Budapest, 1969. (7. évfolyam)

10. szám október - Vargha Balázs: Arany János Budapestje

A Városliget Pesten (Rohbock Lajos rajza, Hadlitschek metszete, 1856) nyörködhetett ilyen díszes kapukban már diákkori barangolásai idején. A hímes fa képét csűrök, kocsiállások, kastélypadlások elbámészkodtató gerendaszerkezetével kellett egyesítenie, hogy a hún királyi sátrat, „a puszta virágát" megköltse. Ennek a sátornak kapcsait eresztik, csuklóit szedik szét, ennek gerendáit húzatják el ökrökkel, s úsztatják át a Dunán láp, azaz tutaj formájában, hogy Aquincumban újra felverjék. És itt már Arany sem őrizkedik annyira az iróniától, nem leplezi el új Budaszállás felemás készületét. A húnok ostorral hajtják a kővel bánni tudó római maradékot falak pótlására, toronyépítésre, hogy aztán a félig-meddig elsimított romok hegyébe állítsák fel barbár tarka sátraikat: Buda király elsőbb a helyet megjárva, Építi fasátrát nagy kő palotára, Ernyőt a húnok is körülötte vonnak, Tetején lángdúlta födözetlen romnak. Budaszállás, a mely volt azelőtt, nincsen; Ki látni akarja, ide föl tekintsen, Sátorait tarkán emeli magosra; — Hirtelen így épült B u d a új várossá. Szép es idétlen, dicső és szedett-vedett — a vesztébe rohanó királyhoz ilyen város illett. Itt is, mint annyi más versben, megcsodálhatjuk Arany „cukrozott epéjét", kíméletlen szeretetét. A hún trilógia utolsó töredékében Etele parancsolja Buda szállásának továbbépítését, Ázsiát és Európát összebékítő stílusban. Amilyennek a Vigadót képzelte el Feszi Frigyes. És ahogy Lechner Ödön tervezte — Arany János hún álomvilágától is ösztönözve — kerámiavirágos házait: városképek Arany János Budapestje III. Kívül legyen érc s kő fala, csúcsa, tornya, De belül faragcsált mívű a cikornya. Minden rekesz és fal belül áttöressék, Hogy fa faragványnak légyen nagy üresség, Hova termet, ágast, folyosókat ácsok Tanúit keze véssen, mint régi szokások. Toldi A középkori Buda és Pest látképe egy-egy villanás a Toldikban. Bár ő maga idősebb is, tanultabb is volt Toldi Miklósnál, mikor először járt Pesten, mégis ugyanúgy bámulta a házakat, utcákat, mint kamasz hőse a versben. Pest város utcáin fényes holdvilág van, Sok kémény fejérlik fenn a holdvilágban. Barna zsindelytetők hunyászkodnak alább, Megborítva mintegy a ház egész falát. Azt hinné az ember: a padláson laknak, Azért csinálták azt sokkal magasabbnak; Most a házfalakat rakják emeletre, Akkor a tető volt kétszer újra kezdve. Furcsa átváltás a versszakon belül: Toldi Miklós felnéz a fehérlő kéményekre, barna zsindelytetőkre — s már Afany János mondja el, hogy mi különbséget lát a régi és az akkori Pest között. A Toldi estéje két, egymással feleselő enteriőrje: a szép özvegy hálószobája az apródok gúny dalában (oroszlán-hímzéses selyem falikárpittal) és Toldi rusztikus agglegényszállása: Nem volt pedig abban drága kárpit, szőnyeg, Sem egyéb divatja annak az időnek: Fegyverek barnálltak sorjában a falon; Szú-sereg rágódott a tölgyfa asztalon, Ágyak, puha székek, drága rengők helyett Medvebőrös lócák álltak a fal mellett. Mire is emlékeztet Toldi „félre zugon fekvő kicsi háza" ? Azokra a parasztkonyhákra, amelyeket fiatal filmeseink szoktak fényképezni. Fegyverek helyett tragikusan feketéllő konyhaedények, göcsörtösre meszelt falon; medvebőrös lóca helyett csergével borított dikó — a különbség szinte semmi. 21