Budapest, 1969. (7. évfolyam)

2. szám február - Bajor Nagy Ernő: Albertfalvától a Gellértig

fővárosi ember pedig arra vágyik kétségbeesetten, végre legyen egyetlen egy szoba e metropolisban, amelyik az övé. De az már baj, hogy az új lakóteleppel egyidejűen nem épültek föl a megfelelő egészségügyi intézmények. Gond, hogy hol rendeljenek a körzeti orvosok. Az sem jó, hogy nincs még a telepen közkönyvtár, nem lehet itt könyvet vásárolni, sőt még egy újságosbódé sincs akkora területen, ahol 6 — 8 dunántúli község lakosságának megfelelő embertömeg él. A hibák és eredmények pörpatvarában az én figyelmemet mégis az a biztató tény vonja magára, hogy naponta, a szemem láttára épülnek itt lakások. Olyan otthonok, ahol október 15-től április 15-ig a távfűtés jóvoltából egyenletes meleg van, ahol éjjel-nappali a melegvíz szolgáltatás, ahol minden lakószobába besüt a nap, ahol még a ház folyosóit is fűtik. . . . E riport alkalmából a téli esőben ismét bejárom a telepet. Az ország hány tája küldte el fiait erre a munkára! Egy kis barna legény szögvasakat rak teherautóra — a tiszántúli Fegyvernekről való. Egy parkettás — szentgotthárdi. „Ő"-zve dirigál valaki egy toronydarut — persze, hogy Makó a hazája. Egyik vasárnap éjféltájt a munkásszálló előtt mentem el. Tömött, álmos csapatban érkeztek a vidékről éppen visszaérkezők. Az ország minden tájának ízei ott bujkáltak duruzsoló szavaikban . . . Ha rajtam múlna, szobrot állíttatnék a főváros építésében mindig a legnehezebb munkát végző falusi embernek. Telepjárásomról egy lakógyűlésre vezet az utam. Legalább hatvanan szoronganak a gyermekkocsi megőrző helyiségében. A rossz liftről van szó, a parkot rongáló gyermekekről, a szellőzőberendezések konstrukciós hibáiról. Egyik lakó keserű szavakkal kifogásolja, miért nem építenek garázst is a lakásokhoz. Mondja, mondja, mondja. A cipőmre nézek: még nem száradt meg rajta az albertfalvi sár. A Feneketlen tó partján Kornis Péter felvételei A lágymányosi lakótelep 15