Budapest, 1971. (9. évfolyam)

1. szám január - Vincze Oszkár: Civilizáció — szennyinvázió

Erie-tó vizének tisztítási költségét 20 milliárd dollárra becsülik. A munkát röviddel ezelőtt meg is kezdték és előreláthatólag tíz év alatt fejezik be. Ohio állam elnöke nemrégiben Nixonhoz fordult, kérve az Erie-tónak katasztrófa sújtotta területté nyilvánítását, amelynek révén tetemes szövetségi segély folyósítását remélheti. Mára hatalmas Mississippi folyam és számos mellékfolyójának tisztasági foka sem üti meg az előírt követelmény mértékét. Bár a tisztító művek már sok helyütt megépültek, a veszély riasztó jellegét ez ideig sem sikerült a kívánt mértékben csökkenteni. A Nixon-kormány az előző rezsim mulasztásain okulva most már nagy erőket mozgósít a Potomac folyó megtisztítására, a további szennyeződés megelőzésére; Nixon a vizek, a levegő szennyeződése elleni harcot most már nemzeti program rangjára emelte. Becslés szerint az USA-nak a levegő szennymentesítése évente 13 milliárd dollárjába kerül — ha az orvosi, takarítási és az épületkár-helyreállítási költségeket teljesen figyelmen kívül hagyjuk. A levegő szennyezettsége a termelésben évente 500 millió dollár kárt okoz. A Kaliforniai Egyetem már régen tanácsolja Los Angeles lakóinak: ha egészségüket meg akarják óvni, költözzenek füstmentes városrészbe. Amerika-szerte roppant anyagi és műszaki erőfeszítéseket tesznek a természetes vizek, a levegő tisztaságának helyreállítására. Helyenként kétségtelenül számottevő eredmények is mutatkoznak. A szennyezettség országos átlaga azonban még mindig 40 százalék körül van. A folyók szennyterhének kiküszöbölésére mérhetetlen beruházások árán rendre építik a tisztító berendezéseket. A levegőtisztítás sikerének előfeltétele azonban a szilárd szemét higiénikus eltávolítása. A szakemberek már látják, hogy a szemét szabad területen való elégetése nem járható út. Újabban számos helyütt a fertőtlenített szemetet sajtolják, elégetik, majd parlagon heverő földeken elássák, vagy mélyebb fekvésű helyeken szétterítik. Kísérletet folytatnak a szemétnek kemencében való elégetésével, olyképpen, hogy a keletkező hőt is hasznosítják. Egy másik kísérlet szerint a szerves szemétből műtrágyát, sőt, cementet és egyéb építőanyagot igyekeznek gyártani. E technológiák még nagyobbára kísérleti stádiumban vannak. Ezek az eljárások azonban a fém- és műanyaghulladék kérdésének megoldására egyébként sem alkalmasak. Az USA-beli viszonyokhoz hasonló jelenségek tanúi vagyunk ma már számos európai országban is. A Német Szövetségi Köztársaságban évente 72 milliárd köbméter a szennyvíz mennyisége. így például érdemes megemlítenünk, hogy a 160 kilométer hosszú Ruhr folyó vizét kilencszer issza meg ember és ipar, mielőtt véglegesen „elhasználva", szennyel telítve bevánszorog a Rajnába. Nyugat-Németország iparvidékein házi- és vadállat mind nagyobb számban pusztul el tüdőrákban és a levegő szennyeződésével összefüggő egyéb megbetegedésben. A legnagyobb fajlagos szennyező tényező ez idő szerint az ipar, amely általában ötször-nyolcszor akkora szennytömeget zúdít a befogadó folyókba, mint az emberi lakótelepek. A civilizáció korábbi időszakában a természetes vizek öntisztuló képessége is elegendő volt ahhoz, hogy a betorkolástól számított 15 kilométer után például a Duna a Bécs alatti nagy szennyvízterheléstől megtisztulva, ivóvíznyerésre is alkalmassá váljék. Ausztria-szerte évenként ma 19 milliárd köbméter szennyvíz képződik, amely közvetlenül vagy közvetve zömében a Dunába ömlik. A feltisztulás távolsága ma már a nagy terhelés következményeként Hainburg alatt van; és ha a folyam tovább szennyeződik, az öntisztulás lehetőségét lassan teljesen kizárják. Svájcban évente 12 milliárd köbméter szennyvíz képződik. Bár Svájcnak nincs számottevő nehézipara, de természetes vizeiben — a hajdan csodálatos, pisztrángos hegyi patakokban és a tavak többségében — a mérgező anyagok okozta halpusztulás már régen mindennapos esemény. A „Tilos a fürdés" tilalmi tábla itt is egyre gyakrabban tűnik fel a természetes vizek mentén; és a kincsesbányának számító idegenforgalomra annyira ügyelő szép ország kultúrterületén a tífusz sem ritka vendég. Tavainak nagy tükrét mind több helyütt sűrű alga-takaró lepi el. A Zürichi tó halott víznek számít, és a három ország vízkincsét gazdagító Bodeni tó körül is ott settenkedik a pusztulás árnyéka. A veszély felismerése nyomán Svájcban a következő tíz esztendőben az egész háztartási szennyvizet és az ipari szennyvíz mintegy 75%-át mechanikai és biológiai tisztító műveken át bocsátják majd a természetes vizekbe. Franciaországban súlyos pénzbüntetéssel, sőt, börtönnel sújtják, ha valaki a természetes vizek állagában súlyosabb kárt idéz elő. A tengerparti települések felől érkező lebegő és cseppfolyós szennyező anyag ennek ellenére már a híres francia Riviérát is veszélyezteti. Japánban (egészen 1967-ig) a természetes vizek és a levegő tisztaságának ügyét a helyi közigazgatás intézte. A viszonyok gyors romlása következményeként törvényt hoztak a további szennyeződés megelőzésére. A halállomány ennek ellenére változatlanul pusztul, a lakosság soraiban egyre növekszik az asztmatikus megbetegedések száma, a bronchitisz, a szemgyulladás. Tokió levegője olyan mértékű szennyeződés terhét viseli, hogy a közlekedési rendőrlegénység napi őrszemes szolgálatát sok helyütt oxigénálarccal teljesíti. Amszterdam, Rotterdam és számos más hollandiai város évszázadok óta nagyobbára a Rajnából fedezte ivóvízszükségletét. Ma már egyre gyakoribb eset, hogy a Rajna egyes szakaszain a vízvezetéket lezárják és a települések napi vízszükségletüket, egyegy méreghullám csillapultáig, más módon elégítik ki. Ilyen időszakokban a falvak érdekelt mezőgazdasági népessége állandó inspekciót tart, hogy a kósza jószágot az itatás szokott helyétől kellő időben eltereljék. A nagyobb méreghullámokat elsősorban a nagyarányú halpusztulás jelzi. Ilyenkor széles apparátussal lázas tempóban folytatják a vizsgálatot, az esetek zömében azonban igen kevés eredménnyel. íme, ez a természetes vizek, a levegő szennyezettségének és a szemétözön veszélyeinek rövid képe a világ legfejlettebb országaiból szerzett adatok alapján. A főváros csatornázási és szennyvíz viszonyai Budapest régi, úgynevezett történelmi városrészei egyesített rendszerben csatornázva vannak. A régi peremvárosok (községek) azonban még napjainkban is csatornázatlanok és nagy általánosságban a csapadékvizet felszíni árokrendszerben vezetik el. Fővárosunk nagy és összetett vízgazdálkodási kérdése a Duna. Minél nagyobb lesz a város lélekszáma és minél magasabbá válik lakosságának életszínvonala, annál nagyobb mértékben növekszik mind a lakossági, mind az ipari szennyvíz-kibocsátás mértéke. E két tényező együttesen határozza meg a Duna vizének szennyezettség fokát. Minthogy a folyam vizének telítettsége már a kritikus határ közelébe érkezett, legjobb tudásunk és anyagi erőnk végső megfeszítése árán is elejét kell vennünk a folyam további elszennyeződésének, sőt, olyan intézkedéseket kell tejnünk, amely mai szennyterhét is hatékonyan csökkenti. A víz minőségének romlására mi sem jellemzőbb, minthogy Káposztásmegyeren 1924-ben a víz literenkénti oxigénfogyasztása még mindössze 3 milligramm volt; ugyanez 1934-ben 5—6 milligrammra, 1957—1961 között 10,5 milligrammra, 1962—1968 között pedig már 12,4 milligrammra emelkedett. Ez utóbbi adat szerint a Duna vize a nemzetközi menzúra szerint már szennyezettnek minősül. A Duna vizének egyik legsúlyosabb szennyező góca maga a főváros. Elsősorban az ipar szennyvizének helyi tisztítását kell a előírt mértékben megoldani. És ez nemcsak a csatornahálózat állagának megóvása, hanem a víz sokoldalú felhasználása, a Duna élővíz jellegének fenntartása szempontjából is halaszthatatlan feladat. Meg kell kezdeni a tanács által egyébként is beütemezett tisztító telepek fokozatos kiépítését. Ez azért is rendkívül fontos, mert e nélkül a vízműveknek a főváros alatti bővítése is csak a tisztítási program megvalósítása után válik megvalósíthatóvá. A nagy nemzetközi folyam tisztán tartásának kérdése azonban kizárólag a főváros anyagi és politikai erőforrásaiból nem oldható meg. A folyam tehermentesítésének egyik kulcsa a tőlünk nyugatra fekvő dunai országok kezében van, amely kérdés nemzetközi egyezmények útján rendezendő. A multilaterális egyezmény alapján nekünk éppen úgy őrködnünk kell azon, hogy a Duna mentén lejjebb fekvő országok is a konvenciónak megfelelő tisztaságú vizet kapjanak. A legközelebbi jövő feladata: fővárosunk egész területén minden szennyvlz-betorkolást meg kell szüntetnünk. A tanács tervei szerint már a közeljövőben sor kerül a Szilas-, a Rákos-patak, a Sósmocsár-árok, a Rádi-árok és a Hosszú réti patak szennyvízmentesítésére. A legszigorúbb büntetés terhével kell tiltani, nehogy 35