Budapest, 1971. (9. évfolyam)
8. szám augusztus - Vértesy Miklós: Az első pesti iparkiállítások
A Redoute négy termében a legkülönfélébb tárgyakat állították ki: síneket, vasrudakat, különféle öntvényeket, bádogos és lakatos munkákat, üveg-, papír és porcelánárut, bútorokat, különféle ruhaneműeket, selymeket, kalapokat, órát, szivart, sakkjátékot, szappant, illatszert, szódát, salétromot és más vegyi anyagokat, sztearinkészítményeket, nyers és kész cukrot, lisztet, étolajat, kávépótlót... A kiállítást 1842. augusztus 25-e és szeptember 21-e közt napi átlagban ötszázan keresték fel. Az utolsó nap kétezer jegyet adtak el. A belépő hétköznap 10, vasárnap 4 krajcárba került. A fizető látogatók száma összesen 14 425 volt. A költségek fedezésére a befolyt összeg nem bizonyult elégnek, a rendezőség 300 forintot fizetett rá. A legjobb kiállítókat megjutalmazták: 5 arany, 13 ezüst és 29 bronz emlékpénzt, továbbá 31 dicsérő oklevelet osztottak ki, 37 kiállítót pedig méltányló elismeréssel említett a bíráló bizottság. A jutalmak kiosztása karácsony másodnapján, a pesti megyeház dísztermében történt. Itt már képviseltette magát a megye, valamint Pest és Buda város magisztrátusa. Aranyérmet kaptak a Kissling testvérek pozsonyi gyárában készült ásványi festékek, a munkácsi vasgyár öntvényei és timsója, a Hoffmann család eszéki, mitrovicai és gradiskai üzemében készült nyers és cérnázott selymek, a pesti sztearingyár sztearin és olein készítményei és Vajda Miklós Debrecenben előállított salétroma. A jutalmazásnál tekintetbe vették, hogy a kérdéses cikk hazai előállítása mennyire fejlett; hogy esetleg új vagy javított eljárással készült-e; hogyan viszonylik a hasonló külföldi árukhoz; tényleges szükségletet elégít-e ki; a hasonló árút korábban nem külföldről hozták-e be; feleslegessé teszi-e az importot. A minőségen kívül az árra is figyelemmel voltak. Ahol a minőségről nem tudtak meggyőződni, ott elhalasztották a jutalmazást. Ehhez az elvhez később is ragaszkodtak. Például Grund Antal budai cipész a második iparműkiállításra 6 pár különböző cipőt, csizmát és bakancsot küldött, mindezt ,,varrás nélküli faszeges talppal amerikai módra" készítve. Grundtól utólag két pár bakancsot kértek, ezt átadták a katonaságnak, hogy egy közismerten lábbelit-pusztító bakán próbálják ki a faszeges talp tartósságát. A katona azelőtt három havonként nyűtt el egy bakancsot, Grund készítménye viszont még fél év múlva is használható maradt, — pedig a katona közben Laibachba ment szabadságra és 46 mérföldet gyalogolt benne. A sikeres próba után az Iparegyesület a cipésznek 50 forint jutalmat szavazott meg. A bírálók álláspontjára jellemző, hogy mellőzték a kiállítás fő szenzációját, a Kuhinka testvérek gyárában készült 110 és fél font (kb. 62 kg) súlyú remek óriás üvegbillikomot, melyet négy mester négy hónapon át köszörült. A gyár 100 aranyat ígért annak, aki utánozni tudja. A kehely azért nem kapott jutalmat, mert ,,illy nemű készítmény a forgalomban árúcikket semmi esetre sem képezhet, s inkább művészi példánynak, mint iparműnek tekinthető." Kossuth 78 nyomtatott lap terjedelmű jelentést írt a kiállításról és a díjazásról az Iparegyesület megbízásából. Valójában több ez a mű egy kiállítási jelentésnél, mert áttekintést ad egy sereg iparág helyzetéről, a meglevő gyárakról, a várható fejlődésről. Különös részletességgel foglalkozik a cukor-, szóda-, selyem- és posztógyártással, mint olyan iparágakkal, amelyek a meglevő alapokon a leggyorsabban fejleszthetők. Kitér azokra a találmányokra is, amelyeket különösen hasznosnak tart. Az Iparegyesület nem akart minden esztendőben kiállítást rendezni; de úgy érezték, hogy 1842-ben az idő rövidsége miatt jelentkezett olyan kevés kiállító. Ezért az 1843. évi augusztusi pesti vásárra, tehát rögtön a következő évbeli meghirdették a második országos iparműkiállítást. A felhívás hangoztatta, hogy nem kell a beküldött tárgyak árát közölni; ez csak azért kívánatos, mert esetleg akad egy másik gyártmány, amelyik nem rosszabb a hasonlónál, de költségesebben állítható elő. A kiállításról magyar—német nyelvű ismertető füzet jelent meg. Innen tudjuk, hogy az érdeklődés ez alkalommal sem volt nagy, csak 31-gyei többen jelentkeztek — azaz 244-en —, s ezek sem voltak mind iparosok. Krajcsovics Lujza háztulajdonos például Szókratész selyemre hímzett arcképével kereste a közönség elismerését, Tóth Teréz, egy lánynevelő intézet tulajdonosa „pusztán varrótűvel készített bimbóerszény" -nyel és egy uszkárral, mely „gyapotba volt hímezve". A tárgyjegyzék Tóth Teréz több növendékét is felsorolja; kiállított munkáik a következők: gyönggyel díszített tájképek, vakondok bőrből készített prémsapka, „1 katulya szekfűborsból", gyönggyel hímzett szőlőfürt stb. A bemutatott tárgyak többsége természetesen komoly alkotás volt. Párizsból egy gyapotfestő és egy szőnyegszövő, Bécsből pedig egy asztalos küldte el készítményeit. Mindhárman magyarok, akik külföldön tökéletesítették tudásukat. Csermák János uradalmi tiszt műve egy ,,kilencsoros vetőgépminta, amely a mag egyharmadát s a harmadik szántást megkímélteti"', Fuchs József órásé „1 évig járó lóganyos óra". Ez az árubemutató is a Vigadóban volt. Ellinger kért ugyan 160 forint bérleti díjat, de ezt teljes egészében felajánlotta a díjazásra. Most több jutalmazás történt: 9 arany, 29 ezüst és 41 „bronzpénzt" osztottak szét. A harmadik iparműkiállítás három évvel később, 1846-ban nyílt meg. Ez nagyobbszabású lett, nem is fért volna el a Redoute-ban. Ekkorra azonban elkészült a Nemzeti Múzeum épülete, és József nádor közbenjárására a kiállítás itt kapott helyet. Országos jellegét bizonyítja, hogy az 506 kiállító az ország 50 városából és falujából küldte be termékeit. Járjuk be gondolatban a 14 helyiséget: mit láthattak az egykori nézők? Az első termet a nyomtatott tárgyjegyzék szerint egy „hölgy alvó szoba" foglalta le, a következő bútorokkal: „mennyezetes ágy minden kárpitos cikkelyekkel ellátva; éjjeli szekrény; hölgyi szekrény függesztökkel s polcokkal; nyugágy; 6 karszék; 1 balzac (alacsony támlásszék); 1 öltöző asztal; 1 nagy asztal; 1 kis kerek asztalka; 1 nagy és 1 kisebb polcozat; 1 tükör (üvege nem hazai); 1 tükör asztal; 2 consol; 2 ablakfüggöny; 2 ajtófüggöny; 2 csengettyűvonó; 1 lábszőnyeg." A második teremben zongorák voltak s egy dohányzó szoba bútora; a következő ötben textíliák, szövetek, kelmék, egyszerű és díszesebb ruhák. A Valero selyemgyár termékei maguk megtöltötték az egyik helyiség felét. A nyolcadik teremben papírféleségek, nyomtatványok találtak helyet, a kilencedikben pedig különféle műszerek, órák, lakatosmunkák, kardok, borotvák, illatszerek, ékszerek és ostorok. A tizedik teremben építészeti és vegyi anyagokat, ásványokat, likőröket, pezsgőket helyeztek el, az utána következőben bőrkészítményeket, csizmákat, cipőket, szűröket, gubákat. A többi helyiségben répavető-, árpazúzó-, szecskavágó gépek, szövőszékek, fecskendők, hintók, kötelek, ásók, kapák, gyaluk, esztergapadok, sodronyok, üstök várták a látogatókat. Egyik-másik kiállító egész sereg árut mutatott be, például a dernői vasgyár a következőket : „faszénnel fűtött gözkavar-kemencéböl vasbocs; ily vasbocsból készített rúdvasák; vastengelyek terhes szekerekhez és hintókhoz; fehér és szürke nyersvas, öntött vastáblák, karikák és rostok vaskonyhákhoz; törő mozsarak, kályhák, vízvezető csövek, vasfazékok, síremlék, feszületek, sírkereszt, oltári gyertyatartó, oszlop-fejezetek, lábasok, díszrózsák, üllők, szabó-vasalók, mértéksúlyok, lömozsarák, levélnyomaszok." Wesselényi Miklós is szerepelt a kiállítók közt. Zsibói birtokáról „szalaj"-1, azaz mai nevén hamuzsírt küldött fel. Szijj Sámuel cséplőgépe nem fért el a Múzeumban. Annak, aki kíváncsi Volt rá, el kellett mennie a gyáros Nyúl utcai raktárába. Az érdeklődés és a vásárlókedv fokozására 2 forintos sorsjegyeket bocsátottak ki. Pest-Budán 5161, vidéken 1706 sorsjegyet vettek. Az Iparegyesület a befolyt összeget teljes egészében arra fordította, hogy nyereménytárgyakat vásároljon a kiállított anyagból. A főnyeremény a nagy érdeklődést keltett „hölgy alvó szoba" volt, 5117 forint értékben. Kisorsoltak ezen kívül 23 drágább nyereményt, 44 darab 40—20 forint és 156 darab 20—10 forint értékű tárgyat; a többi között a dohányzó szobát, fegyvereket, teáskészletet, zongorát, hintót, órát, porcelántárgyakat, selymet, takarókat, gyertyatartókat. Az első iparkiállítások sikere vitathatatlan. Felébresztették az ipar iránti érdeklődést; hatásukra alakult meg az Országos Védegylet; és hozzájárultak a fejlődés meggyorsításához, különösen a vasgyártásban, a textil-, cukor-, papír- és malomiparban. A következő kiállítást 1850-re tervezték, de erre a szabadságharc bukása miatt nem került sor. Az önkényuralom minden iparfejlesztő megmozdulást betiltott, és az Iparegyesületet is feloszlatta. így a negyedik országos iparkiállítás csak négy évtizeddel később, 1885-ben nyílt meg Budapesten. Ez már nem társadalmi mozgalom eredménye; egy fejlődő kapitalista állam rendezte meg, nagyszabású keretek között, majdnem 12000 kiállítóval. 38