Budapest, 1971. (9. évfolyam)

3. szám március - Preisich Gábor: Az ipari területek

külözhetetlenné teszi, hogy mi is ezt az utat kövessük. Ez azt jelenti, hogy a fővároshoz kötött üzemek egy részét is át kell rendeznünk vagy át kell telepítenünk. Szükséges a raktározási területeknek az eddiginél racionálisabb, közlekedési szempontból előnyösebb elhelyezése is. Elég, ha példaként megemlítjük, hogy a belvárosi szűk utcák mentén az épületek földszintjein vagy pincéiben még mindig sokmillió értékű árut tárolunk; ez a növekvő gépkocsiközlekedés figyelembevételével a jövőben elképzelhetetlen. Végül nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a szelektív iparfejlesztési politika nem azt jelenti, hogy nincs szükség a jövőben is a fővároshoz kötött új üzemek telepítésére. Gondoljunk csak a III. és IV. ötéves terv folyamán felépült illetve felépülő nagy területigényű házgyárakra, vagy a szolgáltatóipar gyors ütemű fejlődésére. Az 1970. évi általános városrendezési terv a szükséges ipari területek mennyiségének meghatározásánál számolt ezekkel a követelményekkel. S még egy — nem elhanyagolható — szempontot tekintetbe kellett vennie : az ipari területek szükséges mennyisége sokkal kevésbé határozható meg egyértelműen, mint a város más területi elemeié, például a lakóterületeké. Az ipar fejlődése dinamikus, a technológiák változnak, még öt esztendőre is nehezen határozhatók meg előre. Nem tudjuk, milyen új iparágak keletkeznek, melyek avulnak el, melyek módosulnak alapvetően. Ezért nem tudhatjuk, hogy húsz vagy harminc éven belül ténylegesen mekkora területre lesz szükségünk. Mindez azt igényli, hogy az ipari területszükségletet sokkal „mozgékonyabban", „nyitottabban" kezeljük, mint a lakóterületekét; úgy határozzuk meg őket, hogy szükség esetén növelhetők legyenek, és addig, amíg igénybevételükre nem kerül sor, másra — főleg mezőgazdasági művelés céljára — fel lehessen őket használni. Az általános tervben feltüntetett 4800 hektár ipari terület nagyrésze ezért csupán „ipari célra biztosított" területet jelent, növelése vagy csökkentése különböző irányokban lehetséges. A mennyiségi kérdés tisztázása mellett az általános városrendezési tervnek kell választ adnia arra a kérdésre is, hogy hol és hogyan helyezkedjenek el Budapesten és környékén az ipari üzemek és raktározási létesítmények céljára fenntartott területek. Századunk elején az volt a szakemberek felfogása, hogy a budapesti üzemeket, az uralkodó északnyugati szélirány figyelembevételével, a város délkeleti végére kell telepíteni illetve áttelepíteni. Ekkor jelölték ki a IX. kerület külső részeit és a X. kerületet ipari övezet gyanánt. A kijelölés alapján az ún. zavaró vagy bűzös üzemek nagyrésze ezekbe az övezetékbe települt, ugyanakkor azonban nem sikerült megszüntetni a más területeken működő bűzös üzemeket (például az újpesti bőrgyárakat). A IX. és X. kerületi ipari fejlődéssel egyidejűleg, részben ennek következtében, rohamos növekedésnek indultak az ezeket környező városkörnyéki települések: Kispest, Pestlőrinc, Pesterzsébet. Ezek a város egyesítése után Budapest legrosszabb levegőjű kerületeivé váltak. Ha pedig a szél megfordul — Budapesten a lassú keleti szél sem ritka —, akkor az üzemek füstje, rossz levegője a városmag felé nyomul. Lassanként több vonatkozásban be kellett látni a „zavaró" üzemek elhelyezésére vonatkozó régi elmélet tarthatatlanságát. Nyilvánvaló lett, hogy bárhová helyezzük Budapesten a „zavaró" üzemet, nem biztosíthatjuk, hogy a zavaró hatás a lakosságot ne érintse. Ezért arra kell elsősorban törekednünk, hogy maga a „zavaró hatás" szűnjék meg. Korszerű tüzeléssel, a bűzös gázok felfogásával, a zaj elszigetelésével, a szennyező anyagok ártalmatlanná tételével kell az üzemeket zavarásmentessé tenni. Ez annál is inkább szükséges, mert a zavaró hatástól nemcsak a lakóterületeket, de az üzemek munkásait is meg akarjuk kímélni. Hibásnak bizonyultak egyébként is az olyan elképzelések, amelyek az üzemi területeket teljes egészükben a nagyvárosoknak valamely összefüggő részére kívánták összpontosítani. Ez közlekedési csődhöz vezetne; emellett a meglevő nagyobb üzemek berendezései, műszaki állományuk olyan nagy értéket jelentenek, hogy legtöbbjüknél az áttelepítés irreális. Korszerűsítésük, zavaró hatásuk megszüntetése ennél sokkal kisebb költséget igényel. De a jövőben is megmarad az az igény, hogy a nagyobb ipari üzemek önállóan, a lakóterületektől elválasztott módon helyezkedjenek el. Ezt már nem annyira az egészségre ártalmas zavaró hatások, mint inkább a lakóterületeknek és az ipari üzemi területeknek egymástól eltérő közlekedési és belső funkcionális igényei indokolják. Tudatosan is törekszünk arra, hogy a különböző, egymástól távoleső városrészeknek legyenek ipari területei. Bár a nagyváros közlekedési hálózata — ha jól működik — az üzemi dolgozók számára lehetővé teszi a város különböző pontjainak gyors és kényelmes megközelítését, mégis, biztosítani kell a lakosság egy része, főként a női dolgozók számára, hogy lakóhelyük közelében helyezkedhessenek el, ha ezt igénylik. Mindebből az ipari üzemek decentralizáltan-összpontosított elrendezésének elve következik. A nagyváros különböző negyedeiben helyezzük el azokat az ipari körzeteket, melyek több, egymással is kooperáló üzem elhelyezésére alkalmasak; fontos, hogy ezek egymással és a város egészével jó forgalmi kapcsolatban álljanak. Budapesten az iparnak ilyen jellegű elhelyezkedése nagyrészben történelmi felődés eredménye. Nagy, többé-kevésbé összefüggő ipari területeken — Angyalföldön, Újpesten, Kőbányán, a Soroksári út menti üzemekben, Csepelen, Kelenföldön és Óbudán — dolgozik a budapesti ipari üzemek munkásainak több mint 65%-a. Elsődleges feladatunk ezeknek az ipari körzeteknek a rendezése, kiegészítése, növelése. Ezenfelül új, növelhető ipari és raktározási területeket jelölünk ki a város különböző részeiben, elsősorban a terjeszkedés fő irányainak megfelelően észak felé — Rákospalota és Óbuda határában —, valamint a főváros keleti és déli szegélyén. A lakóterületeken elhelyezkedő ipari üzemek közül csak azok maradhatnak meg a jövőben, amelyek környezetükbe zavartalanul illeszkednek, és korszerű fejlődésük meglevő helyükön biztosítható. Ebben az esetben is arra törekszünk, hogy a lakóházaktól utca, vagy tömbhatárok válasszák el őket. Az ennek a szempontnak meg nem felelő, a város fejlődését akadályozó üzemeket, raktárakat meg kell szüntetni, vagy folyamatosan új, budapesti vagy vidéki ipari területre kell áttelepíteni. A. budapesti ipari területekről szóló beszámoló nem volna teljes, ha nem szólnánk néhány szót a Budapest környéki ipari területek problémáiról is. Tíz évvel ezelőtt az volt a hivatalos álláspont, hogy a főváros környékén ipartelepülési tilalmat kell biztosítani, ezt a területet teljes egészében a főváros védő zöldövezetének kell tekinteni. Ez az álláspont sem volt tartható. A tilalom ellenére a Budapest környéki ipari munkahelyek száma tíz év alatt kétszeresére nőtt. Be kellett látni, hogy tilalmakkal nem lehet gátat vetni egy közgazdaságilag indokolt fejlődési folyamatnak. A terv felülvizsgálata során az az álláspont kerekedett felül, hogy a Budapest környéki ipartelepülést nem tilalmazni kell, hanem tervszerűen az arra alkalmas területekre kell irányítani. Budapest környékén is csak a fővárosi agglomerációban kívánatos — a szelektív fejlesztés elveinek megfelelő — üzemek telepítése engedhető meg. Semmi akadálya nincs azonban annak, sőt, kívánatos is, hogy azok az üzemek, amelyek számára nagyobb helyigényük vagy meg nem szüntethető zavaró hatásaik miatt Budapesten megfelelő terület nem biztosítható, a városkörnyék erre alkalmas körzeteiben települjenek le. Ilyen körzetek alakíthatók ki — az eddigi fejlődés tendenciáit figyelembevéve — a Duna jobbpartján déli irányban, Százhalombattán, továbbá a Csepel-szigeten; északon Dunakeszi, kisebb mértékben Szentendre térségében. A Budapest környéki ipartelepítésnél fokozott gonddal kell megőrizni az üdülésre alkalmas természeti tájak zavartalanságát. N em volna helyes, ha Budapesten vagy környékén az új ipari területek betelepítése a korábban szokásos módon, a területek egyszerű „parcellázásával", egy-egy iparüzem számára körülhatárolt területek egymástól független kijelölésével történnék. így nem volnának kiaknázhatók az összefüggő telepítés funkcionális és gazdasági előnyei. Ma már egy-egy terület tervszerű betelepítésére kell törekedni. Előre megépített közlekedési- és közműhálózat, iparvágányok tárják fel az egész területet, amelyen az egyes üzemek energiaellátása, a gépkocsik elhelyezése, a dolgozók étkeztetése, sportolási lehetőségei az igényeknek megfelelően, egységesen biztosíthatók. A terület előzetes feltárásának költségét — az ilyen, úgynevezett ipari parkok létesítésénél — a közület előlegezi. A befektetett költséget a területre kerülő üzemek részarányosán visszatérítik. Az első budapesti „ipari parkok" tervezése folyamatban van. * Budapest és környéke általános városrendezési tervét — a cikk nyomdába adása után — a Minisztertanács 1971.február U-i ülésén elfogadta. (5