Budapest, 1969. (7. évfolyam)

11. szám november - Zolnay László: Komoly és csintalan címerek

Zolnay László Komoly és csintalan címerek 1. kép A köztörténet hőseinek deheroizálása során megszoktuk, hogy kevés értéket tulajdonítsunk a hűbérvilág egyes emlékeinek. Ezek közé tartozik a heraldika, vagy címertan is. (Ezt a történeti ún. segédtudományt olyannyira mellőzgetjük, hogy oktatása megszűnt, egyetlen folyóiratával egyetemben.) Ezúttal nem is a hűbérvilág kihantolói kívánunk lenni, csupán pár művelődéstörténeti adattal arra szeretnénk rámutatni: a címerek az „ántivilágnak", a múlt időknek éppen olyan kitűnő szószólói, mint a kőfaragványok, épületmaradványok, műemlékek, krónikák s más egyéb fragmentumok. Ezeket a címereket hajdan — több okból is — „beszélő dinereknek" mondották: vagy egy epizódot, vagy egy hőstettet, vagy egy tulajdonságot jelképeztek. A címernek s a pecsétnek gyakorlati haszna is volt: az írástudatlan király vagy nemesember címeres pecsétjét egyszerűen az oklevélre, vagy iratra ütötte; s megvolt az „aláírás". A szörnyeket, erényeket jelképező vadállatokat ábrázoló címerek helyett most néhány olyan címeres emléket mutatnék be, amely a munkával, mesterségekkel kapcsolatos, s néhány olyant, amely a középkor rég eltűnt mosolyát, humorát idézi fel. A címer őseredetileg: tamga, jobbára totem-állat ősi jelvénye, egy bizonyos törzshöz való tartozás jelképe volt. Címeres „billogot" hordott nyakában az Árpádkor honi hírvivője. Hiszen írástudatlan főembertől a másik írástudatlan főemberhez vitt meghagyást. Hogy hiteltesse szavát, felmutatta a billogot és élőszóval — viva voce — mondta el az „íratlan epistólát". A későbbi századokban már egyre több és több eseményt, kalandot örökítenek meg a királyok-adományozta nemesi címerek. Ezek valóban beszélnek! Zsigmond király például udvari fogorvosának, Zágrábi Dabi Mihály uramnak olyan címert festet (i. kép), amely egy sikeres, kézzel végzett fogműtét emlékeként — magának a király-császárnak három odvas zápfogát emelinti az ég felé. Ugyancsak Zsigmond tünteti ki fő solymár-mesterét, Zemlényi Dávidot: címere vadászhálót, karmazsin bőr sipkás vadász-sólymokat s egy felséges, strucctollas fő solymársüveget ábrázol. De — az élet és étel nagy barátja lévén e jó király — nem feledheti "udvara magyar fő sza-2. kép kácsmesterét sem, Eresztvényi Ferencet. ő olyan címert kap amely lángok felett nyárson sülő, kopoltyújánál babér ággal fűszerezett csukát formáz. Valóságos kis vadász-novella tárul fel azon a címeren, amellyel 1434-ben Zsigmond Budán kelt diplomájával Kistárkányi Dénest címeresíti meg. A címerképen hosszú, ma kissé régimódinak tűnő hálóingben, mezítláb, egy derekas bajszú s szakállú öregúr puszta kézzel feszíti szét egy vad farkas fogsorát. Hőstettének tényén valamicskét homályosít ugyan, hogy az apókával szembe forduló farkasnak ekkor már hátán jön ki a szügyén átdöfött, kétélű pallos. Mindenesetre kemény viaskodásra mutat az, hogy a címerfestő az öregúr orcáját s a farkas mellét egyaránt vörös vércseppekkel tette ékesebbé. Bármint álljon is Kistárkányi Dénes farkas viadala, tény az, hogy a virtuózus hősi ősnek fenegyerkőc-mivoltát valamely ivadéka versben is felmagasztalta.* A sok harcias és vallásos jegyű címerkép mellett — amelyeket mint megsemmisült középkori, táblakép festészetünk helyettesítőjét kell szemlélnünk — akadunk a tudományt, a testi és szellemi munkát méltató címerekre s rímeradományozásokra is. Tudósok, művészek, mesteremberek s földművesek, vagy bányászok címerei azonban, ha összevetjük azokat a hadi, hon-védő, vagy hont áruló címerek szerzőivel, elenyészőek. Arányuk körülbelül egy az ezerhez. De azért mégis találkozunk ilyenekkel! Ide számíthatjuk Bonfininek, Mátyás történetírójának és Bonfini íródeákjának II. Ulászló adta címerét. Ilkuszi Bylica Márton doktor, Mátyás lengyel eredetű híres budai csillagásza, Regiomontanus munkatársa (f 1492, Buda) — egy Krakkóban máig megőrzött, Budán készített — csillagászati műszerén kentaur alakja jelenik meg, a Bylica-vizsgálta csillagok s égitestek társaságában. Vagy maga vette fel ezt az emblémát, vagy Mátyás adományozta meg vele. Még a középkorból származik Újbánya (3. kép) és Nagybánya (4. kép) városának címere. Mind* Az ódon versezet így hangzik: „Míglen Dásztor alá farkas gyapjat kakál, Kistárkány címerén agg atyó farkast gyapál \ (A gyáva pásztor alá gyapjat rondító farkas példázatát — mint korának közmondását — Szerémi Györgynek „Magyarország romlásáról, elveszítéséről" 1547-ben írt könyve is idézi.) 39