Budapest, 1968. (6. évfolyam)

11. szám november - Kőmíves István, Ecsery Elemér, Puruczki Béla, Pászt Róbert írásai

Belső terek az újjáépített Nagyszállóban A margitszigeti Nagyszálló előcsarnoka (Heltay felvétele) Kevés dolog örvendeztet meg bennünket jobban, mint mikor látjuk, hogy fővárosunk ismét egy olyan építészeti alkotással gazdagodik, amely korszerűség és művészi színvonal tekintetében bátran felveheti a versenyt Európa nagyvárosainak számos hasonló létesítményével. Ilyen örömet okozott most is a régi margitszigeti szálloda újjászületett belső tereinek impozáns látványa. Magára a szállodára — mint épületre — nem lehetünk túlságosan büszkék, hiszen a számos átépítés és alakítás után ma már alig képvisel több értéket, mint amennyit a város belterületén, a századforduló táján keletkezett eklektikus „bérpaloták" túlnyomó részének tulajdonítunk. Az a különleges érték, ami a szállodát mégis megkülönbözteti az említett épületektől és rangossá emeli, elsősorban a páratlanul szép margitszigeti környezetnek tulajdonítható. A zöld vegetáció szépsége és domináló volta ébreszti fel bennünk azt a természetes kívánságot, hogy a belső terek határfalainak kialakításánál is minél szorosabb vizuális és fizikai kapcsolat teremtődjék a környező park üde zöldjével. A környezetnek az épületet háttérbe szorító szerepét helyesen fogták fel a tervezők, amikor arra törekedtek, hogy a régi szerkezetek által meghatározott, belső térrendszer nyújtotta lehetőségeket szellemesen kihasználva, olyan enteriőröket teremtsenek, amelyek — az épület hagyományos alaprajzi struktúrájának sérelme nélkül, de mai fogalmazásban — magukon viselik a belső architektúra korszerű és magasfokú kultúráról tanúskodó jegyeit. A harmonikusan szervezett együttest kellemes térarány, gondos részletképzés és az anyag szeretetéből fakadó művesség jellemzi. Az étterem, a hall és az előcsarnok hármasából az utóbbi az, amely a szemlélőre, művészi színvonal tekintetében a leghitelesebb benyomást teszi. Lehet, hogy azért, mert az épület adottságaival való küzdelemben itt kellett a tervezőnek a legkevesebb akadályt legyőznie, s elképzeléseinek valóraváltásához is itt nyíltak nagyobb lehetőségei . . . Szerencsés, hogy az előcsarnokból indított, elegáns főlépcső hangsúlyos megjelenése legalább a belépés pillanatában feledteti azt a kompromisszumot, hogy a felvonó (a felső szintek alaprajzi adottságai miatt) már nem kerülhetett a természetes helyére: a főbejárat, illetve a recepció közvetlen közelébe. A tervezőnek a fa és a márvány, az átlátszó üveg, valamint a különféle textíliák és műanyagok alkalmazásánál követett módszereit a struktivitásra való törekvés és az anyagszerűség jellemzi. A diófából készült, rafinált fény- és árnyék-játékra tervezett falburkolatok összhatásukban a nemes márvánnyal egyenértékű felületeknek bizonyulnak. Szólni kell még az étteremben ünnepélyes hangulatot keltő, briliánsán megoldott csillárairól. A tervező — a bőségesen alkalmazott függönyök, valamint az ablakokon keresztül feltáruló park látványának enyhítő hatása mellett — elsősorban ezeknek a hófehér virágcsokrokra emlékeztető csillároknak szánta azt a szerepet, hogy a szabályos, mértani fogalmazású tér merevségét egyrészt ellensúlyozzák, másrészt a székek és asztalok katonás rendjét könnyed csillogásukkal feloldják. A margitszigeti Nagyszálló újjáépítésével a Középülettervező Vállalat tervező gárdája, és elsősorban az enteriőröket tervező Király József belsőépítész nemcsak saját képességeit igazolta, hanem fővárosunkat egy új értékkel gazdagította. Dr. Gádoros Lajos A szálló halljának hangulatos részlete 33