Budapest, 1969. (7. évfolyam)

8. szám augusztus - Tarnóczi Lóránt: Szállodaiparunk helyzete

kielégítésére a régi szállodákat meg kell tartani, kiegészítésükre azonban új üdülőszállókat, illetve turistaszállókat kell építeni. Mielőtt azonban bárhol új építkezések felől döntenének, meg kell vizsgálni, hogy hol lehet meglevő, értékes és tartós állagú épületek átalakításával új vendégszállásokat nyerni. Nem másról van szó, mint a műemlékvédelemnek az idegenforgalom szolgálatába állításáról. Sok várromot és kastélyt mentettek meg és hasznosítottak már ezen az úton. A volt kolostorok azonban mindmáig elkerülték az illetékesek figyelmét, noha ezekben mindaz adott, ami a társas együttéléshez szükséges, s rendszerint kellemes környezetben. Mégis, mindössze két vendégszállássá átalakított kolostorról tudok. Az egyik a sárospataki volt trinitárius kolostor (most Borostyán szálló), a másik a nagyatádi volt ferences kolostor (most turistaszálló). Elfeledkeztek — egyebek között — a gyöngyösi volt ferences kolostorról, amely pedig a Mátra szállásgondjain sokat segíthetett volna. De elfeledkeztek a tihanyi volt bencés apátság épületéről is, amelyet pedig Európa egyik legszebb fekvésű szállodájává lehetett volna kiképezni. Egy ilyen tervvel azonban talán érdemes lenne még ma is foglalkozni, mert a kolostor épületében működő múzeum másutt is elhelyezhető. Ami a tájolás problémáját illeti, az egyrészt annyira építészeti jellegű szakkérdés, másrészt oly nagy mértékben függ a helyi adottságoktól (a talaj szerkezete, a talajszint lejtése, a talajvíz elhelyezkedése, a széljárás iránya stb.), hogy általános vonalakban lehetetlen vele foglalkozni. Mindenesetre talán érdemes lenne egyszer a csillag alakú elhelyezéssel is próbát tenni, amire Magyarországon még nem tudok példát. Első — és remélhetőleg az utolsó — hengerszállónk, a 18 szintes Budapest szálló tájolatlan. Tény, hogy esztétikailag nem kelt rossz hatást, de a csúszózsaluzásos építési módszer viszonylagos gyorsasága és olcsósága ezt a szállodatípust még akkor sem igazolhatja, ha hívei több hasonló külföldi kísérletre hivatkoznak. A Budapest szállóban nemcsak az északra néző ablakok és nemcsak a csonka körcikk alakú szobák jelentenek problémát. A hengeralakú épület csupán egyetlen, centrális elhelyezésű lépcsőházzal rendelkezik; a külön szolgálati, illetve szükséglépcsőház hiánya erősen kifogásolható. Ha ennek az épületnek a lépcsőházában valaha is tűz ütne ki, ugyan ki merne a 17-ik emeletről leugrani a tűzoltók ponyvájába? Mert tolólétra addig a magasságig föl sem ér! S ha fölérne is, két embert el nem bírna. Funkcionális egységek és belső kiképzés Új szállodáink, amelyek jórészt a sietség és a minél nagyobb olcsóság (ami persze viszonylagos fogalom) jegyében készülnek, nem mindenben felelnek meg a sokat hangoztatott korszerűség követelményeinek. Ennek legfőbb oka, hogy sokfelé még ma is olyan differenciálatlan típustervek alapján építkeznek, amelyek nem vetnek számot sem a speciális helyi igényekkel, sem a helyi adottságokhoz illő rendeltetéssel. Eltekintve az újjáépített budapesti Gellért és a most épülő Duna-Intercontinentál szállodától, általában hiányzanak — elsőosztályú szállodáinkból is — a következő fontos segédhelyiségek: az olvasó-, a dolgozó-, és az írószoba, a tárgyaló- és a zeneterem, valamint a játékszoba. A társalgó sok esetben nem más, mint a szálló előcsarnoka, vagyis a huzatos, az érkező és a távozó vendégek zajától hangos hall (foyer). Étterem régebbi és újabb szállodáinkban rendszerint csak egy van — ha van —, szállóvendégek és betérő vendégek részére egyaránt. Ez nemcsak kellemetlen súrlódásokhoz vezethet, ami vidéken gyakran meg is történik (megjegyzések, kötekedések stb.); de adódik úgy is, hogy a helyi közönség az egyetlen szálloda egyetlen éttermét annyira ellepi, hogy a szállóvendégek számára gyakorlatilag nem marad hely. A helyi fogyasztók kirekesztése természetesen sem erkölcsi, sem anyagi szempontból nem lenne indokolható. Sokkal inkább arra lenne szükség, hogy a földszinten egy olcsóbb étterem szolgálja a helyi fogyasztókat, az emeleten pedig egy másik — lehet drágább— a szálloda vendégeit. Az ilyen elhelyezés és az alkalmazott árrétegzés magától elvégzi a kívánatos szelekciót. Ezzel a Svájcban és egyebütt már jól bevált módszerrel Magyarországon alig találkozhatunk. Nálunk az olcsóbb söröző és a drágább étterem szembeállításával próbálnak szelektálni, ami ugyancsak nem rossz megoldás. Szinte teljesen hiányzanak szállodáinkból a reggeliző helyiségek. De hiányoznak az emeleti tálalók, valamint az ételszállító fölvonók is. Ez abszurd helyzetet teremt, mert a pincéreknek a földszinten levő konyhából minden esetben kitálalva kell a szobába rendelt ételt vagy italt az X-edik emeletre fölvinniük, ami sok késedelemmel és a rendelt étel vagy ital kihűlésével, illetve fölmelegedésével jár. Föltétlenül szükség van tehát egy önálló reggeliző helyiségre, külön teakonyhával, tálalóval és mosogatóval, hogy a vendég reggelijét bármikor zavartalanul elfogyaszthassa. A konyhát, bár szagos üzeme miatt újabban szokták a legfelső szintre is tervezni, célszerűbb a földszinten hagyni, mert a nyersanyagok és egyéb áruk átvétele, valamint a hulladék és a göngyölegek elszállítása így könnyebben lebonyolítható. Leghelyesebb," ha a konyhát és a betérő vendégek számára is nyitva tartó éttermet külön ún. lepényben helyezik el, a szállítást a lakóegységektől legtávolabb eső részen oldva meg. A zajos éjjeli zenés szórakozóhelyet a legfelső szintre kell telepíteni, bár külön épületben is elhelyezhető. A földszinti elhelyezés mindenképpen elfogadhatatlan, különösen ha a szellőző nyílásokon keresztül zárt udvarra áramlik ki a zaj. Egy bárban rendszerint minden nap mások és mások mulatnak, de napokon vagy heteken keresztül esetleg ugyanaz a szállóvendég szenved miattuk! A zajártalom elleni küzdelemre szállodatervezőink nem fektetnek súlyt. Még ma is építünk olyan szállodákat, amelyekben az egyes lakószobákat egymásba nyíló oldalajtók kötik egybe. Ez a helyzet például az új kecskeméti Aranyhomok szállóban. Pedig ezeken a szimpla faajtókon keresztül minden szó, minden pisszenés áthallatszik (a horkolás is!). Viszont ritka az olyan nagy család, amelyik egyszerre két, egymásba nyíló szobát bérel. A szálloda a vendég ideiglenes otthona! Egy szállodának minden évszakban és minden időszakban kellemes tartózkodást kell vendégei számára biztosítania. Ehhez pedig a hangszigetelés és a csendrendelet szigorú megtartása is hozzátartozik. Az például nem megoldás, amelyet a siófoki Európa szállóban alkalmaztak: a lakóegység előterét a szobától egy kartonfüggöny választja el. A függöny piszkos, mert sokan a cipőjüket törlik bele, s a vezetőség nem gondoskodik cseréléséről, mosatásáról. A belső ajtót már csak a kívánatos hangszigetelés miatt sem lett volna szabad „letakarékoskodni"! Ahol nincs előtér, vagyis ott, ahol a lakószobák közvetlenül a folyosókról nyílnak, kettős ajtóra van szükség. Minden modern lakóegységnek saját vizes helyiséggel kell rendelkeznie, önálló W.C.vel és tussal. A „mosdófülke" megoldás korszerűtlen. Számos közös használatú funkcionális egységből mindig legalább kettőt kell tervezni, hogy ha az egyik használhatatlanná válik, a másik segítségével a folyamatos üzemeltetést biztosítsák. Lépcsőházból is legalább kettőnek kell lennie. A két vertikális közlekedési lehetőség azonban nem csupán kiegészítő jellegű; eltérő funkcióik is vannak. Az egyik a vendégek közlekedését szolgálja és ezért a foyer-ban, illetve a hallban kell végződnie. A másik a személyzeté és a szállítóké, s az alagsorban kell végződnie. Ma az a helyzet, hogy számos vadonatúj turistaszállónkban a bálákba göngyölt szenynyest az egyetlen lépcsőházban görgetik lefelé, az előcsarnokba, amely egyúttal reggeliző helyiség is. Zárószó Sajnálom, hogy még röviden sem foglalkozhattam a szállodák kül- és belföldi történetével, a magyar szállodaipari szakirodalom és szakfolyóiratok hiányának a kérdésével, a szállodák üzem- és üzletvitelével, a szállodaépületek belső berendezésével és külső kiképzésével, az épület és a környezet kívánatos összhangjával, a képzőművészetek szerepével a belső és külső díszítésben, és még sok más problémával. Külön vizsgálatot igényelne a megközelíthetőség, a parkolás, a garázs és az autó-service kérdése is. De sietek kiemelni, hogy a parkolótereket mindenütt jó előre biztosítani és lehetőleg árnyékosítani kell. Árnyék nélkül gépkocsi nyáron, utólagos bonyodalmak nélkül nem tárolható huzamosabban. Jó, ha a szállodák közvetlen közelében állandóan ellátott taxiállomás működik, mert ismeretlen utakon, s főként csárdalátogatás gondolatával, senki sem szeretne maga vezetni. Egy szálloda külső csillogása csak átmenetileg leplezheti a belső, tervezési, üzem- és üzletviteli hiányosságokat. Az a jó szálloda, ahová a vendég újból és újból úgy tér vissza, mintha haza látogatna. Nagy szükség lenne jó szakkönyvekre és a fiatal szállodások külföldi tapasztalatcseréjének intézményes biztosítására. Egy-egy szállodaépület csak keret, csak lehetőség. F.lettel és tartalommal megtölteni művészet — a vendéglátás művészete. 30