Budapest, 1971. (9. évfolyam)

7. szám július - Hernádi Miklós: Téli gondról — idejekorán

Mozaik a főváros múltjából Kossuth Lajos műemlékvédelmi parancsa 1848-ban, Pesten A Pesti Hírlap 1848. december havi 3. számában olvassuk a következőket: ,,A tudományt harczok között sem szabad felejtenünk, sőt azt ápolni mindenkor kötelességünk, — minél fogva Pest-Buda hatóságának, úgy a sánczolási munkák körül felállított ügyelőknek meghagyatik: miként szigorú vigyázattal legyenek a munka közben itt-ott találandó régiségekre és tárgyakra, legyenek azok egyes nagyobb-kisebb réz, vas, kő, agyag stb. eszközök, vagy gyűrűk, pénzek, fegyverek, edények stb., azokat a leihely és mélység pontos feljegyzésével foglalják le a múzeum számára és az academia titoknokának (Borz-utca 222. sz. alatt) tegyenek róla jelentést. Pesten, 1848. november 30-án. Az Orsz. Honvédelmi Bizottmány elnöke, Kossuth Lajos". Kossuth felhívását ma is figyelmébe ajánlhatjuk mindazoknak, akik fővárosunk területén — a hajdani sánc-ásások helyett — az építés békeművén munkálkodnak. Ember mint zálogtárgy — az előidőkben Ismeretes, hogy Zsigmond királyunk még akkor is örökös pénzgondokkal küzdött, amikor a magyar és a cseh trónus elnyerése után német-római császárrá is megválasztották. Hosszan tartó londoni és párizsi időzése után csak úgy tudott nagyobb pénzkölcsönreszerttenni, hogy bizonyos nyugat-európai bankároknál zálogba vetette hűséges udvaroncát, kísérőjét, udvari történetíróját: Eberhadt Windecke mestert. Windecke maga írta meg, hogy addig volt Hollandiában a hitelezőknek kényszerű vendége, mígnem Zsigmond — holmi jóféle körmöciek ellenében — kiváltotta hívséges emberét. Ha emberről mint zálogtárgyról későbbi adataink nincsenek is, holmi ember-vásár féle dolgok később is történtek. így például 1731-ben Magyarország nemcsak lovakat, de hozzájuk való huszárokat is exportált Szászországba. A szász herceg a bécsi Haditanácsot kérte: magyar huszártestőrsége kiegészítésére engedje meg a tanács, hogy magyar huszárokat toborozhasson s húsz jó magyar lovat vámmentesen vihessen ki Eisenachba. Bécsbe, majd Budára küldte evégett Nemzetes Székely Mihályt, testőrhuszársága toborzó őrmesterét. ,,A huszár nem vámköteles — szegezte le a Haditanács —; a paripa annál inkább." A lóállomány csökkenése miatt a lókivitelt vámokkal sújtották. Ám végül, „hogy ilyen nagy és jelentős fejedelmi család jóindulatát megtartsa", a bécsi udvar mégis vámmentessé tette — a magyar huszár után — a magyar lovat is. Budai ötvösök 1505-ben Az Újvilág felfedezése s az amerikai »ranynak Európába áramlása előtt földrészünknek egyik leggazdagabb arany-ezüst bányavidéke Magyarország volt. A nyersanyagokban való gazdagság párosult a magyaroknak már a honfoglalás óta emlegetett pompa-szeretetével. Ezeknek a fémeknek a feldolgozásával foglalkozó ötvösök kedvelt iparművészek voltak. Az ötvösséget a művészettörténet a magyarság „nemzeti műiparának" nevezi. A középkorban az ötvösművészet magyarországi fellegvára Buda lett. 1250/55 óta itt verték 41 magyar pénzt is, egészen a XIV. századig. Egy időben a budai Vár egyik utcájának Ötvös utca — vicus Aurifabrorum — volt a neve. 1505-ből fennmaradt Budának egy tizedjegyzéke. Ez az összeírás a budai határ földtulajdonosainak nevét s földjük, szöllejük helyét — a dűlők nevét — tünteti fel. Eszerint 1505-ben Budán a következő ötvösök voltak földtulajdonosok: Fekete Ötvös János Dinnyemálon, Ötvös Tamás Formánkuton, Ötvös Mátyás a Kégler-dűlőben, Ötvös János az Agyagverem-dűlőben, öreg Ötvös István Dinnyemálon, Ötvös Péter aranyműves Rózsamálon, Ötvös Imre Tükörmálon, Ötvös Mátyás a Mandulás-dűlőben, Ötvös Imre ugyancsak Dinnyemálon. A budai ötvösökkel nemcsak mint szőlőbirtokosokkal és budavári háztulajdonosokkal találkozunk. Akadtak köztük tanácsurak, sőt, budavári bírák is. Budapest legrégibb gyára — a szabadságért A Valero-féle pestvárosi selyemszövő a XIX. század elején az első gyárnak nevezhető hazai ipartelepeink egyike volt. A reformkorban Valero Antal, a gyár akkori tulajdonosa, Kossuth Lajos oldalán tevékenyen résztvett az önálló magyar iparért küzdő Védegylet munkájában. Valero, aki Széchenyi Istvánnal is személyes barátságban állt, 1848-ban a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank elnöki tisztét is betöltötte. Pestvárosi gyáruknak és cégházuknak díszes, klasszicista épületében ma a Honvédelmi Minisztérium Honvéd utcai részlege helyezkedik el. A Valero-gyár az 1830—40-es évekre pompás, a francia selymekkel vetekvő kelméket készített. Az a selyemszövésű arcképük, amely József nádorról még 1846 előtt készült, valóságos iparművészeti műremek. 1848-ban pedig a gyár Kossuth Lajosnak — akkor még pénzügyminiszternek — alakját szövette selyembe. Ebből a Kossuth-képből egyet a Kiscelli Múzeum őriz. Egy másik példánya töredékesen úgy maradt meg, hogy azt Gál Ferenc, a gyár főtisztviselője — Pest és a gyár elhagyásakor — a szövőgépről tépte le, s zsebórájába rejtve őrizte meg. A szabadságharc bukásával a reformista szellemű gyárigazgató, Valero Antal is a proskribáltak listájára került. (A régi gyártelep helyét őrző Valero utca nevet nemrégiben — oktalanul — megváltoztatták.) Hol állt a budai Vár régebbi királyi palotája? Már a budai várásatások idején felvetették: vajon a későbbi királyi palota helyén állt-e IV. Béla királynak a tatárjárás utáni budai szállása? Akadt, aki — a korra jellemző rangos leletek híján — a déli palota építésének kezdetét a XIV. század derekára tette. Kumorovitz Lajos kimutatta: e déli palotának házikápolnáját csak 1366-ra szentelték fel. Ezzel szemben már a XIV. század elején szó esik egy királyi nagy kúriáról — németül: Kammerhof —, amely benn, a polgári városban áll s amelyet 1301-ben a királyok budai otthonaként említenek. Ez az épület a Várnegyedben, a Táncsics Mihály utca 9—13 sz. telkeknek helyén állt. Ennek a királyi nagykúriának házikápolnáját 1349-ben szentelték fel, Szt. Márton tiszteletére. (Addig az 1333-ban „regia capella"-ként említett Mátyás templom töltötte be a házikápolna szerepét.) Most Győrffy György (A magyar várostörténet kezdetei és Budapest kialakulása c. munkájában) ismertet egy 1337. évi — eddig ismeretlen — budai vonatkozású oklevelet. Eszerint 1337-ben a váradi káptalan előtt a Miskei család tagjai Buda városában, a Szent Miklós utcában (ma Táncsics u.) a királyi kúria mellett fekvő telküket az azon levő palotával és más épületekkel együtt átadják Szécsényi Tamás erdélyi vajda családjának. Ez az oklevél a budai helytörténet szempontjából perdöntő fontosságú: még 1423-ban is a Szécsényi családot említik az itteni — ekkor már hajdaninak mondott — királyi nagykúria s az abban álló Szent Márton kápolna szomszédaként! így meggondolandó: vajon pontot lehet-e tenni a budai helytörténet vitatott kérdéseire, anélkül, hogy folytatnák az 1962-ben megszakított Táncsics Mihály utcai ásatásokat? Zl. Werbőczi elveszejtése Az 1541-ben Budára bevonult Szulejmán (Szelim) nem Mátyás király egykori palotájában szállt meg, mert ott lakott még Izabella királyné a fiával. S mivel fedetlen arcú, keresztény nő nem kerülhetett a nagy úr szeme elé, a szultán költözött Werbőczi palotájába. Werbőczi már 1505-ben országos ítélőmester, majd királyi személynök, és 1525-ben Szapolyai János vajda hívei — Báthori „Istefán" megbuktatásával — nádorrá választották. Báthori ezért híveivel életére tört. „Az új nádornak voltak jeles tulajdonságai, de bátorság dolgában nem a legkiválóbb ember — írjaSzerémi György krónikájában —, mert amikor neszét vette a veszedelemnek, elmenekült Szapolyai vajda budai palotájába. Báthori csapatai csak az üres házat ostromolták s nem is tehettek sok kárt benne. De az 1526-i rákosi országgyűlésen elérték, hogy Werbőczit a nádorságtól megfosztották, mint a közbéke háborítóját, és száműzték. Visszavonulva élt rövid ideig: de a mohácsi vész után Szapolyai nemzeti királysága mellett buzgólkodott, aki azután kancellárjának nevezte ki. A hozzá költözött török szultán jól érezte magát nála, barátságába fogadta és a török uralom alatt levő magyarok főbírájává tette. Nem is történt semmi baja, amíg Szulejmán itt időzött. A Budán maradt főbasa azonban félt tőle, mert tudta, hogy a fényes porta kegyében él s ez vesztét okozhatja. Amikor a szultán elvonult Budáról, a budai basa meghívta ebédre a magyarok főbíráját. Kamarásai ugyan azt tanácsolták, ne menjen el, de ő ez egyszer bátor volt. Hazatérve az ebédről, csak annyit mondott: «Bizony fázom!» Talán a sötét jövő borzongott benne . . . talán a méreg. Harmadnapon meghalt. Kamarásai márványkoporsóba rejtették s eltitkolták szomorú végét, nehogy kincsei a török kezébe jussanak. A basa mégis elorozta vagyonát." Kávéházi kémszervezet Fővárosunk a második világháborúig a „Kávéházak városa" címmel rangoskodott. Már 1894-ben ötszáz kávéházat tartottak nyilván és ez a szám a XX. század első negyedéig tetemesen növekedett. A kávéházak szaporítása már II. József és II. Lipót alatt kezdődött, amikor a kormányzat körmönfont kémszervezetet létesített. Mályusz Elemér, a magyar történelemtudomány egyetemi tanára írja 1926-ban megjelent „Sándor Lipót fh. nádor iratai" című munkájában: „II. József és II. Lipót azért sürgették a pesti és budai kávéházak gyarapítását, hogy az álmodozó, a szabadságterveket szövögető fecsegők ott suttogjanak és ne a lakásukon. így a fecsegőket könnyű volt kihallgatni és tőrbecsalni a jól álcázott és busásan megfizetett besúgóknak, így lett a kávéház az állambiztonság szerve". „A pesti, budai, óbudai kávéházak" című vaskos kötetében tovább bogozza az érdekes kérdést néhai kitűnő városhistorikusunk, Bevilaqua Borsody Béla. Kinyomozta, hogy a kémszervezet feje a svájci származású Francesco Gotthardi volt, aki 1774-ben lett pesti polgár és kereskedő, majd kávésjogot nyert s mint ilyen, városkapitány és szenátor, mert II. József a szenátoroknak juttatta a kávésjogokat. A kémszervezethez tartozott a legtöbb kávés, még a híres Kemnitzer is; a svájci Bartian Duchelle kávés és biliárdbankos, aki Tuschl Sebestyén néven színházi vállalkozó is volt; Giovanni Conti kávés, hamisbiliárdbankos; egy Székely nevű színész; gróf Ungwarfh Epiánuel színház vállalkozó, hamiskártyabankos kalandor, és egy csomó felhajtó. Főbesúgójuk nemes Tomanek József pesti ügyvéd volt. Ez ugratta be Tuschl hírhedt, „Három oszlopokhoz" cégérezett színházi kávéházában — amely az egykori Honvédelmi Minisztérium helyén volt — a szerencsétlen jurátust, Szolárcsikot, aki itt adta meg Martinovicséknak. a Jákobita Klubosoknak titkos jelét: a balkéz fejére a jobbkéz mutatóujjával rajzolt L betűt. Az összeesküvés nyomára ez vezette Sándor Leopold nádort és juttatta a pesti öreg és az egri fiatal bakó tőkéjére a jakobinus vezetőket. R. R.S. 35