Budapest, 1971. (9. évfolyam)

3. szám március - Zolnay László: Másfél zavaros évtized

Mlisznó-és medve-vadászatok 1518 telén Az 1517. év őszén Estei Hyppolit bíboros, a ferrarai uralkodóherceg öccse, Mátyás király egykori (1486— 1496) esztergomi ,,gyermekprímása", 1496 óta Milánó érseke s a magyar­országi egri egyházmegye püspöke, Lucrezia Borgia sógora, Itáliából jövet, Bécsen át, hatalmas kísérettel érkezett hazánkba. A búsás jövedelmű egri püs­pökség „megért egy misét"! Ám ez­úttal Hyppolit bíborost nem csupán püspöki jövedelmének — mintegy harminc ezer körmöci aranynak — helyszíni behajtása serkentette. Diplo­máciai megbízása is volt: II. Ulászló magyar és cseh király öccsének, Zsig­mond lengyel király s a milánói Bona Sforza krakkói lakodalmának előkészí­tése. Mindezt azonban úgy osztotta be, hogy a magyar telet, a mátrai-bükki vaddisznó- és medve vadászatok éva­dát el ne mulassza. Erre — mint majd látjuk — bőven nyílt is alkalma a bíbo­rosnak, aki a fentebb hosszan felsorolt tisztségein kívül nem csak jeles költő és lant zenész volt, de nagy hódolója szép asszonyoknak s szép — állatok­nak. Mert Hyppolit, aki szívesebben forgatta a vadászdárdát, mint a brevi­áriumot, Európa-szerte híresebb volt szerelmi és vadászkalandjairól, mint főpapi rangja megkívánta szent életű­ségéről. (Feljegyezték, hogy holta után ferrarai palotájában több vígjáté­kot és lovagregényt találtak, mint egy­házi szerkönyvet s több öldöklő va­dász-szerszámot, mint templomi kely­het, avagy miseruhát.) Ellentmondásos alakját máig nem állította elénk a hazai történetírás. Ezúttal is csupán — éppen 1517/18. évi magyarországi tartózkodásával kapcsolatban — Hyppolitról, mint va­dászról, vagy inkább az akkori magyar­országi vadászatokról kívánunk szólni. A bíboros kíséretében Magyaror­szágra utazó Lodovico Bagno manto­vai nemes ugyanis — Federigo Gon­zaga örgrófhoz írt — magyarországi leveleiben, Hyppolit mátrai hajtásai­val kapcsolatban a középkori magyar­országi vadászatoknak legteljesebb, leghívebb leírását rótta pergamenre. Ezekből a levelekből — amelyek ma is megvannak az itáliai Mantovában — megtudjuk, hogy 1517 tele szokatlanul kemény volt. Akkora hideg s annyi hó­fúvás — írja Bagno Győrből (1517. nov. 30.), hogy Bécstől Győrig a bíbo­rosnak s kíséretének útja két napba telt, noha máskor Bécsből Budáig másfél nap alatt szoktak lejutni. Bag­nonak 1518. január 7-i levele arról is beszámol, hogy ekkor már Buda érin­tése után Egerben vannak, sőt addigra két mátrai vaddisznó vadászat is le­zajlott. Bagno mindkét vadászaton részt vett, az érsek oldalán. Hyppolit ezúttal — írja Bagno — vadászhálók alkalmazása nélkül — két óriási vad­kant ejtett. A vaddisznók egyike — mint Bagno közli —, több ebet is meg­sebzett. Az olasz udvaronc úgy találja: Eger vidéke igen szép és gazdag vadak­ban, de a temérdek hó miatt a vadá­szat ezúttal igen fáradalmas. Még érdekesebb a következő — 1518. február 21-én Egerből írt — le­vél. Az előző napon, úgy látszik, har­minckilencedik születésnapját mátrai medvevadászattal kívánta ünnepelni Hyppolit bíboros érsek — mint udvari költője, Lodovico Ariosto nevezi: — őszentsége. a vadásztársaság Eger közelé­ben gyűlt össze s az itt elköltött reg­geli után csak este tért vissza. Értésére esett ugyanis a Bíboros Úrnak — írja Bagno —, hogy a hegyekben medve van s megtudta annak tartózkodási helyét: egy sűrű, fákkal ellepett s hóval borí­tott hegyet. Ennek alját sok magyar lovas és g; aloggal körül véteté. A he­gyen felállítottak minket a kutyákkal s hajító dárdákkal és miután a Bíboros Úr utasítása szerint a hálókat elhe­lyezték, jeladásra eleresztették az ebe­ket, melyek nagy élénkséggel kezd­ték meg a hajtást. Egyszerre előbuk­kan a medve, s a kutyák ugatása mind erősebbé válik. A medve lenéz a völgy­be, úgylátszik, mintha lenn keresne menekülést. Onnan a parasztok kiabá­lása riasztja el. A hegyoldalon folytatja futását s egy másik hegyre menekül. A kutyák s a pecérek azonban nyomá­ban maradnak. A medve néha lekupo­rodik a földre, mint a macska, hirtelen neki ugrik a kutyáknak, s mellső lábai­val megragadva egyet-egyet, felveti a levegőbe, mint a labdát. Egy milánói úr — Ercole da Milano — ki a pecé­rekkel volt, rávetette dárdáját a bo­korban meghúzódó medvére, de ez felugrott, s annak lovára vetette ma­gát, kishíján lebuktatva az említett urat. Egy pecér, aki Ercole mellett állt, megsarkantyúzta lovát, de nem azért, hogy Ercole segítségére siessen, ha­nem, hogy hátrafelé iszkoljon. S futott is, míg csak a medvét elhúzódni nem látta. Ercole úrnak sem esett kutya­baja sem, s a hajsza ment tovább! Az én uram — a Bíboros —, aki a hajsza kezdetén pecéreivel volt, már reményét vesztve lefelé készült a hegy­ről, de mégis magával vitt egy lovászt, két jó kutyával. Ekkor a vadonból erős csaholást hallott. Arra vágtatott tehát, amerre gondolta, hogy a medvének jönnie kell lefelé, és csakugyan idejében érkezett, amikor két paraszt ember éppen útját állta a medvének. Az egyik megsebezte a mackót dárdájával, mire az rávetette magát, s már fejébe akart marni, amikor a Bíboros Úr oda érke­zett. Első dolga volt lovászával eleresz­tetni a két ebet. Ezek nagy hévvel ro­hanták meg a medvét, s a paraszt em­ber, aki már a halál torkában volt, szerencsésen kimászott a medve alól. A medve most a kutyákra vetette ma­gát, de Hyppolit Bíboros Úr, két dárda döféssel földre terítette az óriás vadat. Ekkor a Bíboros Úr megvizsgálta a két parasztember sebeit, s azonnal be­kente azokat csodahatású gyógyolajá­val, amellyel mindig gyógyítani szokta az egri parasztokat. Ez a medvevadászat valóban igea ér­dekes — írja Lodovico Bagno —, de ami engem illet, én csak a távolból fogom nézni a jövőben, mert — mi ta­gadás — nem vagyok nagyon bátor. Van még itten, az egri városkapuk előtt egy sólymászatra igen alkalmatos folyó (az Eger patak); ez természetes hévizeinél fogva sosem fagy be, s a vízi madarak állandó tartózkodási helyéül szolgál. A sólymászat tehát itt igen mulatságos." Megemlékezik egri vadászatairól maga Hyppolit bíboros is, azokban a levelekben, amelyeket nővéréhez, Iza­bellához, a mantovai Gonzaga őrgróf feleségéhez írt. Ezek azonban kevésbé részletesek. Bagno levélsorozatában egyébként figyelemre méltó még =z az 1518 már­ciusában hazaírt epistóla, amelyhez — ismét csak magyarországi vadakról s vadászatról esvén szó — egy rajzot is mellékelt. Ez a rajz az esztergomi ér­seki vadaskertnek (Ákospalotájának) azt a bölényét ábrázolta, amelynek „feje — mint Bagno írja — akkora, hogy szarvai között két ülő ember is elférne." Most kísérletet teszünk arra, hogy a mantovai áll. levéltárban nyomára akadjunk e magyarországi állat-ábrá­zolásnak. A leírásból nem, csak a rajz­ból lehetne eldönteni azt: az eszter­gomi vadaskertnek ez a hires állata — amely utóbb 1527 decemberében ki­tört — a hazai bölénynek egyik ritka nagyra nőtt példánya volt-e, vagy eset­leg annak az őstuloknak, vagy ősmarha fajnak egyik utolsó példánya-e, amely Európában, Lengyelországban 1627-re veszett ki. Z. L. Ismerje meg a jövő Budapestjét! Látogassa a Fővárosi Tanöcs Végrehajtó Bizottságának Bemutató Termet V. kerület, Tanács körút 6. Nyitva: hétköznap 14—19 óráig

Next

/
Thumbnails
Contents