Budapest, 1970. (8. évfolyam)

11. szám november - P. Brestyánszky Ilona: Iparművészek a fővárosért

Kovács Margit kerámiája a Csepel Autó Művelődési Házban (Petrás István felvétele) P. Brestyánszky Ilona Iparművészei I. Keramikusok Az 1945-ösnagytársadalniifordulat a képzőművészet számára is sokféle újjáépítő feladatot jelentett. A rommá lőtt főváros helyén egy modern metropolis képe bontakozott ki. A kép külső megformálásában építészeknek és művészeknek egyaránt óriási szerep jutott: az új lakónegyedek és kommunális épületek, az új technikák és anyagok új műfajok kibontakozását segítették elő.— pl. a murális kerámiáét. Hozzájárultak ehhez a város szépítését és a művészetek fejlődését célzó előrelátó intézkedések is. A legjelentősebb az 1954-ben kiadott kétezrelékes beruházási rendelet, mely kimondja, hogy minden ötezer forinton felüli állami építkezés költségeinek két ezrelékét képző- és iparművészeti alkotások beszerzésére és felépítésére kell fordítani. Lakótelepek, gyárak, mezőgazdasági létesítmények kultúrházak, iskolák, tanácsházak, bölcsődék, üzletházak egész sorát gazdagítják ily módon a közízlés fejlesztését szolgáló műalkotások százai. Mivel közönségünk nem is ismeri eléggé ezeket az alkotásokat, most megkísérelünk némi áttekintést nyújtani e monumentális műfajok fejlődéséről. Az elmúlt 25 év történelmi mértékkel mérve nem sok. Új, monumentális művészetünktől sem várhatunk valami lezártat, valami klasszikust. Mégis, egy negyedszázad elegendő ahhoz, hogy a kor kulturális arculatát átalakító új irányok szülessenek és gyökeret verjenek. Az impresszionisták félennyi idő alatt alakították át a múlt század végén a francia festészetet; a barbizoniak mozgalma is alig tehető többre, mint másfél 18 évtizedre. Jogos tehát, hogy az elmúlt egy emberöltőnyi időszakot új művészetünk egy szakaszaként tárgyaljuk. Ez az időszak főleg iparművészetünkben hozott döntő változásokat. A századfordulótól a felszabadulásig eltelt időszak iparművészetünkben az alapvetés korszaka volt. f A környezetművészet igénye a kor társadalmi-gazdasági lehetőségei miatt csak kis rétegre szorítkozott; s kevés volt az iparművész is. Mivel a nagy feladatokhoz művészek egész sora kellett, a felszabadulás után a művészképzést átalakították. Az Iparművészeti Iskolát főiskolai rangra emelték s kiváló tanárokra — Kaesz Gyula, Gádor István, Borsos Miklós, Schubert Ernő, Ferenczi Noémi — bízták az új nemzedék oktatását. A fiatal, népből jött művészek hamar felnőttek az új feladatokhoz és ma már mestereikkel együtt alakítják az ember környezetét. Munkásságuk nyomán egész iparművészetünk fejlődésnek indult, egyes ágai — mint éppen a kerámia is — itthon és külföldön egyaránt elismertté váltak. Az első évtized az útkeresés időszaka volt. A kezdeti irányt az akkor már művészetük delelőjén levő mesterek munkássága jelölte ki, az új nemzedék hozzájuk igazodott. A sokrétűség az új nemzedék művészetének kiteljesedésével, az ötvenes évek végén, a dogmatizmus szigorának feloldódása után jelentkezett — és azóta egyre fokozódik. Ha modern iparművészetünket műfajaira bontva vizsgáljuk, számbeli és fontossági sorrendben is a kerámikusokkal kell kezdenünk, mert ez az ág futotta be a legnagyobb fejlődést. A felszabaduláskor kerámiaművészetünk képét Gádor István, Gorka Géza és Kovács Margit munkássága szabta meg. A triász tagjai — néhány társukkal együtt — a festészettel és szobrászattal egyenlő művészi rangra emelték hazánkban a modern kerámiát. Más és más utakon indultak el, egymásra sohasem hatottak, művészetük egyben mégis közös: mindhárman a magyar díszítőhagyomány forma- és mintakincsének gazdag tárházából merítettek s a közös forrásból mindhárman sajátosan egyéni formanyelvet alakítottak ki. Gábor István edényein és monumentális munkáin az írókás népi fazekas technika madarai, virágai élednek újjá és kapnak modern színezetet. Ez a felfogás az expreszszionizmuson szűrődik át figurákká. Gorka Gézát egész életén át főleg a tűz titkai, a tűznek a mázakra gyakorolt hatása foglalkoztatták, de díszítménykincsében a későhabán kerámia motívumvilága ihlette meg, azt fejlesztette tovább. Kovács Margit művészetének a gótika és Bizánc után a magyar népművészet adta meg a döntő élményt. Dekoratív fantáziája ennek hatására virágzott ki. Korongolt figuráin, mintázott és festett falképein a magyar díszítőszemlélet formahagyományát alakítja át sajátos stílussá; bár festett falképeinek vonalvezetéseiben máig őrzi a Jaschik-iskola szemléletét. Kerámikusaink munkássága a formanyelv tekintetében nagy eltéréseket mutat. A dog-