Budapest, 1969. (7. évfolyam)

6. szám június - Zolnay László: Buda és a régi magyar ötvösművészet

A SZERKESZTŐ POSTÁJA Nechánszky J. Budapest. Az olvasók egy része ugyanazzal az igénnyel fordul hozzánk, amellyel ön; másik része viszont — és az elmúlt időszakban a nagyobbik része — éppen az olyanfajta várospolitikai írásokat hiányolta, amelyeknek gyakorisága miatt ön panaszkodik. Nehéz a helyes arányokat megtalálni, és nem is tudjuk egy-egy lapszámon belül mindig biztosítani. Semmiképp sem akarunk szaklap lenni, hiszen úgyszólván minden általunk felvetett kérdésnek megvan a maga szakmai közlönye vagy folyóirata. Szeretnénk emlékeztetni — hiszen időnként önmagunkat is jó erre emlékeztetni — eredeti célkitűzésünkre: a korszerű budapesti patriotizmus és a nagyvárosi demokratizmus alakítása, nevelése, támogatása a magunk lehetőségeivel és eszközeivel. Ehhez hozzátartozik természetesen a főváros múltjának az ismertetése, legjobb hagyományainak elevenen tartása, de hozzátartozik ugyanúgy az is, hogy a városvezetés problémáit a közösségi felelősségtudattól eltelt nagyközönség minél szélesebb körével megosszuk. Ennek megfelelően úgy igyekszünk szervezni a szakkérdésekkel foglalkozó cikkeinket, hogy átfogóbbak legyenek, mint az általános napilapcikkek, problémafelvetésük és hangjuk mégis olyan legyen, hogy ne csak a szűk szakmai közönséget érdekelje. Bizonyára nem szükséges, hogy nehézségeinkre utaljak, hiszen minden olvasónk tudja: egy nagyváros élete, sokirányúságában is, gyors változásaiban is, mennyire bonyolult jelenség, és mi mindennel kell, hát még mi mindennel kellene rendszeresen foglalkoznunk. A szerkesztésben éppen ezért az olyanfajta olvasókat tartjuk szem előtt, mint amilyen ön is, tehát akik a lapot rendszeresen vásárolják, és összegyűjtik. Arra törekszünk, hogy ha nem is minden egyes számunkkal, de legalább minden évfolyamunkkal kielégítsük a különféle igényeket, válaszoljunk azokra a kérdésekre, amelyek iránt érdeklődnek, felkeltsük az érdeklődést azok iránt a problémák iránt, amelyeket egyes olvasóink eddig nem ismertek. Lapunk a könyvtárukban egy kicsit archívuma legyen a város életének, ahol mindig utána tudnak lapozni egy-egy adatnak; ugyanakkor szép is legyen, örömüket találják benne, ha kézbeveszik. Reméljük tehát: évfolyamunk egésze, témáival és arányaival, 1969-ben sem fog csalódást okozni önnek. Dr. Pénzes A. Budapest. A levegőszennyezés problémájának megoldására ajánlott módszere, szakemberek véleménye szerint, technikai okok miatt ez idő szerint nem alkalmazható. Mint általában a nagyvárosok, mi is azt az utat-módot keressük mindenekelőtt, hogy a szennyezés mértékét csökkentsük. El is értünk már annyit az utóbbi években, hogy bár a termelés és közlekedés nagymértékben fejlődött, a szennyeződés nem növekedett. Eredmény már ez is, bár elégedettek korántsem lehetünk vele. A helyzet még ma is súlyos, szélcsendes napokon olykor igen súlyos. Azok az intézkedések azonban, amelyek során a város néhány legsűrűbben lakott és legveszélyeztetettebb körzetében a széntüzelést teljesen megszüntetik, és általában is a korszerűbb, nem szennyező tüzelőanyagok széles körű alkalmazása a budapesti levegőt pár éven belül már észrevehetően javítani fogja. ismertetés mondja. Első épülete a vendéglő volt, amely később átalakítva (emeletet húztak rá) gimnázium lett, most pedig tovább bővül és szakközépiskolaként működik, ha a nagy munkát befejezik. Ide nagyon szívesen kikocsiztak Pestről is, hangos mulatozások folytak itt, ahol a záróra akkor ismeretlen fogalom volt. Idáig járt azután a megépített HÉV-vonat is. A vendéglő előtt állott Mátyás király mellszobra, az, amelynek képét a lap is mutatja. Ügy emlékszem, a vendéglő elnevezése is Mátyás királyra utalt, talán Mátyáskert volt. Mikor a parcellázás itt megindult, akkor arról a vendéglőről és szoborról kapta a megalakuló település a „Mátyás"-elnevezést. Talán érdemes lett volna a település keletkezésével kapcsolatosan azt is elmondani, hogy volt egy építész, aki számos telket, egész utcasorokat megvásárolt, úgy hívták: Paulheim József. Ez az építész „típusterveket" készített és futószalagon állította elő a villákat, csaknem mindet azonos berendezéssel. Sohasem telket adott azután el, s nem is házépítést vállalt. A saját tőkéjével fölépített kész villákat adta el, vagyis afféle „generálvállalkozó" volt, jóval a mai fogalmat megelőzve. Úgy mondják, ezen az üzletén meg is gazdagodott. Kikötötte magának, hogy egy utcát róla nevezzenek el. így lett a ma József Attila nevét viselő utca Paulheim József utca, s viselte ezt a nevet, amíg csak a nép államának szervei meg nem elégelték azt, hogy telekspekuláns így örökítse meg magát." Köszönjük érdekes kiegészítését, hasonlóképpen a levelében foglalt néhány kritikai észrevételt. Ami a stiláris szerkesztést illeti, Önhöz képest mérsékelt puristák vagyunk; a nyelvet egyrészt mint eszközt, másrészt mint élő szervezetet nézzük. Az igekötő, például, nem idegen nyelvi jelenség, és ha a közhasználat újabb igekötős kapcsolatokat szentesít, nem feltétlenül félünk tőlük. („Rákérdez".) Ugyanígy a „súlyosbító" szóban rejlő archaikus középfoktól sem, ami egyébként ott van a „helyesbítés" szóban is, hogy hirtelenében csak ezt a példát említsük. Mi sem értünk mindig mindenben egyet szerzőink nyelvezetével, de ahol a közhasználat, közízlés és a nyelvhelyesség általános szabályai ellen nem vét, tudomásul kell vennünk, hogy a stílus egyéni. Épp ezért nem akarunk irtani olyan szavakat, mint a „pláne", ami a latinból régen átvett és meghonosult szó. Észrevételeinek nagyobbik részével azonban egyetértünk. Még egyszer köszönjük. Or. Pósfai M. Budapest XII. Épp ebben a számunkban választ talál kérdéseinek jó részére, örülünk, hogy gondolatai találkoznak a főváros közlekedését irányító testületek terveivel. Ami a harmincas évek végén épült és még ma is sérülten álló házakat illeti: való igaz, a helyreállítás során legrosszabbul azok jártak, amelyeket a háború megkímélt. Azokat ugyanis, amint voltak, vagy kisebb toldás-foldással, mindjárt használatba lehetett venni, és a rekonstrukció során előnyben részesültek a súlyosabb károkat szenvedett épületek. Újabban az ön által említett épületekkel kapcsolatban még egy probléma adódott: a bauxitbeton. Alapos szerkezeti vizsgálattal, minden egyes ilyen ház esetében külön kell eldönteni: érdemes-e az épületre költeni. Bor István, Budapest. A Lenin-szobor pilonját a közeljövőben gránittal burkolják. Ami az egykori szobortalapzatot illeti: az már nem talapzat, hanem tribün, és mint ilyen megmarad az új Nemzeti Színház felépítéséig. Az új Nemzeti Színházat már úgy tervezik, hogy erkélye egyben a felvonulási tribün is legyen. Akkor természetesen ezt a mostanit lebontják. A Kossuth Lajos tér parkjának állapotát ezúton ajánljuk a Fővárosi Kertészet figyelmébe. Dr. Csiky G. Budapest V. A Kölcsey-szoborral kapcsolatban az javaslatával lényegében egyező javaslatot már közöltünk. Köszönjük. Ön Dr. Hasznos György, Budapest. Az ismeretlen XVI. kerületről közölt cikkünkhöz szól hozzá. Idézünk leveléből: „Cinkotáról szólva azt állítja a szerző, hogy a régi, a cinkotai nagyiccét mérő vendégfogadóra ma már csak a „Nagyicce" elnevezésű HÉV-megálló és az az épület emlékeztet, ahol most tüdőbetegeket gondoznak. így leírva, nem pontos a meghatározás. A Nagyicce megállónak azért ez a neve, mert a közelében állott a Nagyicce vendéglő, eredetileg Nagyicce-csárda. Ez a névadó csárda korántsem azonos azzal az épülettel, amelyben ma a tüdőgondozó működik. Attól valamivel keletre, talán 100 méterrel arrább áll egy feltűnően alacsony építésű, hosszan elnyúló lakóépület. Első pillantásra felismerhető rajta: átalakítás előtt ez volt a csárda. A híres csárda, amelyhez mulatni a pestiek is szívesen kikocsikáztak ide. Akkor még tornácos, olyanféle épület volt, mint most a hortobágyi nagycsárda. Gerendaszerkezete, belső berendezése a régi ivók mintájára készült. Csak a hangulat fokozását akarták elérni, vagy tényleg igaz volt, nem tudom, de a mennyezet nagy tartógerendáján még a húszas években is mutogatták a fokosok élével vágott nagy réseket. Ügy mondták, ebbe vágták fokosukat kihívóan az itt mulatozó betyárok is: „aki bátor, az vegye ki, aki merész, az teheti..." Ma, amikor régiségeket nemcsak felújítanak, de csinálnak is, gondolkodhatnánk azon, nem lehetne-e a régi Nagyicce-csárdát lakások helyett eredeti rendeltetésére visszaalakítani. Van ismerősöm, aki azt állítja, hogy a betyárfokosok nyoma még ma is fellelhető. A csárda jövedelméből a most bennlakók elhelyezését is meg lehetne oldani. Ugyanebben a cikkben olvashattunk Mátyásföld történetéről is. Az igaz, hogy a település keletkezésének nincs történelmi előzménye. De az azért mégsem úgy van, hogy a település neve a nagy király vadászó területére emlékezve lett Mátyásföld. Az elnevezésnek magának ugyanis mégiscsak van valamilyen előzménye. A település nem „a semmiből" keletkezett, mint ahogy az CSEREI SZÁSZ LÁSZLÓ Lászlónapi délután egy régi kertben Kisfiú áll selyem füvön mezítláb. Szög-hajára bö cukoreső szitál. Anyám száján nevet a nap, Záporozza, záporozza fejemre a cukrokat. László int: a vízfakasztó, bárdjával a kert alatt. .45