Budapest, 1969. (7. évfolyam)

11. szám november - Zolnay László: Komoly és csintalan címerek

II gellérthegyi sziklák költészete Ondrássy Kurta János írása - Dulácska György felvételei Vajon hányan és hányszor mentünk el a Gellérthegy alatt anélkül, hogy az omladozó fehér szikláknál egyebet láttunk volna ? Az ember szeme sok mindenen átsiklik. Vannak dolgok, miket magunktól sohasem látnánk meg, ha valaki rá nem irányítaná a figyelmünket. Mert meglátni a dolgokat s megmutatni, hogy mindenki számára látható legyen: különleges adottság. Ilyen „látó ember" Dulácska György, aki csodálatos szobrokat fedezett föl a Gellérthegy sziklái között. Először kétkedéssel fogadtam az érdekes, de valószerűtlenül hangzó felfedezést. Hiszen ezek a sziklák annyira szem előtt vannak, lehetetlen, hogy eddig senki sem vette volna észre, ha ott valóban láthatók szobrok. Legendák, szájhagyományok sem emb'tik. Egyetlen hiedelemről tudunk: a gellérthegyi boszorkány találkozásokról — de szobrokról vagy ősi bálványokról ott sem esik szó. Igaz, találtak régi, talán a kelta korból való áldozó köveket; ezeket be is vitték a Nemzeti Múzeumba. De legközelebb a Szabadság-hídon menve, kutatva nézegettem a sziklák felé: hátha én is fel tudok fedezni valamit? Tekintetem egy kiugró arcélen akadt meg. Képzelgés, vagy valóban ott van ? . . . Még azon az estén átnéztem Dulácska György fényképanyagát. Kíváncsian keresgéltem közte azt a fejet, amit a sziklafalon láttam. Hamarosan ráakadtam. Tehát valóban ott van. Most már fokozódó érdeklődéssel vizsgálgattam a többi felvételt és csodálatos dolgokat ismerhettem meg Gellérthegyünk rejtelmeiből. Néhányat azóta a helyszínen is megnéztem s bizony kissé röstellkedtem, hogy addig mindebből semmit nem vettem észre. A barlang ívét tartó emberszörny (i. kép) a lenyűgöző hatású, „Zeus"-szerű hatalmas fej, ahogy a várost figyeli, (5. kép) majd pedig egy kedves ábrázatú oroszlánkölyök bukkan elénk. (3. kép) Más helyen hatalmas, leselkedő oroszlánfej rajzolódik az ég hátterébe. (2. kép) Az intimebb műfajok is fellelhetők; közöttük egy expresszív, domborműszerű szakállas fej. És egy hatalmas méretű festmény hatását keltő, gyermeket karján tartó anya. (4. kép) Sorolhatnám tovább, hiszen több mint száz fényképfelvétel tanúsítja: a fantázia minden kis kődarabban képes remekműveket felfedezni. Itt azonban olyan szikla-részleteket igyekezünk bemutatni, melyek különösebb belemagyarázás nélkül is szobrokként hatnak. De miként jöhettek létre ezek a „szobrok" ? Dulácska György, ki hosszú ideje kutatja a gellérthegyi sziklák rejtelmeit, s rengeteg fényképfelvételt készített a sziklafelület majd minden részletéről, emberi alkotásoknak véli. Ő maga így írja le első élményét:,,... fényképezőgéppel és látcsővel felszerelve vizsgáltam a sziklafalakat. Érdekesnél érdekesebb művészi formájú alakzatokat: szobrokat, szoborképeket, karcolt és színes falképeket vettem észre. Egy-egy szobor három-négyféle alakot is mutat, kisebb-nagyobb méretben. Meglepődtem, különösen, mikor felvételeim eredményét a képeken megláttam. Döbbenetes volt! . . . Könyvtáram jó néhány könyvét átolvastam, kerestem, kutattam adatok után. A Szépművészeti Múzeumban is érdeklődtem, hogy tudnak-e valamit a gellérthegyi sziklaszobrokról. A válasz nemleges volt." A továbbiakban elmondja, hogy az első utalást Dr. Szabó József geológus írásában találta (Dr. Gerlóczy és Dr. Dulácska: Budapest és környéke 1870, 105. old.): „Itt-ott vastag rétegek hevernek egymáson, egy helyben kb. az északi márga kőbányával szemközt, a legfelső képszobortól délre . . ." Ez az adat, amely „képszobort" említ, bátorította Dulácska Györgyöt feltevésében, s talán ettől búzdítva írta le a következő sorokat: „Minden eddigi megállapítással szemben állítom, hogy a gellérthegyi sziklafal a két híd között, az úttesttől a hegy csúcsáig, emberi kéztől megmunkált. A természetes sziklafal szikláit kiképezték, hogy azok a fény és árnyék hatására hatalmas méretű szobrokat és jeleneteket ábrázoljanak." Dulácska György egy perui példára is hivatkozik. A marcahausi fennsíkon kőbe faragott ősrégi állattszobrokat fedeztek fel. A faragásokról készített fényképfelvételekről kiderült, hogy az állatábrázolások között emberi arc is látható, ami azonban csak bizonyos fényhatások közepette észlelhető. A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy Amerika őslakói ismerhették az optika törvényeit és tudtak eltűnő és ismét láthatóvá váló szobrokat faragni. . . Végül még egy írásos adat, ami támogatni látszik feltevését. A római korszak Duna menti táborhelyei között Aquincumtól délre (Szekszárd tájékán) „Ad Statuas" táborhelynevet találunk. De ugyanez a táborhelynév ismétlődik Aquincumtól nyugatra, a Duna felső folyása mellett. Figyelmet érdemel, hogy a két „Ad Statuas" Aquincumtól azonos távolságra esik. Nos, ezen valóban el lehet gondolkozni, mert Aquincum és a Gellérthegy között a távolság nem nagy s így, mivel a két táborhelynév „szobrokat" jelez, a Gellérthegy is tekinthető középpontnak. Révay József szerint a táborhelyek a „szobrokhoz" címzett kocsmától nyerték nevüket. De miért e két azonos távolságra levő távorhely nyerte ezt a nevet, és milyen szobrok után nevezték el a kocsmát, vagy kocsmákat? Erre nincs válasz. Bármennyire érdekesek azonban Dulácska György fejtegetései, a gellérthegyi sziklaszobrok keletkezése történelmi adatokkal nem hitelesíthető. Nem azért, mintha tájainkon nem éltek volna olyan népek, melyek képesek lehettek ilyen művek alkotására. Herodotos említi a szigün nevű népet. Ezek méd ruhában jártak, médül beszéltek és valamikor régen Médiából költöztek ide. Tehát mezopotámiai népről van szó, amely előtt a nagyarányú sziklafaragványok nem voltak ismeretlenek. A kisázsiai hettiták is mesterei voltak a sziklába faragás művészetének. Ám ahol ilyen monumentális szobrászat létezett, ott a monumentális építészetnek is nyomát kellene találni. (Igaz, hogy eddigi archeológiai eredményeinket sem tekinthetjük véglegesnek, nem tudhatjuk, hogy a föld még mit rejteget előlünk.) A Gellérthegyet már az őskorban emberek lakták; erre bizonyítékaink vannak. Ahol pedig emberek éltek, ott kultuszhely is volt. A Gellérthegy a napkultusz számára valóban ideális lehetett, hiszen éppen kelet irányában óriási távlata van. A sziklafal viszont a víz fölött állt, s a Duna ókori, rendezetlen medre bizonyára kívül esett a szemlélhetőség határán. Figyelembe kell vennünk a sziklafal geológiai jellegét is. A sziklafal ősi képződmény, minden bizonnyal hegyomlás következménye. Mi már a XVII. századi metszetek alapján ilyennek ismerjük. Hogy a Gellérthegy tetején történt többszöri erődépítkezések során ezt a részt milyen mértékben bolygatták, nem tudjuk. A kőbányák inkább a könnyebben járható területeken voltak. De hogy ez a sziklafal sem maradt érintetlen, az bizonyos. Az idő is, az ember is bolygatta. A kövek lazák és túlságosan repedezettek, faragásra nem alkalmasak. (Bár ez a megállapítás 2—3000 évvel korábbi időre nem érvényesíthető.) A szoborlátványok szétszórtsága és egymáshoz viszonyított lépték-különbségeik is ellentmondanak az emberi alkotás feltételezésének. Az általunk ismert sziklafaragványok tervszerűen, egy központi gondolat jegyében készültek, s az alakok zárt kompozíciós rendszerben kapcsolódnak össze. A Gellérthegy szoboralakzatai között semmilyen formai vagy eszmei összefüggést nem tudunk. Talán a Rudas-fürdő fölötti hatalmas álló alakzatba lehetne mégis beleképzelni valami tervszerűséget. Itt a háttér is úgy hat, mintha a szobor mögött teknőszerű fülkét vájtak volna. Az alakzat arányai is szinte tökéletesek. Ez a „szobor" majdnem a sziklafal középpontján helyezkedikel, és ha a fejet is hozzáképzeljük, nagyon is kiegyensúlyozott arányossággal illeszkedik bele a sziklafal felületébe. E fölfedezések a szakembert is gondolkodóba ejtik: ha nem is teljes egészében művészi alkotásokkal állunk szemben — vajon nem avatkozott-e bele az ember ? Hiszen az alakzatok többségén fejlett szobrászi arányokat és mozgásokat látunk! Akármi legyen is az igazság, Dulácska György sok évi fáradozását tisztelet és elismerés illeti. Rányitotta a szemünket olyan élményt nyújtó látványra, amit eddig nem vettünk észre. íme most átnyújtjuk az Olvasónak fővárosunk időtlen, számunkra új műemlékeit. Hogy ki volt az alkotó: az ember, vagy a természet ? ... Csak el ne nyelje ezeket is az egész hegy szépségét fenyegető betonáradat. 48