Budapest, 1971. (9. évfolyam)

6. szám június - Kunszery Gyula: Budapesti alakok a századfordulón

A drótostót A kosarastót A lámpagyújtogató mes slágerek is születnek: „Volt egyszer egy zongorista, sápadt és sovány. .." Meg aztán, hogy „A muzsikusnak dalból van a lelke. . ." Ám a húszas évek derekán megfordult a helyzet: megszólalt a film és — elnémult a zongora. Mozi után persze beülünk egy hangulatos vendéglőbe. S megkezdődik az éjszaka vámszedőinek búcsújárása, akik közül többen még manapság is molesztálják a vacsorázó vendégeket. Sorra megjelennek: a virágárus lány, a grafológus, a gyufa-árus bácsi és — a kucséber. Ez utóbbival megkezdődik a „páros-páratlan" primitív szerencse játék. Ha ő veszt, áruban egyenlíti ki a tartozását. Mozgó boltjából sósmandulás-zacskót kotorász elő, vagy rudacskára fűzött émelyítően édes datolyát, avagy egy celluloid-babát. Szabad választani. . . De közben elérkezett a hazamenetel ideje. Éjfél után persze már nem járnak a villamosok, az autótaxi ritkább a fehér hollónál is... Ám nem kell elcsüggedni: a közelben van a bérkocsik „standja". Lehet válogatni kétlovas fiakerek vagy egylovas konflisok között. Az utóbbi nemcsak olcsóbb, hanem „romantikusabb" is. Ady is ilyennel közlekedett, nemcsak magánosan, hanem Lédával is. „Döcög, döcög az ócska konflis — És mi sápadtan reszketünk. . ." Heltai Jenő pedig a rozzant batár öreg kocsisát énekelte meg: Jobb lesz nekünk lassan menni, Vén szekerem, vén lovam, Jobb lesz nekünk megpihenni, Öreg idő, este van. Lassan menni, megpihenni, Hogy ne bántson senki, semmi, — Gyű Madár, hej Madár! Miértünk már úgyse kár! Nem kár a velük tovakocogó egész régi világért sem. De kár, nagy kár az ócska konflisban bentfelejtett — ifjúságunkért. . . A pereces A kucséber Hordárok