Budapest, 1969. (7. évfolyam)

11. szám november - Osgyáni Csaba: Otthontalanul — Vidéki munkások Pesten

Osgyáni Csaba Otthontalanul Vidéki munkások Pesten — A falusi közvélemény kíméletlen. Ha vétsz a törvényeik, szokásaik ellen, többé nincs maradásod. Szájára vesz a falu. A város, az más. Ott könnyebben meghúzódhatsz. Épp azért nehezebben is találod a helyed. Nehéz megkapaszkodni. Falun, ha roszszat teszel, kirekesztenek; a városban könnyen kívül rekedsz, ha nincs is bűnöd. Városközeiben A Pest megyei faluban többlakásos házat akartak építeni. Azoknak a fiataloknak, akik saját erejükből egyébként nem juthattak volna lakáshoz. Az akció a kedvező feltételek ellenére sem sikerült. Az emberek idegenkedtek attól, hogy egy házban több család lakjon. Családi ház, kerttel — erre vágytak. Pedig ezek az emberek is városiak — pestiek —, bizonyos értelemben. Idejük nagy részét itt töltik, némelyik gyárban több ember között, mint ahány lelket a falujuk számlál. De azt mondják, abba a községbe az ingázók nem sokat visznek magukkal a városi légkörből. Igaz: nincs is sok lehetőségük rá. Munkaidő után igyekeznek haza. Ha a vonat indulásáig van egy órányi szabad idejük, az valójában holt idő. Az egyikük — több mint tíz éve ingázó — ezt úgy fogalmazta meg: aki nem ebben a cipőben jár, el sem tudja képzelni a késéstől való félelem szorítását. A vonaton kártyázáson, beszélgetésen, szundításon kívül még akkor sem lehetne másra számítani, ha valamivel kulturáltabb körülményeket biztosítanának az utazáshoz. Beszélgetés a vonaton — talán itt válik szellemi termékké mindaz, ami egyszerű hatásként, élményként a munkás agyában elraktározódik. Itt rendeződik több ember hasonló élmény-mozaikja egységesebb képpé, ami meghatározhatja, megváltoztathatja az életmódjukat. A vonaton való beszélgetés: kiértékelés, a látottak tudatosítása, méghozzá olyan emberek között, akiknek a faluban tekintélyük van. Az említett Pest megyei faluban — ahol a keresők több mint ötven százaléka ingázó, s közülük majdnem valamennyi a fővárosba jár — az utóbbi tizenöt évben új negyed épült. A Pesten dolgozó, de innen kiszorult, távoli vidékekről — elsősorban Szabolcsból — elszármazottak húztak fel itt szinte egyforma kocka-házakat. Kis kertek, néhol rózsalugas, cifrázott árkádok. Azonos igény-ízlés szerint. A vidékiből lett gyárimunkás rugaszkodik egyet. Lássa mindenki: felépül a ház. Innen nem mozdul tovább. Számok Mit mutatnak a statisztikák ? Budapesten az iparban dolgozók száma jóval meghaladja a hatszázezret; ez azt jelenti, hogy a fővárosban minden második kereső ipari dolgozó. A munkaerőigény ugyanakkor közel húsz százalékkal meghaladja a kereső lakosok számát. A kommunális és szolgáltatási igények növekvő tendenciája további új és új munkalehetőségeket kínál. Hiszen Budapest úgynevezett nappali népessége kereken két és negyed millió, tehát az ország minden negyedik lakosának ellátásáról itt kell gondoskodni. 1960-ban az ingázókból került ki a budapesti dolgozók több mint tíz százaléka. Zömmel fizikai munkások. Kereken kétszer anynyi köztük a férfi, mint a nő. Másfelől megközelítve: az ország ipari ingázó-forgalmának több mint harminc százaléka irányul a fővárosba. Még egy érdekes adat: az ingázók hetven százaléka fiatalabb negyven évesnél; a budapestieknek viszont nem egészen ötven százaléka. Életkorukat tekintve, a vidékről bejárók megoszlása, az összes budapesti dolgozóhoz viszonyítva, a következő: 14-19 évesek 19,3% 20-29 évesek 14,9% 30-39 évesek ",3% 40-49 évesek 9,2% 50-59 évesek 7,4% 60- évesek i,5% 1960-ban 577 településről jártak be rendszeresen. Pest megye 184 településéről 110 ezer fizikai és 15 ezer szellemi, egyéb 393 településről pedig 13 ezer fizikai és 1000 szellemi dolgozó. A számok azóta emelkedtek. Hatvankét községből a keresők több mint negyven százaléka, huszonnyolc község keresőinek pedig több mint ötven százaléka dolgozott Budapesten. Az ingázó szabadidejének egy része elpocsékolódik. A fővárosban csak annyi időt tölt, amennyit a munka és a vonatra való várakozás leköt. A falujában, a családjával él; a városi életformából annyit tesz sajátjává, amennyit akar, vagy amennyit tud. Nem kell merev keretek között igazodnia hozzá, így nem is kerül szembe vele. Egy részük — abszolút kisebbségben vannak — munka után is visszajár a fővárosba. Szórakozni, udvarolgatni. Az új vasúti bérletrendszer többszöri oda-visszautazást biztosít. Ezzel a lehetőséggel inkább csak a fiatalok élnek, közülük is inkább csak a közelben lakók. Űticél Más a helyzet azokkal, akik az ország távolabbi vidékeiről — sokszor legtávolabbi zugaiból — érkeztek szerencsét próbálni, ők nem vonatozhatnak naponta munkába és vissza; esetleg csak hétvégeken, vagy még ritkábban juthatnak haza. Munkájukon kívül más elfoglaltságuk nincs. Akad köztük olyan is, aki már eleve tisztességtelen szándékkal indul útnak. Itt munkát vállal, szállást kap, alibije biztosított. Egy-két napig dolgozik is. Adandó alkalommal azonban meglopja munkatársait, lakótársait. A városi forgatagban nehéz nyomára bukkanni. A munkásszálláson hiába keresik — esetleg ki is jelentkezett onnan —, de a falujában sem találják. A fővárosban kódorog, ameddig a lopott pénzből futja, vagy ameddig fülön nem csípik. Nehéz ennek a körforgásnak véget vetni. E talajtalan, sokszor csak az unalom elől menekülő emberek közül a legtöbben nem csupán egyszeri, hanem gyakori vendégei a rendőrségnek. Tény viszont, hogy a legtöbb vidéki igen tisztességes szándékkal érkezik: dolgozni akar, s ezúton szeretné megtalálni számítását. A falujában a becsületre sokat adó, rendes embernek ismerik. Munkába áll. Aztán — egyszercsak nem bír magával. Elfoglaltság A munkásszállások nagyon különbözőek. A modern, szállodaszerű épületektől az omladozó, penészes bérbevett szobákig mindenféle akad. A lakáskörülmények már eleve igen erősen befolyásolják az életmód alakulását. Az elhanyagolt szállókban magára van utalva a munkás. Emészti a magány, szabad idejében azt csinálhat, amit akar. Vagy inkább azt, amit tud. Tapasztalatai, ismeretei nincsenek, szinte minden mozdulata bizonytalan. Talán csak egyetlen lehetőséget vesz észre, amit a falujából is jól ismer: a kocsmát. Tanácsot csak a társaitól várhat, akik már régebb óta itt élnek. És akik hasonlóképpen nem vertek gyökeret. A jobb körülményeket biztosító szállóknak többnyire elég komoly, jól kidolgozott programjuk van. Néhol egészen szépek az eredményeik. Rendszeresen tartanak ismeretterjesztő előadásokat, amelyeket elsősorban a TIT támogat. Izgalmas problémák kerülnek terítékre. Mégis, az egyik előadó ezt meséli: „Néhány ember lézengett a teremben, az illetékes szervező pedig igyekezett meggyőzni: elég, ha öt percet beszélek nekik valamiről, rettentően érdektelen emberek ezek! Ilyenkor az a benyomásom támad, hogy ezek a szervezők egyáltalán nem foglalkoznak a gondjukra bízott munkásokkal. Pedig jó fizetést kapnak." Milyen kulturális és szórakozási lehetőséget nyújt még a munkásszállás ? Egész nap szól a rádió. Válasz-12