Budapest, 1969. (7. évfolyam)

3. szám március - Illés Endre: A megzsarolt ember

Illés Endre A megzsarolt ember (Történet az ancien régime-bői) Gimes halottsápadt lett. Görcsösen megfogta az íróasztal lapját — úgy érezte: az egész ház, a dolgozószobája, a szék, amelyen ült, hirtelen előredől, mint hajók a nyílt tengeri hullámzásban. A gyomra félelmetesen összehúzódott, pillanatokig tartott, míg szorosra csukott szájjal fegyelmezni tudta a szédülés és az émely feltörő erejét. Kissé előrehajolt. A naptár és a ceruzaállvány felett mereven átnézett Sátoryra. Valamiben szeretett volna még megkapaszkodni, valami formaságban, magyarázkodásban, de a sok borotválástól szinte fekete, rosszvonalú arc egyetlen cigarettaszippantás idejére sem hagyta kétségben. Itt már csak ütni lehet vagy fizetni, annyira hatalmában van a másiknak. És hiába egyeznek meg bármiben, hiába fizet majd százakat, Hanna előbb-utóbb úgyis megtud mindent. Amikor Sátory félórája telefonált, még nem gondolt semmire. „Akár most is feljöhetsz" — mondta vértelen, rövidlátó közönnyel. Csak amikor beengedte, akkor hullt rá a szorongás. Az előrevetett árnyék. A második cigarettánál Sátory ezt mondta: — Istiéknél voltam, fenn a Sashegyi úton. Ekkor nem tudta, miért, de tisztán érezte, valami elkezdődött. — Emlékszel, mit beszéltél nekem néhány éve a Sashegyi útról? — kérdezte aljas, bizalmas aláhúzással Sátory. Mint a tojás héja, Gimes arca merev és kemény lett. — Nem mondta röviden. — Amikor ott sétáltatok a hegyen Hannával .. . Nem emlékszel ? — Nem — mondta megint. — Nézd, Gábor, ne bolondozz — hajolt előre Sátory. — Nálunk voltál, a Mari eljegyzésén, emlékszel már ? Ittál is öregem, a szád is eljárt. Akkor mondtad el a ti eljegyzésteket . . . Hogy fogadásból kérted meg Hanna kezét . . . Talán kétszerháromszor járkáltatok, eső után, tavasszal, a szélben és latyakban a Sashegyi úton, de soha eszedbe nem jutott volna, hogy te ezt a Hannát, az üszögi Sark.adyék lányát feleségül vegyed, pedig egészen csinos, tűrhető nő, persze kis hibával . . . De mire való a címered, az előneved ? Tűrhetően eltakarná a kis hibát . . . így mondtad. És beugrattad a fogadásba Istit. Na . . . folytassam? Gimes hallgatott. És a másik gúnyosan folytatta: — Addig éppen csak járkáltál a pamutbáróékhoz, de akkor este fogadtál Istivel, hogy te Hannát megkéred, feleségül veszed, de még külön is nyerni akarsz az ügyön . . . Mert Isti nem hitte, hogy Sarkadyék hozzád adják Hannát . . . mire te megdühödtél, és fogadtatok . . . tgy volt? Gimes még mindig nem mozdult. — És mi történt ? . . . Na, mi történt ? . .. Hanna eléd vágott, és váratlanul ő kérte meg a kezedet. . . Emlékszel ? Ezt mind szépen kipötyögted akkor este . . . Csak emlékszel rá ? — Nem! — felelte ő keményen, torokba fúló rekedtséggel. — Nem igaz! De akkor már ingott vele a szék. Lehet ezt tagadni ? Amikor Sátory is tudja, ő is tudja, hogy igaz . . . Hanna szemelte ki magának ... őt, a fiatal, csinos, jelentéktelen úrifiú ügyvédet. És ő szamár, ezt elmondta Sátoryéknál, becsípve, Mari eljegyzésén. Sátory gondosan figyelte. — Nem igaz ? . . . Nézd, öregem, ez unalmas. Cigarettáját gonddal és vigyázva belefojtotta az égetett hamutartóba. — Ezerre van szükségem. Remélem, nem tagadod meg . . . Ebben a pillanatban érte a verejték tűszúrása a homlokát. Már tudta, ebből a hurokból nincs szabadulás. Ez a Sátory rokona is volt, anyai ágon távoli rokon. Gazdag család. Három lány és egy fiú. Apjuk, anyjuk korán meghalt, a pénz a gyerekeké lett. A lányok férjhezmentek, a fiú abba a hírhedt éjjeli körbe került, melybe egy-két fiatal mágnás is tartozott. És Sátorynak sok pénzzel kellett ezt a tagságot megfizetnie. Azután kikopott. Már régóta neki fizetnek ... A nővéreiből él. Egészen bizonytalan a ruhája — és bizonytalan mindene . . . Nézte őt. A másik kellemetlen fintort vágott. Hát én nem háborgatlak, ha nem akarod . . . Azt sem tudom, igaz-e? Te mondtad . . . És most már nevetett. — Hanna bizonyára jobban tudja ... Ha találkozom vele, meg is kérdem, így volt-e, vagy csak felvágtál ? Elhallgatott. — Szóval ? . . . Az irodakisasszony nézett be ebben a pillanatban az ajtón. Odaát a nagyteremből vad írógépkattogás hallatszott. Gimes intett a lánynak, menjen ki. Mozdulatlanul nézett Sátoryra. Majd szó nélkül kihúzta íróasztala bal fiókját, öt százast tett ki az asztalra. — Cinq? . . . Five? . . . Cinque? ... — kérdezte Sátory jókedvűen, kegyetlenül. — Egy ilyen jónevű, fiatal ügyvédtől csak ennyi? Már a Sarkady-vér, öregem? A jó üszögi Sarkady-vér? Nadrágzsebébe gyűrte a pénzt. — De magam is jobban szeretem, ha részletekben gondolod. Majd néhanapján felnézek hozzád. Felállt. — Na, szervusz. Kézfogás nem kötelező. Gábor arcán két piros folt égett. Félpohár vízben feloldott valamilyen koffeines kevert port. Hát nem, most már nem menekülhet... ötszáz ... és fel fog járni hozzá ... A nyaka benne a hurokban. Hanna'is megfog tudni mindent. Mindent.. . Mert ez megmondja ... Ez olyan . . . Majd ha mindent kiszedett belőle . . . Az arca merev maradt. De ez fél-bénultság, alvajáró, részeg merevség volt csak, sűrű, megmegránduló szemcsippentésekkel. Egész lényének tojáshéjszerű ünnepélyessége most úgy beroppant, mint az olcsó keménykalap. * Ostoba és kínos teher titkot hazavinni. Odahaza Hanna magas volt, kevés szavú, unott, ízetlen, ugyanolyan, mint tegnap! Mint öt éve mindennap. De ez Gimes értékelésében magasabb életforma volt, az átfinomodottság vérszegénysége. Nem a vérsejtekhez, de a szavakhoz és a gondolatokhoz kötődött. A pénz idegensége volt, amit feltétlenül tisztelt már a kisfiában is. És ezt az életformát ő még csak reggelenként vette fel, mint egy újonnan keményített inget. Most piszkosnak érezte magát, besurranó tolvajnak, idegennek. Mint a harapott seb: lényének alacsonyrendűsége égette. Milyen más Hanna! . . . ő soha nem mondana el ilyesmit senkinek. Hanna nem szereti a vallomásokat, Hanna nem szentimentális, Hannának nincsenek barátnői. Csak ő volt ilyen gyenge . . . Beszéljen talán Hannával ? Valljon be mindent? őszintén, komolyan. Hogy kiadta intim titkukat. Valamit, ami csak kettejükre tartozik . . . Férfiatlan, gyenge pillanat volt. Bocsásd meg, Hanna! Megtorpant. Egyetlen ilyen szó is — elképzelhetetlen. öt éve nem beszélt őszintén Hannával. Az a séta a Sashegyi úton volt Hanna kivételes és nem ismétlődő pillanata. A valószínűtlen pillanat, amikor a használt igealak egyes szám első személy volt. Az sem volt kibomló láz, kigyulladó őszinteség. Már régen rájött: Hanna így gondolta jónak megszólaltatni felsőbbségét, s azt, hogy akkor csak neki volt joga megszólalni. Amikor feleségül vette, nem tudott jól franciául. Hanna éppen ezért fontosnak tartotta, hogy gyakoroljanak. Egy évig csak franciául beszéltek, ő alig tudott dadogni — és az első évben csak ezen az idegen közegen keresztül kapta meg Hannát. Azután minden így maradt. András születése után is. És most vallja meg az első francia év tisztátalan pillanatát? 10