Budapest, 1970. (8. évfolyam)

11. szám november - Zolnay László: Budai városélet a „Jogkönyv” tükrében

A pengő romlása Ilyen óriási áruhiány mellett az infláció egyre elképesztőbb méreteket öltött. Az állami deficit is súlyosbította a helyzetet: 1945 utolsó négy havi előirányzatában az állami kiadások 112 milliárd pengővel, míg a bevételek csak 10 milliárd pengővel szerepeltek. A bankjegyforgalom óriási mértékben emelkedett: a szeptember végi 47 milliárddal szemben december közepén 563 milliárd pengőre ugrott. A bizalom a pénzben megingott. Megkezdődött a versenyfutás az árak és a bérek között. Mindenki igyekezett menekülni a pengőtől és helyette áruval — aki tudta: valutával és arannyal — próbálta lefedezni magát. Ezáltal az áruhiány tovább nőtt. A romló pengő a cserekereskedelem felvirágzását is maga után vonta. A kormányzat az infláció mérséklésére 1945 december közepén bankjegydézsmához folyamodott. Az 1000, 10 000 és 100 000 pengő címletű bankjegyeket lebélyegezték. A bankjegyek megjelölésére szolgáló bélyegjegyek ára a névérték háromszorosa volt. A lebélyegzés tehát 75%-os bankjegydézsmát jelentett. De ez az intézkedés csak alig kétheti enyhülést hozott az árakban. Ezért 1946 elején bevezették az adópengőt, mint számolási egységet. Ettől kezdve a pengő maga csak a benne jelentkező árindexszámok meghatározója lett. 1946. március 28-án kiadták az 1 milliós, április 2-án a 10 milliós, 30-án a 100 milliós, május 13-án az 1000 milliós pengő bankjegyeket. A bankjegyek csillagászati számai lassan meghaladták az emberek számolási képességét. Június i-én az 1000 millió millpengő után egyszerűsítésképpen forgalombahozták a B (billió) pengőt, először 10 000 B. pengős címletekben. A dolgozók helyzete a bérek és árak aránytalansága miatt egyre tarthatatlanabbá vált. Míg májusban az árak 4 hét alatt 8o-szorosára, júniusban már 3350-szeresére emelkedtek. Az árak emelkedését a bérek felemelése legfeljebb csak harmadrészben fedezte. Július 24-től a munkabéreket is adópengőben állapították meg, de a forgalomban levő bankjegyeknek úgyszólván már semmi értékük nem volt. A stabilizáció előtti utolsó héten a dolgozók egy heti bérükért legfeljebb 1 kg burgonyát vásárolhattak. Július 29-én megállapították az adópengőjegy forint-átszámítási kulcsát: 200 millió adópengő 1 Ft. Küzdelem a stabilizációért A főváros közélelmezési vezetői nagy erőfeszítéseket tettek egyrészt azért, hogy a stabilizáció előtti legnehezebb utolsó heteket minél nagyobb árufelhozatallal és egyes irányárak meghatározásával megkönynyítsék; másrészt, hogy a stabilizáció bevezetésére biztosítsák a főváros élelmiszer-ellátását, a piacok árubőségével és megfizethető fogyasztói árakkal. Júniusban rendeletet adtak ki, hogy a Nagyvásártelepen az árakat naponta, hatóságilag állapítsák meg és arra a napra rögzítsék a zöldség, főzelék- és gyümölcsfélékre. A kereskedők haszonkulcsait a zöldségféléknél és burgonyánál 30%-ban, gyümölcsnél 50%-ban maximálták. A rendelkezéseket be nem tartó árusoktól a helyfoglalási engedélyt azonnali hatállyal megvonták és áruikat hatósági áron kiárusították. így sikerült elérni, hogy június 24—július 5. között a piacokon a fejeskáposzta és karalábé ára nem emelkedett; a tök ára negyedére csökkent; a burgonya és az alma ára csak kétszeresére emelkedett — holott az általános áremelkedés hatszoros volt. A felhozatal elősegítésére a közélelmezési bizottság tagjai személyesen keresték fel a fontosabb termelői helyeket és vidéki piacokat, hogy a helyi vezetőkkel és érdekeltségekkel karöltve irányítsanak minél nagyobb mennyiségű árut a budapesti piacokra. így sikerült elérni, hogy például július közepén — tehát a legnehezebb inflációs időkben — megduplázódott az áruszállítmány a Nagyvásártelepre: a korábbi hetek átlagával szemben átlag 150 vagon élelem érkezett. A főváros közélelmezési tanácsnoka eközben állandó személyes kapcsolatot tartott a közellátási miniszterrel és a Gazdasági Főtanács főtitkárával, hogy a fővárosi élelmiszerfelhozatalt és az árakat a stabilizációra tervszerűen, előre biztosítani lehessen. Nyilvánvaló volt, hogy a stabilizáció bevezetésekor az új forint iránti bizalmat nagymértékben fogja befolyásolni, ha a piacokon elegendő áru lesz, olyan árakon, melyek a dolgozók béréhez mérten megfizethetők lesznek. A főváros külön felterjesztésben javasolta, hogy az augusztus i-i stabilizációra a piaci fogyasztói árakat is hatóságilag állapítsák meg, éspedig a budapesti fogyasztói árakból kiindulva. Tehát ezúttal ne a termelői árakra és a kereskedelmi haszonkulcsokra hagyják kialakulni a fogyasztói árakat, hanem megfordítva. A teljesen újszerű helyzetben egy előre kellően nem szabályozott piaci forgalom várható hiányosságai ugyanis eleve lehetővé tették volna, hogy a kereskedelem a fogyasztó tömegek hátrányára alakítsa ki a kezdő piaci árakat és a maga hasznát. Hozzá kell tenni, hogy csak a legfontosabb termények és a jegyes élelmiszerek árát állapították meg kormányhatóságilag, de a piaci zöldség-gyümölcs stb. árakat nem szabták meg. A főváros észrevételeinek megvolt az eredménye. A Gazdasági Főtanács főtitkára egyetértett a javaslatokkal, és minden segítséget megadott az árukészletek összegyűjtéséhez, felszállításához. A Gazdasági Főtanács 1946. július 16-án kelt határozatában a többi között úgy intézkedett, hogy „abból a célból, hogy a főváros közellátásában az új pénznemre való áttérés zökkenőt ne okozzon és hogy a főváros zavartalan élelmiszerellátása a stabilizáció első idejében biztosíttassék, hármas bizottságot alakít, melynek tagjai Bárányos Károly közellátásügyi miniszter, Vas Zoltán, a Gazdasági Főtanács főtitkára és Gámenczy Béla fővárosi tanácsnok." Egy hét múlva a közellátásügyi miniszter a G. F. főtitkár hozzájárulásával előbb szóbelileg, majd írásbeli rendelkezéssel megbízta a főváros közélelmezési bizottságát, hogy a zöldség-gyümölcs stb. piaci fogyasztói árakat augusztus i-re és attól kezdve folytatólagosan, további intézkedésig állapítsa meg, mely árak az ország egész területén, piacain stb. érvényesek és kötelezőek. A forint sikere Ilyen előzmények után, július végén összeült a főváros közélelmezési bizottsága és napokon át tárgyalta az árkérdéseket. Igen nagy és országos felelősség hárult a fővárosra a helyes ármegállapítás, az új piaci árak jó, vagy rossz következményei miatt. Meghallgatták a szakszervezetek és a kereskedelmi érdekképviseletek megbízottait is, de a kereskedelem képviselőivel nem sikerült egyetértésre jutni. Hosszú viták után végül is elfogadták a közélelmezési ügyosztály javaslatát. Ezt a polgármester mint közellátási kormánybiztos rendeletben kiadta. A javaslat az 1939. évi piaci árakat vette alapul; a stabilizáció átszámítási kulcsa általában az 1939. évi árak négy- és félszerese volt. Figyelembevették, hogy a kezdeti pénzforgalom alacsony lesz — kb. félmilliárd forint —, tehát kevés lesz még a pénzbeli vásárlóerő. (A dolgozók 20—60 Ft. bérelőleget kaptak augusztus i-én.) Tudták, hogy augusztusban a gyümölcs—zöldségfélék túlnyomó része romlandó idénycikk, tehát a magánkézben levő nagykereskedelem a jelentős árumennyiséget esetleges spekulációs meggondolásokból sem tudná visszatartani. Végül rendelkezésre állt az augusztus i-re összegyűjtött 300 vagon piaci áru és a Községi Élelmiszerüzem külön 200 vagon burgonyája. Augusztus i-ével minden készletet a piacokra dobtak és így árubőséget idéztek elő. A következő napokra folytatólagosan biztosították átlag napi 200 vagon áru felhozatalát. Ugyanakkor leszállították a piaci helypénzeket, hogy a kistermelők lovaskocsikon és batyuzva is minél több árut vigyenek a piacokra. A fogyasztói árakat a következőkben állapították meg kg-ként: burgonya 38—42 fillér, vöröshagyma 46 fill., fokhagyma 96 fill., karalábé 32 fill., sóska 52 fill., zöldbab 24 fill., tök 8 fill., petrezselyemgyökér 62 fill., sárgarépa 52 fill., alma 42—68 fill., tojás 20 fill db., vágott csirke 6 Ft., vágott liba, kacsa 8,40 Ft., tehéntúró 4 Ft., csiperkegomba 6 Ft. stb. Az eredmény minden várakozást fölülmúlt. Augusztus i-én, az előző napi hihetetlen méretű infláció után — az emberek akkorra már egészen belefásultak a reménytelennek tűnő inflációs állapotokba —, a piacokon egyik napról a másikra, korlátlan mennyiségben lehetett mindent vásárolni, a dolgozók által megfizethető filléres árakon. A háziasszonyok nem akarták elhinni, hogy amikor 1 tojásra az volt kiírva, hogy „20 f.", ez nem 20 Ft-ot jelentett... És tíz Ft-ért olyan sokmindenfélét vásárolhattak, hogy alig bírták a piacról hazavinni. Nemcsak a forint, de a fillcr becsülete is meg volt alapozva, ahogy a korabeli újságok írták. Lett értékálló, jó forint, amelyért érdemes volt dolgozni. Rövidesen nagymennyiségű aranyat, külföldi valutát is beszolgáltattak és váltottak át az új forintra, amelyben mindenki megbízott. A stabilizáció sikeres megvalósítását az adott helyzetben egyes nyugati gazdasági szakértők, külföldi segítség nélkül, egyenesen lehetetlennek tartották. A koalíciós pártok közül egyedül a Kommunista Párt bízott feltétlenül a stabilizáció sikerében, a Gazdasági Főtanács útján érvényesítve célkitűzéseit. Mindehhez járult hozzá a főváros is, a fentiekben ismertetett saját intézkedéseivel. 41