Budapest, 1968. (6. évfolyam)

2. szám február - Kövendi Judit: Jász Dezső, a forradalmár publicista

jel kezdte újságírói-publicista tevékenységet, az első pillanattól kezdve ösztönösen azonosulva a még csak később megalakuló KMP célkitűzéseivel. A Vörös Lobogót tekinti máig az első fontos állomásnak ahhoz, hogy eljutott a Kommunisták Magyarországi Pártjához. Az őszirózsás forradalmat átmeneti állapotnak tekintették, s hetilapjuk ennek az álláspontnak adott hangot. Amikor Kun Béla hazatért és a Visegrádi utcai későbbi székházban hozzálátott a párt megszervezéséhez, Franyó Zoltánnal is találkozott. Kun Béla még Kolozsvárról ismerte Franyót, s mint kiderült, tervei voltak a Vörös Lobogóval. Arra akarta rábeszélni a szerkesztőt, hogy engedje át a KMP induló lapjának a Vörös Lobogó címet. A megbeszélésen szintén jelenlevő Jász Dezső sorsa ekkor pecsételődött meg végérvényesen. Franyó ugyan nem egyezett meg Kun Bélával, lapja címét nem engedte át a pártnak, — ellenben az ifjú Jászra rendkívül mély benyomást gyakorolt ez a találkozás. Kun Bélától hallotta először tételesen, konkrét fejtegetések formájában: mit akar, miért küzd a KMP ? S bár szerkesztője oldalán távozott a Visegrádi utcából és továbbra is munkatársa maradt a Vörös Lobogónak — visszatért a párt székházába és jelentkezett a KMP-be. A Vörös Lobogó később, a Tanácsköztársaság idején, nem haladt szorosan együtt a KMP-vel és lapjával, a Vörös Újsággal — de akkor már Jász Dezsőnek ismét fel kellett cserélnie civil öltözékét a katonaruhával. (Jász Dezsőnek „A Vörös Hadsereg katonája voltam" címmel megírt visszaemlékezését, mely idáig csak a Hadtörténeti Közleményekben látott napvilágot, a Budapest a későbbiekben publikálja. Elöljáróban csak egy fontos tényt említenék, ami a történelemhamisítás revideálása szempontjából már a mi nemzedékünk számára is fontos tudnivaló: Rákosi Mátyás nem vett részt a salgótarjáni bányavidék felszabadításában. Annál nagyobb szerepe volt ebben Hevesi Gyulának és Münnich Ferencnek. Minderről Jász Dezső, a kevés szemtanú egyike, hitelesen beszámol.) A Tanácsköztársaság megdöntése után ismét újságíróként harcolt tovább, de már az ellenforradalmi Magyarország határain kívül. A magyar kommunisták egy része Kassára tette át székhelyét. Az Országos Gyűjtőfogházból kikerülvén, Jász Dezső is Kassára szökött. A Horthy-rendőrség már csak tudomásul vehette, hogy a felügyelet alá helyezett fiatal kommunista kicsúszott a kezei közül. Kassa ekkor a keletszlovenszkói forradalmi mozgalom fontos gócpontja volt. A magyarországi kommunisták háromtagú szervező bizottsága: Mácza János, Seiden Ármin és Jász Dezső már 1920 februárjában megalakította Kassán a KMP keletszlovenszkói csoportját. A KMP Központi Bizottsága Bécsben működött. Jász Dezsőék Kun Bélával teremtettek kapcsolatot, s csoportjuk az általa felállított irányelvek szerint dolgozott. Fő feladatuk volt a Keletszlovenszkói Szociáldemokrata Párt lecsatlakoztatása a III. Internacionálé mellé — amit nagyon gyorsan, két hónapon belül sikerült is elérniök! Kelet-Szlovákiában akkor csaknem minden ismert magyar kommunista megfordult: Karikás Frigyes, Guth Antal (a Tőke első magyar fordítója, a Tanácsköztársaság Közegészségügyi Népbiztosságának vezetője), Szilágyi Dezső (a későbbi varsói nagykövet), Sajó Géza (a mérnökszakszervezet egyik vezetője volt már az I. világháború előtt), Alpári Gyula, Fogarasi Béla. Ruszinszkóban ugyanezzel a megbízással dolgozott Illés Béla, Simon Mózes, Gáti István, Rákos Ferenc, Mondok Iván. Csehszlovákia e két részében nagy sikerrel tevékenykedő magyar kommunistáknak jelentős szerepük volt tehát abban is, hogy 1921-ben megalakulhatott a Kommunisták Csehszlovákiai Pártja. A szociáldemokrata tömegek meghódításában pedig a Kassai Munkás szerzett elévülhetetlen érdemeket. A Tanácsköztársaság leverése után ez volt az első magyar nyelvű kommunista napilap. (Mielőtt a magyarországi kommunisták Kassára érkeztek, a szociáldemokraták hetilapja volt, Surányi Lajos, a kassai nyomdászból lett munkásújságíró szerkesztésében.) A Mészáros utcai szerkesztőség egy akkora szobából állott, Jász Dezső 1919-ben hogy ha az egyetlen íróasztal mellől valamelyik munkatárs felállt, feltétlenül falba ütötte a könyökét. Az asztalfőn továbbra is Surányi Lajos ült, de a szerkesztés szálai már Gyetvai János kezében futottak össze. Fried Jenő a belpolitikai, Mácza János az irodalmi, Jász Dezső pedig a helyi rovatot vezette. A lap 25 000 példányban jelent meg. Ruszinszkóban 7000 előfizetője volt. A Losoncon működő illegális KMP apparátuson keresztül, melyet dr. Polacsek László vezetett, a Kassai Munkás Miskolcig is eljutott, s onnan minden bizonnyal tovább, Budapestre is. (Részben ugyancsak a losonci csoporton keresztül érkeztek Magyarországra a Bécsben nyomtatott magyar nyelvű kommunista kiadványok.) A lap a Globus Nyomdában készült, hétköznap 4, vasárnap 8 oldal terjedelemben. A belső munkatársak annyi fizetést kaptak, mint a nyomdászok — a külső munkatársak viszont honorárium nélkül dolgoztak. (Itt említette Jász Dezső, hogy ő is írt élete során több száz olyan újságcikket, franciául, németül, spanyolul, amelyekért soha nem kapott honoráriumot. Ennek, a nemzetközi kommunista mozgalomban általánosan elfogadott elvnek, egyszerű gyakorlati oka volt: a pénzszűke.) Mégis a lap egyik erőssége éppen az irodalmi rovat volt. Minden számában 2-3 irodalmi vonatkozású írás jelent meg. A haladó magyar írók — Gábor Andor, Barta Lajos, Révész Béla, Hidas Antal, Juhász Andor, Illés Béla, Kassák Lajos — mellett a Kassai Munkásból ismerték meg a szlovákiai olvasók a haladó cseh s más modern írókat. Jász Dezső hirtelenjében Petr Bezruc, Jaroslav Hasek, Karel Capek, Hermynia zur Mühlen, Martin Andersen Nexő, Upton Sinclair írásait említette. És rendszeresen közöltek Ady-, Petőfi-verseket. Az 1920-as választáskor Kassán a kommunisták megszerezték a viszonylagos többséget. A három képviselőből kettő kommunista volt. Surányi Lajos is bekerült a parlamentbe, s ettől kezdve sokat tartózkodott Prágában. A lapszerkesztés még inkább hármójukra maradt. Munkakörülményeik is lényegesen megjavultak. Átköltöztek a Kovács utcába, ahol már két szobájuk volt, s mindenkinek külön íróasztala. Természetesen, cenzúra azért volt — de hogyan törtek borsot a cenzúrát gyakorló hivatal orra alá? A betiltott cikk helyén csak egy fehér folt maradt a lapban; ők a fehér folt közepébe minden esetben kinyomtatták a Csehszlovák Köztársaság nemzeti címerét... A kicenzúráit cikket pedig a kommunista képviselők interpelláció formájában elmondották a parlamentben. A lap ezután szó szerint leközölte az interpelláció szövegét. Tehát csak idő kérdése volt, és minden kifogás alá eső írás végül is napvilágot látott. . . * De hadd térjek vissza Jász Dezső újságírói munkásságára, legalábbis annak egy-két kiemelkedő mozzanatára. Mint a helyi rovat vezetőjének, minden nap kellett írnia egy teljes oldalt. Bejáratos volt a rendőrségre, a törvényszékre, a városházára. A Városi Tanácsban is viszonylagos többséget élveztek a kommunisták. Az ő kezdeményezésükre ellenőrök járták a várost (afféle népi ellenőrzés volt ez), s ha valahol az indokoltnál több élelmiszert találtak, azt a nehézségekkel küzdő közellátás részére lefoglalták. Egy ilyen ellenőrzés alkalmával fedeztek fel a püspökség épületében 50 mázsa gabonát. Rögtön megvitték a hírt Jász Dezsőnek, aki cikket írt az ügyről a következő tárgyilagos címmel: „Ötven mázsa gabonát foglaltak le a kassai püspökség épületében". Nyomdába adás előtt bemutatta Háy Lászlónak — időközben Gyetvai Jánost a csehek kiutasították, s a KMP Bécsből Háy Lászlót küldte a helyére —, aki a szövegen egy szót sem változtatott, ellenben a címet vastagon áthúzta, s helyébe a következőt írta: „Isten szeme mindent lát!" A cikknek óriási sikere volt. Hidas Antal akkoriban újságot árult Kassán, s boldogan hozta a hírt a szerkesztőségbe: az emberek egymás kezéből kapkodják a lapot! (Hidas Antal kezdeményezte egyébként a kassai gyermeknapok szervezését: sokszor 7—800 gyermek is összegyűlt ezekre a kirándulásokra, ahol ő mesével, versekkel, emberi szóval /i