Budapest, 1970. (8. évfolyam)

3. szám március - Siklós László: Pesti malmok

gyar operák bemutatása, valamint remekművek portalanítása és felújítása. Ez két nagyon fontos feladat, amelyek mellett helyet kell hagynunk a harmadiknak: az egész repertoár korszerűsítésének is. Ki kell iktatnunk műsorunkból azokat a műveket, amelyek már nem elégítik ki a mai közönség igényeit, és helyettük másokat kell keresnünk a világ operairodalmából. Erre is említhetek példát: 1967—68-ban bemutattuk Monteverdi Poppea megkoronázása című operáját, és az idén kezdjük el játszani Händel Rodelindáját, valamint Gershwin Porgy és Bess-ét is; ez a mű ma már ugyancsak az operairodalom klasszikusai közé tartozik. 3-Az Állami Operaház nagy előadásokat, világhírű művészeket és rendezőket látott színpadát most szakértő vezetővel barangolom be. Pill István színpadmester a kalauz, a dalszínház egyik legrégibb munkatársa; nála hosszabb ideje — 1927 ősze óta — csak európai hírű dirigensünk, az Operaház főzeneigazgatója, Ferencsik János működik ebben az épületben. Pill István négy és féléves nemzeti színház beli tagság után került az Operaházhoz. Féléves tanulmányútra küldték át — és végleg itt maradt. Miközben a színpad méreteit ismerteti (24 méter mély, 28 méter széles; magassága a zsinórpadlásig 26, mélysége lefelé további tíz méter), megkérdezem Pill Istvántól: melyik volt az első önálló színpadmesteri munkája. — A Sába királynője. Az Erkel Színházban ma is ugyanabban a formájában megy, Oláh Gusztáv díszleteivel. — Melyik opera előadása okozta eddig a legtöbb gondot? — A régi Mesterdalnokoké, mert a ferde színpadon nullától 160 centiméterig emelkedő plató volt, erre kellett a házakat úgy felépíteni, hogy milliméternyi pontossággal egymáshoz illeszkedjenek. Mert ha nem egészen pontosan rakjuk fel, a nézőtérről úgy látszott volna, mintha eldőlnének a házak. — És melyik operával volt a legkönnyebb dolga ? — A Sevillai borbély régebbi előadásával. Felállítottunk egy szobát, abba beleengedtünk egy díszletet, a bútorok pedig hol a kertet, hol Bartolo doktor szobáját jelezték. Amikor ezt a Rossini-operát játszottuk, mindig szabad estét vettem ki. A víznyomással működő, elavult emelőszerkezet mellett újdonságot is tud mutatni az Operaház tapasztalt színpadmestere. Az új világítási berendezést például, amelyet három esztendeje egy angol cég szállított: lyukkártyás megoldással működik, minden világítási effektus másodpercnyi pontossággal beállítható, előadás közben hozzá sem kell nyúlni. Azután házilag tervezték meg azt a világítási hidat, amely lényegesen javítja az előadások színvonalát. — Mi a színpadmester feladata az Operaházban ? — A díszleteket kezeli, leltározza, beállítja, kívánság szerint előrehozatja. Értenie kell az asztalos, a lakatos szakmákhoz, de még a művészeti stílusokhoz is. És mindenért felel — baleseti szempontból is—, ami a színpadon történik. — Negyven év alatt melyik volt a legkínosabb pillanata? — Több is akadt, elmondok egyet. Az egyik Bolygó hollandi-előadáson műszaki hiba történt. Az utolsó képben a kapitánynak be kell szállnia a hajóba. A statiszták ekkor már a hajóban vannak; most is beszálltak, de egyikük belülről becsukta az ajtót. Ott állt a kapitány — és nem tudta kinyitni a hajót. Az ügyelő nem vette észre a hibát, jelt adott a zenei kezdésre; zenére indul ki ugyanis a hajó a színpadról. A kapitány viszont a parton maradt, — végső kínjában beleugrott a tengerbe, azaz a színpad alján végighúzott, párnával kibélelt kocsiba. — Innen, a színpad felől észrevenni-e azt a változást, ami a felszabadulás óta történt az Operaház nézőterén? A statisztikával alátámasztott változások: amíg 1938-ban mindössze 235 előadást tartottak az Operaházban 161 ezer néző előtt, addig 1958-ban — igaz, hogy most már két épületben, tehát az 1951 óta az Operaházhoz került Erkel Színházban is — 590 előadást egymillió százezer néző tekinthetett meg. És ha a nézők száma az elmúlt években fokozatosan csökkent is, azért ma is több mint négyszer annyi néző számára játszanak a két operaházban, mint a felszabadulás előtt az egyikben. — Melyiket tartja a legsikeresebb előadásnak? — Sok sikeres előadásunk van, talán a Diótörőt említem közülük. (Ezt a nagyon népszerű Csajkovszkij-balettet ugyan már 1927-ben bemutatták nálunk, de igazi diadal sorozata akkor indult meg, amikor a felszabadulás után a szovjet balettművészet világhírű képviselői ellátogattak hozzánk. A Diótörőt 1950-ben Vaszilij Vajnonnen koreográfiájával és rendezésében mutatták be nálunk; és híres szovjet koreográfusok: Messzerer, Zaharov, Lavrovszkij, Anyiszimova irányításával kerültek a magyar közönség elé az olyan látványos balett művek, mint A hattyúk tava, a Romeo és Júlia, a Párizs lángjai, a Bahcsiszeráji szökőkút.) — A színpadmester szempontjából ki az ideális rendező? — Aki mindig tudja előre, hogy mit akar csinálni, és nem munka közben rögtönöz. A rögtönzés ugyanis megnehezíti a színpadmester munkáját. Nagyon szerettem Márkus Lászlóval együtt dolgozni, és kellemes emlékeim fűződnek Oláh Gusztáv és Nádasdy Kálmán rendezéseihez is. Oláh Gusztáv például még centiméterrel is kimérte az utat, amíg valakinek a színpad egyik oldaláról át kellett érnie a másikra, azután le is zongorázta, hogy valóban átér-e addig, amíg a muzsika tart. Tart még a sétánk a színpadon, és Pill István tovább magyaráz: az ügyelő helyén a vezérlőpult is nemrégiben készült el. A pultba ipari televízió van beépítve: segítségével látható a nézőtér, azután a nézőtér felől a színpad, valamint a karmester. Óriási vasajtón át bejutunk a hátsó színpadra, amelyet ma már csak raktárként, a díszletek előkészítésére használnak. 30 opera díszleteit tartják az operaházi raktárban, a többit Zuglóban, a Nemzeti Színházzal közösen. Összesen 110 opera díszleteit őrzik; ami már nem megy többször, annak anyagát újból felhasználják. — Hányan dolgoznak általában ezen a színpadon? — 42 díszítő, 18 világosító, 8 bútoroskellékes, 3 színpadmester. De nem mindig vagyunk ennyien, hét ember most is hiányzik. Nehéz szakma ez, kérem. 4-Az Operaház egyik legfiatalabb tagja Erese Margit: 1968 őszén lett a színház ösztöndíjasa, 1969-ben pedig magánénekese. Operai múltj a ennél valamivel régebbi keletű: még főiskolás korában, 1966. november 25-én ezt a dátumot, mint élete első nagy eseményét, természetesen fejből tudja — mutatkozott be a Pécsi Nemzeti Színházban, Händel Julius Caesar című operájában. És szerepelt még Pécsett — ugyancsak főiskolásként — a Rigolettóban, a Faustban, majd a főiskola elvégzése után is egy évet Pécsett töltött. Az Aida Amnerisét énekelte, ezért nívódíjat kapott. — Az Amneris volt az Operaházban is az első főszerepem, és ezzel a Verdi-szereppel diplomáztam. Igazán nem panaszkodhatom: egy év alatt 11 szerepet kaptam, például Ebolit a Don Carlosban, Maddalenát a Rigolettóban, Preziosillát A végzet hatalmában. — Gyakorlatilag szinte elénekeltem már azt, amiért egy mezzószopránnak érdemes erre a pályára jönnie. Persze, szeretném egyszer a nagy Wagner-szerepeket is énekelni — a Walkür mostani felújításán egyébként Fricka vagyok —, azután a nagy Bach-oratóriumok altszólóit. Alig két esztendeje diplomázott, de Pécsett sok oratóriumban énekelt, és koncertezett már Bécsben, Salzburgban, a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Mongóliában, most pedig operai szerepei mellett a H-moll mise altszólójára készül. Feladata bőséges, ambíciója és lendülete ugyancsak nem kevés. Erese Margit, akit az új énekes-generáció típusaként bemutattunk, jól példázza az Operaháznak azt a fiatalítási szándékát, ami ma már egyre több előadáson is észrevehető. Szinte minden felújítás második szereposztása az egészen fiatalokra épül, és gyakran jutnak szóhoz azok a fiatal dirigensek is, akik jelentős feladatok közepette mutatkoznak be mostanában az Operaházban és az Erkel Színházban. Egy épület új arcához hozzátartozik a belső szellem megfiatalodása is; ez mostanában a műsorpolitika változásaiban, a szereposztás frisseségében, klasszikus művek portalanításában, modernebb rendezői koncepciók érvényesülésében tapasztalható. És abban is, hogy világhírű nagy elődök: Sándor Erzsi, Medek Anna, Haselbeck Olga, Némethy Ella, Walter Rózsi, Basüides Mária, Környey Béla, Székelyhidy Ferenc, Takács Mihály, Pataky Kálmán, Székely Mihály útját most tehetséges ifjú utódok járják. Ázok, akik — joggal hisszük — nem lesznek méltatlanok sem a nagy énekesi tradíciókhoz, sem azokhoz a zenei hagyományokhoz, amelyeket ez a palota jelképez, és amelyeket az Operaház turnéin a külföld is egyre inkább elismer. Gábor István 22