Budapest, 1971. (9. évfolyam)

9. szám szeptember - A címlapon: Barokk házak a Fortuna utcában (Balla Demeter felvétele)

ségeinek kibővítése, és az oktatás-technika szélesebb körű alkalmazására való törekvés. Mind nyilvánvalóbbá válik, hogy a modern technika alkalmazását az oktatásban már nem lehet kísérletnek tekinteni. Jól bevált formái közismertek, csupán az oktatási gyakorlatba való beilleszkedésüket kell tömegessé tennünk. Az oktatás-technika alkalmazása gazdaságosabbá teheti az egész oktatást, intenzívebbé a pedagógiai folyamatot. Az iskolák korszerű munkáját ma még sok tényező akadályozza. Mindenekelőtt a korszerű technikai eszközök hiánya, a meglevő technikai eszközökhöz szükséges programellátás nehézsége (nyelvi laboratórium, didaktómát stb.). Megoldatlan a technikai eszközök karbantartása. Az iskolák zsúfoltsága, a pedagógusok elfoglaltsága miatt rengeteg szervezeti nehézség is adódik. Az azonban már feltűnő, hogy meglevő lehetőségeinket sem használjuk ki eléggé. Sok visszahúzó erő van még szemléletünkben, mely el akar utasítani minden újat, s valamifajta kényelemből csak a megszokotthoz akar ragaszkodni; mert az iskolát nem tekinti alkotó pedagógiai műhelynek, csupán hagyományos tanodának. Egység és differenciáltság Sokszor hangoztatjuk az egységes közoktatáspolitika megvalósításának igényét, a másik oldalról a tanulókkal való differenciált bánásmód szükségességét. Szükségesnek tűnik e két látszólag egymásnak ellentmondó fogalom tisztázása is. Miben vagyunk mi egységesek? — Egyöntetű álláspontra kell jutni annak megítélésében, hogy változó korunkban, a konkrét, mai, magyar társadalmi valóságviszonyok között az intézményes nevelés műhelyének, az iskolának leglényegesebb alapfunkcióit milyen irányba kell tovább fejleszteni. — Egységben kell lennünk egy-egy iskolatípus sajátos céljainak megfelelő feladatrendszerével, alapvető pedagógiai dokumentumok, metodikai elvek követelményrendszerének értelmezésével. — Azonos nézeteket vallunk a szocialista pedagógia legdöntőbb, szinte axiómatikusnak tekinthető alapelveiről, amelyeknek alapján a gyakorlati munkát megszervezzük és amelyek irányítanak bennünket akkor, amikor a legváltozatosabb pedagógiai szituációkban a konkrét eljárások alkalmazásáról döntünk. Az egység alapja szocialista pedagógiánk, annak a tendenciája, hogy mindenkiben szocialista társadalmunk embereszményét alakítsuk ki, továbbá az a törekvés, hogy minden egyes gyermeket a benne kifejleszthető képességek maximumáig eljuttassunk. Ugyanakkor az egységes követelmények differenciált megvalósítására törekszünk. Mi teszi szükségessé a differenciáltságot? — Az egyes intézménytípusok és iskolák feltételeinek heterogenitása. — A tanulók környezeti élményeinek sokszínűsége. — Az iskolák feltételeinek eltérő volta. — A nevelőtestületek összetételének és színvonalának különbözősége. — Az adott környezetben a nevelés társadalmi presztízsének helyzete. A differenciálásra való törekvés tehát a konkrét, valóságos helyzethez való alkalmazkodás. Az ebből fakadó konzekvenciákat le kell vonnunk egész közoktatásunkban. Abból kiindulva hoztunk létre iskoláinkban különböző szervezeti kereteket, hogy az egységes elveket differenciáltan valósíthassuk meg. Ezt szolgálják a korrekciós osztályok olyan gyermekek számára, akik szellemileg épek és egészségesek, de 6 éves korukra még nem váltak iskolaéretté. Ezeket a főváros egész területén elterjesztjük, s kimunkáljuk a bennük folyó pedagógiai munka metodikai rendszerét. Fejlesztjük a túlkoros osztályokat. Ide a sok kudarcot szenvedett gyermekeket irányítjuk, akik lemaradtak társaiktól 2—3 évvel, a megszokott osztálykeretben fejlődésük megakadt. A differenciált oktatást szolgálja a szakosított tantervű osztályok rendszere is. A szakosított tantervű osztályokba az egy-egy tárgy iránt különösebben érdeklődő gyermekek gyűlnek össze, s kapnak lehetőséget valamely tárgy tanulásában az elmélyedésre. Sajnos, a gyakorlatban a szakosított tantervű osztályok szervezése nem feltétlenül a nagyobb érdeklődés kielégítését szolgálja, hanem valamifajta egészségtelen, társadalmi szelekció eszközévé válik. Például: a szakosított tantervű osztállyal rendelkező általános iskolák 46%-ában a párhuzamos osztályok olyan szervezésével találkozunk, ahol a társadalmi szerkezet szerinti szelekció érvényesül. Tanulmányi eredmények szerint az iskolák 31%-ában azonos évfolyamon belül 0,8 különbség is van két párhuzamos osztály között. A gimnáziumok 53%-ában találhatjuk meg a társadalmi szerkezet és a tanulmányi eredmények szerinti homogenizálást. Találtunk olyan szakközépiskolát is, ahol azonos évfolyamon egy osztályban csupa értelmiségi és vezető állású dolgozó gyermeke volt, míg ugyanezen évfolyam másik osztályában zömében munkások gyermekei tanultak. Az iskolai osztályok szervezésében mi elvetjük a homogenitás elvét. Már csak azért is, mert ma egyetlen országban sem rendelkeznek olyan megbízható képességvizsgálati módszerekkel, melyek kiszűrnék az azonos képességű tanulókat. A heterogén osztályszervezés színesebbé, gazdagabbá teheti az osztály munkáját, mert sokszínű, színes egyéniségek gyűlnek Össze. Az osztályközösség maga is képes fejleszteni, befolyásolni az egyes tanulók érdeklődésének szélesítését. A tanulókkal való differenciált bánásmód eszközei lehetnek a szakkörök is, melyek a kötelező tantervi anyagon túl gazdag lehetőséget teremtenek valamely szűkebb területen a tanulók érdeklődésének kielégítésére, önálló szellemi munkájának megszervezésére. Meggondolandó, hogy a szakkörök munkájának tartalmasabbá, szervezettebbé tétele, a pedagógiai gyakorlatba való jobb beillesztése nem léphetne-e a szakosított tantervű osztályszervezés helyére. Miközben tehát közoktatásunk egész rendszerének korszerűbbé tételén gondolkodunk, törődnünk kell azzal is, hogyan tehetjük hatékonyabbá, jobbá a mai iskolai gyakorlatot. 3