Budapest, 1970. (8. évfolyam)

8. szám augusztus - Tarnóczi Lóránt: Duna-kanyar

Duna-kanyar I. Ábránd és valóság Tahin Gyula felvétele KORMÁNYHATÁROZAT mondta ki 1965-ben a Duna-kanyar kiemelt fejlesztésének szükségességét. Hadd idézzek én is a sokat idézett 1016/1965. (V. 1.) sz. határozatból. „A Duna-kanyart elsősorban Budapest főváros és környéke napi kiránduló, hétvégi pihenő, tartós üdülési, sportolási, továbbá a külföldi idegenforgalom fogadását illetően a főváros idegenforgalmi fogadóképességének kiegészítő területeként kell fejleszteni." Ennek érdekében a kormány ,, felhívja az érdekelt minisztereket és országos hatáskörű szervek vezetőit, továbbá Komárom, Nógrád és Pest megye, valamint Budapest főváros tanácsának végrehajtó bizottságát, egyúttal felkéri az érdekelt társadalmi szervezeteket, hogy a feladatkörükbe tartozó kérdésekben gondoskodjanak a Duna-kanyar fejlesztésével kapcsolatos célkitűzések maradéktalan megvalósításáról" (kiemelések tőlem). Ami rögtön szembetűnik, az a főváros sokoldalú érdekeltsége a Duna-kanyar fejlesztésében. Szembeszökő az is, hogy iránymutató határozatról, nem pedig konkrét rendeletről van szó. Erre utal a „felhívja", illetve a „felkéri" kifejezés is. De ezt bizonyítja az a tény is, hogy mindmáig hiányzik a határozat megvalósítását szabályozó végrehajtási utasítás. Nem szól a határozat a területileg érintett vállalatoknak és üzemeknek a fejlesztéshez nyújtandó kötelező hozzájárulásáról, az üdülőházak létesítésével és fenntartásával kapcsolatos kötelezettségekről. Nem mondja ki a fejlesztésből egyéni haszonhoz jutott magánszemélyek kötelező anyagi érdekeltségét sem; ezt a hiányosságot a 8/1970. ÉVM-PM, illetve a 12/1970. PM-ÉVM rendelet is csak részben pótolta, mert visszamenőleges hatályú egyszeri itlekértékemelkedési pótadót egyik sem állapított meg. Mindenki egyetért tehát abban, hogy új „Duna-kanyar rendelet" kiadására lenne szükség, megfelelő végrehajtási utasítással, annál is inkább, mert az n 1965-ös határozatot az idő részben már túlhaladta. A KIEMELT TERÜLET meghatározásában a kormányhatározat a BUVÁTI .által kidolgozott regionális fejlesztési tervre támaszkodott. Ez a terv a Duna-kanyar fogalmát meglehetősem tágan értelmezte. Belefoglalt hét járást (ezek közül a szobi időközben egyesült a vácival), három járási jogú várost és két tájvédelmi területet; a Pilist és a Börzsönyt. Az így értelmezett Duna-kanyar mintegy 1640 kmkiterjedésű területet ölel fel, kb. 300 000 fő helyi lakossággal. Ebben az értelmezésben természetesen túlzás Duna-kanyar tájegységről, illetve régióról beszélni, hiszen a regionális terv által körülhatárolt terület több tájat és vidéket foglal magában. Valójában azonban egyetlen, egységes üdülőterületről van szó, amelynek a Duna Esztergom és Budapest közötti szakasza képezi a gerincét. Minden üdülőterületnek szüksége van természetesen megfelelő hátországra, amelylyel komplementer módon kiegészülhet. Ez a komplementaritás azonban feltételezi nemcsak az ellentétes üdülési, sportolási és szórakozási lehetőséget, hanem a jó közlekedést is. Ha így nézzük a kérdést, a Dunakanyar tájegység három városra (Esztergom, Vác, Szentendre), két teljes (a szobival bővült váci és a szentendrei), valamint két részleges (a dorogi és a rétsági) járásra korlátozható. TERMÉSZETVÉDELMI meggondolások is szerepet játszhattak abban, hogy a BUVÁTI tervezői a Budaihegységet, az Ipoly völgyét, a Börzsöny középső és északi részét, valamint a Cserhát nyugati vidékét is belevonták a Duna-kanyar régióba. A természetes környezet védelme, különösen amióta az élő világot hatványozódó veszedelmek fenyegetik, létszükséglet. A Pilis és a Börzsöny jelentősége Budapest levegő-ellátásában pedig nyilvánvaló. Mindez azonban természet- és tájvédelmet indokol csupán, nem a tömegek rohamának a megszervezését. A tömeges turizmus, az üdülés és a természetvédelem kívánalmai nehezen egyeztethetők össze egymással. Vitathatatlan, hogy több ezres tömeg nyüzsgésében és zsivalyában, gépjárművek ezreinek forgatagában és zajában sem átmenetileg felüdülni, sem tartósan üdülni nem lehet. A TERÜLETFEJLESZTÉS a társadalmi élet komplex funkcióinak egy szerves földrajzi, közlekedési, gazdasági egységen belüli tudatos összehangolása és tervszerű, arányos kibontakoztatása. A csak ipartelepítési, csak vízrendezési, csak idegenforgalmi fejlesztési tervek — bár önmagukban is sokrétűek — mindig hiányosak. Fel kell mérni a tervezett beruházás vagy intézkedés valamennyi várható kihatását, következményét. A váci DCM gyárat például hiba volt a Duna mellé telepíttetni, mert a gyár és egyre terjeszkedő bányája megsemmisíti a táj hangulatát, porfelhővel borítja be Vácot és a sződligeti partszakaszt, veszélyezteti a környék üdülőterület jellegét, valamint a már régebben ott dolgozó FORTE gyár termékeinek a minőségét. A tervezett 400 holdas védő-erdősáv sem fog sokat javítani ezen a helyzeten. Ha tehát a Duna-kanyar fejlesztési terve újból napirendre kerül (jelenleg a VÁTI meg a BUVÁTI is foglalkozik vele), figyelembe kell majd venni, hogy ott különféle népgazdasági ágazatokat képviselő vállalatok, üzemek is működnek és fejlődnek, újak létesülnek, s ezeknek megvannak a maguk sajátos közlekedési, szállítási, ellátási stb. problémái. El kell határolni az iparvidéket az üdülőterülettől, s meg kell határozni, hogy hová milyen ipari üzem telepíthető! De arra is gondolni kell, hogy a Duna-kanyar területén kb. negyedmillió ember él, akiknek jelentős része helyben keresi meg a kenyerét, akiknek telekszerzési, építkezési, ellátisi, szórakozási és kulturális igényeit nem lehet teljesen a budapesti kirán-Visegrád. Gínk Károly felvétele