Budapest, 1969. (7. évfolyam)

2. szám február - Germanus Gyula: Szülővárosom, Budapest

Budapest a szülővárosom. Ebbe a gyönyörű, szorgos lakójú, élettől duzzadó metropolisba olyan régen csöppentem be az ismeretlenből, hogy a ma embere el sem tudja képzelni, hogy gyermekkorom idején „Ofen-Pesth" lakossága németül beszélt, de szívük magyar érzéstől dobogott. A gyermek benyomásai a legmaradandóbbak és egy egész életre szólnak. Én félő kíváncsisággal néztem a fekete szakállas, fejükön piros fezt viselő török szőnyegkereskedőkre, akik rituális étkezdékbe jártak, nehogy moszlim vallásuk törvényét megszegjék. Kezükben olvasót pergettek és kimért léptekkel mentek be a kis vendéglőkbe. Tágranyílt szemmel néztem rájuk és szerettem volna megszólítani őket, de nem mertem. A pesti „Három Dob utca" és környéke gyermekkoromban kultúrtörténelmi események színhelye volt. Lakói sokrétűek voltak. Egyik népeleme a szerb volt. Szerb családok gyerekeiből kerültek ki játszótársaim, akikkel melegen összebarátkoztunk. A Koits család és a I.ilits család lányai és fiai tanítottak meg sok szerb szóra. A magas termetű Top its fiúk, kiknek apja tésztagyáros volt, — elvittek tágas udvarukba, ahol a hámos lovakon ismerkedtem meg a lovaglás gyönyörűségével, amely mai napig kísért. Ezek a hidegvérű, büszke állatok akkor előkelő helyet foglaltak el a lovak társadalmában és jóindulatúan tűrték gyerek-magamat széles hátukon. A Koits és Lilits család már akkor százéves rozoga földszintes házban lakott. Balkáni örökség volt ez a ház külsejében és belsejében egyaránt. Először pajtásaimnak egy vad kutyát kellett visszafogniok, hogy rám ne vesse magát. Amint beléptem, a fogadószoba faláról régi, színes metszetek msredtek rám, ak:

csodálattal szemléltem az akkori divat szerint mélyen kivágott ruhában, pamlagon heverő balkáni szépségeket. Az asztalon kenyércipó és szalonna szeletek feküdtek, mintha állandóan vendéget vártak volna. Vigyáznom kellett, hogy a szobában röpködő galambok felülről meg ne tiszteljenek. Ebben a házban lakott a család vendégeként éveken át a száműzött Karagyorgye Petár, míg jobbnak nem látta, hogy kevés pénzzel Párizsba vándoroljon szerencsét próbálni. De a barátság nem szakadt meg közöttük és amikor Lilits Milutin egy kerékpárversenyen nyert, Petár levélben gratulált a szüleinek. Azután peregtek az évek, ahogy Horatius kétezer évvel ezelőtt felsóhajtott: „Eheu fugaces labuntur anni.'": Oh hogyan siklanak a menekülő évek! — és hogyan rohannak el az események! Az Obranovics dinasztiát vetélytársai Kiirtották és Karagyorgye Petár, a száműzött hazatérhetett, Budapesten át Belgrádba. Már nem kellett a Lilitsék szúette, galamblakta, meszeitfalú vityillójába vonulni, hiszen Szerbia trónján uralkodhatott. Az évek során én is kinőttem a gyermekkorból és érettebb ésszel szemléltem a kis világot körülöttem. Ennek a kis világnak ósdi házaiból tudósok, művészek indultak a nagy világ felé. Max Südfeld, aki Max Nordau néven emelkedett fel az irodalom Pantheonjába, Vámbéry Ármin, a Dob utca 10. számú házában egy kofa lakásában, egy sovány szabólegénnyel osztotta meg ágyát és miután megjárta Közép-Ázsiát, évek múltán a londoni Buckingham palotában Victoria királynő kedvenc vendége lett. Most is, mint oly sokszor, kegyelettel emlékszem meg volt professzoromról, Vámbéry Árminról. Ebben a kicsiny környezetben szaladgált Laub Fifi, akkor egy fényképész tanonca, aki oly szegény volt, hogy apám cipő' ajándékozott neki. Ki hitte volna, hogy a fürge Fifi, majd Lombosi László Fülöp és nemsokára Sir Phillip László néven világhírű festőművész lesz. Goldziher Ignácot, ezt a szellemóriást, már mint kis gyerek láttam az utcán. Mikor egyetemi diák lettem, felkerestem Holló utcai lakásán. Sűrű őszhajú, cvikkeres, 53 é:

> körüli férfi volt, aki könyvekkel zsúfolt szobájában hosszú-széles íróasztal mögül szólt hozzám, akinek már csak egy kanapén jutott hely, mert a Kis szobában minden tele volt könyvvel. FélénKen elárultam, hogy magamtól megtanultam törökül és kissé már arabul is tudok. — Tud? — kérdezte kételkedve és jóságosan mosolygott. — Akkor csak tanuljon szorgalmasan tovább. Én már 30 év óta tanulok! Megfogadtam tanácsát és éjjel-nappal szorgalmasan tanultam. Már tizenkilenc éves koromban eljutottam Törökországba, ahol mint ifjú-török forradalmár kapcsolatba kerültem azokkal a politikusokkal, akik II. Abdul-Hamid szultánt meg-Germanus Gyula Szülővárosom: Budapest fosztották trónjától: Enver pasa, Dsemál pasa, Mahmud Sefket pasa, Talaat pasa, Szulejman Numan pasa és a többiek. Majdnem valamenynvi, akkor élt török tudóssal, íróval, költővel meleg barátságot kötöttem, — akiknek még arab betűkkel írt műveit a mai nemzedék már nem tudja olvasni és nem is érti. Mint a „Vörös félhold" megbízottja, 1915-ben a Dardanelláknál jelen voltam a Musztafa Kemál pasa vezette török hadsereg elszánt védelmi harcaiban. 1918-ban Mehemed Resad szultán fogadott és török rendjelekkel tüntetett ki. Mohamedán művelődéstörténelemből előadásokat tartottam éveken át Indiában, Egyiptomban, Szíriában, Marokkóban, Finnországban, Angliában, Szaúdi Arábiában. Elzarándokoltam Mekkába és Medinába. Lázas agyam tollamon keresztül ontotta a könyvek és tudományos dolgozatok vég nélküli sorát, amelyeknek eredményeképpen a kairói, a bagdadi és a damaszkusi tudományos akadémiák tagjukká választottak. Tagja lettem a római Accademia del Mediterraneo és a Leonardo da Vinci akadémiának is. Meghívtak külföldi egyetemek professzori állásokba, de én sohasem tudtam elszakadni Budapesttől. Könyveim és emléktárgyaim között szeretett hitvesem oldalán élvezem munkám gyümölcseit. Felkeresnek tudós barátok Keletről, arab és iidus professzorok. Bagdadi költő nálam, Petőfi fordításomon nyert ihletet szerelmi lírája számára, jordániai arab költőt Budapesten ihlette meg Madách: Ember tragédiája, aminek tökéletes arab fordítását el is küldte nekem. Fiatal szudáni költőnő vendégünk a Gellérthegyről a fényárban úszó Budapestre letekintve alkotta lendületes verssorait ! Jönnek, jönnek a külföldi meghívások. Még idős koromban is lelkesen fogadom valamennyit: Lissabon, Róma, Tarquinia, Algier! Az indiai kormány feleségemmel együtt két hónapra meghívott, hogy két hónapig egyetemi előadásokat tartsak Indiában az arab irodalomról. Keresztúton állok. Csábít India csodáival, szellemiségével és vár a sok barát. . . Mily nehéz az elhatározás! Mert míg egész India karjait kitárja felém, szülővárosom, Budapest, szeretettel súgja: „ne hagyj el, ne hagyj el, talán örökre"! 24 GINK KÁROLY FELVÉTELEI