Budapest, 1968. (6. évfolyam)
12. szám december - Hantos János: Akikről közösen kell gondoskodnunk
Megszűnt a válogatás nélküli otthonba irányítás. A szűrőállomás munkájának eredményeként homogénebb közösségek formálódnak a meghatározott profilú otthonokban. A speciális otthonok kivételével, a budapesti nevelőotthonokban szeptember i-étől nem működnek iskolák. Az állami gondozott gyermekek a területileg illetékes iskolába járnak. Idejük jelentős részét intézeten kívüli gyerekek között töltik, együtt játszanak és barátkoznak. Az intézeti élet korábbi „zártságának" feloldása változatosabbá és gazdagabbá teszi a gondozottak élményeit, szorosabban kapcsolja őket a társadalom mindennapi életéhez. Ilyen körülmények között eredményesebb a nevelői munka is. Az intézetek jobban betölthetik az otthon funkcióját. A gyermekek felszabadultabbak, kevésbé érzik társadalmi izoláltságukat. Tapasztalható, hogy a magát otthon érző gyermek aktívabban formálja, gondozza közvetlen környezetét, természetesnek veszi a „házkörüli" munkát. Erősödik benne a szűkebb közösség iránti kötelesség-érzet, fejlődik társadalmi aktivitása. Az eredményesebb munkát kétségtelenül nehezíti a nagyfokú zsúfoltság. Az állami gondozásba vétel említett 91,2%-os növekedésével szemben a férőhelyfejlesztés mindössze 39,3%-os volt. A fővárosi nevelőotthonokban jelenleg 5039 férőhely van. Az állami gondozásba vétel szükséges mértékével számolva közel 7200—7500 gyermek elhelyezéséről kell folyamatosan gondoskodni. Figyelembe véve, hogy a nevelőszülői hálózat mintegy 1000 gyermek nevelését képes megoldani, halaszthatatlanná vált a nevelőotthoni férőhelyek gyorsabb ütemű fejlesztése. Minimálisan 1200 új férőhely kialakítására van szükség, hogy megközelítően rendezett viszonyok között tevékenykedjék a fővárosi gyermekvédelem. A TANÁCSI FORRÁSOKBÓL TERVEZETT FEJLESZTÉS MELLETT igen jelentős lehetne a társadalom hozzájárulása. A szakszervezetek és a Hazafias Népfront mozgalommá növelhetné a gyermekvédelem támogatását. Vállalatok, üzemi kollektívák, intézmények felajánlásaiból is épülhetnének új nevelőotthonok. Az otthonok és a társadalom közötti kapcsolatoknak ma is igen gyümölcsöző formája a patronálás. Budapesti nagyüzemek, szocialista brigádok, intézmények járultak hozzá otthonok felszereléséhez, műhelyek berendezéséhez, játszóterek, sportpályák építéséhez. Jó lenne az ilyen támogatást is szélesebb alapokra helyezni. A patronálás mozgalommá fejlesztése — a nehezen nélkülözhető anyagi segítség mellett — felbecsülhetetlen erkölcsi, politikai hatású. A szülői gondoskodást nélkülöző gyermekek a társadalom gondoskodó szeretetét érezhetik. Vannak olyan példák, hogy a gyermekek részt vesznek a patronálók ünnepi rendezvényein, maguk készítette ajándékokkal, kultúrműsorral kedveskednek az üzem, a vállalat dolgozóinak. Olyan személyes kapcsolatok szövődnek, amelyek túlnőnek az állami gondozás keretein és időtartamán. Az ilyen patronálás közvetlen nevelői hatása az otthonok pedagógusainak is szárnyakat ad. És ez nagyon sokat jelent. Aki ismeri a nevelőotthonok belső életét, tudja, hogy az ott dolgozó nevelő munkaideje nem 48 óra. Élete szinte összeolvad az állami gondozottak életével. Az iskolai munkánál jóval bonyolultabb feladat megoldására vállalkozik, de nagyon kevés támogatást kap. Mind ez ideig megoldatlan a nevelőotthoni pedagógusok speciális képzése. Szinte mindegyikőjüknek külön-külön kell megtalálnia a követendő útat. A pedagógiai irodalom sem nyújt számukra igazán figyelemre méltó és általánosítható tapasztalatokat. Erkölcsi és anyagi megbecsülésük nem megfelelő. Ezen változtatni: sürgős feladat! A fővárosi tanács intézkedései — rendkívüli feljebbsorolás, jutalmak és fokozottabb erkölcsi elismerés — némi javulást hoztak. Azonban további tettek szükségesek. Indokolt a nevelői pótlék rendezése, szükséges a speciális képzés bevezetése, általában a kedvezőbb munkakörülmények biztosítása. A nevelőotthoni pedagógus munkáját voltaképpen nem lehet megfizetni. Hivatásáról nehéz bizonyos belső emelkedettség nélkül szólni. Olyan feladatra vállalkozik, melynek teljesítése során egy kicsit a szülőt, egy kicsit a társadalmat képviseli, amellett, hogy életét a család melegségét nem ismerő, illetve a családi környezetből kiemelt gyermekek nevelésének szenteli. SZÜLŐT PÓTOLNI, PERSZE, A TÁRSADALOM NEM TUD, de meg kell oldanunk, hogy intézeteinkben otthonra leljen a gondozásunkra bízott gyermek. Szülőt pótolni nem tudunk, de felelősséggel kell gyakorolnunk a szülő jogait és vállalnunk a gondozó kötelességeit. Intézeteinkben olyan légkört honosítunk meg, amelyben a gondozottak értelmi fejlődése, életre készülődése érzelmi gazdagodással párosul. Felelősek vagyunk azért, hogy az állami és társadalmi szervek összehangolt munkájával visszaszorítsuk az állami gondozásba vétel szükségességét. De éppúgy felelősek vagyunk azért is, hogy a gondjainkra bízott gyermekek társadalmi életünkbe vezető útját szeretettel és hozzáértéssel egyengessük, alakítsuk bennük a becsületes és kötelességtudó ember természetes erkölcsi tulajdonságait. Ki mit tud fővárosunkról? Kerületek vetélkedője a tv-ben A Fővárosi Tanács, a „Budapest" szerkesztősége és a Magyar Televízió fővárosunk felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére 23 fordulós vetélkedőt rendez, amelynek során kerületük múltjából, jelenéből és jövőjéből, történelmi és művészeti emlékeiből „vizsgáznak" a résztvevők. A decemberben kezdődő s azután havonként sorrakerülő 60 perces műsorban a kerületi tanácsok által összeállított csapatok páros versenyben mérkőznek, kieséses rendszerben. A legjobb három kerület csapata körmérkőzéssel dönti el a végső sorrendet. Minden adásban három helyszínt kapcsol a tv: a két kerületet és a stúdiót. A játék formailag kombinálja a véletlent a tudással, az egyéni teljesítményt a csoportossal. Május 28-án, az érdekeltek jelenlétében, sorsolással döntötték el a kerületek párosítását, s meghatározták az adások időpontját. A program a következőképpen alakult: 1. csoport: I., II., V., VI., VII., XI., XII., XIV. kerület Párosítás I—V. VI—XIV. XI—XII. II—VII. Adásnap 1968. XII. 13. 1969. I. 24. 1969. III. 7. 1969. IV. második fele 2. csoport: IV., VIII., IX., X., XIII., XIX., XX., XXI. kerület IX—XXI. 1968. XII. 27. IV—XIX. 1969. II. 7. X—XX. 1969. III. 21. VIII—XIII. 1969. V. első fele 3. csoport: III., XV., XVI., XVII., XVIII. XXII. kerület III—XV. XVIII—XXII. XVI—XVII. 1969. I. 10. 1969. II. 21. 1969. IV. első fele A vetélkedő 1970 februárjában ér véget. Az eredményhirdetésre Budapest felszabadulásának 25. évfordulóján kerül sor. A nagydíj, a tervek szerint, egy 60 személyes bölcsőde építése lesz. Ezenkívül a tv filmet készít a nyertes kerület életéről. A többi kiemelkedően szereplő kerület is kaphat jutalmat. Lapunk, úgy hisszük, sok segítséget adott eddig is — és ad a jövőben is — a versenyzők felkészüléséhez. Például a decemberben mérkőző kerületekről — I., V., IX., XXI. — már megjelentek elemző, nagy riportok. A Vár sok utcájáról önálló, képekkel illusztrált írásokat közöltünk az elmúlt évfolyamokban, amelyek jól segíthetik a történelmi és művészeti kérdések megválaszolását. S ezentúl is, minden hónapban, helyet biztosítunk az éppen sorrakerülő városrészeket bemutató írásoknak. Sok sikert kívánunk olvasóinknak, akik közül — reméljük — minél többen jelentkeznek kerületük tanácsánál, hogy részt vegyenek a vetélkedőn! JT