éjszakai kocsizásra. Aludni se tudott az ablaka alatt dudáló taxiktól. Attól a gondolattól: milyen jó nekik. „Éjszakánként taxin jártak haza a ligeti mulatókból a könyv-, bőr- és deszkaügynökök; a taxik kürtje minden utcakereszteződés előtt háromszor elbődült, és az elbődüléseket már akkor hallani lehetett, amikor a taxi a Szív utcához ért. Szív utca, Izabella utca, Vörösmarty utca, a ház előtt elrobogva Csengery utca, Hársfa utca, hatszor három, azaz tizennyolc kürtbőgést kellett minden taxi kapcsán meghallgatnom." Igaz. Mikor még nem tiltották a kürtölést, így kellett jelt adni minden utcakereszteződés előtt, nem fényszóróval, mint ma. De az a jámbor gumilabda, amit az akkori sofőrök nyomogattak, nem bődült, nem üvöltött. Feszülten figyelni kellett ahhoz, neuraszténiás görcsben, hogy valaki az ágyában fekve mind a hat keresztezésen át végig tudja számolni a jelzéseket. Dehát be is vallotta ő készségesen, hogy ideges. Nemcsak az esze meg a logikája, a társadalomtudományi képzettsége lázította föl a kizsákmányolók ellen, hanem szervezetének elemi reakciója is. Neki az autó azt juttatta eszébe, hogy az emberiség rablókra, és megrablottakra szakadt. Erre kellett gondolnia minden éjszakai taxi okán, tizennyolc ízben. Nem azt rótta fel az autón járóknak, hogy boldogok. Tudta, hogy más dolog a boldogság. Csak azt, hogy boldogtalanokká tesznek másokat. Például őt is. „A Mennyei Kert nevű virágüzletbe bemegy egy úr. Nagy, kövér ember, lófogú, ideges rángások villódznak az arcán, nehezen fújtat, pedig autón érkezett, pont~az üzlet előtt állt meg a szép nagy autó, mely úgy ragyog, mint maga a luxuslakásos gazdagság. Öt cserép cikláment vásárol, a csomagot a kisasszony viszi ki az autóhoz, a sofőr helyezi el, az úr fizet, köszönésfélét mormol, megy, beül az autóba." Ez a szuszogó, fújtató autótulajdonos sem irigyelnivaló, hiszen a hölgy, aki kapja a ciklámeneket, úgy utálja az ajándékát, hogy mindjárt dobja a szemétbe. „Még csoda, hogy rájuk nem köp" — így a novella utolsó mondata. Szánni azért nem kell a bőkezű ajándékozót. Csak gyűlölni. Egy másik autó. Operába hajtat rajta Kövérember és családja: „Az Andrássy úton repültek. Két oldalt gyalogosok rótták útjukat; más kaszt, a haragosoké; amint egymásnak szembe jöttek, mentek, rossz kedvüket az egymás arcába dobták, most, hogy mögöttük és előttük elelbődült az automobil, arcuk az út jobb és bal oldaláról a közép felé fordult, mintegy tisztelgőn. Egy asszony, aki már nagyon elfáradt, mert az állatkertből jött, lompos férjével s a gyerekeivel, meg is állt egy percre, megbámulta az automobilt, azután hátbaütötte az egyik fiát.. . ... Az autó repült. Az utca zúgott. Csillogtak a boltok, hentes és más kirakatok, előttük bolyongtak a fejek. Vidám fütty hangzott fel. Szegény Asszony igyekezett át az úton. ő volt azon a napon a legszegényebb. Horpadt a képe, néhány hatos mind-21