Budapest, 1971. (9. évfolyam)

5. szám május - Rózsa Gyula: Somogvi József pesti szobrai

re (vagy éppen azért) 1947 óta nem rendezett kiállítást, de teheti: fő művei állandó kiállításokon szere­pelnek Vásárhely és Salgótarján fő­terén, az óbudai kísérleti lakótelepen és a szigeti várban, a Kelenföldi Textilművek udvarán és a Kerepesi temetőben. S bár Somogyi „fővárosi tárlatáról" olyan pályát alakító alko­tások hiányoznak, mint a dunaújvá­rosi Martinász, a hódmezővásárhe­lyi Szántó Kovács, vagy a szigetvári Zrínyi, tanulságos és teljes ez az állandó kiállítás így is: aki végig­járja, az új magyar szobrászatot meg­határozó egyik mestert, az egyik legegyenletesebb és legfontosabb élet­művet ismerheti meg a révén. MADARAK. TELEVÍZIÓ-RE­LIEF. MADÁCH SZÍNHÁZI SZOBROK. Csak a teljesség ked­véért; nem igazán köztéri, vagy nem önálló alkotások. A Madarakat kint, a Budafoki úton, a Kelenföldi Textilművek óvodájának udvarán állították fel; a Széchenyi-hegyi tv­adó domborműve ugyancsak nem közterületen van, közterületről nem is látható; a Madách Színház körúti homlokzatának öt kis szobor-cso­portját Kerényi Jenő, Somogyi Jó­zsef és Kis Kovács Gyula mintázta, közöttük a jobbról-balról második csoportokat Somogyi. KUBIKOS (a Bajza utca 28. elő­kertjében, a Bajza és a Benczúr utca sarkán). Tulajdonképpen „ma­gánterületre" állították 1955-ben, de csak közterületről, az utca felől lát­szik, s témája, hangulata is köztéri alkotássá avatja az életnagyságúnál kisebb, kőhasábon álló Kubikost. Elhelyezése is ellentmondásokat fe­szít: szinte provokálja környezetét, a századfordulón előkelőnek épített negyedet; a stilizált vaskerítés és a Anya historizáló malterarchitektúra közti kertet már-már szétrobbantja az ötvenes évek tiszta forradalmi roman­tikájával. Ez a romantika Somogyi egész korszakában tiszta maradt, a szob­rászt őszinte hite és őszinte tehet­sége megvédte a tévedésektől, s bár stílusa egyszerűsödött, mondan­dója keményedett azóta, egyetlen látványos fordulatot sem produkált az életmű: a mai formai és tartalmi mélységek benne rejlettek az ötve­nes évek munkásságában, a Kubikos­ban is. A Kubikos pedig hagyományos felfogású, részletezően megjelenítő szobor, egy félmeztelen, ásót ragadó férfi erős, dühös, romantikus ábrá­zolása. Enyhe kontraposztóban áll, bal karja a jobb oldali ásó nyelét ragadja, teste jobbra, dühös feje balra fordul, s ez a csavarodó fe­szültség eleve meghatározza tettre kész indulatosságát. Fokozza ezt a vésztjósló tekintet, a lógó jobb kéz, amely ásót ragadni készül, fenyegető az izmok hullámzása a meztelen felsőtesten, s még a csontos, csu­pasz lábfej is a talpazaton. Lázad ez a kubikos, a következő pillanat­ban dühe az ásó emeléséig fokozód­hat, mert azt a klasszikus drámai pillanatot ragadja meg, amely nagy, iszonyú cselekvéseket előz, iszonyú cselekvéseket ígér. De groteszk is ez a kubikos, a munkában elhasználtak groteszksége érződik a nadrágon át is sejthető, enyhén gacsos lábon, a kihasznál­tak görbülete torzítja szíjas, erős hátát, s kalapja, ez a csorgóra álló, kajla, lompos kalap is legalább any­nyira esetlen, amennyire fenségesen és kupolaszerűén koronázza. És épp ettől az elesett groteszkségtől lesz lázadása kétségbeesett, tehát még fenyegetőbb, ezért lesz figurája hite­les az emberismeret konkrét, meg a „semmik vagyunk, minden leszünk" történelmi igazsága szerint. Ez a kétfelé feszítő igazság külön­bözteti meg évjáratának sok páto­szosan érdektelen, hízelgően hazug munkás-paraszt figurájától, s ez a kétfelé feszítő teljes igazság vezet egyenesen a későbbi, érett Somogyi­szobrok művészi-emberi teljességé­hez. CSALÁD (óbudai kísérleti lakó­telep). Ha a Kubikos jelenléte pro­vokatív, a Családé a lehető leghar­monikusabb a környezetében. A té­ma és a városrész, a családi közösség és a lakótelep általában is harmo­nizál, ám ez a Család és ez a kísér­leti lakótelep különlegesebb, rejtet­tebb szellemi kapcsolatra lépett a szoborállítás pillanatában. Az óbudai kisérleti telepet a leg­meghittebb, legjobb hangulatú új városrészek közé sorolom, külön­böző típusú házainak modern inti­mitása még most is megragad, ami­kor fokozatosan tűnik körüle a régi slum, s környezetét is feszes, tíz­emeletes házak alkotják. Korábban még jobban érződött itt az össze­tartozás, ócska üzemek és ócska földszintesek között összetartó mo­dern házaké, amelyek elég kicsik és elég változatos architektúrájúak ahhoz, hogy modernségük csak büsz­ke és szép, de ne hivalkodó és pom­pázatos legyen. Olyan hangulatot éreztem, me­legségnek és logikus tisztaságnak olyasféle összeolvadását, mint a szoborban; lehet, hogy eleve a szo­bor szuggerálta. A Család ugyanis logikára és szeretetre épül, s való­ban épül, a szervesen konstruktív kompozíciók legszebb szabályai sze­rint. Látható lényege az összetarto­zás; az apa, az anya és a gyermek figurája többszörös, közvetlen és át­tételes kapcsolatban van egymással. A férfi áll, egy derékszögű három­szög szögszárának bátorságával, a nő ül, s lábát kinyújtja, hogy a derék­szög másik szára is meglegyen, felső­teste pedig befelé hajlik, ez a férfi­karral együtt átfogó: a zárt rene­szánsz kompozíció legtisztább for­mája ez a gúla. S kapcsolatuknak csak egyik, architektonikus kifejezése, amit a végtagok zárt áramköre meg­ismétel. A gyermek anyja lábánál, bal lábát az anyja, jobb karját az apja nagy tenyere fogja, így össze­kapcsolja a két felnőtt testet, de összekapcsolódnak azok hátul, ujju­kat összefonva, s összekapcsolódnak úgy is, hogy az asszony lába lent a férj lába közé nyúlik. Zárt, forró belső tér keletkezik így a kezek kordonja között, feszültséggel teli mágneses mező a hatalmas asszony­keblek, a férfi-ágyék és a gyerekhát sugárzásában. S a testük alkotta meghitt teret testükkel is védik, ki­felé elhárító szívós hátával a férfi, Csikós leány kifelé feszülő karcsú derekával a nő, és kis, peckes lapjával még a gyerek­test is, amely ezt a háromszög alapú test-bástyát elölről zárja. Tiszta konstruktív eszközökkel — test-lapokkal és kéz-kordonokkal — olyan meghittség keletkezett itt, hogy több lírára, egyéb érzelmes­ségre nincs is szüksége a szobrász­nak. Az asszony nem szép, a férfi nyers, bárdolatlan, csupán a gyerek örökölt valamit a Quattrocento kö­lyök-angyalainak bájából, ám ez a kölyök-angyal is nyersen mintázott, architektúra-erős, rovátkolt ingecskét visel; láthatóan ő is kiveszi részét a család küzdőképességéből. Mert nemcsak vonásaiban báj nélküli: kemény, védeni és küzdeni képes ez a család. A férfi emelt­szikár fejtartásában annyi kiálló bá­torság van, amennyi szellemi emel­kedettség, s goromba ökle, szívós háta, feszült lábszára a Kubikostól örökölte keménységét. Az asszony erős combja, hosszú lábszára sem a kecses nőaktoké, szilárdan meg­állni képes férfilábakra emlékeztet inkább. S bár háta karcsú, érzéke­nyen ívelt, mint a lányoké — s mint a Somogyi-nőszobroké általában —, elöl súlyos keblei, lent dús, monu­mentális tompora bizonyítja, hogy földerős, földtermékeny ez az asz­szony. Harmónia és harmóniát megtarta­ni képes keménység így válik eggyé a gyöngédséggé hevülő logika s az érdességbe józanodó gyöngédség ket-21

Next

/
Thumbnails
Contents