Budapest, 1969. (7. évfolyam)

9. szám szeptember - Bozóky Éva: Közművelődési könyvtáraink

A Szabó Ervin Könyvtár épülete (MTI fotó) namenni restell, eszébe se jut. . . A közművelődési könyvtárnak őket is el kell érnie. Tér és idő A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár jelenleg nem éri el ezeket a lakosokat sem térben, sem időben. (Utóbbin a nyitvatartás órái értendők. Alig akad főváros Európában, ahol oly korán zárnának kaput, mint nálunk, s ahol oly ritka volna a szombat-vasárnapi nyitvatartás. Pedig a modern könyvtár olyan kell legyen, mint a vendéglő: mindig nyitott, mindig befogadó. Miért nem tudjuk kitágítani az időkorlátokat ? Mert nincs elegendő státus. . .) A főváros központjától 50 km-es sugarú körből a kereső népesség 70 — 75%-a ugyan belterületen dolgozik, de könyvtári fogyasztóként lakóhelyén jelentkeznék, ha volna olyan könyvtár, mely befogadására képes lenne, mégpedig olyan időpontban, amikor ezek a sokat közlekedő dolgozók olvasásra időt szakithatnának. Szabó Ervin könyvtára még elbírta az európai összehasonlítást, sőt élenjáró, úttörő volt. A mai Szabó Ervin Könyvtár — munkatársainak erőfeszítései ellenére — már lemarad, ha a szomszédos szocialista országok nagy városi könyvtárainak mértékével mérünk. Pénz, pénz és pénz A viszonylagos lemaradást növeli a legutóbbi évek mostohább pénzügyi ellátása. Az 1963-as állapothoz képest a fejlesztési keret 25%-kai csökkent, holott Budapest fővárosi könyvtárának ellátását az ország leggyengébben dotált megyéje is meghaladja. A költségvetési keret csökkenése az olvasók lassú fogyatkozását is maga után vonta. Nem számottevő még ez a fogyatkozás, de mint jelenség feltűnő. Ahol kevesebb az új könyv, kevesebb lesz az olvasó is. És ha a könyvtárhálózat, melynek viszonylagos elmaradottságáról szóltunk, most stagnáló helyzetbe jut, akkor a lemaradás mértéke nőttön nő. A Központi Statisztikai Hivatal Mit olvasunk? című statisztikájából tudjuk, hogy nem a településforma, hanem az iskolázottság határozza meg elsősorban a művelődés igényét. Az értelmiség 84%-a rendszeres olvasó, az érettségizettek 73%-a. Az ennél alacsonyabb képzettségű lakosság könyvszeretete azonban helyenként s a körülményeknek megfelelően változik. Megfelelő könyvtári ellátás nélkül nincs „olvasó nép". A szakszervezeti könyvtárak A főváros lakóinak igényeit azonban csak felerészben látja el a főváros könyvtári hálózata. A munka másik fele a szakszervezeti könyvtárakra hárul, hiszen a dolgozók jórésze, különösen ha a lakóhelyétől távol esik a kerületi könyvtár, munkahelyén igyekszik olvasnivalóhoz jutni. A szakszervezeti könyvtárak adatai imponálóak: az 1968. évben 294016 fő iratkozott be. (Ebben a számban a vidékről bejáró munkások is bennfoglaltatnak). Az olvasók 90%-a 18 éven fölüli, tehát a gyermekek nyomasztó és az olvasóvá nevelés szempontjából katasztrofális könyvtárhiányát a szakszervezeti könyvtárak sem enyhítik. Az állomány meghaladja a 3 millió kötetet, a forgalom: 5 200 000 kölcsönzés. Feltűnő, hogy míg a szakszervezeti könyvtárakban az állomány is nagyobb, az olvasó is több, mint a Szabó Ervin hálózatban, az utóbbi mégis vezet a forgalom tekintetében. (FSZEK: 6 403 266 kölcsönzés ; szakszervezetek: 5 200 000 kölcsönzés.) Vajon több volna a szakszervezeti könyvtárakban a „holt lélek", a beirakozott, de nem olvasó ember? Holt lelkek nemcsak Gogol regényében, de minden könyvtárban vannak, bizonyára a szakszervezetiekben sem sokkal több, mint másutt. (Ilyenek pl. a „vándormadarak" — már rég más munkahelyen találhatók, de az üzem könyvtári kartotékjaiban év végéig ott a lapjuk.) A különbség inkább abból ered, hogy itt több a kezdő olvasó, aki lassabban és kevesebbet olvas, azonkívül több a bejáró vidéki dolozó, aki tavasztól őszig szabad idejében inkább kertjében, háztáji földjén munkálkodik. Ha ezekre az olvasókategóriákra gondolunk, akkor látjuk, hogy milyen óriási kultúrmissziót teljesítenek a szakszervezeti könyvtárak. Eredeti szerepüket elveszítették ugyan: valamikor politikai gyűjtemények voltak, melyeket a szakszervezeti funkcionáriusoknak szinte kötelezően illett tanulmányozniok; ma közművelődési jelleget kaptak. A nagyüzemekben, s egyes középüzemekben valóban korszerűek, sőt előfordul, hogy — ahol klubhelyiségeik, irodalmi estek, előadások rendezésére alkalmas olvasótermük van — az egész népművelés szellemi kohói. (Könyvtárosaik, mint a fővárosiak is, általában szenvedélyes, ügyszerető enberek: kevés szakma akad, ahol olyan arányban tömörülnének a „megszállottak", mint a könyvtárosok soraiban.) Az 1373 szakszervezeti könyvtár előbb 40, most már csak 34%-a azonban kiskönyvtár, helybenolvasás lehetősége nélkül, társadalmi munkás könyvtárossal. Kölcsönző. Ezek sorában meg kell különböztetnünk a letéti és az önálló törpekönyvtárakat. A letéti könyvtárt a gyors csere, s a központtal való szoros kapcsolat élteti — az olvasók 4 ; -át ők látiák el —: előnyük, hogy közel vannak a munkásokhoz, s az egyéni kívánságokat a központból gyorsan kielégíthetik. Azokat az embereket is el tudják látni, kiknek sem idejük, sem energiájuk, sem kedvük nincs ahhoz, hogy egy távolabbi nagy könyvtárt fölkeressenek. A Szabó Ervin hálózat gyér mivolta, s a kis fiókok gyenge ellátottsága még az igényekben növekedő olvasót is inkább a szakszervezeti letéthez irányítja. A másik — immár csökkenő — típus az önálló törpekönyvtár, mely a letétinél nem, vagy alig nagyobb, de csere lehetősége sincs. Ezeknek beolvasztása nagyon időszerű volna, mert teljesítőképességük felső határát már elérték, csekély választékuk sem olvasót nem vonz, sem a meglevők fejlesztését nem szolgálja. (Csak példaképpen: a XII. kerületben több mint 60 mini-könyvtár működik. Egyedül a MOM és a János kórház könyvtára érdemli meg a könyvtár nevet, de ezek sem kísérlik meg a közvetlen környék ellátását — mert akkor a maguk dolgozói szorulnának ki —, s így a nagyon mostohán ellátott kerület gondjain semmit sem könnyítenek.) Az üzemekben működő szakmai könyvtárakkal ebben az áttekintésben nem foglalkozunk, mivel azok nem töltenek be közművelődési szerepet, s látókörünkből most épp úgy kiszorulnak, mint a tudományos szakkönyvtárak általában. A közös otthon Végezetül és befejezésül: az egész művelt világ könyvtárai — a Szovjetunióval az élen — könyvtári integrációra törekszenek. Ez a könyvtári szolgáltatások tervszerű, fő feladatokra összpontosított összefogását jelenti, vagyis egyszerűen azt, hogy a könyvtárak szervezeti összefüggése, a nagy könyvtárak elérhetősége — akár a fiókokon keresztül is — az olvasói igények felkeltését, az olvasók sokoldalú művelését, és magasszintű tájékoztatását tegye lehetővé helyben olvasással, gazdag állománnyal és szakképzett könyvtárossal. Nálunk még mindig tart a fél évszázados evickélés a public library és a népkönyvtár között, és különösen szomorú ez a fővárosban, ahol pedig Szabó Ervin oly korán fölért a modern könyvtárszervezés csúcsaira. A legszomorúbb talán — s itt már nem pénzügyi problémáról van szó — , hogy a könyvtárügy kiesett a társadalmi érdeklődés fókuszából. Szabó Ervin idején a főváros könyvtálának gondja állandóan napirenden tartott közügy volt. Ma elszürkült, kincstári ügy lett. A régi könyvtárba úgy mentek az emberek, mint szellemi műhelybe, gondolatok, viták csatamezeiére és arzenáljába. Az olvasókörökben nemcsak a műveket, de egymás véleményét is megismerték. Nagyobb könyvtárakban ma is működnek olvasókörök, de számuk korántsem emelkedett arányosan az olvasók számának növekedésével. Az olvasás s a gondolkodás ügyéből az összecsapó szenvedélyek heve kihűlt. A kultúra fejlődéséhez pedig nem elég az elszigetelt olvasó, mert a művelődés csak a közösségi lét atmoszférájában növekszik és virágzik. A modern nagy könyvtár sokat tehet — bár nem mindent! — e közösségek öszszehozásáért, s ahol a könyvtár valóban közös otthon, ott a település lakói — és vezetői — sem sajnálják a fejlesztésére fordított anyagi javakat. A budapesti közművelődési könyvtárakban a lakosság egyötöde megfordul, a könyvek kézről kézre járnak. De ha Szabó Ervin szellemét idézzük, úgy érezzük, óvna bennünket az elégedettségtől. Mennyiségben, minőségben egyaránt van javítani valónk. A magyar és a nemzetközi könyvtárszervezés nagy úttörője ma is megírná „Emlékirat"-át — hogy megmagyarázza: a könyvtár a legjövedelmezőbb vállalkozás, mert a teremtő ember szellemét emeli mindig magasabbra. 7