Budapest, 1971. (9. évfolyam)

5. szám május - Még egyszer a Közmunkatanácsról

Az ehhez hasonló nézetkülönbségek akkoriban szinte naponta adódtak. Mai szemmel nézve a konfliktusokat, azt kell mondanom, sok mindenben a Közmunkatanácsot igazolta az idő — ha egyes intézkedések városképalakító következményeire gondolok. Én kommunista politikus voltam, aki elsősorban nem esztétikai, hanem szociális szempontok szerint mérlegeltem az elém kerülő városrendezési problémákat. Lehet, hogy a városépítés klasszikusai elmarasztalnak emiatt, de nekem akkor a város puszta létéért kellett harcolnom. Ennek a harcnak egyik — nem könnyű — lépése volt a Közmunkatanács feloszlatása. Akkor gátolt e testület a szabad cselekvésben. De azok rendkívüli viszonyok voltak. Ma, az emberöltőnyi távlatokba előretekintő fejlesztési tervek idején, úgy vélem, ismét szükség volna egy hasonlóan nagy tekintélyű, széles hatáskörű, szakmai-politikai testületre mind a főváros, mind a környék érdekében. És e testület talán hasznát venné a főváros volt vezetői közreműködésének is, hiszen azok — például Budapest volt polgármesterei és tanácselnökei — nem kevés személyes tapasztalatukkal bizonyára sok lényeges kérdéshez tudnának konstruktív módon hozzászólni, a városigazgatási előzmények ismeretében. Összegezve: sajnálnám, ha a volt Közmunkatanács nagy fölkészültségű tagjai és munkatársai egy napipolitikai, taktikai lépés okozta megbántottságukat ma is éreznék. És sajnálnám, ha a Budapest szóban forgó cikkének megfogalmazásai bárkiben is azt a gondolatot keltenék, hogy a Közmunkatanács lényegében retrográd szerepet töltött volna be a felszabadult Budapest életében." MAJOR MÁTÉ, Kossuth-díjas akadémikus nyilatkozata: „Hadifogságba kerültem, így tíz hónap késedelemmel tudtam csak bekapcsolódni Budapest újjáépítésének munkájába. Részletkérdésekre már nem emlékszem teljes pontossággal, de az kétségtelen, hogy az adott körülmények között a Közmunkatanácsnak mindenképpen rugalmasabbnak kellett volna lennie. A rendkívüli helyzet nem tűrte a merevséget.. . Ezt annak tudatában is fenntartom, hogy tisztában vagyok vele: városrendezésben sem a rögtönzések, sem az ideiglenes megoldások nem vezetnek jóra. A Vas Zoltán által említett üzletsor példára is érvényes ez. Ha akkor nem épül meg az ideiglenes üzletsor — talán már megoldódott volna annak a területnek méltó beépítése. Az ideiglenesnek szánt beépítések később gyakran a jó megoldások megvalósításának gátjává lesznek. Az elvi-politikai okokon túl, úgy emlékszem, személyi magyarázata is van a Közmunkatanács megszűnésének. Ez a Vas Zoltán polgármester és Fischer József közmunkatanácsi elnök konfliktusa, amely az akkor kialakult hatalmi viszonyok folytán csak Fischer vereségével végződhetett." PREISICH GÁBOR kandidátusnak, a kitűnő városrendezési szakembernek, a városépítés története neves művelőjének hozzászólásából : „Budapest építésének történetéről három könyvet írtam. E munkám során részletesen foglalkoztam a Közmunkatanács érdemeivel, és bíráltam munkájának fogyatékosságait is. Akkor megfogalmazott álláspontomat ma is érvényesnek tekintem. Tehát a Közmunkatanács működésének mérlegét megvonva, nyilvánvaló, hogy a lendület, a nagy koncepciók ideje az első évekre, elsősorban Reitter Ferenc működésének időszakára esik. Bár ez időszakra visszanézve is hiányoljuk bizonyos mértékig a nagyvonalúságot, el kell ismernünk, hogy ez volt az a néhány év, amely a további évtizedekre a gondolatokat felvetette, az általános szabályozási terv megalkotásával ezeket rögzítette, a legnagyobb szabású akciókat meg is indította ... Joggal hibáztathatjuk a kiegyezéstől a századfordulóig eltelt éveket is az elszalasztott lehetőségek miatt... De mindent egybevetve is tény marad, hogy a Közmunkatanács volt Budapest építésének legfontosabb szaktestülete. És bár igaza van Ságvári Ágnesnek abban, hogy a Közmunkatanács nem volt minden tekintetben kikezdhetetlen, kitűnő apparátust működtetett. Még a két világháború között is olyan nagyszabású munkákat hajtott végre, mint például a Tabán kisajátítása és helyének rendezése. Az adómentességi rendelettel igyekezett elérni, hogy a város fontos területei fejlődjenek. A Közmunkatanács Európában elsőnek vezette be a csatlakozó udvaros beépítést, amivel a telekuzsorával szemben, a közületi érdekek szem előtt tartásával, közegészségügyi szempontból egészségesebb beépítést kezdeményezett. A Közmunkatanács működésének egyik jelentős eredménye volt az 1936. évi VII. törvénycikk megalkotása, amely megteremtette a magyar városrendezés törvényes alapjait. A felszabadulás utáni városrendezési törvényünk is nagymértékben az 1936. évi törvényre támaszkodik. Nagy jelentősége van ennek a mi szempontunkból, mert kiterjesztette a Közmunkatanács hatáskörét a mai Budapest területére. Megalkotta a környékbeli települések építési szabályait és ezzel meggátolta, illetve visszatartotta azok anarchikus fejlődését. A Közmunkatanácsnak mint olyannak megszüntetését történelmi szükségszerűségnek érzem. A tanácsrendszerben már anakronisztikus lett volna egy, a tanácsok fölötti szerv. Mivel azonban megszüntetése idején a tanácsrendszer még nem alakult ki, 1948-ban történt feloszlatását elsietettnek tekintem. Növelte az intézkedés kárát az a tény, hogy akkor még építésügyi minisztérium sem volt. így nem volt szakértő szerv, amely átvehette volna a Közmunkatanács feladatkörét — tehát légüres tér keletkezett. Bonyolította a megszüntetés káros következményeit, hogy akkor még nem volt meg Nagy-Budapest. Ezeket a körülményeket sok vállalat arra használta föl, hogy megfelelő ellenőrzés híján a városrendezés érdekeit sértő módon építkezzék. Nem hallgathatjuk el azt sem, hogy az az általános városrendezési terv, amelyet a kormány 1960-ban jóváhagyott s amely Budapest fejlesztésének keretét ma is megszabja, nagymértékben alapul a Közmunkatanács munkatársai által 1945—48 között kidolgozott terveken. Végezetül: Budapest mai környéke oly mértékben megnövekedett, hogy fontos volna a város és környéke építési terveinek összehangolása. Ehhez megfelelő szakértő testületre is szükség volna. Olyasmire, mint a Közmunkatanács volt." GRANASZTÓI PÁL Ybl-díjas építész az alábbiakban foglalta össze Ságvári Ágnes cikkével kapcsolatos észrevételeit: „A cikk egészéhez hozzászólni, a korábbi időszakokat illetően, nem érzem feladatomnak. Egyedül az utolsó előtti bekezdésben röviden taglalt 1945 utáni, a megszűnéséig tartó időszakra nézve vélem magamat is, másokkal együtt, kompetensnek. Hiszen még a főváros ostroma alatt kinevezett elnök, majd egyben az Országos Építésügyi kormánybiztos: Fischer József közvetlen munkatársaként kezdtem meg ott a munkát 1945. január 20-a táján, néhány sebtiben beüvegezett szobában. Megszerveztem a városrendezési tevékenységet, majd osztályt, később főosztályt, s ennek vezetője voltam a Tanács megszűnéséig, az elnök közvetlen munkatársaként. A Tanács ugyanis testületi szerv volt, munkáját főként a hivatala végezte. A fontosabb ügyekben a teljes tanács és annak különféle bizottságai elé terjesztett, az ott tárgyalt, illetve hozott határozatok alapján dolgoztunk. Erre a megszólalásra főként az ad okot, hogy a cikk említett része ezen időszak egészének sommás elintézése keretében különösen röviden, negatív kicsengéssel, s véleményem szerint nem kellően tájékozottan említi a városrendezést. A továbbiakban kizárólag erre a témára kívánok szorítkozni. Ez az újjáalakult Közmunkatanácsnak, egyben a Kormánybiztosságnak kétségtelenül csak egyik, de akkor is, és főként éppen az elnök, illetve kormánybiztos részéről fontosnak tartott ügye volt. Hozzá kell tennem, mert ma már egyre kevesebben tudják, hogy ez időszakban Fischer József személyében a Gropius, Le Corbusier és más kiváló építészek által alapított nemzetközi építészszervezet: a CIAM magyar delegátusa, s éppen ez években egyik alelnöke vette át az újjáépítés és egyben az építészet hivatalos irányítását. E szervezet felfogásában, mely korábban az ún. Athéni Chartát, a modern városépítés alapokmányát megalkotta — s egyúttal Fischerében is — a városrendezésnek kiemelkedő jelentősége volt. Mindezzel magyarázható, hogy nyomban a felszabadulás után a haladó építészek többsége odatörekedett, részt vállalni a munkában, az újjáépítésben, s a városrendezésben is. A Közmunkatanács ez években valamiféle kohóvá, a jobb jövőért áldozatosan küzdő műszakiak gyülekezőhelyévé vált. Ezt azért is emelem ki, mert akkoriban a szabad pályán, a helyreállítások terén építészek számára igen könnyű, sőt, nagy kereseti lehetőségek voltak, a lisztviselők pedig egyre romló pénzért, majd igen kis fizetésekért dolgoztak. Ily módon a téma — bár érinti akkori személyes munkámat is — mindenképpen egy kollektíva ügye, még a városrendezésre korlátozva is. Benne részt vettek, a többi között, Benkhard Ágost, Borbíró Virgil, Hergár Viktor, Hoch István, Hönsch László, Kaffka Péter, Kisléghy Nagy István, Kismarty Lechner Gyula, Lux Kálmán, 11