Budapest, 1970. (8. évfolyam)

7. szám július - Somogyi Árpád: Régi pesti ötvösművészet

A OZERKESZTŐ POSTÁJA Dr. Szabó István, Budapest, XII. Böszörményi út 30—32. és Detró'i István, V., Henszlmann Imre u. 7. Mindketten a májusi számunkban megjelent Rácz György: Szeplők . . . című írásában illetve képriportjában elkövetett hibára hívják fel a figyelmet: hogy ti. a Danaidák kútja nem a VIII.j Baross utcában, hanem az V., Biermann István téren van. Helyreigazításukat köszönjük, s olvasóink szíves elnézését kérjük, amiért nem figyeltünk fel a szerzői pontatlanságra. Egyébként dr. Szabó István kérésének — mint tapasztalni fogja — eleget teszünk. Forgó Miklós, Budapest, XII., Csaba u. 7. Az évenkénti idegen nyelvű összefoglaló példány megjelentetéséről — az első ilyen kísérlet után — le kellett tennünk, mert erőnket meghaladó anyagi kihatásokkal járt. S bár a lap indulásakor valóban „megígértük" megjelentetését, most azt kell mondanunk: költségvetési okokból a közeljövőben sem vállalkozhatunk idegennyelvű példány kiadására. Egyébként erről már tájékoztattuk olvasóinkat; valószínűleg elkerülte figyelmét erre vonatkozó közleményünk. Papp Margit, Budapest, VIII., Krúdy u. 12. Pályázati munkáját elolvastuk, és szívből gratulálunk az első díjhoz. De folyóiratunk nem vállalkozhat amatőr irodalmi próbálkozások közlésére. A 25. évforduló alkalmából is elsősorban olyan visszaemlékezéseket közöltünk — és közlünk a továbbiakban —, amelyek a felszabadult városban a közigazgatás, a városszervezet újjáalakítását, az élet megindulását ábrázolják, történelmi hitelességgel. Tehát elsősorban olyan dokumentációs anyagokat, amelyek valóban hozzátartoznak a főváros történetéhez, azt értékes tárgyi adatokkal, az élet beindításában való részvétel folytán pótolhatatlan személyes élményekkel gazdagítják. De úgy hisszük, a munkahelyén hirdetett pályázat első díjának elnyerése olyan erkölcsi siker, amire méltán büszke lehet. Horacek Gábor, Calle Seneca 506, Mexico 5, D. F. Részletes, gonddal megformált javaslatával — miszerint a fővárosi rekonstrukciós munkák illetve az új létesítmények terveinek, a róluk való vitának folyóiratunk hogyan biztosíthatna minél szélesebb nyilvánosságot — teljes mértékben egyetértünk. Igyekszünk megtalálni a módját, hogy a fontosabb tervpályázatok dokumentációs anyagát lapunkban is rögzítsük. S a továbbiakban is, minden fontosabb tervpályázat esetén, hasonlóan szeretnénk eljárni. Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága által április végén Budapesten megrendezett II. Városrekonstrukciós Szimpóziumon is hallottuk: Európa több nagyvárosában alapos szociológiai felmérések és a legszélesebb körű közvéleménykutatás előzi meg a városrekonstrukciós tervek megvalósulását. Éppen azon meggondolás alapján, hogy a várost elsősorban annak lakói számára kell elfogadhatóvá, kellemessé, praktikusan lakhatóvá tenni — tehát a városlakók jogát mindenképpen biztosítani kell ahhoz, hogy az őket oly közelről érintő rekonstrukciós és fejlesztési tervekhez hozzászóljanak. Minden reményünk megvan arra, hogy nálunk is egyre inkább tért hódít a közéleti demokratizmus gyakorlata. A visszaküldött kérdőívet köszönjük. Levelét, véleményét mindenkor örömmel vesszük. Kovács János, Budapest. Felhívás helyett közzétesszük levelének érdemi részét: „ . . . Sajnos, a nagy lendülettél folyó építkezések nem kímélik a múltnak első pillantásra talán jelentéktelen emlékeit, amelyek valójában számunkra igen értékesek. Vannak a városban nagyon szép kidolgozású, értékes anyagú díszek: egy-egy ablakrács, kerítésrács, faragott kapu, szép réz kapukilincs, kopogtató, kapualji kovácsoltvas lámpa, kandeláber, lépcsőházi mellvédkorlát stb. — ezek felkutatásában részt vehetne Budapest nagyközönsége! S ha valaki ilyesmire bukkan a városban, a „lelet" címét közölhetné a szerkesztőséggel; esetleg beküldhetnék a fotóját, amit a „Budapest" leközölhetne. így, társadalmi összefogással, nagyon sok értéket lehetne felkutatni és megmenteni ..." Ehhez csak annyit fűzhetünk: ám rajta! Időnként bizonyosan tudnánk a lapban helyet biztosítani az ilyen közlések illetve fotók számára. Helyreigazítás. Lapunk júniusi számában, Nemes Tibor: A háztartási gépek javítása című cikkében két adat tévesen szerepelt. A helyes szöveg : „A fővárosban 1969-ben 432 ezer tévéelőfizető és 634 ezer rádióelőfizető volt." Nevezetes pesti könyvkölcsönzők Az Egyetemi Könyvtárban gondosan őrzik azt az arasznyi vastag, hatalmas jegyzőkönyvet, melybe a kölcsönzők nevét írták be 1843-tól 1866-ig. A könyvtár akkor még csak tudósoknak, íróknak, a szellem munkásainak állt kölcsönzéssel rendelkezésére, a hosszú listában tehát legtöbbnyire ismert, történelmi nevekkel találkozunk. Az irodalomtörténetírás eddig még nem használta fel ezt az értékes forrást, holott lapjain számos olyan adatra bukkanunk, mely jellemzően világítja meg egy-egy író vagy tudós érdeklődési körét, és megoldáshoz segít kisebb-nagyobb filológiai problémákat. Bajza például — mint ismeretes — az 1845 —47-es években, füzetenként, egy nagyterjedelmű világtörténeti munkát adott ki. Könyvét sokan támadták, mondván, hogy nem egyéb önállótlan kompilációnál, melynek szövegét a szerző egy-két német kézikönyvből toldozta össze. Bajza természetesen sokat merített mások feldolgozásaiból, hisz senki sem írhat világtörténetet elejétől a végéig csak egyéni kutatásaira támaszkodva, de az Egyetemi Könyvtár kölcsönzőinek jegyzéke bizonyítja, hogy eredeti forrásmunkákat is tanulmányozott, így például Dionysos Halikarnassos történeti művét, melyet 1846. júl. i-én vett ki a könyvtárból. Leveleiben Bajza keserűen panaszkodott, hogy kiadója rövid határidőket szabott világtörténete megírására, úgyhogy a munkát megerőltető iramban kellett végeznie. Ennek a szomorú bizonyítékát is megtaláljuk a kölcsönzők jegyzékében. 1847 januárjában ugyanis Bajza még A római köztársaság történetét olvassa Fergusontól, 47 nyarán pedig már a középkori történelemmel foglalkozik Luden és mások művei segítségével. Kemény Zsigmond aláírását az 1857. évi kölcsönzők sorában fedezzük fel. Bethlen Farkas erdélyi históriáját, Istvánffy krónikáját, a Kaprinai-gyűjtemény kéziratos történeti forrásait és a Koránt tanulmányozza akkor; mindez a Zord idő megírásához kellett neki. Ugyanez idő tájt Jókai is török tárgyú regényeken dolgozik, ő Hammer nagy ozmán történetét kölcsönzi ki 1853. nov. 9-én, azonkívül több alkalommal magyar folyóiratokat. Ügy látszik, nem őrizte meg őket saját könyvtárában. Egyáltalán: az írók közül akkoriban csak kevésnek lehetett nagyobb szabású kézikönyvtára. Gyulai Pál is a kölcsönzésre szorult 1864-ben, ha az Életképek 1845. évi kötetét akarta olvasni, Szalay László Rankét vette ki, Kuthy Lajos viszont Szalay művét, (Magyarország története) ahelyett, hogy megvásárolta volna; az anyagi bajokkal küszködő Garay János még Kölcsey, sőt Petőfi verseit is a könyvtárból vitte haza. Heufner professzor (aki korábban Vörösmarty és Bajza körül spicliskedett) szintén vajmi keveset áldozhatott könyvre, mert ő meg a Kárpáthy Zoltánt vette kölcsön. A legtöbben persze komoly tudományos munkákért folyamodtak az Egyetemi Könyvtárhoz. Eötvös József történeti és földrajzi műveket olvasott, Czuczor a nyelvészetben képezte magát, mialatt nagy szótárán dolgozott, Döbrentei a vizsolyi bibliát és más nyelvemlékeinket tanulmányozta, Henszlmann, az esztéta, polgári szakmáját, az orvostudományt sem hanyagolta el. Szorgalmasan eljárt a könyvtárba Jedlik Ányos és Bugát, Kazinczy Gábor és Csengery, Salamon Ferenc és Trefort, Szontagh Gusztáv és Brassai Sámuel, s az egyik leggyakoribb kölcsönző — és ez igazán nem lep meg — a fáradhatatlan Toldy Ferenc volt. Egressy Gábor régi magyar folyóiratokért kereste föl az Egyetemi Könyvtárt, Gaal József a Rontó Pált olvasta 1857-ben, Garay meg tíz évvel korábban Dugonics Példabeszédeit, Irinyi Üti jegyzeteit, Virág Benedek történelmi és Fényes Elek statisztikai könyvét; Emich Gusztávnál 1863-ban Rákóczi emlékiratait találjuk (ki akarta adni?), 1851-ben Szigligeti a bizánci történetet bújja, s talán épp ekkor ötlik szemébe egyik legsikerültebb darabjának, A világ urának nagyszerű tragikus témája; Kuthy Lajos 1852-ben a Lant című debreceni önképzőköri antológiát veszi ki, melyben kerek húsz évvel azelőtt első zsengéje megjelent. A kölcsönzők néhány hónap, ritkán csak egy-két év múlva, általában viszszaszolgáltatták a könyveket, de némelyik bizony eltűnt, mint például egy 1497-ből származó ősnyomtatvány, mely Döbrentei kezén kallódott el. Egy másik eset: Töltényi Miklós 1848. november 16-án a „könyvtárnok úr" külön engedelmével kikölcsönözte Fessler német nyelvű magyar történetét, ezt sem látta viszont a könyvtár, mert a visszaadás rovatába e szavak vannak bejegyezve: „Újra megvétetett." Töltényi fiatal republikánus újságíró volt, s amint a hadi helyzet szigorodott, nyilván menekülnie kellett Pestről (ilyenkor könnyen elfelejtődik egy könyv), később talán emigrált is Töltényi, akinek további sorsát nem ismerjük, legföljebb találgatni lehet — ki tudja, mily kalandok kísérték ennek az elveszett Fessler-kötetnek és kölcsönzőjének sorsát ? L. S. 46