Budapest, 1969. (7. évfolyam)

1. szám január - Zolnay László: Elillant budai farsangok nyomában

számára , meg hat nagyszakállú spanyol lárva. Hogy azután Mátyás, Beatrix vagy Hyppolit melyiket öltötte magára, arról már nem szól a fáma. Ut6bb feljegyezték, hogy 1521-ben. amikor Estei Hyppolit bíboros, akkor Eger püspöke maga is jeles lantzenész, költő és táncos — Ferrarában meghalt, ruhatárában a hagyaték leltározója, miseruhák, egyházi kegyszerek szomszédságában nemcsak öldöklő szerszámokat, vadász fegyvereket, páncélokat, agár-eresztü szíjakar. írt össze, hanem álarcos jelmezek tömkelegét is. Hyppolit ugyanis többet forgatta a lantot s a kelevézt, meg a vígjátékírókat, mint a breviáriumot s szívesebben viselt páncélt, vagy vadász-zubbonyt, mint miseruhát. Bor csorog a szökőkűtból és repül a sültgalamb 1501 januárjában ért Magyarországra Tommaso Dainiero, Modena követe. Ez az itáliai diplomata egyik hazaküldött követjelentésében ír le egy hamisítatlan budai népünnepélyt — amilyeneket Mátyás korában mind a budai, mind a visegrádi „borkútr.ái" tartottak. „A budai főtér közepén — itt szállt meg a követ — szép szökőkút állt, amelyből ezen az ünnepnapon kitűnő bor csordogált, víz helyett. A nép naphosszat zarándokolt e csoda-forráshoz. Bögrékkel, fazekakkal, süvegeikkel (s hozzátehetjük: csizmáikkal, mint utoljára az 1867-es budai koronázáskor) merítettek belőle. Am akadtak egyesek, akik egyenesen szájukba csorgatták a jeles nedűt. Ütötték-vertéh egymást. Soha életemben ekkora ünnepel nem láttam — írja a világlátott modenai külügyér. — A földön mindenütt részegek heverlek. Ezeket aztán lassacskán haza cipelgették. De az ünnep csak ezután érte el csúcspontiát! A legsűrűbb tolongásba stílt kappanokat, ludakat, galambokat dobáltak, amelyeket aztán a tömeg óriási dulakodás közben ezer meg ezer darabra szaggatott." A fiatalok farsangja Az 1500-as évek elején sok élénkséget vittek Buda életébe II. Ulászló király sokáig itt élő öccsének, Zsigmond hercegnek lengyeiei. Táncot, menyecskét, italt kedvelő, jókedvű emberek voltak, „kiknél szeretetre méltóbb fickókat még nem hordott hátán a föld", írja róluk 1502-ben Pierre Choque, Bretagnei Anna királyné Budán időző heroldja. Ital-kedvelő férfiú volt Cvoch, a herceg udvari bolondjainak egyike; jókedvében egyszer az egyik budai ivónak teljes berendezését ripityár» törte Miklós urat pedig, a herceg lengyel káplánját — a sáfár számadásai szerint - sűrűn helyettesíti budai magyar pap, ugyanis gyakorta képtelen a herceg reggeli áhítatát megtartani, mivel „az ital szerfelett elgyengitette". (Non erat dispositus, — infirmabatur, se perbibebat, — majd: debilitabatur —, mondja kissé nyakatekert latinsággal a hercegi számadás.) Művelődéstörténetünknek nagy szerencséje, bogy Zsigmond 1500 —1505. évi budai számadáskönyve megmaradt, hiszen a török korban Budán mind a királyi, mind a városi, mind az egyházi levéltárak megsemmisültek. E számadásokból felelevenedik a késő gótikus budai élet — s azzal együtt a mulatság, muzsika, vigalom, sport — számos, színes fejezete. Megtaláljuk a táncok, vadászatok, sétalovaglások, szerencsejátékok emléke mellett a régvolt budai farsangok visszhangját is. A céh-legényeknek, apródoknak, diákoknak legnagyobb ünnepe a Bolondok Császárának vagy a Bolondok Királyának — külföldön a bolondok pápájának, püspökének — megválasztása volt; noha a XV. század harmincas éveiben a bázeli zsinat már hevesen kikelt az ellen, hogy „diákok császárnak öltözzenek". (A váci ötvösök 1423. évi céhkönyvének ábrázolásai tanúskodnak arról, hogy e szokást e vidéken is megtartották: a kódex díszes kezdőbetűiben bolondok orcái jelennek meg.) Budán (1500, 1501), Egerben (1518) a Bolond-ünnepet farsang utolsó napján, Gyulafehérváron 1519-ben vízkeresztkor, a farsang első napján ülték meg. S itt értékesekké válnak a Jagelló Zsigmond-féle számadáskönyv adatai! 1500-ban, amikor Hamvazószerda, a bojt kezdete március i-re esett, azt olvassuk: a herceg a bolondoknak és a (Bolondok) császárát játszó budai diákoknak két forintot adott. Ugyanekkor megjelentek nála az összes budai iskola diákjai és énekeket adtak elő. Ugyanezen a napon vacsoratájt egy idomított kutyát táncoltató citerás szórakoztatta, szállása udvarán pedig apródjai mutattak be egy lovasiátékot. Még vígabban telt Zsigmond következő, 1501. évi farsangja! Február 21-én a herceg aulájában hatalmas ünnepséggel kezdték búcsúztatni Karnevál hercegét. A herceg szállására budai diákok vonultak fel és ott a népszerű moreszkát, a híres spanyol tánc magyarított formáját, a magyar kard-táncot (chorea per gladios) járták el.* E táncukért három forintot — tisztes summát — kaptak. E mulatozás során esett meg, hogy — talán a diákok, talán a hercegi apródok — fejbe vágták s megsebesítették a már említett Miklós káplán urat, a budai tavernák hű látogatóját. Másnap a herceg borbélya flastromozta be a papi főt, egy forintért. Úgy látszik sikerrel, mert Miklós úr estére már részt vehetett a végső farsang-temetésen. E napon mind a hét** budai iskola diáksága rekordot énekelt a herceg előtt, majd pedig álarcos, maszkás jelmezes bolondnak öltözött lovagok mutattak be a hercegi szállás udvarán egy lovas karusszelt. Újra megjelentek a „császárt játszó" — tehát a bolondok császárát játszó — diákok is. Harmadnap már bőjtidő volt, hamvazó szeida. E napot a fehérvári prépost emberei vehették csupán pirosbetűs ünnepüknek. Gazdájuk ugyanis pompás csukákat, böjti ételt küldött Zsigmondnak, aki a jobbágyokat derekas borravalóval — bibálissal — jutalmazta. Farsangi játékok és játékmesterek Ezekben az években működött Budán Jakab mester, a magyarok Mária Magdolna plébániatemplomának papja, e templom régi és híres diákkórusának vezetője. Diákjai nemcsak Zsigmond hercegnek voltak kedvelt színjátszói és karénekesei. Színjátékaik közül egy Vadember-játékot s a Bolondok császárát bemutatták a királyi udvarnak is. Bojár Iván kutatónk mutatta ki, hogy színjátékaik egyes jeleneteit, színészeit az udvar — egy vagy több — díszkályhája csempéin örökíttette meg. Ezeken a budai — s Budáról származó esztergomi — kályhacsempéken*** pompás színész-maszkot, Táncos párt,Vadembert, Hegedűst, Udvari bolondot, kissé kapatos, félrebillent koronájú Császárt, a bolondok császárát látunk. De megjelenik az egyiken maga Jakab mester, a budai játékok vezetője s az előadott játékoknak alighanem írója is. (A budai csempéket 1948 —51-ben a budavári palota-ásatások alkalmával találtuk meg; ma a Vármúzeumban vannak.) Ugyanekkoriban élt Budán, mint valamelyik iskola mestere bizonyos Bartholomeus Pannonius is, a „Tücsök" s az „Éberség és Tunyaság vetélkedője" című játékok írója. Feljegyezték, hogy utóbbi művét — amely a Farsang s a Bojt jelképes összecsapása — a budai diákok 1516-ban Vízkereszt ünnepén, tehát a farsang nyitányán mutatták be. Még egy farsangi szokásra akadunk a XVI. századeleji magyar fővárosban. 1514 Vízkeresztjén — mint azt Vadianus, a Bécsből ide utazó humanista írja egyik levelében — a Bolond király megválasztását egy más, szokatlan népmulatság tetézte. „Budán végignéztünk egy kakasviadalt — ekként Vadianus —, amelyet itt meghatározott napokon a nézők türelmetlen követelésére mutatnakbe." A farsangi napokban az ivókban is víg élet zajlik. Mint az 1382. évi esztergomi zsinat tilalmai mutatják, megesik, hogy papi emberek is részt vesznek ezeken a vígalmakor., a „fekete miséken". Itt is járja a kocka, a kártya, a pörgettyű-játék mellett a tréfás alakoskodás. F mulatságok legkedveltebb, tiltott műsorszámai nevükkel is sokatmondóak. Az egyik játékot „Iszákosok miséjénefc", a másikat „Szerencsejátékosok miséjének" híviák. A harmadik: „A Szent Forintért való evangélium". Jókedvű diákok, katonák elegyednek a korcsmai mulatozók közé; a nagy zajból egy pesti nótárius dalának szavait is kihalljuk : Hozass kockát, ha nincs pénz, ügyesen pörgessed, Ügy dobjad az asztalra, hogy nyerőre vessed. És hogyha a szerencse egy kis pénzmagot hoz, Jó bort húzni vidáman szaladj a csaposhoz! A taberna küszöbét lépjük frissen most át, Semmikor és soha meg nem vetem c kocsmát, Mígnem a sok szent angyalt látom majd leszállni, Korhelyekért végtére gyászmisét kántálni! (Kardos László fordítása) Az utolsó karnevál, Mohács előtt Cifra mulatság lehetett 1525. budai farsangja is. II. Lajos — fiatal életének utolsó előtti karneváljára — egyenként két aranyért elefántoknak s más szörnyalakoknak maszkáit készíttette el. Jómaga ökörszarvas, gólyacsőrös Luciferjelmezben jelent meg. Szerémi a király haláláról emlékezvén utóbb ezt írja: tetemét a Csele pataknál való megtalálása után Fehérvárott márványkoporsóba helyezték . . . mert gyermekkorától fogva rosszra szoktatták, minden évben, farsang utolján, húshagyókor a Rossz Szellemek Fejedelmévé tették . . . Ugyanerről a budai farsangról' Brandenburgi György őrgróf, a király egyik nevelője ezeket írja haza: „A király udvara szörnyűségesen szegény. De én mégis jól farsangoltam. Én és Krabát — az egyik udvari ember — lóháton vívtunk meg egymással. Krabát Ördög volt, én Vadember. Nos, a Vadember lefordult lováról, és orra bukott. Aztán jött a tánc. Én tizennyolc jelmezessel jöttem elő, hegyes orrú piros cipőkben, olyanokban, amilyeneket régente viseltek. Egy öreg atyuska pedig bottal a kezében, fából készült kopogós sarukban valami furcsa táncot járt ..." E húshagyókeddi budai mulatságokba mintha már komor böjtöt hirdető harangok szava kongana bele — mohácsi vészharangok . . . S a magyar történelemnek új fejezete következik. Budával is sokat levelezgető Rotterdami Erazmus írja, 1506 -1509 körül, a Balgaság dicsérete című művében: „ . . . mi más hát az emberi élet, mint nagy színdarab! Itt mindenki a maga arcától eltérő álarcot borít magára és úgy játsza választott szerepéi, míg csak a nagy Színigazgató le nem parancsolja a deszkákról. De aztán ugyanazt a színészt különböző szerepekben küldi ki a színre. így aztán aki előbb még bíbormezes király volt, most rongyos cselédet játszik. A darab meséje nem egészen világos. Dehát ezt a komédiát már csak így játsszák ..." Zolnay László * Hogy a spanyol—mór eredetű moreszka nálunk már a XV—XVI. századfordulón elterjedt, a század nagy pletykaírója és botrány krónikása, Pietro Aretino jegyzi fel. 1500-ban, mondja, a római szent év alkalmával a — nem csupán lélekből, de testből is álló, jókedvű s jóvérű — magyar zarándokok vigan járták a gyors ütemű, szertelen moreszkát. Tán a mai beat-zenére járt gyors, gyakran improvizált figurákkal tarkított táncot lehetne a moreszkához hasonlítani. ** Zsigmond herceg számadása az egyetlen forrásunk, amelyből megtudjuk, hogy az 1500-as évek elején Budának hét, Pest városának két iskoláia volt. (Alsó fokú középiskolák, ún. triviumok lehettek.) *** Az esztergomi kályhacsempéket az 1930-as években találták meg, az ottani ásatások során; ma a Nemzeti Múzeum őrzi azokat. 47