Budapest, 1969. (7. évfolyam)

10. szám október - Város az időben IV.: Schreiber Rózsa: A bronzkori népek országútján

erőteljesebb, rejtélyes eredetű népvándorlás. A harangedények népe Egyelőre ismeretlen okok miatt Spanyol- és Franciaország felől több irányban is kisebb népcsoportok indultak el, melyek rendkívüli hatást gyakoroltak mindenütt a helyi népelemekre, Angliától Olaszországon és Németországon át Lengyelországig, s a Kárpát-medencében Budapest környékéig. Ennek a népcsoportnak néhány jellegzetes lelete Spanyolországtól Budapestig hasonló formában készült, valószínűleg azért, mert nemcsak egyszerű használati tárgyak voltak, hanem bizonyos szertartásoknak, így a halotti kultusznak is elengedhetetlen kellékeivé váltak s ezek igen sok lelet tanúskodik. Itt ért véget vándorlásuk. Csontvázas és hamvasztásos sírok Budapest környékén az őskorból az elsők között ennek a népnek a temetői kerültek elő a Csepelszigeten, i múlt század hetvenes éveiben. A régészeti megfigyelések akkor még elég hézagosak voltak. Lényegében csak a leleteket gyűjtötték össze és csupán megemlítették, hogy csontvázas és hamvasztásos sírok váltakoztak a temetőben. Az utóbbi évek korszerű kutatása azonban számos temetőt és sírcsoportot tárt fel Budapest területén, sőt, az eddig hiába keresett telepek is előkerültek. A telepek és temetők azt tanúsítják, hogy a harangedények népe megvannak a települések. Ezek azt is bizonyítják, hogy a soroksári Duna-ág s így maga a sziget is már a bronzkor kezdetén is megvolt. A sziget keleti oldalán végzett kisebb feltárások azt is tanúsítják, hogy a bronzkor óta a felszín jelentősen megváltozott. Ugyanis a települési nyomokat egyes helyeken 5 méter vastag futóhomok borította be. Lehet, hogy a nyugati szél által előidézett homokmozgás éghajlati ingadozásokat is tükröz. A települési nyomok Buda északi részén is hasonló módon kísérik a Duna partját. Számos szemétgödörből kerültek elő a hulladékok, melyek a korabeli életbe engednek bepillantást. Fűvel, gazzal befedett putrikat és sátrakat emeltek. Edények, töredékek, őrlőkövek, csont- és kőeszközök, valamint több kisebb telepet létesített. Ezek bizonyítják, liogy a Kárpát-medencének e fontos pontján folyamatos volt az élet a rézkort követően is. A zóki műveltség települései az alacsonyabb domboldalakon, a vízpartok közelében helyezkedtek el. Megtelepedésük nyomát a budai Várhegyen is megtalálták. Ekkor jelent meg hazánk területén a ló, mely a bronzkor egyik legfontosabb háziállata lett. A keleti sztyeppei népek hozták magukkal. A keleti és déli népmozgásokat nem sokkal később követte nyugati irányból egy méreteiben nem nagy, de hatásában annál megkívánták az ősi, megszokott formákat. Ezt a népcsoportot legjellegzetesebb edényük miatt, ami egy felfordított haranghoz hasonló, a harangedények népének nevezi a kutatás. Eredetüket még homály fedi, hasonlóképpen hosszú vándorlásaik okát is. Harcias, pásztor és vadásznép volt, melyet feltehetően a túlnépesedés vagy éghajlati változás kényszerített mozgásra. Hazánkba a Duna mentén hatoltak be. Ezt az útvonalat a gyors átvonulás miatt csupán néhány szórványos emlékanyag jelzi. Annál nagyobb intenzitással szállták meg Budapest körzetét, amiről hamar összeolvadt az itt talált zóki műveltség embereivel s ez a keverék nép nagy virágzásnak indította a bronzkori életet. A telepek nagyon sűrűn és szorosan kapcsolódnak a Duna partjához. A Csepel-sziget nyugati oldalán az egyik település jelenségei mintegy 800 méter hosszan követhetők a partomlásban, de a telepnyomok sok kilométeres szakadatlan láncolatban húzódnak délebbre. Ezek a nyomok valószínűleg nem egyetlen nagy telepet jelentenek, hanem a helyváltoztató életmódnak megfelelően számos kisebb település jelenségei olvadtak egymásba. A Csepel-sziget keleti szélén is Bronztőrök, csuklóvédő lemezek állatcsontok nagy mennyiségben hevertek szerteszét. Az állatcsontok kb. 90%-a tenyésztett állatokból származik (marha, sertés, juh, kecske, kutya) és ezek között szokatlan nagy mennyiségben fordul elő a ló. A vízközelség ellenére igen kevés a halcsont a telepek hulladékai között. A leletekből a kor emberének állattenyésztő jellege hangsúlyozódik ki. Az elmúlt évek kutatásai a korabronzkor temetkezéseit is alaposabban megismertették. Amíg a települések szorosan a vízparthoz kötődtek, addig a sírok a víztől kissé távolabb kísérték a telepeket. Sávosan díszített „harangedények' 35