Budapest, 1969. (7. évfolyam)
7. szám július - Bertalan János: A kommunális ellátottság
Vízvezetékkel ellátott és magántulajdonban levő lakások aránya, valamint a vízcsőhálózat fejlesztési adatai 1. sz. tábla Megnevezes Vízvezetékkel ellátott lakások az összes lakás '',,-ában A vízcsőhálózat hosszának növekedése (km) A magántulajdonban levő lakások aránya (%) Megnevezes 1949 i960 1968 1951-1960 1961 — 1967 1960-ban Nagy-Budapest 65,7 73,3 76,6 627,8 495,9 18,2 Ezen belül: Kis-Budapest 84,9 90,9 93,0 231,9 177,4 7,3 Peremkerületek 25,4 35,7 41,5 395,9 318,5 41,6 Ebből: IV. kerület 41,7 61,4 64,0 39,5 6,7 15,5 XV. kerület 7,4 24,3 29,2 49,3 33,4 41,8 XVI. kerület 13,6 22,9 30,7 60,2 55,7 59,7 XVII. kerület 25,0 29,9 36,6 31,2 14,2 69,4 XVIII. kerület 13,7 25,4 40,1 68,3 74,9 56,5 XIX. kerület 56,1 58,3 60,9 10,2 2,0 25,5 XX. kerület 16,4 24,1 28,1 50,1 56,6 41,0 XXI. kerület 17,8 30,0 39,6 43,3 25,9 41,3 XXII. kerület 34,3 4i,4 46,6 43,8 49,i 48,5 Az adatokból megállapíthatóan a vízműhálózat fejlesztési aránya a peremkerületekben lényegesen nagyobb volt, mint a belső kerületekben. Ennek ellenére a peremkerületekben a vízvezetékkel felszerelt lakások aránya messze elmarad a belső kerületekben vízvezetékkel felszerelt lakások aránya mögött. Amíg a belső kerületek összes lakásainak 93 %-a rendelkezik vízvezetékkel, addig a peremkerületek összes lakásainak csak 41,5%-a. Legkedvezőtlenebb a vízellátás a XX. kerületben, itt az összes lakásoknak csak 28,1%-a van felszerelve vízvezetékkel. A közműves vízhálózatból a háztartások részére szolgáltatott vízmennyiség 1950-ben lakosonként és naponként 101,5 liter volt, 1967-ben pedig már 122,6 liter. Ez a vízmennyiség egyrészt a fürdőszobás lakások számának növekedéséhez, másrészt a külföldi nagyvárosok fajlagos lakossági vízfogyasztásához viszonyítva kevés és emellett minősége sem mindig kifogástalan. Ez utóbbinak oka az, hogy a budapesti ipar növekvő vízszükségletének kielégítése — a külön ipari vízcsőhálózat hiányában — szintén ivóvízzel történik. A parti vízműrendszer azonban a nagymértékben megnövekedett vízigényeket nem képes maradéktalanul kielégíteni, ezért a talajvízhez a felszíni vízmű vizéből is adagolnak. Amíg a fejenkénti átlagos háztartási vízfogyasztás 1967-ben 20,8%-kal haladta meg az 1950. évit, addig az ipar és egyéb ágazat vízfogyasztása 267,4%-kal. A csatornahálózat A csatornahálózat a folyékony szennyes anyagok eltávolításának eszköze, enélkül városi élet el sem képzelhető. Budapest közcsatornahálózata együtt bővült a fővárossal, a területnagyobbodás arányát azonban nem tudta követni. Az elmaradottság felszámolását megnehezíti egyrészt a meglevő törzscsatornahálózat nagyfokú elhasználódottsága, másrészt az a körülmény, hogy a lakosság közegészségügyi követelményeit kielégítő mellékhálózat bővítése sok esetben csak a hatalmas beruházási összeget igénylő főgyűjtők, átemelő- és tisztítótelepek megépítése után lehetséges. A csatornahálózat fejlesztésére 1954-től 1965-ig bezárólag terjedő időben mintegy 300 milliót, a meglevő hálózat felújítására pedig 260 milliót fordítottak. Mindezek eredményeként nemcsak a csatornahálózat hossza növekedett igen jelentős mértékben, hanem a csatornahálózatba bekötött lakások aránya is; ezt szemlélteti a 2. számú tábla. A háztartások gázellátása Az utóbbi évtizedben a gázszolgáltatás igen nagy fejlődésen ment keresztül, kiterjesztve annak használatát a lakások hőellátására is. A gáz használatának ugrásszerű elterjedése egyrészt annak a felismerésnek a következménye, hogy a gáz leghatékonyabban a háztartásokban használható fel, másrészt, hogy a gázfűtés nemcsak kényelmet, hanem tökéletesebb lakáskultúrát is biztosít, mint a szilárd tüzelőanyagok használata. Ezenkívül a gáz tüzelőanyagként való felhasználása levegőegészségügyi szempontból is nagyon kedvező. A vezetékes gázzal a peremkerületi lakások elenyésző hányada van ellátva, hiányát — a 3. sz. tábla adataiból láthatóan — némileg a palackgáz pótolja. Az 1951—1965 közötti időben a gázfőcsőhálózat fejlesztése általában azokon a területeken történt, ahol azt a lakótelepi építkezések feltétlenül szükségessé tették, s ahol a laksűrűség oly mértékű volt, hogy a csőhálózat kiépítése gazdaságosabb volt az egyéb gázvezetékkel nem rendelkező területekénél. Az 1950 és 1967 között végrehajtott fejlesztések során a főváros gázfőcsőhálózata 361,3 km-rel növekedett, ebből a peremkerületek 89,6 km-rel részesültek. A csatornahálózatba bekapcsolt lakások aránya és a csatornahálózat fejlesztési adatai (év eleji adatok) 2. sz. tábla Megnevezés A csatornahálózatba bekapcsolt lakások az összes %-ában A csatornahálózat hosszának növekedése (km) Az 1967. évi csatornahossz az 1950. évi %-ában Megnevezés i960 1968 1950-1960 1961 — 1967 Nagy-Budapest 67,2 71,7 230,6 246,9 129,8 Ezen belül: Kis-Budapest 90,5 92,7 126,6 160,9 122,9 Peremkerületek 17,4 26,7 104,0 86,0 154,4 Ebből: IV. kerület 59,2 63,3 8,1 5,7 113,3 XV. kerület 6,5 12,4 6,0 13,9 194,3 XVI. kerület 1,4 6,9 7,4 8,5 487,8 XVII. kerület o,7 0,8 1,1 1,7 — XVIII. kerület 9,6 21,5 14,2 27,2 238,9 XIX. kerület 22,6 43,5 14,5 5,7 125,7 XX. kerület 15,2 28,5 20,1 8,7 143,5 XXI. kerület 8,5 22,4 20,6 8,4 223,9 XXII. kerület 8,7 17,0 12,0 6,2 182,4 Az adatokból láthatóan a peremkerületek csatornázottsága nem felel meg még egy kisvárosi szintnek sem. A csatornahálózatba bekapcsolt lakások aránya — a jelentős arányú hálózatfejlesztés ellenére — még mindig csak 26,7%. Az alacsony ellátottsági fok azt is jelenti, hogy a peremkerületek lakosai szennyvizüket az udvarra öntik, vagy legjobb esetben ásott emésztőgödrökbe vezetik. Ez a megoldás a közegészségre nagyon veszélyes, ezért a peremkerületek csatornázottságának megoldása egyike a legsürgősebb feladatoknak. A peremkerületek lakásainak mindössze 9%-a van vezetékes gázzal felszerelve, szemben a belső kerületek 66,5%-os ellátottságával. A XVI. és XVII. kerület lakásaiban még egyáltalán nincsen vezetékes gáz. A vezetékes- és palackgázzal ellátott lakások aránya 3. sz. tábla Megnevezés Vezetékes Palack Megnevezés gázzal ellátott lakások az összes lakás százalékában Megnevezés 1949 i960 1966 i960 1965 Nagy-Budapest 32,7 43,0 48,4 5,5 8,0 Ezen belül: Kis-Budapest 47,2 60,0 66,5 2,6 3,4 Peremkerületek 2,3 6,6 9,0 n,7 17,8 Ebből: IV. kerület 7,0 17,6 21,9 4,i 5,8 XV. kerület — 2,4 2,9 8,5 13,8 XVI. kerület — — — 21,5 25,6 XVII. kerület — — — 15,8 30,0 XVIII. kerület — o,3 8,0 n,7 18,3 XIX. kerület 9,6 23,6 29,6 5,3 8,9 XX. kerület — 3,i 4,9 12,7 17,9 XXI. kerület — 3,6 3,7 16,i 22,9 XXII. kerület — -17,4 31,0 A gyorsan növekvő gázigényeket a szénből gyártott városi gázzal kielégíteni nem lehetett. A háztartási gázellátás fejlődésében lényeges változást hozott az alföldi földgáz Budapestre vezetése. Ez nemcsak a vezetékes gázzal ellátott lakások számának növelését teszi lehetővé, hanem a gáz fűtési célra való felhasználását is. Ennek eredményeként a gázfűtéssel ellátott lakások száma az 1961. évi 150-ről 1968. június végéig 34 574-re növekedett. A gázzal fűtött lakások számának nagyarányú növekedésével párhuzamosan a fűtésre felhasznált gáz mennyisége is nagymértékben emelkedett. Amíg 1961-ben 211 ezer m3 gázt használtak fel lakásfűtésre, addig 1968-ban közel 63 millió m3 -t. A gázfűtéssel ellátott lakások számának kerületi megoszlását a 4. számú grafikon szemlélteti. A főváros gázellátásának növelése többségében a régi csőhálózatra épült, amely a növekvő igények kielégítésére, méretei miatt, alkalmatlannak bizonyult. A szállítási kapacitás növelésére az égéshőemelés látszott a legolcsóbb és leggyorsabb megoldásnak. Ezért a múlt évben a 7
