Budapest, 1970. (8. évfolyam)

4. szám április - A címlapon: Balla Demeter felvétele

VIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 1970 ÁPRILIS FŰVÁROS FQLYÚIROTfl Főszerkesztő: MESTERHÁZI LAJOS Szerkesztő: KATONA ÉVA Képszerkesztő: SEBŐK MAGDA Megjelenik minden hónap elején Szerkesztőség: I., Országház u. 20. Telefon: 351-918 Szerkesztőségi fogadóórák: Hétfő 10—13 óráig VII., Lenin krt. 5. I. em. Telefon: 223-896 Szerda 16—18 óráig I., Országház u. 20. Kiadja: A HÍRLAPKIADÓ VÁLLALAT VIII., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343-100 Felelős kiadó: CSOLLÁNY FERENC Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest, V., József nádor tér 1 sz.) Előfizetési díj: negyedévre 30,— Ft félévre .... 60,-Ft egy évre . . . 120,— Ft 70.0516 Athenaeum Nyomda, Budapest íves mélynyomás Felelős vezető: SOPRONI BÉLA Index: 25 151 A TARTALOMBÓL V. Promiszlov: Moszkva üdvözlete 4 Dr. Gámenczy Béla: A közellátás megindulása ... 7 Dr. Antal Zoltán: A Szovjetunió és Magyarország gazdasági kapcsolatai. . . 10 Dr. Berti Béla: A budapesti városrekonstrukció 13 Pro Urbe, 1970 Veszprémi Miklós: A kőműves >6 Sulyok Katalin: A gyermekegészségügy centruma 17 Kereszty András: Mennyi húst fogyasztunk ? .. 20 Illés Béla: Hazatérés 26 Gyárfás Endre: A csepeli munkásotthon 32 VÁROS AZ IDŐBEN X. Zolnay László: Nagy-Budapest tája a korai középkorban 37 Babonák és hiedelmek a középkori Budán 41 A címlapon: Balla Demeter felvétele us Sándor: zabadulásí emlékmű (részlet), in Gyula felvétele Szerkesztő bizottság: BARCS SÁNDOR, az MTI elnöke; BARACZKA ISTVÁN, a Fővárosi Levéltár nyugalmazott igazgatója; BUZA BARNA szobrászművész; FEKETE GYULA író; GARAI GÁBOR költő; GRANASZTÓI PÁL építész; HANTOS JÁNOS, a Fővárosi Tanács V. B. elnökhelyettese; PEJÁK EMIL, a Budapesti Pártbizottság osztályvezetője; RÉVÉSZ FERENC, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója; SZILÁGYI LAJOS építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes; TARJÁNYI SÁNDOR, a Budapesti Történeti Múzeum igazgatója Garai Gábor Beteljesült szabadság Magyarország fővárosa 1945. február 13-án szabaddá lett: volt már az országnak fővárosa, — de a fővárosnak még nem volt szabad országa, csak fél-országa. Budapesten már — a frissen elhantolt halottak és a csüggesztő romok fölött is — a reménység és a bizalom lett úrrá a lelkekben: megérkeztek a felszabadító szovjet csapatok első élelem-szállítmányai, itt-ott kinyitotta deszkával foltozott ajtaját egy-egy kávéház, étterem; játszani kezdtek a színházak — de a nyugati megyékben még tombolt a náci és nyilas rémuralom, vésztörvényszékek üléseztek, halálra szántak tízezrei — köztük „költők is, védtelen" — vánszorogtak a koncentráciás táborok sivár reménytelensége vagy a tarkónlövés bizonyossága felé. A haza teljes felszabadulása — Budapest lakosainak éppúgy, mint az egész ország népének — akkor vált valósággá, amikor a nyugati határszél utolsó községéből is kitakarodtak a német fasiszta megszállók és magyar zsoldosaik. Mert akkor — azon a 25 esztendővel ezelőtti április 4-én — egyszerre beteljesült a nép évszázadokon át nemzedékről nemzedékre örökül hagyott vágya: beteljesült, mint megmásíthatatlan történelmi tény — és mint jövendőt ígérő lehetőség. A történelmi tényt az első szocialista ország, a Szovjetunió léte és Vörös Hadseregének jelenléte garantálta és döntötte el, nemzetünk, népünk javára: s azóta a jóbarát iránt érzett hála és a testvéri szövetség felelős elkötelezettsége összeszövődött szívünkben és tudatunkban. A jövőt ígérő lehetőséggel azonban magának a nemzetnek — a dolgozó emberek új-kötésű közösségének — kellett, s kell ezután is, gazdálkodnia. Nem volt elég szétosztani a földeket azok között, akik megművelik — el kellett kiáltani a „Földet vissza nem adunk!" jelszavát is. Nem volt elég államosítani a nagyüzemeket — harcolni kellett — és kell — azért is, hogy a gyárat valóban a magáénak érezhesse a munkás. Nem volt elég megvédeni az 1956-os ellenforradalom idején a téeszeket a széthullástól — sürgősen meg kellett valósítani országszerte a földeken mindenütt a nagyüzemi gazdálkodást, s azt is, hogy a parasztság mielőbb — jövedelmében s életformájában egyaránt — tapasztalja ennek előnyeit. Nem volt elég a tömegek köztulajdonává tenni a kultúra javait, — küzdeni kell azért, hogy e javak közül a legegyszerűbb ember is egyre igényesebben válogassa ki — a legjavát. Nem volt elég fölismerni a régi gazdálkodás hibáit — mindent meg kell tennünk azért, hogy az új gazdaságirányítási rendszer megvalósítását és folyamatos tökéletesítését személyes ügyének — gondot okozó s örömöt szerző érdekeltségének — tekintse minden állampolgár s minden kisebb és nagyobb dolgozó-közösség . .. A felszabadulást törvényszerűen követő szocialista átalakulás folyamata — higgadtan és hivalkodás nélkül kimondhatjuk immár —: irreverzibilis, megfordíthatatlan folyamat. A nemzet negyedszázad építő munkája során egyre gyarapodó vagyona szervesen és véglegesen a közösség tulajdonává olvadt össze, a közösség szolgálatában, érdekében. A kizsákmányoló tulajdon-formákat rekonstruálni éppoly lehetetlen lenne ma már, mint ahogy nincs ember, aki egy vert hadsereg tömegsírjának csont-halmazából összetákolná a hajdan-volt hús-vér katonákat. A magántulajdon tömegsírja felett — mellőzve a vígan mellőzhető gyász-szertartást — egy újjászületett országban új társadalom épült és épül egyre tovább. A visszavonhatatlan szabadság földjén — mert a nép országában. Amelyben nem csak a tulajdon a közösségé — hanem a felelősség is. A felelősség azért, hogy — amit soha többé nem kaphatunk ajándékba! — a jövőt ígérő lehetőséget, a valóra váltás folytonos, reményteljes küzdelmében, egész szívvel és tudatosan, emlékezve és előre tekintve, szolgáljuk ezután is. 1