Budapest, 1971. (9. évfolyam)

6. szám június - Siklós László: Életunt tizenévesek

Fejes László felvétele getik. Arra senki nem gondol, hogy a gyerek esetleg azért lopott, mert hiányzott neki valami. Nem a toll, nem a játék, hiszen ugyanolyan van neki is. A törődés, a szeretet hiányzott. A gyerek a hiányt a keze ügyébe adódó tárgyakkal pótolja. Beavatkozás — Minden szülő azt hiszi, hogy gyereke neveléséhez a saját módszere a legjobb. S ha csődbe kerül, nem magában, hanem a gyerekben keresi a hibát. — Nem lehetne jobban beavatkozni a családok életébe ? — Olyanok a családtörvényeink, és olyan izolált a családi élet, hogy hathatósan beavatkozni csak akkor van joga a társadalomnak, illetve a hatóságoknak, amikor már nagy baj van. — A pedagógusnak nagy a hatásköre. — Elvileg. Egy kisfiúnak meghalt a húga. A kislány szép volt, jó, okos, a szülők kedvence. A halála utáni harmadik évben még gyászolták. A televíziót fekete drapéria takarta. A kisfiú feketében járt, nem engedték játszani, moziba nem mehetett, rászóltak, ha nevetni mert. Kedélybeteg lett és rosszul tanult. Emiatt szülei verték. Még rosszabbul tanult. Öngyilkos lett. Miért nem tűnt fel az iskolában a gyászoló gyerek? És ha észrevették; miért nem tehettek semmit? — Ha a tanító akar is segíteni, még nem biztos, hogy tud — mondja a tapasztalt nevelő.—Közelférkőzni a családokhoz, hatással lenni rájuk, nagyon nehéz. A családlátogatás kevés a szoros és bizalmas kapcsolatok kialakításához. Számtalan tragédiát aszszisztáltam már végig, tehetetlenül. Az egyik családban például fiú született vézna, fejletlen tanítványom mellé. A kislányt attól a perctől kezdve elhanyagolták, de a jó bizonyítványt megkövetelték tőle. Kértem a szülőket, törődjenek egy kicsit a lányukkal, hiszen már kedélybeteg. Az anya meg is ígérte. Vártam, reménykedtem. A kislány, látogatásom után két nappal, öngyilkos lett. Társadalmi összefogás kellene. Az apa, az anya munkahelyének a segítsége, a szomszédoké. Próbáltam együttműködni társadalmi szervezetekkel. Talpaltam két gyerekért, elvonókúrát harcoltam ki az apjuknak, szociális foglalkoztatást az anyának, próbáltam jobb nevelési módszerekre bírni a másik gyerek szüleit. Egy harmadik lett öngyilkos... — Tulajdonképp sokszor egészen egyszerű eszközökre volna szükség — mondja a pszichológus. — De megtalálni nehéz, mert minden esetben más módszer kell. Egy gimnáziumban például a lányok között öngyilkossági járvány tört ki. Az okát nem tudták kideríteni. Aztán egy nap az igazgató kihirdette: Aki öngyilkos lesz, azonnal kicsapják az iskolából... Másnap megszűnt a járvány. A módszerre rájönni nehéz. Az öngyilkossági kísérlet az elkeseredett gyerek végső figyelemfelkeltése. Összef üggések — A halál tudata nem olyan rémisztő, mint a felnőtteké —, mondja a pszichológus. — Egy kisfiú például azt képzelte, hogyha meghal, „fölülről" végignézi a temetését: a szülei, a tanárai, a szomszédok, a pajtásai sírva mennek a koporsója mögött, sajnálják őt, szomorkodnak, s ő boldogan mosolyog, végre fölfigyeltek rá. Ha élne, mostantól boldogabb lenne. . . Öngyilkossága bosszú a felnőttön, hogy bűntudatot csikarjon ki belőle. Némelykor teátrális tett, hogy a szülő foglalkozzon vele, szeresse őt. Persze, néha „túl jól sikerül". — Tehát zsarolás ? — A szeretet zsarol. Öt kell elítélnünk ezért. .. ? A közvélemény egyrészében olyan nézet uralkodik, hogy a látványos öngyilkossági kísérlet nem „komoly". De maga a tény, hogy a fiatalkorú eljut idáig, már magában hordja a tragikumot. Az utóbbi évekig az öngyilkosságról a szaklapok, a népszerű ismeretterjesztő lapok és a napilapok alig írtak. A KSH jelentései, egy-egy WHO statisztika és néhány, összegezésre alkalmatlan cikk jelent meg. Pedig az ügy figyelmet és nyilvánosságot érdemel. Hogy küzdeni lehessen ellene. A veszélyeztetett gyerekek nagy része úgy-ahogy átvészeli a pubertást. De tizennégy—tizenöt évesen kiszakadnak az általános iskola valamennyire támaszt jelentő közösségéből, szakmát, pályát választanak, nemileg megérnek, s felnőtteknek hiszik magukat — ennyi hatásra kicsúszik lábuk alól a talaj. Legkésőbb ekkor kellene támaszt nyújtani a botladozóknak, képessé tenni a küzdésre, hisz mindegyikükben van vágy az életre, de nincs erejük a mindennapos küzdelemre. Akiből pedig a szándék is hiányzik, annak értelmes életcélt kellene mutatni, kifejleszteni a kis dolgokban való öröm készségét. Eredményesen segíteni hagyományos módon, elszórt helyi kezdeményezéssel, formális ifjúsági programokkal nem lehet. Mindenkinek ott kellene segíteni, ahol fölbukkan a veszélyeztetett fiatal. A családban, az iparitanuló intézetben, a középiskolában, a munkahelyen. Ha a fiatalt csak egyvalaki meghallgatja, ha egyetlen emberhez őszinte lehet, ha érzelmileg kötődni tud — átvészeli a nehézséget. Mert a megértés és a szeretet megakadályozza a végzetes tett elkövetésében. Életben marad, dolgozik, s mint más ember, néha még boldog is lehet. 29