Budapest, 1969. (7. évfolyam)

4. szám április - Duczynska Ilona: Ünnepek ürügyén

csoportjában (6. kép) a testtömegek, mozdu­latok és belső érzelmi tartalom ellentétei fe­szülnek egy nézetre tömörítve. Ez a kulcsa a kis remekmű hallatlanul monumentális ha­tásának, aminek értékét még az a külső körül­mény is növeli, hogy a bronztechnika sok­szorosítást engedő eljárása ellenére, eddig csak egyetlen példányban ismert alkotás a budapesti darab. A XVI. század közepéről való színezett fa, spanyol Pieta-csoportunk (7. kép) körvo­nalainak zártságával, a részletezésektől tar­tózkodó nagyvonalú egyszerűségével mutat eltérést a kiemelkedő olasz alkotásoktól. Amit azonban a vésőkezelés, a faragás el­hagy, azt a naturalisztikus színezéssel, a ru­hák anyagának mustráival igyekszik a névte­len mester pótolni. di Duccio bűbájos könnyedségű Gábriel ark­angyalát (4. kép) egy Angyali üdvözlet cso­portból a művész perugiai tevékenysége so­rán, a miénk előtt már két változatban kivi­telezte. A végtelen finomságig kiérlelt alko­táson a külsőséges eszközök: nagy szárny­felületek, öblös ruharedők, lendületes moz­dulatok a lehetőségek végső határáig lehig­gadnak, egyszerűsödnek. Ami megmarad, a szinte leheletszerű, törékeny hajlékonysággal ismétlődő vonalritmus: a fej hajlásában, az üdvözlésre emelt kézmozdulatban és a másik kézben tartott virágszálban. A luccai Matteo Civitale színezett női mellszobra (5. kép) a nagy művészi közpon­toktól távolabb eső, finomabb részletezések­től mentes, passzív érzelemvilágú, magába zárt típus érzékeltetője. Szemléletes bizony­sága ez a darab annak, hogy a művészi átlag is milyen magas színvonalú alkotásokat ho­zott létre az olasz quattrocentóban. Az észak-olaszországi Padova a XVI. szá­zadra fordulón a bronzszobrászat egyik veze­tő mesterét, Andrea Riccio-t adta a késő rene­szánsz korának. Kisméretű, mitológiai tár­gyú — Európa elrablását ábrázoló — szobor-23

Next

/
Thumbnails
Contents