Budapest, 1971. (9. évfolyam)

4. szám április - Gál Éva: Kétszáz éves a Krisztinaváros III.

Az igazi, nagyarányú nyaralóépítkezés azonban csak az 1830-as évek végén és főleg az 1840-es években indult meg. Az ekkor kezdődő másfél-két évtizedben sok csinos, sőt, néha kimondottan szép, klasszicista, majd romantikus stílusú villa épült, pompás, hatalmas parkokban a Svábhegyen, a Zugligetben, a Ferenchalmon. A hegyvidéki házak száma az 1822. évi 26-tal szemben 1844-ben már 44,1847-ben 87,1853-ban 113 volt. Ebből a korból jónéhány klasszicista és romantikus villa maradt fenn, többek között — hogy csak a legismertebbeket említsük — a Diana utcai Óra-villa és a Karczag-villa, a Mátyás király úti Libasinszky-villa, a Karthausi úti Eöcvös-villa, a Budakeszi úti Hildvilla, és sok más ismert és kevésbé ismert épület. A villatulajdonosok között a budai polgárok rovására erősen megnőtt a pesti kereskedők, pénzemberek, szabadfoglalkozásúak — orvosok, ügyvédek, művészek — aránya. Ezeknek az éveknek közismert budai villatulajdonosai közül megemlíthetjük Eötvös Józsefet, Jókai Mórt, Szigligeti Edét, Hild Józsefet, Bugát Pált; a ma már kevésbé ismertek közül Reiszinger János, Frivaldszky Imre, Zlamál Vilmos pesti egyetemi tanárokat, Köffinger Pál és Patachich Pál orvosokat, Rupp Jakab kamarai levéltárost, Pest és Buda helyrajzi történetének tudós szerzőjét, Bcnza Károly operaénekest, Steindl Ferenc híres pesti műasztalost, Wodianer Mór pesti — és bécsi — pénzembert, Derra Naum pesti vászonnagykereskedőt. A budai hegyvidék beépítése — ami természetes következménye volt Pest iparosodásának és nagyvárosias fejlődésének — óriási jelentőségű volt a főváros további fejlődése szempontjából. Az 1840-es években megindult folyamat a hegyvidéket a budapesti lakóterület szerves részévé tette; nélküle fővárosunkat ma el sem tudnánk képzelni. A Krisztinaváros régi utcanevei A Krisztinavárosban kialakult utcák sokáig névtelenek maradtak. A házszámozás Budán egészen 1873-ig nem utcánként, hanem városrészenként történt. A tájékozódást a házszámokon kívül a különféle cégérek is elősegítették. Csak az új városrész növekedésével terjedt el lassanként, a XIX. század első felében, az utcák elnevezésének szokása. Az első krisztinavárosi utcanév a Fő utca (a mai Attila út) volt, amely egy 1784-ben készült térképen szerepel először, ekkor még csak a tervezett új útvonal megjelölésére; a „fő" inkább jelzőnek, mint tulajdonnévnek tekinthető („neu errichtende Haupt Strasse"). Az időrendben ezután következő utcanév a Városmajor utca, amely a XIX. század elején még csak mint „a város majorságához vezető út", egy 1810-es újsághirdetésben azonban már mint Városmajor utca (Stadtmayerhofgasse) fordul elő. Schams Ferenc 1822-ben megjelent budai kalauza a Krisztinavárosban már hét utca illetve tér nevét sorolja fel. Ezek a már említetteken kívül a következők: Kirchengasse (Templom utca): a mai Krisztina körútnak a Mészáros utca és az Árok utca közti szakasza; ezt az utcát az 1840-es évektől Johanesgasse-nak (János utcának) nevezték, a kőhíd mellett álló Nepomuki Szent János szoborról; Kirchen-Säulen Platz: a későbbi, azóta megszűnt Szent János tér, a kőhíd Vár felőli oldalán; Kirchen Platz (Templom tér): a plébániatemplom melletti tér (ma: a Krisztina tér egy része); Holz Platz (értelemszerűen: Faraktár-tér): a mai Krisztina körút 24—34. számú házak helyén a XIX. század második feléig fennálló faraktárak előtt, vagy mellett lehetett; Müllergasse (Molnár utca): a mai Kuny Domokos utca. Mivel régente az utcának nem adtak légből kapott neveket, hanem minden elnevezés az utca valamilyen tulajdonságán vagy sajátosságán alapult, ennek az utcanévnek csak három magyarázata lehet: vagy egy molnár lakott az utcában, vagy egy Müller nevű ember, vagy esetleg — de ez már kevésbé valószínű — valamilyen cégérrel függött össze. Molnár azonban itt sohasem lakott. Az 1780-as években a mai Kuny Domokos utca 9. sz. helyén lévő ház néhány évig egy Müller Simon nevű kapás tulajdona volt. Eléggé különös, hogy róla nevezték az utcát — még a XIX. század második felében is — Müller, majd magyarra fordítva Molnár utcának; egyelőre mégsem tudunk más magyarázatot erre az elnevezésre. Blocksberggasse (Gellérthegy utca): a maival azonos; Sonnenberggasse (Naphegy utca): ugyancsak a maival azonos; Fleischhackergasse (Mészáros utca): a mai Mészáros utcával csak részben azonos; ez a7. utca ugyanis a Déli pályaudvar megépülése előtt nem fordult el derékszögben, hanem a mai Győri út vonalában vezetett a budaőrsi országútra. Nevét a mai Krisztina tér 10. számú ház előtt 1815-ben létesített mészárszékről kapta; Fabriksgasse (Gyár utca): a mai Pálya utca. Az egykori Gyár utca azonban a Déli pályaudvar felépítésre előtt az Alkotás utcáig terjedt (a mai Kiss János altbgy. utca a régi utcának a vágányokon túl megmaradt darabja). Az elnevezés eredete az, hogy 1840-ben a mai Pálya utca 2 a-b. számú ház helyén egy Werther Frigyes nevű mechanikus szeszpárló berendezéseket készítő gyárat állított fel. Werther gépgyára 1848-ig működött a Krisztinavárosban; ekkor Újlakba helyezték át, a mai Zsigmond térre, ahol a Duna közelsége nyilván kedvezőbb volt számára. Kronwachtgasse (Koronaőr utca): a mai Kosciuszko Tádé utca, amelyet az Angolkisasszonyok egykori házába a XVIII. század végén beköltöztetett koronaőr-kaszárnyáról neveztek így; Marmorgasse (Márvány utca): a ma is ugyanazon a helyen működő Márványmenyasszony-vendéglő cégéréről; Schulgasse (Iskola utca): a Krisztina körútnak a templom és a Vérmező közötti szakasza, a mai Krisztina tér sarkán álló iskoláról; Schwabenberggasse (Svábhegy utca): a Déli pályaudvar építése következtében megszűnt utca, amelynek egykori vonalát megkapjuk, ha a mai Nagyenyed utca egyenes folytatásaként a Vérmezőig egy képzeletbeli vonalat húzunk; az egykori Svábhegy utca indítását ma is jelzi a Krisztina körút sarkán a Déli pályaudvar indulási oldala mellett, a régi villamosvégállomásnál álló néhány ház; Schöpfungsgasse (Teremtés utca): a német utcanevek magyarra fordítása alkalmával helytelenül Alkotás utca lett belőle. A név eredete: a mai Magyar Jakobinusok terén, az 1930-as években lebontott egykori Falk-ház timpanonjában elhelyezett, a teremtést ábrázoló dombormű, amelyről a házat „zur Schöpfung", vagyis a teremtéshez címzett háznak nevezték (később Alkotás-háznak). Blaue Kugel-gasse (Kékgolyó utca); a mai Kékgolyó és Városmajor utca sarkán állott ház cégéréről, a „kék golyó"-ról; Lindengasse (Hárs utca): egy azóta megszűnt zsákutca, amely a Kékgolyó utcából ágazott ki, a mai Onkológiai Intézet területén; Wiener Thor-gasse (Bécsi kapu utca): a mai Várfok utca. Garten, majd Gärtnergasse (Kert, majd Kertész utca): a mai Lógodi utca. A Krisztinaváros régi utcahálózatát némileg módosította a Vérmező részleges rendezése az 1830-as években: ekkor szüntették meg a Vérmezőt a svábhegyi vízvezeték mentén átszelő kocsiutat és helyette kialakították a mai Mikó utcát. Az ezt követő nagyobb változás az Alagút építésével volt kapcsolatos, az 1850-es években: ekkor vágták a mai Alagút utcát, amely kettészelte a Horváthkertet. A Déli pályaudvar építése nemcsak az utcahálózatot bontotta meg, hanem a vágányok mögötti településrészt elvágta a Krisztinaváros magjától, s egészségtelenül ékelődött be egy addig szerves egységet alkotó városrészbe. A városrész 1873 után A Vérmező polgári célokra való visszaszerzésének és beépítésének terve még sokáig kísértett: akadtak, akik még az 1930-as években is sajnálták, hogy ez a nagy zöldterület szakadozottá, foltszerűvé teszi a Krisztinaváros beépített területét. Szerencsére azonban, mire a Vérmező — a felszabadulás után — végre megszűnt katonai terület lenni, győzött a korszerű urbanisztikai szemlélet, és beépítés helyett az egykori Tábornokrét a főváros felbecsülhetetlen értékű lélegző- és szellőzősávjának része lett. Pest és Buda egyesülése, 1872 után megszűntek az addigi külvárosok. A főváros területét tíz közigazgatási kerületre osztották. A Krisztinaváros a Várral és a Tabánnal együtt alkotta Budának akkor legnagyobb kerületét: az I. kerületet. Az eredeti javaslat szerint ugyan a hegyvidék egy részét a II. kerülethez akarták csatolni, a krisztinavárosi lakosok azonban tiltakoztak ez ellen, mondván, hogy ebben a városrészben mély gyökerei vannak az összetartozás tudatának. A tiltakozás eredményeképpen elejtették az eredeti tervet. A régi Krisztinaváros területének közigazgatási megosztására csak akkor került sor, amikor a XIX. század végén meginduló, de főleg az 1920-as évek végétől kezdve rohamossá váló fejlődés szükségessé tette a legnagyobb budai kerület három részre osztását; ekkor választották le a hegyvidéket a Krisztinavárosról és alakították ki belőle a XII. kerületet. (Az 1930-ban elfogadott törvénycikknek a XII. kerületre vonatkozó része 1940-ben lépett érvénybe.) 22