Budapest, 1970. (8. évfolyam)

10. szám október - A címlap: Czeizing Lajos felvétele

2,2 milliárd forint volt, tehát 9 év alatt 44,5 százalékkal emelkedett. Az 1969. évi szolgáltatások volumene 3,9 százalékkal haladta meg az 1968. évit. A volumennövekedés üteme — az árváltozások ellenére — 1968-tól kezdődően csökkent; csak mintegy felét teszi ki az i960—1967. évi átlagos évi növekedésnek. Amíg a minisztériumi ipar az 1968. évihez képest 10,8 százalékkal, a tanácsi ipar pedig 6 százalékkal növelte a lakossági szolgáltatások volumenét, addig a szövetkezeti iparban a lakossági ipari szolgáltatások teljesítmény értéke 4,5 százalékkal csökkent az előző évihez képest. A teljesítmény érték növekedésének megítélésénél figyelembe kell venni, hogy azt a mindenkori folyó árakon számítják, tehát magában foglalja az időközbeni árváltozásokat is. Az összes lakossági ipari, építőipari javító és személyi szolgáltatások teljesítményértékén belül a fejlődés nem volt egyenlő arányú. Az ipari javító-szolgáltató tevékenységből elért teljesítmény érték 9 év alatt 77,1 százalékkal, az építőipari javítás, karbantartás 173,7 százalékkal, a személyi szolgáltatás 43,7 százalékkal emelkedett; a méretes tevékenység és az egyedi megrendelésre készített cikkek értéke pedig 1969-ben az i960, évihez képest 0,8 százalékkal csökkent. Az ipari javító szolgáltatáson belül — a teljesítményérték alapján — igen jelentős arányeltolódások keletkeztek. A gépkocsijavítás teljesítmény értéke — a javítási igények nem teljes kielégítése mellett — 9 év alatt több mint tizenhárom és félszeresére, az elektromos háztartási gépeké hat és félszeresére, az elektroakusztikai cikkeké három és félszeresére, a mosás, kelmefestés és vegytisztítás 60 százalékkal növekedett az i960, évihez viszonyítva. Az elektroakusztikai cikkek javításából elért mérsékelt arányú teljesítmény érték növekedésnek az az indoka, hogy a rádió ellátottság már 1960-ban is eléggé telített volt. Ezzel szemben az elektromos háztartási gépjavítás tevékenységi körébe tartozó hűtőszekrény, porszívó és parkettkefélő elterjedése csak i960 után indult meg nagyobb ütemben és a telítettséget még nem érte el. Hasonló a helyzet a személygépkocsik javításánál is. A hagyományos javító-szolgáltatások — textilruházat, bőr-szőrmeruházat és lábbeli javítás (amelyek lényegében az alacsonyabb életnívót jellemzik) — iránti igények fokozatosan csökkennek. A lakossági javító-szolgáltatások teljesítményértékének emelkedését elősegítette — a növekvő igényeken kívül — a hálózat továbbfejlesztése is. Különösen kiemelkedő arányú volt a kapacitás növelés a gépkocsi-javító iparban. 1968 elején helyezték üzembe a Kerepesi úti autószervizt 124 500 munkaóra/év kapacitással, 1969 elején pedig a XI., Boldizsár utcai autószervizt 262,500 munkaóra/év kapacitással. Budapesten a szocialista szektor részesedése a lakossági javító-szolgáltató össztevékenységből — a teljesítmény érték alapján számolva — 1969-ben 60 százalék volt, szemben az i960, évi 45,7 százalékkal. Az 1969. évi teljesítményértékből a minisztériumi ipar részesedése 8,7 százalék, a tanácsi iparé 20 százalék, a szövetkezeti iparé 31,3 százalék és a magánkisiparé 40 százalék. Az egyes tevékenységi körökben a szocialista és a magánkisipar részesedési aránya nagyon eltérő. A minisztériumi ipar javító-szolgáltató tevékenysége majdnem kizárólag az elektroakusztikai cikkek és háztartási gépek javításából, valamint az autójavításokból áll. A magánkisipar részesedése legkisebb a személyi szolgáltatásokban és legnagyobb a méretes és egyedi cikkek készítésében. A szolgáltatási díjak problémái A tőkés országok áralakulására az a jellemző, hogy a szolgáltatások árai nagyobb mértékben emelkednek, mint a termékeké. Ezzel szemben hazánkban ennek ellenkezője érvényesül: a szolgáltatások árszínvonala általában alacsonyabb a ráfordítási költségeknél. Az önköltség és a szolgáltatási díjakból elért bevétel közti különbözetet az állam dotáció formájában a vállalatoknak megtéríti, ezenkívül a szolgáltató vállalatok a közterhek viselésénél is különféle kedvezményeket élveznek. A stabilizáció alkalmával, 1946-ban a szolgáltatási díjakat — elsősorban az alapvető szolgáltatásoknál — alacsonyabb szorzószámmal számították át, mint a termékek árait. Amíg a termékek árátszámításánál a szorzószám 11—15 volt, addig a szolgáltatásoknál csak 2,7. A szolgáltatások alacsony árszínvonala, párosulva e tevékenységet jellemző alacsony termelékenységi szinttel és a növekvő bérszínvonallal, feszültséget idézett elő a szolgáltatás önköltsége és ára között. Az önköltség és a fogyasztási ár közötti egyenleg negatív volt, vagyis a nyújtott dotációt és adókedvezményeket figyelmen kívül hagyva, a szolgáltató vállalatok termelési költségszintje meghaladta a nettó termelési értéket. Tekintettel arra, hogy a szolgáltató vállalatok egy részének tevékenységi köre kettős: szolgáltatás és árutermelés, a magas szolgáltatási költségszint nem ösztönzött a lakossági szolgáltatások bővítésére és volumenének növelésére. A vállalatok inkább a nagyobb jövedelmet biztosító árutermelés felé orientálódtak. Az új gazdaságirányítási rendszer jelentős módosításokat hozott ugyan a szolgáltatások árformájában, de a' fennálló feszültségeket nem oldotta fel teljesen; egyrészt, mert előtérbe került a jövedelmezőség, másrészt, mert az addigi központi juttatások nagyrésze megszűnt. A szolgáltató ipar alacsonyabb jövedelmezőségét gazdasági szabályozókkal és preferenciákkal kívánták ellensúlyozni. Ilyenek: a szabad és maximált árformák, kommunális adómentesség, az amortizációs hányad vállalati alapba helyezhető részének 100 százalékban való meghatározása, hitelkedvezmények, a szövetkezeteknél a Kölcsönös Támogatási Alap létrehozása, és egyéb juttatások. Mindezek az intézkedések kedvező hatással voltak a javító-szogáltató tevékenység jövedelmezőségére. Az előző évek vesztesége többségében megszűnt, de a nyereség szintje még mindig jelentősen alatta maradt az árutermelő vállalatok nyereségszintjének, és nem ad lehetőséget a szolgáltató hálózat szükséges fejlesztésére, a kapacitások növelésére. Ez az oka annak, hogy az előző évek átlagos 8—10 százalékos volumennövekedésével szemben — az áremelkedéseket leszámítva — a javító-szolgáltatásból elért árbevétel egyes tevékenységi körökben csak minimális mértékben haladta meg 1968-ban az 1967. évi, és 1969-ben az 1968. évi szintet. Ezért a Kormány 1969-ben megvizsgálta a lakossági szolgáltatások helyzetét és ennek eredményeként az 1038/1969-es számú határozatával egyrészt intézkedett a szolgáltatások fejlesztésenek mértékéről, másrészt további kedvezmények nyújtásáról. A fejlesztés perspektívái A lakossági javító-szolgáltatások iránti igények növekedése mellett a jövőben további strukturális változások várhatók. A régi, hagyományos javító-szolgáltatások iránti igények (ruházat javítás stb.) állandóan csökkennek, az új típusú szolgáltatások iránti igények (gépkocsijavítás, elektromos készülékek javítása), a tartós fogyasztási cikkek állományának növekedésével arányosan, emelkednek. A magasabb életszínvonal és a divat a ruházati állomány gyakoribb cserélődésére ösztönöz, ami a javító-szolgáltatások iránti igények csökkenését eredményezi. Ezzel szemben a személygépkocsik számának és az elektromos háztartási gépek állományának fokozódó ütemű növekedése jelentős mértékben növeli a javítási igényeket. A fejlődés üteme előreláthatólag a rádió vonatkozásában változatlan marad, a televízió vonatkozásában lassuló emelkedési tendencia érvényesül, a hűtőgép, porszívó és padlókefélő gépek állomány szaporodása meggyorsul. Számítások szerint a negyedik ötéves terv végéig, 1975-re az elektromos háztartási gépek és az akusztikai cikkek javítási igénye mintegy 67 százalékkal növekszik. A személygépkocsik száma 1975-ig várhatóan megkétszereződik, a javító-szolgáltató iparnak tehát a meglevő kapacitást legalább ilyen arányban szükséges növelnie. Mindezt a budapesti munkaerő-hiány miatt intenzív fejlesztéssel kell megoldani. A mosás, vegytisztítás iránti igények szintén növekvő tendenciát mutatnak. A növekedés aránya várhatóan meghaladja a lakosságszám gyarapodásának arányát. Ennek egyik oka az, hogy jelenleg még hosszú az átfutási idő a kapacitáshiány miatt s a kisebb ruhakészletekkel rendelkezők a mosási szolgáltatást nem tudják igénybe venni. A másik ok, hogy a jövedelem növekedés, a nagyobb ruhaellátottság, a gyakoribb fehérnemű és ágynemű váltás, valamint az 5 napos munkahét bevezetésével a nagyobb szórakozási lehetőségek egyaránt az ipari mosási igények növekedése irányába hatnak. A személyi szolgáltatásoknál a meglevő kapacitások a jelenleginél nagyobb igények kielégítésére is alkalmasak. Ennek ellenére a fejlesztésre itt is szükség van; egyrészt az épülő új lakótelepeken, másrészt a hálózati megoszlás aránytalanságainak csökkentése miatt. Az elmondottakból látható, hogy a szolgáltató vállalatok előtt álló feladatok nem kicsinyek, az igények kielégítéséhez szükséges fejlesztéseket saját erőből megoldani nem képesek. Ahhoz, hogy a szolgáltató ipar teljesítőképessége egyensúlyba kerüljön a növekvő igényekkel, az állami támogatáson kívül szükség van a különböző gazdasági szervek jobb együttműködésére is. 3