Budapest, 1971. (9. évfolyam)

8. szám augusztus - Zolnay László: Buda felszabadítása

Ki volt Barbara, Corvin János anyja? Ennyi homály történelmünknek kevés nőalakját veszi körül, mint azét az asszonyét, aki Mátyás királyt egyetlen fiával ajándékozta meg. Ami az uralkodó és Barbara asszony életében még diszkréció volt — az udvar részéről pedig tapintat —, idővel történelmi titokká lombosodott. Közel ötszáz évbe telt, mire 1933-ban Paulinyi Oszkár magyar, majd 1942-ben W. O. Ludwig, illetve F. Maschek osztrák kutató fényt derített Barbara asszony személyére, a Corvinrejtélyre. Nézzük előbb a napjainkig tovább szőtt legendákat — majd pedig a történeti valóságot. Mátyás királyt sem első felesége, a fiatalon meghalt Podjebrád Katalin, sem a második — Aragóniai Beatrix — nem örvendeztette meg gyermekkel. A két házassága közötti időszakban, mint fiatalon özveggyé lett férfi — az osztrák kutatók szerint 1470-ben — ismerte meg azt a Barbara, Borbála nevű hölgyet, akivel „titokzatos szerelmi regényt" szőtt. Ennek a szerelmi kapcsolatnak gyümölcseként látta meg a napvilágot Budán, 1473. április 2-án Mátyás egyetlen, törvénytelen fia: Corvin János. A fiú születésének helyét, idejét, még óráját is pontosan tudjuk. Ilkuszi Bylica Márton ugyanis — Mátyás asztrológusa, a budai Nagyboldogasszony egyház préposti rangú papja — 1485. április 2-án elkészítette Corvin János horoszkópját. Ez a horoszkóp a mai napig fennmaradt Ilkuszi Márton hagyatékában, a krakkói egyetem gyűjteményében. A kisfiú születésekor Mátyás király távol volt budai rezidenciájától és fiát csak az 1473-as év nyarán látta először. A király udvari írói közül Tubero azt jegyezte fel Barbara asszonyról: az özvegy Mátyás e hölgyet fejedelmi fénnyel vette körül. Udvarában feleségeként szerepeltette. Szerinte csak barátai akadályozták meg abban, hogy fiának édesanyját feleségül vegye. Tubero szavait — a későbbi adatok fényénél — realitásnak fogadhatjuk el. Annál kevésbé bizonyult reálisnak a régi, ausztriai melki krónika feljegyzése arról, hogy Barbara, Corvin János anyja — akiről helyesen jegyzi meg, hogy az ausztriai Stein város szülötte — szolgálóleány lett volna. Ugyanekkor azonban a legendaszövés is megindult. A boroszlói (wroclawi), szüéziai történetíró, Eschenloer úgy tudja: Barbara sziléziai ivadék volt. A történészek találgatásait hamarosan a szépirodalom is motiválta. Fredrich August Wenkel (Wentzel) (1773—1823) osztrák színműíró 1809-ben színpadra vitte e királyi szerelem széphistóriáját. Alighanem Eschenloer-re támaszkodva Barbarát, Corvin János anyját megtette Krebil, vagy Krebs boroszlói polgármester leányának s a Barbara-Borbála névből Máriát csinált. Engel történetíró 1813-ban már ezt a legendát vette bele történelmi művébe. S hogy „szem ne maradjon száraz s szakadjon meg a szív", mind Wenkel, mind Engel kolostorban fejezteti be a boroszlói polgármesterkisasszonnyal szomorú életét. (Ez a zárdába való vonultatás egyébként, mint az osztrák kutatók kimutatták, közel is járt a valósághoz.) A kis Corvin Jánost három esztendős koráig édesanyja nevelte. (Születésekor, vagy kisgyermek korában lábsérülést szenvedett, sánta volt. Corvin János lepoglovai sírját 1886-ban Török Aurél tárta fel. Antropológiai vizsgálata során megerősítette Marino Sanuto egykori állítását: Corvin János bal lábára sánta volt.) Azt, hogy Barbara egészen 1476-ig, Mátyás királynak Aragóniai Beatrixszal való házasságkötéséig Budán élt volna, határozottan nem állíthatjuk. Corvin János horoszkópja alá, Corvin János koncepciója időpontjául Márton doktor, nyilván Mátyás király bemondása alapján, feljegyezte: 1472. július 14. éjszaka. Ám Ilkuszi sem a fogamzás, sem a születés időpontja alá nem írta oda ezeknek földrajzi helyét. A gyermek Budán való megszületését Schönherr állítja. Az a feltevés, hogy Corvin Jánosnak anyja az a Koncz Borbála lett volna, akinek Mátyás király a budai Szent György téren ( a mai Dísz téren) 1473. január 30-án házat adományozott, nem áll meg. A Corvin János édesanyjának személyével kapcsolatos bizonytalanságot — Paulinyi Oszkár említett felismerése után — a két osztrák kutató, Ludwig és Maschek mozdította ki a holtpontról. Munkájukat magyarul — mint említettük — 1942-ben publikálták. Ők három olyan, Ausztriában őrzött oklevélre akadtak, melyek az egész Barbara kérdést megoldották. Eredményeikhez azonban van néhány kiegészítésünk. A két osztrák kutató megtalálta: 1. bizonyos Edelpeck Borbála asszonynak 1491. szeptember 13-án kelt végrendeletét; 2. egy 1478-ban kelt szerződést, amellyel Hasler Péter — később Klosterneuburg városkapitánya — Enzersdorfi Frigyesnek és nejének, Edelpeck Borbálának egy, a Fischa folyón álló malmát adja el; és 3. egy 1495. március 30-án kiállított meghatalmazást, amellyel — Bécs város bírája előtt — Enzersdorfi Frigyes intézkedik meghalt feleségének, sz. Edelpeck Barbarának végrendelete végrehajtása iránt. A három okirat közül számunkra a végrendelet mond legtöbbet. Az 1491. szeptember 13-án kelt végrendelettel Barbara Edelpeck — aki már 1478-ban Nemes Enzersdorfi Frigyesnek neje, egyben pedig az alsóausztriai enzersdorfi uradalomnak, az ottani kéttornyos vízivárnak is birtokosa — számos ausztriai egyházra különféle javakat, értéktárgyakat hagyományoz. Így a Stein melletti leibeni plébániáról is ajándékkal emlékezik meg. A klosterneuburgi kolostorra egy miseruhát, egy aranyserleget, nyestprémet és három aranygyűrűt hagyományoz. A hölgynek ekkor már két gyermeke van Enzersdorfi Frigyessel való frigyéből. A végrendelet szövegéből az alábbi szakasz szúrt szemet a két osztrák kutatónak: „ ... az én kedves fiamnak Hanns herceg úrnak azt a besztercebányai házamat hagyom, amelyet nékem én uram, a király vásárolt s amelyről oklevelet és pecsétet adott, ez (az okirat) az én mostani házvezetőmnél fekszik s ezáltal (ti. mint a ház tulajdonosa) én benne vagyok Besztercebánya város telekkönyvében is..." Barbara életének rekonstrukciója során a két osztrák kutató megállapította: Barbara talán a bajor eredetű Edelpeck nevű lovagi családnak sarja. Az alsó-ausztriai Mautern városban a szerzők nyomára akadtak egy 1456-ban említett Edelpeck János nevű polgárnak. Megcáfolták Barbara korábbi, szüéziai eredetmondáját. Feltételezték, hogy bécsi vagy esetleg Stein városából való eredet. (Steini származására abból következtettek, hogy két hitelezője is volt ott és a steini plébániatemplom Szent Borbála oltárát látta el kegyes hagyományai egyikével.) A két kutató úgy vélte — s itt mintha a szépirodalmi legenda kísértene vissza —: Barbara asszony élete végét a bécsi Szent Jeromos alapítványi házban, a megtévedt és vezeklő nők otthonában töltötte. Ezt a feltevést arra alapították, hogy végrendeletében utal arra: lehet, hogy magasabb parancsra kolostorba kell vonulnia. És érvük még e zárdába vonulás mellett: Barbara asszony erre a bécsi Szent Jeromos zárdára is különféle javakat hagyott. Végrendelete említi, hogy itt őrizték ékszereit is. 1495. február 7-én halt meg; a klosterneuburgi Szent Ágnes kápolnában temették el. Barbarának fián és besztercebányai házbirtokán kívül — még egy köteléke maradt haláláig Magyarországgal: mind ő, mind férje holtáig tagja volt a pozsonyi konfraternitásnak. Az asszony főörököse férje, Enzersdorfi Frigyes lett. Vele tizenhét évig élt együtt. Két gyermekük is volt. A végrendelet megemlíti még Pált, Barbara testvérét, Hedvig nevű nővérét és nagynénjét, Dorottyát. „Végrendeletében — mondja a két osztrák történész — egy tragikus asszonysorsnak befejezését kell látnunk, amely a földi javakról lemondva, egyedül a szív békéjét keresi." A kései olvasó elmerenghet tűnt korok szokásán, erkölcsén. A XVII. századi hajdúvárosok kimondják: az a rideglegény, aki valamelyes hajadonnak fattyat, „gyermeket épít", egy borját ád a jobbágyi leányanyának. A király egy vízivárat. Meg egy uradalmat. -yl-46