Budapest, 1969. (7. évfolyam)

5. szám május - Dr. Gerelyes Ede: Bogár Ignác emlékezete

február 21-e, amikor a kommunista vezetőket letartóztatták. Tudjuk, hogy csak rövid ideig tartó bénultság követte ezt a politikai brutalitást, és igen hamar .megélénkült újra a kommunista mozgalom is. Ebben a döntő szerep a szabadon maradt kommunista vezetőké volt. Nem szakadt meg kapcsolata a politikai élettel a Gyűjtőfogházban fogva tartott Kun Bélának és társainak sem. Amennyire ötven év távlatából ki lehet venni, az újbóli kapcsolatfelvételt Kun Béla kezdeményezte. ő üzent Bogárnak, hogy beszélni kíván vele. Ebben a részkérdésben ellentmondás van a fennmaradt dokumentumokban. Az viszont bizonyítható tény, hogy Bogár, mielőtt kiment volna a Gyűjtőbe, ismét kikérte a pártvezetőség véleményét. A továbbiakról így ír: „Amikor február 20-a után a kommunista vezéreket lecsukták, én akkor is az egyesülés mellett voltam, sőt még inkább, mint előbb ... Március elején meglátogattam Kun Bélát a gyűjtőfogházban, akitől megkérdeztem, hogy mik a szándékai és tervei, közölvén vele, hogy a szociáldemokrata párt vezéreinek akarom átadni válaszát. Kun Béla írásban készítette el a választ és azt nekem elküldte ..." Az itt említett levél eredetije Bogárnál maradt, de három másolatot készített, azokból egyet-egyet Buchingernek, Böhmnek és Landler Jenőnek adott át. Március 11-éről kelteződött Kun Béla levele. Ekkor már a levegőben volt a bekövetkezett változás lehetősége. Az új párt elvi platformjául Kun Béla a következőket javasolta: a párt tartózkodjék a burzsoá kormányban való részvételtől, szakítson az osztályegyüttműködés mindennemű formájával, törekedjék arra, hogy a tanácsok hatalmi szervekké épüljenek ki! Az államformát tekintve: ne parlamenti köztársaság, hanem a tanácsok centralisztikus köztársasága legyen. Fel kell számolni a bürokráciát, biztosítani kell a proletártömegek önkormányzatát. A gazdasági életben szigorú ellenőrzést javasolt, harcot a földosztás ellen, a kereskedelem teljes monopolizálását. A gazdaságon belül fontos feladatnak látta a munkafegyelem biztosítását. A tömegek nevelése érdekében követelte a szocializmus állami propagandáját. Kun Béla levele foglalkozott a két párt egyesülését illető konkrét tennivalókkal is. Nem érdektelen idézni a levél néhány személyi vonatkozású sorát : „Hogy ki csinálja a proletárdiktatúrát Magyarországon — amit oly sokat hánytorgatnak egynémelyek — az nekem körülbelül mellékes. Úgy gondolom, hogy semmi esetre sem a személyek, hanem maguk a proletártömegek ... Én nyugodtan mondhatom innét a fogházból: ... csak azt akarom, hogy a küzdelemben ott legyek a proletariátus első harcvonalában Magyarországon is." Bogár saját elmondása szerint az egyesülés konkrét tárgyalásaiban már nem vett részt. Mindenesetre érdemes megemlíteni, hogy a két párt közötti megállapodás nyomtatásban megjelent szövege alatt az ő neve is ott van. A Tanácsköztársaság kikiáltásával az ő életében is új napok kezdődtek. A Fővárosi Levéltár pincefolyosóin gondosan rendberakva őriznek néhány csomag iratot, amelyeket mint Bogár Ignác irathagyatékakát tartanak nyilván. Ez persze csak töredék, alig-alig tükrözi azt a munkásságot, amit a főváros új vezetői a munkáshatalom 133 napja alatt végeztek. További más iratok és újságok segítségével így is kibontakoznak Bogár fővárosi tevékenységének körvonalai. Munkássága a Tanácsköztársaság fővárosi apparátusában egy régóta esedékes történelmi fordulat megtestesülése volt. Napjainkban divat bizonyos mértékig túlzó álmélkodással szemlélni a távolabbi múltat, és hol csak a jó, hol csak a rossz oldalát nézni. Egy kicsit így vagyunk a századforduló Budapestjével is. Igaz, indokolt a múlt századi városvezetés alatt kialakult városképről jó szóval megemlékezni, de nem ünneprontás, ha elmondjuk, hogy tárgyalt korszakunkra a vezetőapparátust az elburjánzott bürokrácia, a polgári érdekek egyoldalú képviselete jellemezte. Az államvezetés ajtaján már évtizedek óta dörömbölő, s a változások előszelét hírüladó XIX. századi és e század eleji munkástüntetések nemcsak a parlamentnek, de a közképviseletek megcsontosodott közigazgatási formáinak is szóltak. Tarthatatlan volt, hogy egy milliós város vezetése teljesen idegen legyen a vezetettek legnagyobb tömegei számára. Ez a változás — tehát az, hogy a munkásosztálynak fővárosi képviselete és beleszólása legyen a város ügyeibe — 1918 novemberétől kezdetét vette. A főváros urai az ellenforradalom éveiben állandóan hangoztatták, hogy a városvezetés számára a bolsevizmus nem 1919. március 21-ével, hanem sokkal korábban, az őszirózsás forradalommal vette kezdetét. Ez az anakronisztikus elemeket tartalmazó állítás annyiban persze igaz, hogy már Károlyiék megtörték a városi egyeduralmat, tegyük hozzá, olyannyira, hogy régi hatalmát már soha nem tudta visszaállítani, még a Horth-ykorszakban sem. Érdemes visszapergetni az időt 1918 végére, azokhoz a napokhoz, amelyek a nagy változások sorát foglalták magukba, s amelyek egyikén, konkrétan december 3-án a Nemzeti Tanács, a Munkástanács és a fővárosi alkalmazottak tanácsa részéről első alkalommal jelentek meg küldöttek a fővárosi tanács ülésén. Névszerint Bokányi Dezső, dr. Czóbel Ernő és Preusz Mór. A munkásosztály nagyszerű szónoka, Bokányi első felszólalásában így beszélt: „Mi megjelentünk azoknak a képviseletében, akiket eddig száműztek a város közigazgatásából. Mi voltunk azok, akik a falakon kívül állottunk már ezer esztendő óta ... Ha történetíró valamikor Magyarország tragédiáját meg fogja írni, ezt a három végzetes szót fogja megörökíteni, mint kritikáját a mai kor történetének: király, tisztelt ház és képviselő testület." Bokányiék fellépését nagyobb belső változások még nem követték, de már jelenlétük is új helyzetet teremtett. Bogár 1919 április végéig továbbra is a nyomdászszakszervezetben dolgozott. Mint szakszervezeti titkár részt vett a belügyi népbiztosság sajtóbizottságának munkájában, de már ekkor aktív tagja volt a munkástanácsnak is. Mint az ottani elnökség tagja került a főváros vezetésébe, április 20-tól. Munkaterülete a szociális ügyek intézése lett. Pontosabban szólva, ellenőrzése alá kerültek azok az ügyosztályok, amelyek közjótékonysággal, népjóléti ügyekkel foglalkoztak, hozzájuk tartoztak az árvaházak, lelencházak és az aggok házai. Messze vinne a témakör rendeleteinek ismertetése, néhány gondolat azonban idekívánkozik. A század eleji gyermekvédelemről különösebb illúziói senkinek sem lehetnek, a mai értelemben vett gyermekvédelem egyszerűen ismeretlen fogalom volt. A kapitalista gondolkodásmódból következően a gondoskodás a lelencházon, az ingyen munkaerőbiztosításon túl alig terjedt. A háború okozta nyomor után súlyos gazdasági nehézségek között kellett új irányelveket kialakítani, s amennyire csak lehetett, meg is valósítani. Egy 1920-ból származó jelentés szerint: „A proletárdiktatúra emberei nagy megbecsülésben részesítették a gyermekvédelmet". Ez persze, nem egyedül Bogár érdeme, de tény, hogy szocialista gondolkodásmódja érvényesült intézkedéseiben is. Kicsit meglepő egy letartóztatott és előzőleg súlyosan bántalmazott fogoly vallomásában az alábbi sorokat olvasni: „Kijelentem, hogy e téren becsületesen és lelkiismeretesen működtem és véleményem szerint ezért csak elismerést érdemiek." Miközben folyik a tárgyalása, a polgármesteri jelentés 1920-ból valóban pozitívnak ismerte el részvételét a város vezetésében. Pedig másik munkaterülete, az aggokkal való foglalkozás is sok gondot jelentett. E téren is új felfogást honosított meg, azt vallotta, hogy az öregek ellátása nem kegyelem a társadalom részéről, hanem a hosszú élet robotjának ellenszolgáltatásaként: kötelesség. A korabeli lapok többször is beszámoltak a különböző szociális otthonokban tett látogatásairól, megnyilatkozásairól. A győzedelmeskedő ellenforradalom letartóztatta őt. Több mint egy évig tartott az ellene folytatott nyomozás. A vádakat sorban el kellett ejteni, így végül a két párt egységének létrehozása körüli munkássága miatt ítélték el. Börtönbüntetésének letöltése után internálni akarták. Míg ő börtönben volt, testvére, aki gyermekeit nevelte, megbetegedett, a gyerekek az újra felállított lelencházak egyikébe kerültek, egyikük súlyosan megbetegedett. A szegedi Csillag börtön jelentése szerint Bogárnak kiújult a tüdőbaja. Ebből a nehéz helyzetéből szabadult ki 1922-ben, amikor Moszkvába került. Itt mint nyomdász dolgozott, majd az egyik moszkvai nyomda igazgatója volt, 1933-ban bekövetkezett haláláig. A moszkvai emigráció őszinte részvéte kísérte utolsó útjára, halálát a nyomdászok itthon is meggyászolták. A felszabadulás utáni történetírásunk sok más feladat megoldása előtt állt, később pedig a dogmatikus történelemszemlélet eluralkodása lehetetlenné tette személyének és szerepének reális arányú tárgyalását. (Bogár nevének és munkásságának említése semmissé tette volna a Kun Béla elleni egyik legfőbb vádat, azaz, hogy ne lettek volna elvi elképzelései és kikötései 1919 tavaszán, a két munkáspárt egyesülésekor!) Bogár nem tartozott a magyar munkásmozgalom irányítói közé, de 1919-es epizódszerepe a nagy történelmi események színpadán érdemessé teszi arra, hogy úgy emlékezzünk rá most, az ötvenedik évforduló kapcsán, mint az ötven évvel ezelőtti városvezetés egyik kiemelkedő alakjára. 37