Budapest, 1969. (7. évfolyam)

2. szám február - dr. Mészáros István: Középkori pest-budai iskolák

A s>ZERKESZTÖ POSTÁJA Bármennyire is szívesen sorolnám a kevésszámú zuglói műemlék közé, így sajnos nem tehetem. Kerületünk szegényebb egy műemlékkel, de az igazság kedvéért ezt el kellett mondanom. Befejezésül engedje meg, hogy őszinte örömtől vezérelve megköszönjem, hogy lapjuk, s egyben kedves lapom immár nem véletlenül a harmadik nagy önálló cikket közölte szűkebb pátriámról." Őszintén gratulálunk Szepesi Györgynek, a tévé december 10-i nagyszerű Fórum műsorához. Egyúttal bevalljuk, nagyon irigyeljük őt. Nem a minden kérdésre válasszal kész „schlagfertig" partnerekért, hiszen ők nekünk is partnereink. Még csak nem is a kétezernél több kérdésért és a hatalmas publicitásért, amit a televízió jelent. Lapunk jellegéhez mérten nekünk is megvan a magunk olvasó és levelező gárdája, s csöppet sem lehetünK elégedetlenek vele, akár igényeit, akár együttműködési készségét tekintjük. Hanem a gyors átfutási időért; azért, hogy a kérdéstől a feleletig alig múlott el néhány perc. Lám, mi az akkor, idő hiányában, megválaszolatlanul maradt kérdések egy részére csak a mostani számunkban válaszolhatunk. (31—32. o.) Annak ellenére, hogy az anyagot a Televíziótól már másnap megkaptuk, és a válaszadók nekünk is gyorsan, készségesen rendelkezésünkre álltak. „Valamikor, a gyorssajtó feltalálása korában, ez másként ment — szokták emlegetni idősebb kollégák —, de mi, sajnos, a gyorssajtó elfelejtésének a korában élünk". Hát igen. A tréfát félretéve azonban meg kell mondanunk: a nyomdaipar a maga kapacitását ésszerűen kihasználni csak úgy tudja, ha a nem azonnal-sürgős nyomtatványait bizonyos párhuzamos szervezéssel szedi, tördeli, nyomja, köti. A mi lapunk esetében még külön lassító tényező az is, hogy magunk is, de ha lehet, még nálunk is inkább az Athenaeum Nyomda kényes a kiállítás minőségére. Ügy hisszük, ezt olvasóink is elvárják. KcrjüR tehát, nézzék el és értsék meg, hogy a mi tempónk szerint bizony ez a lehető leggyorsabb válaszadás. És ami azt illeti, a felvetett problémák sem olyanok, hogy időközben elévültek volna. K. Ö. Kedves reflektálását novemberi számunkra nagyon köszönjük. Nem bánnánk, ha a zöldterületekre és sportpályákra vonatkozó nézeteit Fórum rovatunkban alkalomadtán részletesebben ismertetné. Ez bizony nagy gondja a városrendezésnek is, a főváros közönségének is. Zuglói olvasóinknak, Del Medico Imrének és Varga Lászlónak leveléből idézzük: D. M. /.: „Szamos Rudolf riportja igen felületes. Olvastán és a kilenc kísérő kép láttán az ember azt hiheti, hogy Zugló tulajdonképpen csak a Városligetből és néhány lakótelepből áll. Holott vannak a kerületnek igen hangulatos régi, bár nem műemléki jellegű részei, amelyek megérdemelnék, hogy megemlítsék őket. Zugló nagyobb része a Nagy Lajos király úton túl terül el, érdekes egyvelege kis családi házaknak, többemeletes modern társasházaknak. Ezeket a területeket előbb-utóbb nyilván fölfalják a nagy lakótelepek, mégis meg lehetett volna említeni őket. De a Nagy Lajos király út és a Lumumba utca közötti régi részeken sem ártott volna egy kis sétát tennie a riporternek. Az embernek azt kell hinnie, hogy Szamos Rudolf sosem járt azon a területen, amelyről írt, különben nem engedte volna, hogy a Kassai teret ábrázoló kép alá a „Bosnyák tér" felírás kerüljön. A cikk képanyaga egyébként nagyon közhelyszerű. Lehetséges, hogy nem volt anyag és valamivel mégis be kellett tölteni a karácsonyi számot? Hát ezzel a számmal bizony nem remekeltek. Jóval alatta van az eddigi nívónak. Ami pedig Hoch István cikkét illeti, annak azt a mondatát kifogásolom, amelyben afölötti értetlenségének ad kifejezést, hogy a Rákóczi úti öreg épületekben levő lakások bérlői miért ragaszkodnak szükséglakásnak minősíthető bérleményükhöz. Az ötven-hatvan évvel ezelőtt épült Rákóczi úti házak lakásai korántsem nevezhetők szükséglakásnak akkor, amikor a most épülő lakóházak miniszobákkal és lift nélkül épülnek fel. Szégyenteljesnek tartom, hogy négyemeletes házak épülnek lift nélkül. Olyan lakásokat, amelyeknek a nagyobbik szobája is csak 20 — 22 négyzetméteres, a kisebbik szobája pedig csak 12 négyzetméter, négyszemélyesnek minősítenek. Nem tudom, hogy Hoch István ki, és milyen körülmények között lakik, de hogy ezúttal alaposan elvetette a sulykot — az bizonyos." V.L. : „Az 1968 évi 12. számban közölt „Hagyományok nélkül" c. cikkük képanyagába sajnálatos tévedés csúszott. Engedje meg, mint lapjuk lelkes olvasója, s egyben a nevezett cikk témájaként szereplő Zugló őslakosa (28 éve születtem a kerületben, azóta állandó lakója vagyok), felhívjam figyelmét a cikkben szereplő helytelen képaláírásra. A Bosnyák tér (Szalay Zoltán felvétele) feliratú kép valójábar a Kassai teret ábrázolja a Kassai téri templommal, s háttérben a Kacsóh Pongrác úti lakótelep néhány épületével. Lapjuk hasábjain egyébként már közölték egyszer, s akkor helyesen, a Bosnyák tér képét, nevezetesen az 1966/7. számban Antalffy Gyula „Pillantás Zuglóra" című írása illusztrációjaként. A sors iróniájaként azonban itt is szerepel egy tévedés, mégpedig a Zugló legrégibb épületének nevezett Cziráky utcai késő barokk Zsivora kastély esetében. Zakariás G. Sándor — (Genthon István nyomán) a „Magyarország művészeti emlékei" sorozat 3. köteteként megjelent könyvében az idézett épületet Sashalom (XVI. kerület) műemlékei közé sorolja. A Cziráky utca 12 — 20. számú ház valóban Sashalmon található, mivel a Cziráky utca a Körvasút külső oldalától indul, s itt a Körvasút jelenti a XIV. kerület és a XVI. kerület határát. Először is köszönjük a helyreigazítást. A hibát egyébként sok más olvasónk is szóvátette levelezőlapon vagy telefonon. Nem a riporter tehet róla, ő a fotóanyagot nem is látta. Képcsere történt, olyanfajta figyelmetlenség mint a sajtóhiba, csak sokkal szembeötlőbb. Bocsánatot kérünk érte, nem ígérhetjük, hogy soha többé nem fordul elő, csak azt, hogy amennyire tudunk, vigyázunk. Mi most a kerületek között folyó tévé-vetélkedővel párhuzamosan, amint olvasóink látják, végigmegyünk riportjainkkal a főváros egyes kerületein. A riportok sikere vagy sikertelensége nem a szerzők tehetségén vagy tehetségtelenségén múlik, hanem legtöbbször magán a témán. Nagy és heterogén kerületről bizony igen-igen nehéz dolog két-három folyóiratoldalon alapcs, elemző, átfogó beszámolót írni. Vagy a részletek sikkadnak el, vagy az összkép szenved kárt. El is határoztuk, ha ez a sorozat véget ér, a jövőben egy-egy kerülettel, njint olyannal, csak a közigazgatási munka és esetleg az egész kerületre vonatkozó városrendezési tervek kapcsán foglalkozunk. Helyette inkább egy-egy többé-kevésbé homogén és valóban szerves egységet jelentő városnegyedet, quartier-t tűzünk ki munkatársainknak helytörténeti, városnéző, vagy szociografizáló riport-témául. Ami Del Medico Imrének az új lakásokkal kapcsolatos bírálatát illeti, természeteser. mindenki örülne, ha minden házban megvolna minden kényelmi eszköz; így a felvonó is, méghozzá jól működő felvonó. A legégetőbb gond azonban mégiscsak a lakáskérdés. Ha meggondoljuk, hogy egyfelől a szükség, másfelől a szakember hiánya következtében világszerte ma már az a módszer van elterjedőben, hogy a befejező szakmunkákat — festés, mázolás, fürdőszoba berendezések fölszerelése, villanyszerelés stb. — a beköltöző lakók barkácsolására bízzák, és hogy nálunk sokkal gazdagabb országokban olyan lakótelepek épüinek, amelyek fölszereltség szempontjából messze elmaradnak a miénktől, akkor panaszkodjunk bár, mert jogos a panasz, és sürgessük a jobbat, az egyre jobbat, de szégyenről azért ne beszéljünk. Ami a kisméretű szobákat illeti: egyfelől ha apró is, de legyen minél több szoba egy lakásban; másfelől a takarítószemélyzet hiánya miatt a régifajta termes lakások egyre kényelmetlenebbek a lakóknak; végül pedig: a bútoripar cs a lakberendezés irányzata is manapság a kis szobákhoz méretezett. Világjelenség ez, a modern élet hozza magával. A haladás, az emberiség általános gazdagodása mindig is együtt járt némely korábban megvolt igények leépítésével, bizonyos vonatkozásban szegényedéssel. Nincs többé aranyozott hintó; a leggazdagabb embernek sem jut eszébe, hogy egyedi tervezésű, művészi kivitelű televíziós készüléket használjon (hát még, hogy saját udvari adóállomása legyen hozzá); és nincs az a nábob, aki piramist építtethetne magának temetkezőhely ül. A nagytermes lakás a múlté, akkor is, ha csak a közelmúlté. Lejárt az ideje. Igaz, annak is lejárt az ideje, hogy a Teleki téren az utcán háljanak az emberek. Hogy pedig az adott méretű lakást hány személyesnek minősítik : ez a valóságos helyzet függvénye, vagyis — az igényeké és a mai budapesti laksűrűségé. Lapunk más helyén Keinz Mihály cikkéből láthatjuk : a lakásméreteket (amelyek egyébként az európai norma szerint egyáltalán nem olyan rosszak!) máris évről évre növeljük, és a laksűrűség is jelentősen javulni fog a tizenötéves lakásépítési terv végrehajtása során. Ideális — „egy személy egy szoba" — még akkor sem lesz. Ahhoz nagyon sok modern (több kisebb szobás) lakás kell még Budapesten. Balogh M. Budapest I. Köszönjük levelét és önnel egyetértésben ezúton is felhívjuk a Fővárosi Emlékműfelügyelőség figyelmét a Lógodi utcában álló (vagy már nem álló) irodalomtörténeti vonatkozású házakra. Mindenképpen emléktáblával kellene megjelölni Kosztolányi egykori házának a helyét és a Lógodi utca 31. sz. házat, ahol Babits Mihály 1940 májusától haláláig lakott. Egy ismeretlen olvasónk arra kér, távolíttassuk el a Lukács parkból a Lantoló nő című szobrot. Ideges, mert nyolcéves kislánya e miatt a szobor miatt ismételten ,,lidércet szenved", reggelenként is ijedezik, annyira, hogy iskolába se meri engedni... Az a véleményünk, hogy a probléma nem az Emlékműfelügyelőségre, hanem orvosra tartozik, nem esztétikai, hanem pszichiátriai természetű és sürgős intézkedést kíván. Az ideges, betegesen érzékeny gyerek mindig talál magának az ijedezésre okot, mindig kapcsolja valamilyen tárgyhoz a maga „lidérceit", szorongásait, rémületét. Egy szobrot még csak eltávolíthatunk, de n^it teszünk, ha gyermeke holnapra a Gellérthegy szikláitól vagy a híd közepéről szédítő látványú Dunától kezd el „lidércet szenvedni" ?De lehetnek még életében ezeknél ijesztőbb látványai is. Tehát tessék őt orvoshoz vinni. És ha nem névtelenül ír, akkor ezt a válaszunkat, természetesen, magánlevélben közöltük volna. 46