Budapest, 1969. (7. évfolyam)

4. szám április - Szász István: A II. kerület

gödör (a Klemm és a Christen téglagyár) éktelenkedett. Maga a falusias kocsiút, a mai Mártírok útján, 16 öl széles, két oldalán néhány parasztház. A Margit-híd budai hídfőjén, ahol most a HÉV megáll, elkészült a „modern" Lóvasút-állomás, de a környék szinte teljesen lakatlan. Egyetlen nagyobbfajta, barátságtalan, régi épület a közelben: Az Irgalmasok Kórháza, „külön 32 czellás tébolydával fizető-betegek számára". A Rózsadomb — ez a Duna és a nagyváros felett lebegő álomvidék elvadult, kopár, szinte ijesztő. De már nem sokáig. Az új Margithíd megépült — bizonyára a jó Gouin Ervin leglidércesebb álmában sem gondolt akkor arra, hogy 1944 kora őszén aláaknázott hídját „apróbb gondatlanságból" a németek villamosokkal, járókelőkkel zsúfoltan, a kora délutáni csúcsforgalom idején egyszerűen a levegőbe röpítik majd. De hát erre vagy hasonló képtelen középkori barbárságra ki is gondolt volna azokban a felvilágosult, haladó időkben, mikor nép és haza megbékült a monarchia „nagy családjában" s mindenki égett az igyekezettől, hogy hazafias buzgólkodásban méltóképp kitűnve ünnepelhesse a millennium nevezetes esztendejét. Az általános buzgalom és igyekezet mindenestre, sok egyéb mellett, kedvezett a Rózsadomb új honfoglalóinak is. A Rózsadomb meghódításának történetét, s egészében a II. kerület múltját és jelenét alapos munkában dolgozta fel dr. Várday György. Ebből idézem: . . .„ még a 80-as esztendőkben is a főváros szívében magosló szépséges dombon ősállatok uralkodtak: a filoxera kipusztította az itteni szőlőket. . . helyüket ősvadon foglalta el. . . a javarészt németajkú szőlészek pusztuló földecskéiket négyszögölenként vesztegették 70—80 krajcárért. (Ma egy négyszögöl rózsadombi telek ára 5 — 600 forint között van). . . ám akadtak budai, pesti polgárok, akik felismervén a vidék csodás szépségeit, előnyeit, bátorságot éreztek nekivágni a dombi ősvadonnak. Az ő közös érdekeik hozták létre a „Rózsadomb Vidéke Egyesületetet." Az Egyesület egykori titkára, Nádas Béla emlékezik viszsza eképpen a Pesti Városháza című lap 1934. évi 1. számában a Rózsadomb meghódítására, majd cikkét így folytatja: ...„útnak közműnek nyoma sem volt, ivóvíz sem volt... az Egyesület saját pénzén havi 20 kemény forintért szerződtetett baktert a Rózsadombra, az ottlakók életének, vagyonának biztonságára, hólapátolásra, s az óráknak tülköléssel való jelzésére. Az Egyesület ellátta a baktert fokossal, pisztollyal, lapáttal, tülökkel. . . a postásnak meg volt hagyva, hogy reggel a Rózsadomb aljában megállva tülök-jelzéssel szólítsa fel az egyes címzetteket, hogy jöjjenek le leveleikért, csomagjukért". Akkor már — mondhatta a korabeli budai polgár — a Zugliget és a Hűvösvölgy környéke, a mai Pasarét és vidéke, csak barátságosabb vidék, mint a dzsungel ott fenn a Dombon. És megindult a csendes verseny „a lenn építkező" óvatos budaiak és a dombra felmerészkedő, mindenre elszánt pesti pionírok között. Ez a verseny — némi korszerű módosítással — talán mindmáig tart. Honfoglalás is van — és bátran állíthatjuk, alig valamivel kevésbé romantikus körülmények között, mint az első rózsadombi bakterek idejében. Tessék felülni lenn a Statisztikai Hivatalnál a 11-es autóbuszra, és végigmenni a Törökvész úton, végestelen végig. Igazi vadnyugat ez a táj. Zord vízmosásokkal szaggatott meredek domboldal, feljebb sűrű erdő. Nem ritkán nyúl vagy róka fut keresztül a 11-es busz előtt — a Margit-hídtól alig negyedórányira. És a domboldalban apróbb-nagyobb, egymástól néha 3—400 méternél is távolabb álló magányos házak! Nem csak nyaralók; emeletes épületek, társasházak, családi villák is. Az ember néha keresheti a meredek ösvényt, amelyen egyegy ilyen magányos pionír-tanyát megközelíteni lehet. És — meglepő elgondolni, pedig nyilvánvalóan így lesz — néhány év múlva ezek a meredek gyalogösvények ugyanolyan beépített utcák lesznek, mint a Duna feletti Rózsadombon azok a kedves — Bogár, Palánta, Tövis, Kavics, Eszter — elnevezésű villasorok. Életerő és vonzás Hihetetlen életerő van ebben a kerületben! És nem csak életerő, hanem más is, több is. A varázs — amit annyiszor érzek magamon, ahányszor a 91-es busz esténként felkapaszkodik velem a Vérhalomig. Ez a varázs vonzza az új lakókat! Úgy látszik, nem csak nekem, nem csak néhányunknak, hanem nagyon is sokunk „álmainak városrésze" ez. 1910-ben 1484 lakóépület van a kerületben. 1920-ban 1612, 1930-ban: 1932. 1941-ben már 2599, 1944-ben pedig kereken 3000. A fasizmus, az újkori tatárjárás, nem kímélte meg ezt a városrészt sem. 1945-ös adat szerint a kerületben viszonylag sértetlenül mindössze 490 épület maradt, és lakóinak száma több mint 22 ezerrel lett kevesebb. 10 ezer lakás vált a II. kerületben lakhatatlanná. Ma: a kerület lakosainak száma már több, mint legtöbb nagy vidéki városunké: a II. kerületben mintegy 47 ezer férfi és 57 ezer nő él. Ebből az arányból talán egyesek azt a túlzott következtetést vonhatják le, hogy a Rózsadomb és vidéke sokkal több nőnek, mint férfinak jelenti az álmok városrészét? Nem valószínű, — ezért tekintsük a különös arányt csupán demográfiai véletlennek. A tudományok otthona E szakkérdés megvizsgálására egyébként szintén a II. kerület a legilletékesebb, hiszen ebben a kerületben van az ország legfontosabb ilyen jellegű tudományos intézménye, a Központi Statisztikai Hivatal. A Statisztikai Hivatalt 1867-ben létesítette az Andrássy kormány, a Belügyminisztérium hatáskörén belül. 1896-ban törvényjavaslat jelölte ki az új országos intézmény mai otthonát a Keleti Károly utca 5—7. számú telken. Az utcanév a Statisztikai Hivatal alapítójának és a tudományág nagynevű magyar művelőjének nevét őrzi. És ha már a statisztikáknál tartunk, — érdemes egy-egy pillantást vetni a II. kerülettel foglalkozó mai statisztikai adatokra. Először is azt árulják el, hogy a kerület nem csak álmainknak, hanem a tudománynak is igazi otthona. 12 országos kutatóintézet tevékenykedik itt, közöttük olyan roppant nagy jelentőségűek is, mint a Meteorológiai Intézet, a Kémiai és a Távközlési Kutatóintézet. A kerület 25 éven felüli lakosságának 14,1 százaléka rendelkezik egyetemi végzettséggel. (A fővárosi átlag: 6,8%.) A 18 éven felüliek 33,3 százaléka itt érettségizett. (A fővárosi átlag: 19,6 %.) A kerület közkönyvtári állománya meghaladja a 160 ezer kötetet. A kerületben tevékenykedik a már említett ORFI és a a hozzákapcsolódó balneológiai kutató intézet. A hajdani Lipótmezőn, 1868-ban megnyitották az első magyar elmegyógyintézetet, ahogy a nyelvújítás túlbuzgó apostolai akkoriban mondták: az Országos Tébolydát. Feltétlenül itt kell megemlíteni a kerület egyetlen nagy ipari üzemét, a Ganz Villamossági Gyárat. Azért itt szólunk róla, mert a „Ganz Villamossági" nem egyszerűen egy gyár a sok közül! Fenállása óta a hazai és az európai műszaki tudomány egyik hírneves kísérleti laboratóriuma. Ganz Ábrahám 1844-ben a szintén II. kerületi Királyhegy utcában — mai Ganz utcában — alapította meg első üzemét. Ebben a 32 munkást foglalkoztató kis öntödében készítette Ganz Ábrahám Kossuth egyenes kérésére a szabadságharc ágyúit. Az ágyúk talapzatára itt vésték rá Ne bántsd a magyart. A kiegyezés után már az akkori méretekben hatalmas, 700 munkást foglalkoztató üzem dolgozott a Ganz utcában, majd 1878-ban, a gyár vezető-főmérnökének, Mechwart Andrásnak a kezdeményezésére külön elektrotechnikai gyárat, a mai Ganz Villamossági Gyárat létesítik. Ez a gyár Európa legrégibb elektrotechnikai üzeme, vetélytársa, a Brown-Bowery gyár csak 1891-ben alapul! A Ganz Villamossági Gyárból indult Déry, Bláthy és Zipernovszky mérnökök talán azóta is páratlan találmány-sorozata diadalútjára: munkájuk nyomán itt született meg az egyenáramú dinamó, a Zipernovszky-féle váltóáramú generátor, majd pedig a kor egyik legnagyobb találmánya, a váltóáramú transzformátor, amely tulajdonképpen először tette lehetővé az elektromosság korlátlan ipari felhasználását. A Ganz Villamossági Gyár jelenkoráról talán elég a rövidség kedvéért in annyi: a 7000 munkást foglalkoztató üzem — mint alakulása óta folytonosan — ma is világhírű. A 3 000 lóerős villanymozdonyok, 150 megawattos generátorok — a Dunai Vasmű, a Borsodi és Tiszalöki erőművek berendezései — itt készülnek. Javarészt itt készül az új budapesti metró berendezése is. És még egyet a gyárról: egyetlen olyan kéménye sincs, amely szennyezné a kerület levegőjét! Áldozatok és álmok A II. kerület sohasem volt proletár-negyed. Mégis: talán magyar földön sehol annyit és annyian nem szenvedtek a proletariátus ügyéért, mint itt, ebben a kerületben. Talán ez sem véletlenség — talán nagyon is szorosan összefügg ez azzal, hogy e városrészben évszázados otthona van az emberi haladás, a tudomány, a művészet s a műveltség eszméinek, hogy a nemzet annyi kiváló alkotója, gondolkodója választotta lakhelyéül „álmaink városészét". Talán az ő álmaik nagyon is szükségszerűen fonódtak egybe a kormos, zsúfolt pesti nyomornegyedek proletár-álmaival! Ebben a kerületben hirdeti emléktábla Rózsa Ferenc mártírhalálát. Itt van, a Budakeszi úton az a kis cukrászda, ahol Ságvári Endre fegyverrel a kezében védekezett az utolsó pillanatig az őt illegális találkozón „tettenérő" csendőrnyomozók ellen. És a Ganz Villamossági Gyárnak — a magyar ipar e világhírű centrumának — tűzfala mellett itt állt a hírhedt Margit körúti fegyház. Jelenleg a gyár iparitanuló intézete van az épületben. Benn az udvaron szerény tábla jelzi: itt, ezen a helyen történtek a kivégzések. A kivégzettek nevét a tábla nem sorolja fel, hiszen nem hogy ez a tábla, de talán az egész hosszú tűzfal sem lenne elég, hogy neveiket megőrizze. Valóban: nem volt az országban utca, amelyet méltóbban lehetett volna a Mártírok útja névvel felruházni, mint a néhai Margit körút! Még sok minden van, amiről beszélni kellene! Az új szállodák, a József Attila kórház, a tervezett új, nagy Ifjúsági Kultúrpalota a Marcibányi téren — a több ezer most épülő új ház, az új szállodák — ez már a jövő álmainak városa. De akár a jövő, akár a jelen álmairól van szó — ne feledjük el: a II. kerület nem rezervátum: Az álmok városrésze itt van, itt áll az élő, a valóságos Budapest szívében! És gondoljunk arra: Pesten, a múlt rossz álmainak örökségeként olyan kerületek vannak, ahol egy-egy négyzetkilométeren 40 — 50 ezer ember van összezsúfolódva! A II. kerület átlagos népsűrűsége 2700/négyzetkm. És a kerületnek több mint 60 százaléka mindmáig szinte teljesen beépítetlen ! A József-hegyi Kilátóról — és ez is hozzátartozik az igazsághoz — egy zsúfolt, szennyezett levegőjű városra nyílik kilátás. Itt a II. kerület ligetes dombjain, tágas, levegős, napfényes, tiszta, csendes s nyugodt vidékén — itt, nem csak álmainkban, hanem a valóságban is új és új emberi lakhelyeknek ezreit kell a jövőnek felépíteni. Mert az ember — laikus és szakember egyaránt — úgy érzi, úgy kell, hogy érezze: a jövő emberi közösségének, a fővárosi emberek közösségének valahogy így, ilyen környezetben kell élne, pihennie, s szemlélődő nyugalommal gondolataiban elmélyülnie ahhoz, hogy a hétköznapi nagyvárosban igazán eredményesen, a kor rohanvást növekvő igényei szerint tudjon tevékenykedni, dolgozni. Az újnál is újabb városrészek, házak, utcák sokasága a II. kerület varázslatos dombjain — szeretnénk remélni, hogy ez nem pusztán álom, hanem a jövendő eleven valósága. 12