Budapest, 1968. (6. évfolyam)

12. szám december - Hantos János: Akikről közösen kell gondoskodnunk

előzés alapvető: nem a már bekövetkezett bajt kell csupán gyógyítanunk, hanem a baj megelőzésére kell nagyobb erőfeszítéseket tennünk. Talán itt van a legnagyobb szük­ség az állami és társadalmi szervek össze­hangolt gyermekvédelmi munkájára. A gyer­mekintézmények természetes bázisai e te­vékenységnek. Elvileg egyre inkább elfoga­dott, hogy például a megelőző gyermek­védelem, az iskolai nevelőmunka szerves ré­sze. Az ennek megfelelő általános gyakorlat azonban még előttünk álló feladat. A megelőzéshez tartozik az óvodai fejlesztés programja; az a célkitűzés, hogy a napközi otthonok egyszerű gyermekőrző helyett pe­dagógiai intézményekké váljanak. A túlkoros gyermekek számára küiön osztályokat szer­veznek a kerületi oktatási osztályok, ha az egyes évfolyamok túlkoros tanulóinak lét­száma eléri a 20 főt. A kislétszámú osztá­lyok lehetőséget adnak a gyermekekkel való egyéni bánásmód jobb megszervezésére, tanulmányi lemaradásuk pótlására. Bizonyos gyermekvédelmi esetek természe­tesen meghaladják az iskolai munka kereteit. Nem várhatjuk el valamennyi pedagógustól, hogy pszichiáteri, pszichológiai képzettség­gel, jogi ismeretekkel rendelkezzék, és a sú­lyos fejlődési rendellenességet mutató ta­nulókkal az általános pedagógiai feltételek között foglalkozzék. Ez a budapesti iskolák­ban működő ifjúságvédelmi hálózat dolga. Ezért hoztuk létre a kerületi nevelési tanács­adókat is, amelyekben szakképzett orvosok, pszichológusok, gyógypedagógusok és neve­lők segítenek a hozzájuk forduló szülőknek, illetve gyermekeknek. A MEGELŐZÉS EREDMÉNYESSÉGÉT BEFOLYÁSOLJA, hogy időben történik-e a segítségnyújtás, illetve sikerül-e megtalálni a legcélravezetőbb megoldást. Igen sok probléma abból adódik, hogy a rendezett családi körülmények között élő, de a szülők nagyfokú elfoglaltsága, betegsége, vagy más ok miatt felügyelet nélkül maradó gyerek nem kap támaszt otthon, és rossz társaságba kerül. A gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése és a később esetleg szükségessé váló állami gondozása elkerülhető lenne, ha olyan hetes, bentlakásos, inlernátusi hálózat­tal re idelkeznénk, amely biztosítja e tanulók intézeti nevelését. A fővárosban jelenleg 6 ilyen intézet működik, 586 férőhellyel. Szá­mítások szerint legalább 2000 új férőhely létesítésére volna szükség ahhoz, hogy az internátusi rendszer észrevehetően befolyá­solja az állami gondozás méreteit. Joggal mondhatjuk, hogy a kiskorú gyermek gondozása, nevelése, testi és szellemi fejlő­désének elősegítése a szülők kötelessége. De ha a szülők nem tesznek eleget e kötelessé­güknek, vagy szülői jogaik gyakorlására méltatlanok, akkor a társadalom nem ma­radhat közömbös! Ilyenkor a gyermek érde­kében a gyámhatóság intézkedik. Ha a meg­előző védő-óvó intézkedések eredménytele­nek voltak, vagy kedvező változás nem is re­mélhető, akkor megvonják a szülők törvé­nyes képviseleti jogát, és a gyermek állami gondozásba kerül. Mi lesz ezekkel a gyerme­kekkel? Müyen körülmények között foly­tatódik életük? A fővárosi állami gondozot­tak 83%-a nevelőotthonokban, 12,5%-a ne­velőszülőknél, 4,5%-a iparitanuló diákottho-

Next

/
Thumbnails
Contents