Budapest, 1970. (8. évfolyam)

9. szám szeptember - Dr. Viszket Mihály: A budapesti ipar szelektív fejlesztése

pedig csökkenteni lehet és kell a munkaigényességet. Ez utóbbi érdekében szükség van olyan iparági kategorizálásra, amely — Összhangban az országos településhálózat fejlesztésével — figyelembe veszi Budapest sajátos helyzetét, adottságait, és így kialakítja azt a budapesti profilt, amely a legjobban megfelel a helyi és országos érdekeknek, valamint a lakosság elvárásainak. Az ipar és a lakosság érdekeinek egyeztetése Az iparági átrendezés rendkívül költséges és csak hosszabb távlatban gazdaságos befektetés. Tekintetbe véve a budapesti ipar jelenlegi helyzetét, a vidékinél avultabb állóeszköz-állományát, a gyors ütemű rekonstrukció megkezdését megelőzően kell kijelölni, szelektálni a jövő Budapestjére jellemző ipargazdasági ágazatokat és meggyorsítani a nem kívánatos vagy nem fejleszthető ipari üzemek kitelepítését. A főváros szocialista iparában jelenleg mintegy 600 vállalat működik, 3300 telephelyen. Az üzemek (a bányákat, a szolgáltató ipari területeket, a raktárakat is beleértve) mintegy 3800 hektár területet, a város beépített területének 15%-át foglalják el. Az ipari célra még kijelölt, viszonylag csekély terület egy részén bontandó létesítmények vannak, s a még beépítetlen terület is csak megfelelő előkészítés (feltöltés, közművesítés) után tehető alkalmassá ipari felhasználásra. Az ipari decentralizáció érdekében eddig alig engedték meg az ipari célokra kijelölt területek — ipari parkok — bővítését. Az iparterület iránti igényeket a kitelepítendők rovására javasolták kielégíteni. Az iparkitelepítések bonyolult volta és elhúzódása következtében azonban ma mát be kell látni, hogy a korábban kijelölt ipari terület kevés és nagyrészt túlzsúfolt. Az ipari üzemek zöme a második világháború előtt települt, beépítettségük gyakorta 80— 90%-os. Budapest túlzott ipari fejlődését elősegítette, hogy — a területfelhasználás ingyenességét felhasználva — az utóbbi évtizedekben is olyan üzemek bővítették területüket, amelyek szelektív iparfejlesztési politika esetén nem tarthatták volna igényt fővárosi telepítésre. Ám a vállalatok lehetőleg közművel és közlekedési kapcsolatokkal jól ellátott üres területeket igyekeztek a maguk részére megszerezni. A korábbi fejlesztések során az igénybevett szolgáltatások nagyobb anyagi megterhelés nélkül állottak az üzemek rendelkezésére. Új telephely, gyáregység telepítése ma is kedvezőbb — és feltehetően kevésbé költséges — a fővárosban, mint vidéken. Tekintettel arra, hogy a budapesti lakosság életkörülményeinek alakulásáért főként a fővárosi tanácsra és intézményeire hárul a felelősség — és jelenleg a megvalósítandó fejlesztések költsége is —, olyan anyagi ráhatást kell az iparvállalatok és a tanácsi szolgáltatásokat igénybevevő üzemek részére konstruálni, amely biztosítja a közművi, közlekedési, a lakás és egyéb kommunális szolgáltatásokért járó ellenértékeket, vagyis a beruházási költségek egy részének a vállalatokra való áthárítását. Az ipari terület racionalizálása érdekében megfelelő összegű területfelhasználási (és üzemfenntartási) díjat kell megállapítani. Ennek összhangban kell állnia az újraelőállítás költségeivel. Meg kell gyorsítani Budapesten belül a rekonstrukciós építkezéseket; a belső részekben a bontva-építést, a külsőkben a városiasodást. Ezzel egyidejűleg át kell alakítani — a szelektív iparfejlesztés koncepciójának megfelelően — a város ipari szerkezetét. Figyelembe véve a szanálási lehetőségeket és az építőipari kapacitást, meg kell gyorsítani az ipari területek előkészítését telepítési célokra. Elő kell segíteni az így kijelölt területeken a tereprendezést, az előközművesítést, az energiaellátást stb. oly módon, hogy megfelelően parcellázott területek álljanak rendelkezésre a szelektív iparfejlesztési politika megvalósításához. Az általános rendezési terv felülvizsgálatánál már jórészt tekintettel voltak arra, hogy az ipari szanálásokat a legelőnyösebben hajtsák végre; hogy csökkentsék az egyes területeken a beépítés zsúfoltságát, és úgynevezett ipari parkok létesítésével tegyék kulturálttá a város ipari övezeteit. A városgazdaság fejlesztésének követelményei Megítélésem szerint a budapesti ipar szelektív fejlesztése hathatósan hozzájárul ahhoz, hogy a magasabb képzettségű munkaerők jól koncentrált iparágakban dolgozzanak és a fővárosi ipari üzemek a nemzetközi gazdasági együttműködés kívánalihainak is megfelelően fejlődjenek. Mindez nyomatékosah megkívánja a fővárosi gazdaság intenzív fejlesztését, amely a termelési tényezőkre is vonatkozik. Ez a fejlesztés együtt jár a kvalifikációs szint növekedésével, a gépi munka hatékonyságának növelésével, a termelékenyebb technika alkalmazásával, az állóeszköz-állományon belül a gépek és gépi berendezések arányának emelkedésével, a hasznosabb energiaforrások és anyagok nagyobb arányú igénybevételével. Budapest munkaerő gondjai némi ösztönzést adnak az intenzív fejlesztésre. A meglevő problémákra és azok megoldására a gazdasági ösztönzésnek kell az eddiginél jobban serkentenie. A telekhasználati és igénybevételi díjak fizetése, az ingáztatási költségek vállalatokra való áthárítása már megkezdődött. A képzési költségek és a szociális-kulturális ellátással kapcsolatos járulékok kivárása azonban még várat magára. Egyre fokozódó követelmény tehát, hogy azt a dotációt, amit a főváros a lakosság életkörülményeinek javítására a népgazdaságtól kap, áthárítsa azokra a vállalatokra és intézményekre, amelyek a főváros városgazdasági fejlesztéseit felhasználják, igénybe veszik. Ezzel elő lehetne segíteni a teherviselésben fennálló aránytalanságok megszüntetését, s ezzel — közvetve — Budapest nagyvárosi fejlődésének meggyorsítását is. MTI, Járay Rudolf felvétele