Budapest, 1969. (7. évfolyam)

7. szám július - Tarnóczi Lóránt: Szállodaiparunk helyzete

Ismeretesek a nyugati városok „Hotel de la Bourse", illetve „Börsenhotel" elnevezést viselő szállodái a termény- és az értéktőzsdék közelében. A külvárosokban, kisvárosokban és nagyobb falvakban a kereskedelmi utazók, ügynökök és vásárosok az ún. vendégfogadókat használták. Ezeknek a fokozatos eltűnését sajnálnunk kell, mert a lakóhelyüktől távol levő, vékonypénzű emberek ma nem tudnak hol megszállni. Egyéb lehetőség hiányában jobbára a MÁV és a Mávaut-állomásokon alszanak. Az olcsó vendégfogadó-hálózat újjászervezése a helyi szövetkezetekre várna. A régi és az új küzdelme Mostanában több helyi közigazgatási vezető nyilatkozott a régi szállodák ellen. „Le fogjuk bontatni — mondják, a volt „Koronára" vagy a „Magyar Királyra" utalva —, és építtetünk helyette egy szép modernet, amely méltó városunkhoz". Komoly költségekbe verik magukat, s mit kapnak érte cserébe? Jobbára csak egy típus-betondobozt, amelyben az első emeleti vendég meg tudja számolni, hogy hányszor csapták be az ajtót, illetve húzták le a W. C.-t a harmadikon. Hogy régi épületben is lehet modern szállodát berendezni, arról ma már bárki személyesen is meggyőződhet Siklóson, Tapolcán, Sárospatakon vagy másutt. Reischl Antalnak is az a véleménye, hogy a régit, ha érték, védeni kell (Magyar Nemzet, 1969. márc. 16.). Olyan kitűnő megoldás is elképzelhető, amilyet a budapesti Szabadság szálló (volt „Imperial") esetében alkalmaztak, s amely hovatovább iskolapélda lesz. De ügyesen bővítették Győrött a Vörös Csillag szállót is (volt „Royal"). Mindezt főként a régi megyeszékhely-szállodák védelmében mondom. Ezek rendszerint díszes, olykor — persze helyi mértékkel mérve — monumentális építmények, amelyek a város főterén helyezkednek el. Kell a tágas kávéház, a meghitt söröző. Hol is gyűlhetnének máshol egybe irodalmi törzsasztalok, a különböző társaságok ? Jelentős szerepet töltöttek be régebben, nagyvárosokban és üdülőhelyeken egyaránt, a penziók. Ezeket a rugalmas miniszállodákat is megszüntettük, pedig lakásfestés, tartós kirendelés stb. esetére egész családok költöztek penziókba. A penziók voltak az agglegények és az özvegyek mentsvárai. A családias nyaralást is lehetővé tették, mert koszttal, takarítással, fűtéssel, mosatással és vasalással együtt nem fizettek a vendégek két napra annyit, mint amennyit ma egy szállodában a puszta alvásért elkérnek! Mindezzel arra kívánok rámutatni, hogy a szállodaipar szükségszerű differenciálódásának nemcsak vendégforgalmi, de kulturális és szociális vonatkozásai is vannak. Az általános lakásszűkében a penziók eltűnésével járó gondokon az apartment-house-ok lennének hivatva segíteni. Az apartment-houseok olyan szállodaszerű létesítmények, amelyekben kis otthonokat egy vagy több hónapra adnak, kedvező anyagi feltételek mellett, bérbe. Ilyenek hiányában ma nálunk hosszabb időre vendégszálláshoz csak albérletként lehet hozzájutni, ha ugyan talál az ember megfelelőt. Sajnos, szállodáink még nem ébredtek rá arra, hogy hosszabb tartózkodás esetén, illetve nagyobb létszámú családok számára lépcsőzetes árengedményt kellene adniuk. Ilyen kedvezmény a vendéget tartózkodásának meghosszabbítására ösztönözné. A szállodahiány pótlására újabban fölkarolták a táborhelyek (az ún. camping-ok) létesítését. Azonban nincs mindenkinek gépkocsija és kellő fölszerelése, s a nomadizálási kedv sem mondható általánosnak. A helyszíni kölcsönzés megkönnyíti ugyan a berendezkedést — de ezért a költségért a vendég olcsóbb turistaszállóban is lakhatna, s az mégis csak kellemesebb. Hűvös, esős, szeles időben a táborok egyébként hamar elnéptelenednek, mert a vendégek egyszerűen „fölszedik a sátorfájukat" és odébb állnak. Sokkal jobb megoldás a fából készült, de komfortosan berendezett nyaralóházak (bungalow-ok) fölállítása. A tereprendezés, a csőhálózat lefektetése, a faházak beszerzése és berendezése azonban majdnem kiteszi egy mikrohotel létesítésének költségeit. A fizetővendég-szállás nem penzió. Egyébként a fizetővendég-szobák többsége időszakos, a családok csak meghatározott időre mondanak le róluk. A háziak és a vendégek egymást keresztezik, kényelmetlen az egyetlen fürdőszobán illetve W. C.-n osztozkodni. (Vidéken sokfelé még ez sincs.) Mindemellett a fizetővendég-rendszert még kellő szállodai fogadókapacitás esetén is fenn kell tartani. Részint azért, mert sok külföldi keresi a magyar társaságot, s ezt egy magánházban előbb remélik megtalálni, mint egy szállodában. Részint pedig azért, mert átmeneti vendégtöbblet elhelyezésére — vásárok, ünnepi játékok, sportesemények stb. alkalmával — a fizetővendég-szobák ideális megoldást jelentenek. Erősebb minőségi szűrést kell azonban alkalmazni. A mai szállodakategóriák A mai élet gyakorlatában két fő kategória adódik, bár ez a megkülönböztetés sem erkölcsileg, sem anyagilag nem indokolható: a külföldi vendégek számára készült igényesebb, és a belföldi vendégek számára „fenntartott" igénytelenebb szállodai üzemek. Lehetetlen állapot, hogy egy magyar ember külföldön is és idehaza is mindig a második vagy a harmadik sorba kényszerüljön. Egyébként nincs a világon olyan ország, amelynek szálloda- és vendéglőipara képes lenne csupán a külföldi idegenforgalomból megélni. (És rosszul is hat, ha a külföldiek egy magyar szállodában egyetlen magyar vendéget sem találnak.) Minden vendég számára minden szállodakategóriát nyitva kell tartani. Jelenlegi szállodai szervezetünk részint szűkebb, részint bővebb, mint a régebbi volt. Sportszállóink például ma egyáltalán nincsenek; ezeket az olykor siralmas állapotban levő turistaházak lennének hivatva pótolni. Számuk 1965-ben országos viszonylatban sem haladta meg a 43-at, újak pedig nem létesülnek. Új kategória viszont a modern, de olcsó turistaszálló, az ún. touring-hotel. Az elemi kényelmi szempontokról és szolgáltatásokról természetesen egyetlen turistaszálló esetében sem lenne szabad lemondani az olcsóbbság kedvéért. Új kategóriát képviselnek a gyakran igen szép munkásszállók is; ezek azonban állandóan lakottak. Nincs a nyugati országokéhoz hasonló diákszállóhálózatunk. Imittamott, például Egerben, tudunk néhány diákszállóról (a budapesti luxus „Hotel Ifjúság" nem sorolható közéjük), de ezek sem csoportos, sem egyéni túraprogramok lebonyolítását nem teszik lehetővé. A diákcsoportokat tehát jelenleg a turistahazakba zsúfolják be, ami eleve elveszi ezektől a nekik tulajdonítani kívánt „sport szálló", illetve „üdülőszálló" jelleget. Jó megoldás ellenben a szálló jellegű kollégiumok építése, amelyek a nyári főidényben (iskolai szünidő!) alkalmi szállodaként üzemeltethetők. Ezt a lehetőséget főként a nyári egyetemek rendezőségei használják ki. Gyógyszállóink ma többségükben zárt jellegűek, ami azt jelenti, hogy „beutaló" nélkül oda senki fia be nem teheti a lábát. S mi több, ezeket a zárt üdülőket idegenforgalmi szerveink olykor közhasználatú szállodaként propagálják. Egyik hetilapunk pl. így írt a hajdúszoboszlói Béke „szállóról": „Egyre-másra . . . KARTALZSUZSA Ketten állottak meg előtte a külföldi rendszámú kocsik, s az utasok méltatlankodva vették tudomásul, hogy a portás a szánalmas külsejű Gambrinus hotelbe utasította őket". (Tükör, 1969. febr. 18.) Kétségtelen előny, hogy végre van olyan hely is, ahol a belföldi vendég abszolút prioritást élvez a külföldivel szemben, s méghozzá ingyenesen, vagy igen mérsékelt áron. Nem az a baj tehát, hogy ezek az irigységet keltő, szép gyógyüdülők működnek — csak létesüljön minél több belőlük! A baj az, hogy számos híres gyógyhelyen beutalóval nem rendelkező vendégek nem juthatnak szállodai elhelyezéshez (pl. Kácson és Kékedfürdőn), illetve csak másodrendű elhelyezéshez juthatnak (pl. Hévizén és Hajdúszoboszlón). Nem vitás, hogy az azonos színvonalú elhelyezést és ellátást beutaltak és készpénzzel fizető vendégek számára legalább az ismertebb fürdőhelyeken biztosítani kellene, márcsak azért is, mert nem mindenki jut beutalóhoz, de programját nem is teszi mindenki beutaló elnyerésétől függővé. Más zárt jellegű vendégszállások is működnek az országban, főként az intézetek és intézmények vendégházai, valamint a vállalatok üdülői. A tihanyi Élettani Intézet vendégháza nyáron persze mindig zsúfolt, de kihasználtsága az év többi szakában sem megfelelő. Meg kellene szervezni a jobb vendégelosztást, például úgy, hogy az érintett üzemeltető szervek időről időre közölnék valamelyik utazási irodával a rendelkezésükre álló szabad helyek számát, s azokat — kellő költségmegtérítés ellenében — az irodák rendelkezésére bocsátanák. A szemétvödrök kontúrja is szivárványszínű keramitkockákon lépdel a délután birkapörkölt zsírragyogása dús aranyhajú sör kísért a kocsmaasztalok pecsétes abrosza egy kéz szorítja tüzelő karom nem a tiéd jaj nem a tiéd megszilárdító koncentráció te drága érezted-e hogy kitágult éjszakára a város tüdeje mint őrült jógi ki tüdői szőlőfürtjeit érleli meg duzzasztja kövérre hogy bora majd őrizze a nap melegét is nemcsak a fényét ezt a levegőt szívtad-e éjszaka megcsalt gyönyörű soha-be-nem-teljesedésem M