Budapest, 1968. (6. évfolyam)
11. szám november - A Szerkesztő postája
A -JZERKESZTÖ POSTAJA „Tisztelt Szerkesztőség! Már hónapok óta, vagyis mióta megszüntették a „Budapest” borítékos küldését, szerettem volna megkérdezni, miért hagytak abba egy jó és szép csomagolást és szállítási formát? Én Balatonfüreden lakom. Előfizetője vagyok lapjuknak. Előzőleg úgy vettem példányonként, de mivel előfordult, hogy egy-egy havi példányt nem tudtam megkapni, előfizettem. Mióta a folyóirat borító nélkül jön, bizony nem a legkifogástalanabb. Itt-ott foltos, törött. Én nemcsak elolvasom, hanem el is teszem. Budapestről kerültem ide és nekem ez a folyóirat jelenti a kapcsolatot régi kedves városommal, mit soha, sem) 944-ben, sem) 906-ban nem hagytam el. De !957-ben hivatalból lehelyeztek. Itt maradtam. De szivvel-lélekkel én csak budapesti vagyok. Fiatalságom a pesti ucták és budai hegyekkel forrt össze. Ebben a folyóiratban tér vissza hozzám a mtilt és ismerkedem az új Budapesttel. Nekem ez a lap sokat jelent. Ha tán gazdasági okai vannak ennek, legyen I Ft-tal drágább, de maradjon szép tiszta, törés- és foltmentes. Amellett az utóbbi időben a fűzése sem kifogástalan. Szeretném, ha ez a folyóirat nem visszafejlődne, hanem mindig szebb, értékesebb lenne, még ha l —2 Ft-tal drágább lenne is. Hisz aki megveszi és a 10,- Ft-ot kifizeti, az már 1 — 2 formt végett nem fog lemondani róla. Válaszukat várva, tisztelettel id. Zóny Gyuláné” „Tisztelt Szerkesztőség! Szeretem lapjukat, előfizetője vagyok majdnem megjelenésétől, és minden eddigi megjelent számát kiolvastam. Kiolvasása után nem dobom el, sőt. Két fiam van, nekik gyűjtöm, mint a gyermekkorukban megjelent legreprezentánsabb magyar folyóiratot. így már érthető, szeretném aránylag elfogadható állapotban megkapni lapjukat. A VI. évfolyam 7. számában ( 1968 július) K. Istvánná Budapest, VII.-nek küldött válaszukból idézek: Sajnos — mint a múlt havi postarovatunkban már kifejtettük — a borítékolás költségének áthárítása szinte megoldhatatlan. Az előfizetők viszont borítékban kapják a lapot minden ráfizetés nélkül. Azoknak, akik rendszeresen megvásárolják és gyűjtik a számokat, pillanatnyilag csak azt javasoljuk: fizessenek elő. E válasz megjelenésekor sejtettem, hogy Önök nem tudnak arról, hogy az előfizetők rosszabb helyzetben vannak, mint a vásárlók. Egy lap ugyanis sokkal roszszabb állapotban kerül az előfizetőhöz, mint egy köteg az újságárushoz. Kérem, hajót akarnak olvasóiknak, ne kérjék őket előfizetésre. Én is lemondom, és mint vásárló fogom a jövőben beszerezni. Mellékelten küldöm a számomra kézbesített legújabb lappéldányt, s biztosan meggyőződnek a kézbesítéssel kapcsolatos tévedésükről. Természetesen nem Önöket okolom. Páli József." Nagyon köszönjük mindkét olvasónk figyelmeztetését. A beküldött lappéldány — bevalljuk — megdöbbentett minket. Azonnal intézkedtünk is a postánál. A lapot ugyanis magánelőfizetőnek Budapesten úgy kell kihordani, ahogyan például a napilapokat kihordják, tehát semmi szükség rá, hogy hajtogassák, meggyűrjék, csirizzel bekenjék és címzéssel is elcsúfítsák a borítót. Amennyiben csirizelésre van szükség, átkötő szalagon az is megoldható, anélkül, hogy a lapot tönkre tennék. A magyar posta kitűnő intézmény, amely a mostani súlyos munkaerő gondok közepette is általában tartja hagyományos, igen magas színvonalát. Annál megdöbbentőbb, hogy egyik szerve, a Központi Hírlapiroda, ehhez a nagyszerű hagyományhoz ennyire méltatlanul viselkedik. Az, ahogy a mi lapunkat - amely, talán öndicséret nélkül az egyik legszebb kiállítású magyar folyóirat — kezelik, nem tudunk rá más szót: barbárság. És ez a barbárság különösen megdöbbentő, ha meggondoljuk: a Posta Központi Hírlapirodájának éppen az volna a feladata, hogy minél több előfizetőt szerezzen, hogy a folyóiratok iránti érdeklődést fokozza, hogy a sajtókultúrát az országban a maga eszközeivel is emelje. Szégyelljük magunkat a nevükben is. Reméljük, közbenjárásunk eredménnyel jár, az illetékesek felelősségre fogják vonni azokat, akik ilyen lélektelenül, ennyire szakértelem nélkül végzik munkájukat és tevékenységükkel szinte elriasztják az embereket attól, hogy a Posta Központi Hírlapiroda szolgálatait igénybe vegyék. Azonkívül megnézzük, milyen megoldást tudnánk találni a jövő évi költségvetés keretében, a lap árának emelése nélkül arra, hogy a védő borítékot legalább az előfizetők példányainál viszsza tudjuk állítani. Mint már korábbi üzenetünkben jeleztük, úgy akartuk megoldani, és a jövőben is úgy akarjuk megoldani lapunk megjelentetését, hogy a nyomdai árdrágulást se az olvasók zsebe, se a lap színvonala ne érezze meg, és a Fővárosi Tanács kulturális költségvetését se terheljük a megszavazott mértéken felül. Előfizetőinknek, sajnos, nem adhatunk külön kedvezményt, de akkor legalábbis annyit el kell érnünk, hogy károsodás ne érje őket a példányonkénti vásárlókkal szemben. Zónyné levelével kapcsolatban volna még egy megjegyzésünk: ha bárki olvasónk azt tapasztalja, hogy árusánál nem, vagy nem rendszeresen kapja a BUDAPEST-ct, hozassa meg vele, jegyeztesse elő nála, ahogy ezt a rendszeres vevők a kis példányszámú, nehezen beszerezhető lapok esetében tenni szokták. Mégegyszer köszönjük olvasóink figyelmeztetését és reméljük, a jövőben ilyen panaszok nem lesznek. K. ö. Budapest. Érdekes folyamat, amit magunkban tapasztalhatunk : az új ellen, a táj változása ellen először tiltakoznak az emlékeink, azután megszokjuk és megértjük az újat, s egy idő után, meglepően rövid idő múltán már annyira miénk és annyira természetes ez a megváltozott táj, hogy emlékeinket érezzük szegényesnek. örülünk neki, hogy hiányolja egyes félbehagyott rovatainkat. Mi is szerettük őket, és biztos, hogy vissza fogunk még térni rájuk. Ez azonban szerzőinktől is függ, nemcsak tőlünk. Mint már korábbi üzenetünkben jeleztük, bizonyos mennyiségű hirdetésanyagra a lapban szükség van. Szükségünk van rá nekünk is, hogy a lap árát ne kelljen emelni és szükség van rá közgazdasági szempontból is. Más kérdés azután, hogy hirdetéseink színvonala megfelel-e szerkesztési igényeinknek, és főként olvasóközönségünk igényeinek. Magunk is úgy látjuk, hogy e tekintetben sok még a probléma. Ezek azonban nem egyedül a mi lapunk keretében, hanem egy éveken át igen elhanyagolt területnek, a reklámkultúrának általános fejlődése keretében oldhatók majd meg. Amint látja, ötlete megtetszett fotóművész munkatársunknak (Szelényi Károlynak). íme a kép.
