Budapest, 1970. (8. évfolyam)

1. szám január - Szüts László: Élet a lakótelepen

terséges füstöt gerjeszt, egy másik a kéménynyílást lefojtja s a füst ott jön ki, ahol repedés van. Ezzel a módszerrel felfedezik a rejtett hibát, átszakadást, építési rendellenességet., és azt kijavítják. A javítást, vakolást azonban nem a Kéményseprő Vállalat végzi. Kikísérletezték ugyan, sőt tökéletesítették, de néhány éve — átadták egy vegyesipari javító vállalatnak. A seprési díjat sem maguk szedik. (Valamikor a mesternek fizetett a tulajdonos, de ha nem volt pénze, törvényes úton nehéz volt behajtani. Közadók módjára csak 1922-ben vetették ki. Ma a lakosság, a Fővárosi Díjbeszedő Vállalat útján fizet.) A díjak differenciáltak, mégis egyszerűbbek, mint a század végén, amikor más volt az új kémény első söprési díja, az erős tüzelés alatt levőké, meghatározta az emeletek száma, másként fizettek színházak, katonai sütödék után. . . A mai lakossági díjszabás áttekinthető és nem drága. Földszintes ház cilinder-kéményének egy évi díja 12 forint, idényjellegűé—amelyikben nem egész évben tüzelnek — 9 forint. Emeletes házban egy kémény után 17 forintot, idényjellegűnél 12 forintot kell fizetni. A régi rendszerű mászókéménybe évi hat alkalommal 17 forintért mászik föl a kéményseprő. Ugyanennyi az újabban rendszeresített thermofor gyűjtőkémények díja. A seprésen, égetésen és az időszakos füstnyomás-próbán túl a vállalat feladatai bővülnek. Engedélyezik az új építkezések, épületek kéményeinek üzemelését, lakhatási bizonylatot adnak, különböző kályhatípusok fűtés — bekötés — előtti vizsgálatát végzik. A lakosság évente 10—12 ezer kérelmet nyújt be gázfűtés bevezetésére. S minden egyes kéményt meg kell vizsgálniuk, arról szakvéleményt adniok. A megnövekedett és a minőségileg megváltozott feladatok sok gondot jelentenek. A vizsgálatok tömege, a műszeres vizsgálatok bevezetése több és jobb szakembert kívánna. De a hatvanas évek elejétől szinte állandó a munkaerőhiány. Az államosítás után 330 munkással kezdték működésüket. Jelenleg 270 kéményseprő dolgozik. A vállalat minden kerületben kirendeltséget tart fenn, amelyet művezető irányít. A kerület nagyságától függően több-kevesebb az ott dolgozó munkások száma. Az állandó kéményseprőkön kívül nyugdíjasokat is foglalkoztatnak, mégis, év végén 15 ember hiányzott, önmagában nem nagy ez a szám, de nem mindegy, hogy egy emberre napi 70 — 80 kémény tisztítása jut, vagy 90 — 100, emellett természetesen a gyárkémények. . . A vállalat műszaki fejlesztésében szerepel a gyárkémények tisztításának további könnyítése. A jelenlegi gép is ezt szolgálja; ezzel nem a termelésnövelést tartották szem előtt, kizárólag az embertelenül nehéz munkakörülményeken akartak enyhíteni. 1970 közepére új konstrukció bevetését tervezik, olyan gépet, amellyel minden gyárban tudnak majd tisztítani. Elavult mesterség Kaparóvas, vesszőseprű, csőkefe, kéménykefe, létra. . . Ezek a szerszámok az ezerötszázas években már megvoltak. A vasgolyó, az acélgyűrű, a kéményajtók kulcsa is nagyon régi. Foltokkal megerősített ruha, szájkendő, fejkötő, az alatt a vászon sipka, szinte semmit nem változott. Az egykori ipar helyzetét talán épp a szerszámokon lehet lemérni. A kémények alatt a legtöbb mesterséget korszerűsítették az új technikai korszakok, és gépesítik a rész-folyamatokat is. Ha már a munkán nem lehet változtatni, legalább megérje annak, aki csinálja, és a körülmények jobbak legyenek. A körülményeket elfogadhatóvá, sőt, jóvá tenni, épp a munkaerőhiány miatt kényszerült a vállalat. Az utóbbi öt évben minden kirendeltséget átépítettek : pihenő, kormostartózkodó, fürdő áll a kéményseprő-munkások rendelkezésére. Az épületben gáz vagy központi fűtés. Tisztaság, rend. A vidéki munkások tészére munkásszállást létesítettek Újpesten, a Központi telepen. . . Kár, hogy mindezt csak akkor tudták megoldani, amikor megindult az elvándorlás. Talán megelőzhető lett volna. A kéményseprők kapnak védőruhát : inget, meleg alsóneműt, nyári és téli öltönyt, szövet bekecset, szájvédőt, bakancsot. Csak épp a kihordási idő hosszú. Rajtuk nem tart egy ruhadarab három évig, sőt két-két és fél évig sem. 1969 nyarán a vállalat áttért a heti 44 órás munkahétre, de ez nem változtatta meg munkaidejük rendszerét. A beosztást továbbra is a soronlevő munka szabja meg. Lakáskéményt csak hétköznap, nappal tisztítanak, de a gyárak kazánházait akkor kell kormozniuk, amikor nincs termelés: szombat-vasárnap, húsvétkor, karácsonykor, nagy ünnepeken. Vagy amikor nagyjavítás, kényszerű leállás miatt hívják őket. S tűző napon, felöltözve, felszerelésüket magukra aggatva, menni kell. Hidegben, esőben, havas tetőn, síkos pallón: menni kell. A gyári kémények, kazánházak szűk járataiba is be kell bújni. Kormot lélegeznek, hideget nyelnek. . . s mégsem kapnak veszélyességi pótlékot. Néhány évvel ezelőtt beépítették a fizetésükbe, mondják a vállalat vezetői. De az emelés épp esedékes volt, és más a fizetés, más a pótlék, mondják a kéményseprők. . . Védőitalként teát kapnak. S hogy a piszokból ki tudjanak mosakodni, szappant és szódát. Bőrüket kiszikkasztja, cserzi az idő. Tüdejüket marja a füstgáz, a korom. Leggyakoribb betegségük a tüdőgyulladás, homloküreggyulladás, megfázás, torokbántalmak. Legyőzik a betegséget, kigyógyulnak és tovább dolgoznak. Csak szédülni nem szabad. Ha az öregedő kéményseprőt elkapja a szédülés, már nem kéményseprő. Hiába jók a tetőjárdák, a korlátok — nagy gonddal javította meg városszerte a házkezelőség —, ha a központi vezérlés bizonytalan, . . Az utánpótlás I. Ferenc császár 1819-ben kiadott kiváltságlevelében a tanoncok képzéséről a következő olvasható: „Tanítványul minden fiú — ki egyébiránt ahhoz megkívántató testi tulajdonsággal bír — legyen az a császári-királyi örökös tartományokban tűrt bármelyik vallás követője — felvétethetik." — „A tanulásra kiszabott idő négy évnél továbbra s három évnél kevesebbre nem terjedhet." — „Minden mester köteles tanítványait táplálékony élelmezéssel, szállással, ággyal, fával és gyertyával ellátnia." A Fővárosi Kéményseprő Vállalat legnagyobb gondja a tanulóképzés. A hatvanas évek elején nem tudtak gondoskodni utánpótlásról, budapesti fiatal egyáltalán nem megy kéményseprőnek. Sőt, a vidéki városokból sem jönnek. Ennek a szakmának a vonzása szinte teljesen megszűnt. S a vállalat helyzetét nehezíti a „megkívántató testi tulajdonság". 1968-ig csak a tizenhatodik évét betöltött fiatalt vehették föl ipari tanulónak. Mivel a gyerek tizennégy éves korában befejezi általános iskoláit, nincs egyetlen köztük, aki két évet arra várjon, hogy kéményseprő lehessen! Elmegy dolgozni valahová — és ottragad. 1968-ban a vállalatnak sikerült elérni, hogy a Munkaügyi Minisztérium egy évvel lejjebb szállította a korhatárt (a mai fiúk eléggé fejlettek). A helyzet jobb lett valamivel. Ebben az iskolaévben negyven tanulójuk van, elsősorban az ország legtávolabbi megyéiből. A képzési idő két év. A szakma gyakorlati részét egy erre kijelölt tanterületen — földszintes házak kéményein — sajátítják el. Felügyelet mellett gyárban is tanulnak, tisztítanak kihűlt, gázmentes füstcsatornát és háztartási kazánokat. Elméleti tantárgyaik: építés-rendészet, megelőző tűzrendészed tudnivalók, magyar nyelv, történelem, matematika. Mivel ebben a pesti iskolában mindenki vidéki, mindnyájan bentlakók. A kollégium teljes és ingyenes ellátást biztosít. Egy tanuló képzése az államnak negyvenezer forintba kerül. Az utóbbi tíz évben 180 tanuló szabadult föl. Közülük a szakmában dolgozik 60. Kezdőfizetésük nem magas, gyárban segédmunkásként ugyanazt megkeresik. . . A katonaság után sokan másra kapnak kedvet, vagy visszamennek a faluba, közeli kisvárosba, ahol gyökeret tudnak ereszteni. Mert a fővárosban nehéz. A vállalat legényszállásán ki-ki addig lakhat, amíg nőtlen. Amikor családot akar alapítani, más megoldás után kell néznie. * Aki kéményseprőt lát, szerencséje lesz, tartották régen. (Azért, mert ha közelben a kéményseprő, akkor nem ég le a ház.) A segédek, tanoncok, néha a mesterek is, házhoz vitték-hordták a szerencsekívánatokat szilveszterkor és újévkor. Szép summa gyűlt össze. Amikor állami vállalattá szerveződtek, ezt a szokást hivatalosan megszüntették. Egy-két évben úgy látszott, hogy újból fölelevenedik a hagyomány. Manapság annyi történik, hogy amikor a kéményseprő először megy az új évben, szokásból, szerencsét köszönt. Boldog Újévet! 10