Budapest, 1971. (9. évfolyam)

6. szám június - Rózsa Gyula: Szemmagasságban

Az érintettek sokszor vigyáznak is, sokszor még nem. Lássunk most tudatosan az orrunkig, nézzünk ennek utána. Pavilonok, pavilonok, pavilonok A szót még tizenkétszer kellett volna megismételnem az alcímben, mert legalább tizenötféle funkciójú és variációjú pavilon található a pesti aszfalton, s mint az alábbiakból kiderül, ez a változatosság nem okvetlenül gyönyörködtet. Eredetileg ugyan a pavilonok formáját is különböző típustervek rögzítik, ám a valóságban az újság-és gyümölcsárusok- virág- és virslikereskedők, dohánytőzsdések és lángosiparosok, meg még vagy tizenkétféle kereskedők mind a maguk képére formálják s a típuspavilonok is addig maradnak egységesek, amíg a tervrajzon maradnak, aztán a járdán már ahány, annyiféle. Mindazonáltal szűnik a pesti utcai kereskedelem finoman szólva mediterrán jellege, évről évre kulturáltabb és európaibb az utcakép. A belvárosban például már nem látok „pavilon nélküli forma pavilonja az egyetlen postának, amely hajdan egyetlen típustervet akart megvalósítani, pedig hát a csupaüveg modern újságosbódékban toldás és madzag nélkül is annyi lapot lehetne reklámozni, amennyit csak Magyarországon kolportálnak. Mindez persze csak addig tűnik fel, míg az ember bele nem botlik az első úgynevezett újságosszekrénybe. Ezeket az előtetős, zöld szekrénykéket vastag csőlábra állították a sarkokra, kinyitva olyanok voltak, mint egy-egy szárnyasoltár, úgy tartották a Vogue-t és a Fáklyát, mint a passió jeleneteit. Aztán szép lassan magántervezésű pavilonokká alakultak. Először szentségházakat kaptak a szárnyasoltárok, hatalmas vasládákat, mert a tartalékáru és a remittenda nem fért el, aztán nylon fóliából baldachinokat is, mint az itáliai templomok oltárai a névadó szent nevenapján. Bevert ugyanis az eső, a szárnyasoltárból lassan maszek pavilon lett, a kétszárnyú oltárból meg négy-hatszárnyú oltár, mert újságállványokkal toldották ki jobbról, balról, s szélesebbre nőtt ekkorra, mint a nagy német gótikus székeseperrel telt illusztráció. Ha aztán a ládahalmct zöldhagyma-szárnak szánt kukák egészítik ki „kompozicionálisan", teljes a középkori kirakodóvásár, amihez képest az újságosok kirakodása igazán csak változatos színfolt a városban. Pedig a zöldségpavilonok láda és kuka nélkül mintha szépülnének. Mind többet látok az új fém-üveg épületecskékből, amelyek, ha nincsenek „téliesítve", mint a Kálvin téren, kilógó kéménnyel — ugyancsak ezüstszínűek és kulturáltak, mint a trafik-pavilonok. Nekem az utóbbiak tetszenek leginkább a pesti utcán; mostanában mind több négyszögletes, de változatos fémborítású, üvegajtós dohányparancsnoki irányítófülkét állítanak fel, legalábbis a belvárosban. Igaz, .megfigyeléseim szerint szinte mindig letört sarkú, morzsolódó betonlemezre állítják őket, igaz, fölöslegesen nagy üvegfelületet építettek hátsó frontjukra, az úttest felé, s a trafikosok nagyon is egyéni ízlés szerint takarják ezt színes függönyökkel, igaz, a nagyon kulturált, precíz kis építmények kilógó villanyvezetéke kevésbé kulturált és precíz, de egészében mégiscsak fém- és üvegtisztaságúak, pavilonokat", pedig milyen egzotikus példái voltak a földön árusító ál-matyó nén'kék a Rókusnál, s a vállfát fakocsin kínáló bácsi ront szemben, a Nyár utca sarkán. Eltűntek a baklábú asztalok, a magántervezésű és -kivitelezésű újságosstandok is, s aminek külön örülök: eltűntek azok az ál-modern, alumínium lemezzel borított, áramvonalasított, rút és célszerűtlen bódék is, amelyek az előbbieket jónéhány évvel ezelőtt kiszorítani akarták. Az újságospavilonok — hogy végre tematikai rendet tartsak — általában kulturáltak, kétszeres csonkagúla alakúak és színesek. Főleg a tervezőasztalon. Mert a valóságban valamiképpen mindig átalakulnak, sajátos dialektika következtében sosem őizik meg azt a formát, anyagot és színt, amit az építész-tervező hajdan elképzelt. Ebben az életteli változékonyságban talán még az a legkevésbé elszomorító, hogy otromba, falusias villanyvezeték periszkópja nyúlik ki belőlük, mint a Bástya mozi előtt, a város kellős közepén. Egyébként megváltozik a színük és kis toldalékok épülnek hozzájuk magánkezdeményezésből, főképpen pedig madzagok ruhaszárító facsipesszel, szinte mindegyikre, a kereskedelmi kultúra és az esztétika nagyobb dicsőségére. Nincs ma két egyegyházak oltára húsvétkor, amikor teljesen kitárják. Ma már mindez a múlté. Esős, téli időben az oltárjelleget teljesen elrejtik a műanyag-fóliatoldalékok, nylontetők és szélfogók, egész építmények; a hajdan építésszel terveztetett szekrény rondább a régi, legrondább maszek furnérépítménynél — lehet elmélkedni az élet törvényein, amelyek lám, győznek az öncélú esztétikán. Néha mégis az esztétikának kellene győznie. A gyümölcs-zöldségpavilonok frontján például nem ártana végre egy nagy, átütő és a ládákat megsemmisítő esztétikai győzelem. Mert nem is a pavilonok formája, színe, anyaga és elhelyezése avatja zöldségpiaccá a várost főútvonalastól, mellékutcástól, hanem a rekeszhalmok, ládahegyek, göngyölegtorlaszok. Egyetlen utcai zöldségstandnak sincs raktára, árutároló területe (a fantaszta városrendezők a pavilon padlója alá javasolják a raktárat, de hiába javasolják), egyetlen zöldségkereskedő cégnek nincs olyan szervezett áruszállítása sem, hogy a kiürült rekeszeket kocsi elvigye, az elfogyott árut gyors szállítmány pótolja (ez volna a kulturáltabb megoldás), így hát mire ez a cikk megjelenik, már ott lesz a Körúton, a Rákóczi úton az elrettentő, málnával és földijózanságot, kultúrát és célszerűséget tükröznek. Kiváltképp, ha egyedül állnak. Mert egy eszményien rendbentartott újságosfülke, egy ideálisan ládátlanított gyümölcsárusító és egy gondosan tisztán tartott trafik-pavilon is piacvegyességű egymás mellett. És nagyon sok helyen egymás mellett, egymásról mit sem tudva állnak. Főképp a forgalmi csomópontokon, a fontosabb útkereszteződésekben természetesen, mert itt lehet jól eladni újságot is, földiepret is, virágot is meg cigarettát is — felállítja hát minden kereskedő és minden kereskedelmi vállalat a pavilonját külön-külön. S születik joviális, vidéki piac a József körút kiszélesedésében, a Baross utcánál, meg nyüzsgő, dél-európai bazárnegyed a Lövölde téren gyümölcspavilonból és zöldházikóból, újságosbódéból és trafikból. Holott a pavilon-zűrzavar ellenszerét is régen kitalálták, úgy hívják: sorpavilon, s közös tető alá fogott, azonos architektúrába komponált azonos építményeket jelent. A jó példa ott van a József körút másik végén, a Népszínház utca sarkán, anol gusztusos trafik, virágüzlet, újságstand és könyvkereskedés fér meg egymás mellett, összefogott építményekben, hogy a Rákóczi úti egyedi tervezésű pavilonsorról ne is beszéljek, vagy az olyan érthetően pompás építészeti kom-17