Budapest, 1969. (7. évfolyam)

2. szám február - Nagy Lajos: Gubacstól a XX. kerületig

nyitották meg kapuikat, s új nevet kap az egykori Gubacs is. A Nagy Sándor utcáig terjedő települést Erzsébetfalvának keresztelik, az azon túli terület pedig a Kossuthfalva nevet kapja. Bírói Béla, az egyik telektulajdonos levelet írt Torinóba a nagy emigránsnak, s felajánlja számára egyik telkét. Kossuth most is katonáira gondol és azt kéri, hogy a neki szánt telket adományozzák egy 48-as honvéd hozzátartozójának. így kapja meg a Nagy Sándor utca és a Knézics utca sarkán levő telket egy 48-as honvéd gyermeke, Sebes Emil. Erzsébetfalva és Kossuthfalva közigazgatásilag már akkor Soroksárhoz tartozott, s lényegében a jelenlegi kerületi beosztás is erre a hagyományra támaszkodik. A két község sokáig versengett egymással; eleinte a sok kedvezményben részesülő, német telepesektől lakott Soroksáré volt a vezető szerep. 1880-ban Erzsébetfalvának még 900 lakosa sem volt, Soroksárnak pedig már több mint 6500. Húsz év alatt azonban alaposan megváltozott a helyzet: 1900-ban Erzsébetfalva csaknem 16 000 lelket számlált, szemben Soroksár 8600 lakosával. A viharos fejlődés az iparosodás, a kapitalizmus kialakulásával tovább tartott, s 1910-ben már 31000, 1923-ban pedig — várossá alakulásakor — 60 000 lakosa volt Pesterzsébetnek. A városba tömegesen települtek a munkások, bár itt jelentős nagyipar nem alakult ki. Az olcsó lakbér, a Pesthez való közelség volt a fő vonzóerő. 1935-ben már nem kevesebb, mint 80 oco lakosa volt Pesterzsébetnek, közülük az ipari munkásság száma — családtagjaikkal együtt — megközelítette a 60 ooo-et. Gyárnevek, emlékeztetőül A kerület legrégibb üzemei között az egykori Wolf gyárat emlegétik, amelynek telephelyén ma a Habselyem és Kötöttárugyár dolgozik. Ez a gyár Erzsébet egyik legjelentősebb könnyűipari bázisa, ahol évről évre nagyarányú bővítési, korszerűsítési munkák folynak, s jelenleg is egy nagyszabású rekonstrukciót készítenek elő. A Serény utcában a nagy mozgalmi múltú, volt Juta gyárnak teljesen újjáépített telephelyén most a Hajtómű és Felvonógyár egyik üzeme működik. A hajdani Merkantil Szövőgyár helyén a Kontakta Alkatrészgyár kapott üzemet. A Gyújtógyertya gyárat a felszabadulás után az egykori Ágoston-féle harisnyagyár helyén rendezték be. A másik harisnyagyár — a hajdani Perlesz — rendeltetése nem változott. Soroksár meglehetősen nagy múltú és sokágú iparral rendelkezett. Közülük is legjelentősebb és legrégibb az Ócsai úti malom volt, amelynek telephelyén hozták létre a korszerűen felszerelt Soroksári Textilgyárat. A kerület üzemei nemcsak nevükben, de formájukban, felszerelésükben is sokat változtak, a szó szoros értelmében újjászülettek. A Hajtóműgyárban például a régi Jutára már csak a raktár emlékeztet, a Kontakta hétszintes, korszerű épületében még emlékeztető sem maradt a Merkantil gyárból. A Soroksári Vasöntöde — a maga nemében az ország legnagyobb üzeme — már teljes egészében a felszabadulás utáni szocialista iparpolitika tükörképe. Több más kisebb üzemet is létesítettek itt az elmúlt években, így például az Építőgép és Szerelő Vállalatot, a Dugattyúgyűrű Gyárat, legutóbb pedig a Közúti Gépellátó Vállalat új üzemét. Tény azonban, hogy a nagy munkáslétszámhoz viszonyítva a XX. kerület még mindig az iparilag gyengébben ellátott peremkerületek közé tartozik, s az erzsébeti, soroksári munkások jelentős része napjainkban is Csepelre és Kőbányára jár dolgozni, sőt, van aki naponta a Váci útig, vagy Űjpestig utazik munkahelyére. Túlórapénzből — munkásotthon Évtizedekig a külföldi bankok és a hazai tőkések telekspekulációinak színtere volt ez a vidék. Parcelláztak, nyaralótelepet akartak itt létesíteni, végül proletárvárossá alakult a Duna menti terület. Sorra nőttek — a homokdombokat kerülve — a Szabó és a Pacsirta telep, majd a Hangya és a Dühöngő telep. Ez utóbbiban nem őrültek laktak, mint neve után gondolná az olvasó, hanem becsapott munkások. Az egykori Kakastót a Cséry-telep szemetével töltötték fel, s utána jó pénzen felparcellázták. A szemét később rettenetes bűzt és betegségeket árasztott, s az itt lakóknak minden okuk megvolt arra, hogy „dühöngjenek". A felszabadulás után ezt a területet salakkal töltötték fel, közmüvesítették, fásították és külsőleg is újjá alakították a Dühöngőt. Űj iskola, bérházak, kórház épült itt. A Soroksári útról befordulva, mindjárt a kanyarban új emlékmű fogadja az Erzsébetre érkezőt. Kligl Sándor szobrászművész alkotását annak a háznak a helyén emelték, ahol 50 évvel ezelőtt megalakították a KMP erzsébeti szervezetét. Az Erzsébet tér sarkán, a jelenlegi Rendőrkapitányság épületén márványtábla tudósít arról, hogy in hirdették ki 1919. május elsején Kun Béla jelenlétében az erzsébetfalvaiak nagygyűlésének határozatát: községük nevét Leninvárosra változtatják. A város évtizedeken át a munkásmozgalom egyik fellegvára volt, s a véres Horthy-elnyomás idején is a szervezett munkásság számos egyesülete működött itt. Nem véletlen, hogy a kerület határán túl is az emberek tudatában a „Csili" a munkáskultúra és a munkásmozgalom jelképévé vált. Története a következő: a Fegyvergyár erzsébeti munkásai kemény sztrájkokkal — két évre visszamenően — kiharcolták elmaradt túlórapótlékuk kifizetését. A vasasok nagygyűlése ezután úgy döntött, hogy ebből az összegből telket vásárolnak és azon építik fel a vasasok új munkásotthonát. A Csillag utca 2. számú telket vették meg, és itt épült fel később a Vasas Munkásotthon, amely egyébként az egész város munkásmozgalmának is otthont adott. A felszabadulás óta a „Csili" jelentősége tovább növekedett. Tavaly is A Kossuth Lajos utca A soroksári pékek cégére a helytörténeti múzeum udvarán Toronyház a Soroksári úton Vilt Tibor szobra az Emlékezés terén