Budapest, 1969. (7. évfolyam)

11. szám november - Antalffy Gyula: Budapest karzata

Vitályos József felvétele (MTI) birodalma. Korlátai csak akkor dőlnek le, amikor a nevét is levetkezi, amikor — Szabadság-hegygyé válik. Lakói ma miben sem különböznek a főváros más kerületének a népétől. Reggelenként a jó öreg fogaskerekű, meg zsúfolt autóbuszok sora viszi munkahelyeikre a millennium-kori kastélyok és a modern bérvillák mai lakóit. A hegynek pedig az atomreaktor meg a televíziós torony lett a jelképe. De ha a hegyháti úton a Jánoshegy felé sétálunk a „karzat" peremén, még sűrű erdőrengeteg fogad magába. A magasabb tetőket és az északi lejtőket szép öreg bükkösök takarják, az alacsonyabb hegyeken meg a délies oldalakon tölgy keveredik gyertyánnal, szillel, hárssal; fiatal fenyők foltjai sötétlenek fel bennük helyenkint. A Budakeszire tekintő nyugati lejtőkön hajdani vidám szüretekről álmodik néhány magányos szőlőtőke. A görcsös, öreg tőkék ősét tán még II. Géza vincellérjei telepítették, „tüzes és csípős" borát lelkesen dicsérik a Szentföldről hazafelé lovagoló francia keresztes vitézek. A déli és nyugati lejtőket szerte a budai hegyekben szőlőtőke-erdő fedte hosszú századokon át, meg 90 esztendővel ezelőtt is szőlőkertek között kapaszkodott fel a hegyre az első fogaskerekű nagykarimás kéményű gőzmozdonya. Ebből a szőlő-rengetegből egy-két magányos tőkét hagyott csak meg emlékeztetőül a múlt századvégi üloxeravész. Ez a történelmi és természeti regényességben egyaránt oly gazdag táj egy kétmilliós városra tekint alá, melynek hegy-völgyeken átlépő utcái már teljesen beszőtték az alacsonyabb dombsorokat, s egyre magasodó házai felkúsznak ide a tetőre is. Csak el ne fedjék ezt a roppant erkélyt, csak meg ne csorbítsák e nagyszerű természet-háttér épségét! A budai hegyek nem olyan magasak, hogy ne tudnának konkurrálni velük az emberi építmények: a Duna jobb partjára telepített toronyházak perspektivikusan a távoli hegykoszorú fölé emelkednének, s kiiktatnák a városképből legjellegzetesebb táji alkotóelemeit. E szépséges természeti keret széttördelése, részleges vagy teljes elépítése annyit jelentene, mintha beboltoznánk a Dunát. S ahogy ez nem jut eszünkbe a legnagyobb léptékű fejlődés igényeivel számolva sem, ugyanúgy nem kerülhet sor a Budai-hegyek félkörívében lépcsőzetesen elhelyezkedő városnegyedek erdős hátterének eltakarására sem. A dunai városközpont egyben áttekinthető összképének megőrzése, és a Budai-hegység látványának a védelme a távlati városrendezésnek is egyik irányító szempontja kell hogy legyen. Budapestet elsősorban nem épület-együttesei teszik széppé, hanem természeti környezetével való igen szerencsés egybenövése. Ez a tény mindenekelőtt a táj arányainak tiszteletben tartását követeli meg a városépítőtől. Veszélyezteti a városkép szépségét, egyben Budapest friss, jó levegőjét a budai hegyvidék kertes-ligetes villanegyedének egyre zsúfoltabb beépítése is. Nagy nyomatékkal mutatott rá erre a növekvő veszélyre Fock Jenő miniszterelnök a Budapest 1969. évi januári számában: „A Rózsadombon lassankint nem marad fű, fa — mondotta. — A Szabadság-hegy is hovatovább már azon az úton van, hogy jellegtelenné válik. Mindenhová ugyanazt a négy-ötféle kockaházat építik. Jobban kellene vigyázni, hogy e szép hegyvidék szépen maradjon meg! Ez a szépség mindnyájunk örömét jelenti, de nem utolsó sorban — levegőnket is." Az. utóbbi évtizedek nagymérvű építkezései következtében egyre csökken a budai hegyvidék mikroklímájának jótékony hatása a főváros levegőjére, ugyanakkor mindinkább romlik a zöldvidék, a kertes villaövezet arculata is. A sűrű beépítés fokozatosan megszünteti a táj ligetes jellegét, kipusztul a növényzet, a kisméretű telkeken is nagy társasházak épülnek, a sokszintes lakóépületek közt csak keskeny kertsávok maradnak. Az erdő pedig egyre hátrább húzódik, legszebb öreg állományát kíméletlenül írtja a fakitermelés. A Hazafias Népfront budapesti bizottsága is foglalkozott a budai hegyvidék problémáival. Dr. Reischl Antal egyetemi tanár nyomatékosan leszögezte, hogy a Duna jobbparti zöldövezetek pusztulási folyamata megakadályozható. Ma már kialakultak olyan építési módok, épületformák, melyeknek alkalmazásával meg lehet őrizni a zöldvidék eredeti jellegét és funkcióját. Nálunk is alkalmazni lehetne például a lábakon álló beépítésmódot, a szőnyeg-, a lánc- és a teraszházak különböző kombinációit. Ezek révén biztosítani tudnánk a társasház-építéssel elérhető laksűrűséget, ugyanakkor minden családi otthonhoz tartozna kisebbnagyobb zöld-rész, míg a többi terület összefüggő erdőként maradhatna fenn. A főváros terjeszkedésével járó gond az is, hogy a hagyományos budai kirándulóhelyek — a Normafa környéke, a Disznófő, a János-hegy, a Hárshegy, a Hármashatár-hegy, az Ördögorom — fokozatosan elveszük varázsukat, mert egyre több közintézmény, hivatal, munkahely települ az erdőterületre, s mind kevesebb hely marad a szabadidő növekekedésével egyre sokasodó kiránduló tömegeknek. A zöldvidékre települő munkahelyek igénye növeli a közlekedési forgalmat, ez viszont zavarja az erdős-ligetes üdülőtáj csendjét, nyugalmát, békéjét; pusztítja a növény- és állatvilágot, sérti a természet szépségét. Halaszthatadan feladat tehát a budai erdők amúgyis leszűkült területének megőrzése, a nagyvárosi ember pihenőhelyeinek hatékony védelme. 1970 végére a kormány elé kerül Budapest távlati városrendezési terve. A budai hegyvidék fejlesztési problémái a nagy egység keretében nyilván megnyugtató megoldást találnak majd. 29